Kisalföld, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

Őszintén segíteni akarjuk a gazdasági fejlődésben elmaradt o­rszágokat Jimscsov sajtóértekezlete Dzsakartában előbbre viszik a népeknek a hi­degháború megszüntetéséért és a nemzetközi feszültség enyhítésé­ért folytatott harcát — hangoztat­ta Hruscsov. Hruscsov rámutatott, hogy az európai gyarmatosítók tűzzel-vas­­sal kényszerítették rá Ázsiára, „civilizációjukat” és századokon át akadályozták a leigázott népek fejlődését. — Ámde a gyarmatosító rend­szer végéhez közeledik — folytat­ta. Napjainkban a keleti orszá­gok, amelyekben a föld lakossá­gának nagy része él, tekintélyes helyet foglalnak el az emberi­ség ügyeiben, a világproblémák megoldásában, a világ sorsának eldöntésében. A jövőben a keleti népek sze­repe állandóan fokozódni fog. E népek annál sikeresebben tölthetik be ezt a szerepet, minél gyorsabban szerzik meg a teljes politikai és gaz­dasági függetlenséget, rakják le országuk gyors gazdasági és kulturális fellendülésének alapját. A Szovjetuniónak a keleti or­szágokkal kapcsolatos külpolitiká­járól szólva Hruscsov kijelentette: — Célunk a legszélesebb együttműködés. Önzetlen gazda­sági segítséget nyújtunk ezeknek az országoknak. A gazdasági, kul­turális és egyéb együttműködés, amelyet a Szovjetunió az ázsiai országokkal megteremt, elősegíti, hogy normális kapcsolatok ala­kuljanak ki az államok között és megszilárduljon a béke. Nemzet­közi téren ez a Szovjetunió fő cél­ja. Más célja nincs és nem is volt. A Szovjetunió gazdasági és technikai segélyprogramja egyre nagyobb elismerésre talál — foly­tatta Hruscsov. Országunk e té­ren egyre nagyobb lehetőségek­kel rendelkezik. A szovjet kormányfő példaként említette, a nagy ipari vállalatok építésében Indonéziának nyújtan­dó szovjet segítséget továbbá az Indiában szovjet segítséggel épü­lő nagy ipari vállalatokat. Kije­lentette, hogy a Szovjetunió más országoknak is nyújt ugyanilyen baráti segítséget. — Őszintén segíteni akarjuk a gazdasági fejlődésben elma­radott országokat — folytatta. — Meg akarjuk szüntetni a gyarmatosító rendszer súlyos örökségét, meg akarjuk te­remteni a szóbanforgó orszá­gok gyors gazdasági és kultu­rális felemelkedésének felté­teleit. A Szovjetunió kedvezményes fel­tételekkel nyújtott hiteleinek az a célja, hogy a szóbanforgó orszá­gok rendelkezésére bocsássa az eszközöket gazdaságuk elsőrendű jelentőségű, kulcsfontosságú ob­jektumainak megteremtéséhez. Hruscsov ezután korunk legfon­tosabb problémájáról — a hosszú és tartós béke biztosításáról, a fegyver nélküli, feszültség nélküli béke megteremtéséről, egy hábo­rúk nélküli világ létrehozásáról szólva ki­jelen­tette, hogy e kérdés megoldásának kulcsa: az általános és teljes leszerelési program meg­valósítása. Rámutatott, hogy 1959 enyhülést hozott a nemzetközi helyzetben, majd befejezésül kijelentette:­­ 1960 jó előjelekkel kezdődik. Kitűztük a nagyhatalmak kor­mányfőinek találkozóját. Mint a tapasztalat bizonyítja, sok függ a vezető államférfiak személyes ta­lálkozóitól, kapcsolataitól. A Szovjetunió szívesen vesz részt az ilyen találkozókon és tart ilyen kapcsolatokat, mert célja világos: el akarja érni, hogy hosszú és tar­tós béke legyen a földön, meg­szűnjék egy új háború kitörésének a veszélye. A szovjet kormányfő végül vá­laszolt a tudósítók kérdéseire. Hruscsov, a Szovjetunió Mi­­isztertanácsának elnöke hétfőn ajtóértekezletet tartott Djakar­­ában. Kijelentette, hogy látoga­ssa során fontos, őszinte és igen asznos beszélgetéseket folytatott z Indonéz Köztársaság elnökével , más államférfiakkal. Tárgya­­ásai felölelték a nemzetközi problémák széles körét, továbbá azt a kérdést, hogyan fejleszthe­­tik tovább a Szovjetunió és Indo­nézia baráti kapcsolatait és együttműködését. A szovjet kormányfő nagy megelégedéssel nyilatkozott a tár­gyalásokról és látogatásának eredményeiről. Megállapította, a szovjet—indonéz közös nyi­latkozat, a két ország gazda­sági és kulturális együttmű­ködéséről, valamint kulturális kapcsolatainak fejlesztéséről aláírt egyezmények olyan do­kumentumok, amelyeket a kölcsönös megértés szelleme hat át és amelyek tág lehető­ségeket nyitnak a Szovjet­unió és Indonézia együttmű­ködésére, a békés együttélés elvei, a népek közötti béke és barátság megszilárdítása alapján. Véleményünk szerint a doku­mentumok igen fontosak, mert hogy Nehru örömmel várja Csou En-lajt Nehru indiai miniszterelnök hétfőn reggel a parlamentben ki­jelentette, nagyon örül, hogy Csou En-laj elfogadta meghívását és Új Delhibe látogat. Nehru közölte azt is, beleegyezik Csou En-lajnak abba a javaslatába, hogy találko­zásukra áprilisban kerüljön sor. Öt év alatt tizenháromezer francia katona esett el Algériában A francia hadügyminiszter ada­tokat közölt a francia hadsereg al­gériai veszteségeiről. E szerint 1954. november 1-jén, 1959. október 30-ig 13 000 francia katona esett el a harcokban, 1959. október 1-én 3768 beteget és 1212 sebesültet ápoltak hadikórházakban. Kis amerikai kiomelőabs­stisQs hagyományos robbanóanyaggal földalatti kísérleti robbantásokat végzett Az Egyesült Államok atomerő­­bizottsága hétfőn közölte, Louisia­na állam egyik sóbányájában szombaton­ egy tonna, vasárnap pedig fél tonna hagyományos rob­banóanyaggal folytatták kísérleti robbantás-sorozatukat. A robban­tásokkal azt kívánják megállapí­tani, végrehajthatók-e észrevétle­nül a földalatti atombomba-rob­bantások. Hevennégy zwichtaui bányász meghalt A zwickaui bányaszerencsétlen­ség mentési munkálatainak irá­nyítására alakult kormánybizott­ság vasárnap közleményt adott ki. Eszerint a mentőcsapatok vasár­napra virradó éjjel oly erős tűz­fészekbe ütköztek, amely teljesen lehe­tettessé teszi a mentési mun­kálatok folytatását. A bizottság, miután megvitatta a helyzetet, az NDK bányamentési szolgálatával és a legismertebb szakemberek­kel, arra a következtetésre jutott, hogy a tűz méretei és időtartama következtében a vágatokban ma­radt hetvennégy bányász életét vesztette. 120 millió dolláros nyugatnémet rak­éta megrendelés Amerikában A nyugatnémet kormány száz­­húsz millió dollár értékben Maisé típusú amerikai távirányítású lö­vedéket rendelt a Maryland ál­lamban levő, Glenn Martin Com­pany nevű cégtől. A bonni kormány mai terve s­zerint a hatvanas évek közepéig -N­yugat-Németország légierőinek véll a legerősebbeknek lenniük kész Nyugat-Euró­pában. A Maise­övedék, amely a V-1 atomtöltetű „unokájának” tekinthető, bizo­nyos stratégiai ütőerőt kölcsönöz­ne Adenauer légierejének. A nyugat-német hadügyminisz­térium egyébként hatszáz millió dollárt szánt amerikai sugárhaj­tású repülőgépek vásárlására is. Az UPI tudósítója szerint a nyu­gat-német légi haderők személyi állományát százezer főre kívánják növelni, s a sugárhajtású repülő­gépek előirányzott száma eléri az ezret. Közös közlemény Eisenhower és Frondizi tárgyalásairól Eisenhower és Fromdizi Bari­­toche-i tárgyalásairól vasárnap közös közleményt adtak ki, s eszerint a két ország kormánya továbbra is arra törekszik,­­hogy magasabbra emelje Amerika né­peinek életszínvonalát. Fromdizi argentínai elnök vasár­nap sajtóértekezleten elmondotta, hogy Eisenhowerral nemzetközi problémákat és amerikaiakat érin­tő kérdéseket tárgyaltak meg, de nem beszéltek katonai szövetség lehetőségéről. Hozzátette, hogy a megbeszélés elősegítette a két or­szág jobb megértését és barátsá­gát. Eisenhower magyar idő szerint hétfőn délután érkezik Chitébe. Délután hivatalos látogatást tesz Alessandri elnöknél. Kedden be­szédet mond a chilei parlament­ben. Hagerty, a Fehér Ház sajtótit­kára közölte, hogy Eisenhower a meglátogatott négy országban ki­kéri az elnökök véleményét a nemzetközi helyzetről, különös te­kintettel a küszöbönálló kelet­­nyugati csúcstalálkozóra­­ . KISALFÖLD 360- ig Íjd­as 1., kMd Glezosz levele a jóakaratú emberekhez Az Av­gyi vasárn­api szzámában közli azt a levelet, amelyet Ma­­nolasz Glezosz intézett a világ jó­­akara­tú embereihez. Glezoszt március 12-én állítják a fellebbvi­­teli bíróság elé. A görög nép nemzeti hőse leve­lében megállapítja, hogy még fa­natikus ellenfelei sent hisznek a kémkedés vádjában. Most azon­­ban nem is rólunk, a vádlottakról van szó, hanem a demokráciáról, és Görögországról, amely a de­mokrácia bölcsője volt — írja. Glezosz elmondja, hogy 2500 antifasiszta hazafi már tizenöt éve börtönben sínylődik. Többszáz de­mokratát minden bírói ítélet nél­kül 10—15 éve koncentrációs te­borban tartanak, többezer más állampolgárt pedig megfosztanak a boldogulás és a munka­ lehető­ségétől. Ugyanakkor az alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot és a pártok szabadságát. A kommu­nista párt azonban tizenhárom éve törvényen kívül van, s a legerő­sebb parlamenti ellenzéki pártot, az EDA-t féktelenül üldözik. Befejezésül Glezosz felhívja a világközvéleményt, tiltakozzék az ő és vádlottársai ellen hozott íté­let, valamint a 375. számú törvény ellen, továbbá követelje, hogy ha­tálytalanítsák a polgárháborús évek valamennyi rendkívüli tör­vényét. (MTI) MEGYEI TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI ÉS BESZÁMOLÓI FOGADÓÓRÁK: Március 2-án: Sánta Ferenc az ágfalvi, Horváth Gáspárné a fer­­tőbozi, Augmayer Sándor a hideg­­ségi, Sebestyén István a pereszte­­gi, Jákli János az undi tanácson. Március 3-án: Bors István a hegykői tanácson. Március 6-án: Háring István az ágfalvi tanácson. Március 9-én: Baán Lászlóné a balfi, Molnár Ilona a fertőhomoki, Wild János a kópházi, Keszei Dé­nes a nagycenki, Jaki István a piamyei, Kékesi Józs­ef a zsirai, Holier Lajosnié az újkéri tanácson. Március 10-én: Szűcs Gyula a magyarfalvi tanácson. Március 11-én: Nagy József a fertőrákosa, Gyopár János a lövői, Németh János a nagylózsi, Meczó János a repcevisi, Luis János a röjtökmuzsajd, ifj. Istenes Ferenc a szarkányi, Büki Gábor a zsír a­ tanácson. Március 16-án: Ifj. Magyar Mi­­hály a sopronkövesdi, Kóczán La­jos a hegykői, Hatos Sándor a fer­tőrákos­, Horváth Ferenc az egy­­házasfalui, Szabó József az újkéri, Berta István a völcseji tanácsán. BESZÁMOLÓK: Március 2-án: Gulyás Mihály a peresztegi, Megyeri Lajosné a lö­vői, Peszlen Tibor a sopronihorpé­­csi, Krampacher János a kópházi, Horváth Gyula a nagycenki, Büki Gábor a zsirai, Szabó József az új­kéri tanácsom. Március 9-én: Ifj. Reichardt Jó­zsef a szakexnyi, Tóth Sándor az újkéri, Háring István az áglalvi tanácson. Március 10-én: Méry László a nagylózsi tanácsom. A GYŐR VÁROSI TANÁCS TAGJAINAK FOGADÓÓRÁI Március 1-én: Vozár Jánosnné az Áchim András utca 67. szám .alat­ti lakásán délután 5—6 óráig, Bitt­­man Ernő a szigeti pártszervezet Híd utcai helyiségében délután 5—6 óráig, Gőcze Géza a nádor­­városi pártszervezet Bartók Béla út 7. szám alatt délután 5—6 óráig Czeiner Ferencné a Csipkegyári u. 3. szám alatti lakásán délután 5— 6 óráig, Farkas Károly a nádor­városi pártszervezet Bartók Béla utca 7. szám­ alatti helyiségében délután 5—6 óráig. Március 2-án: Dr. Maár Ferenc a Közgazdasági Technikumban (Gárdonyi Géza utca) délután 5—6 óráig, Buberik István a he­­csepusztai lakásán délutáni 3—6 óráig, Kenedly Ferenc a szabad­hegyi általános iskolában délután 5—6 óráig, dr. Bakonyi István a városi tanácsház földszinti 6. sz. helyiségében délután 3—1 óráig. Hivatalos totó­nyeremények A sportfogadás 1960. február 28-i 9. heti fordulójára 903.577 da­rab kéthasábosnak megfelelő tippszelvényt küldtek be a Sport­­fogadási és Lottó Igazgatósághoz. Felosztásra kerül összesen 1.624.438 forint. Az első és máso­dik nyerőosztályban egyformán 406.609 forint, a harmadik nyerő­osztályban pedig 542.147 forint kerül kifizetésre. Vigaszdíjra ezen a héten 271.073 forintot fordíta­nak.­­Az első nyerőosztályban mind­össze két pályázó ért el 12 talála­tot. A nyereményösszeg egyen­ként 203.305 forint. A második nyerőosztályban het­vennyolcan értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 5212,50 forint. A harmadik nyerőosztályban 1246-an értek el tíz találatot. A nyereményösszeg egyenként 435 forint A tíz találatos nyereményössze­gek kifizetése március 7-én, a 11 és 12 találatosoké pedig március 10-én kezdődik . A Sportfogadás és Lottó Igazga­tóság vasárnap újabb négy római utazást sorsolt ki. A sorsolásban ezúttal a február havi hetedik já­tékhét szelvényei vettek részt. Római kiutazást nyertek az alábbi 7. heti szelvények: U sorozat: 522.773, 624.983, Z sorozat: 138.009, AK kollektív: 747.461. A nyertesek a nyeremény igénybevételére jogosító utalvány: 1960 március 2-től 11-ig vehetik át az igazolószelvény benyújtása ellenében a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szervezési osztályán (Budapest, V. kerület, Nádor u 14., második emelet.) A Balaton nyugati partvidékén 20 fokig emelkedett a hőmérséklet Újabb, szubtrópusi eredetű, meleg légtömegek árasztották el Európa nagy részét. Hazánkban a Dunántúl nagy részét már elborí­totta a meleg, s hétfőn a kora dél­utáni órákban Keszthelyen már 20 fokig emelkedett a hőmérő hi­ganya A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályán elmon­dották, hogy korai lenne még el­­parentálni a telet. A feljegyzései tanúsága szerint ugyanis a már­cius első dekádja igen sokszor té­lies jellegű, a 10 napból átlagosan három havas szokott lenni.

Next