Kisalföld, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-01 / 154. szám

Az osztrák államelnök d­íszebédet adott Hruscsov tiszteletére ■Schärf osztrák államelnök a csütörtöki díszebéden a követke­zőket mondotta: Hruscsov miniszterelnök úrban - jelentette ki — Európa legna­gyobb és leghatalmasabb állam­á­nak vezetőjét üdvözölhetjük. Ausztria öt esztendővel ezelőtt ki­nyilvánította örök semlegességét.­­Nem tartozik egyik katonai szö­vetséghez sem és nem akarja, hogy más hatalmak katonai tá­maszpontokat létesítsenek terüle­tén. Szilárd eltökéltségünk, hogy semlegességünket, területünk érintetlenségét és függetlensé­günket minden erőnkkel megvéd­jék. Schärt ezután hangsúlyozta, hogy „Ausztria az 1955. évi állam­­szerződéssel megint önálló, cselek­vőképes állammá lett. Nagyon jól ismerjük, milyen része volt ennek eme államszerződés létrejöttében és ezt Ausztriában megfelelően méltányolják is.” A beszédre Hruscsov szovjet miniszterelnök válaszolt: „Örömmel fogadtam el kormá­­n­yuk meghívását és utaztam Ausztriába, hogy elbeszélgessek köztársaságuk vezető személyisé­geivel, találkozzam országuk munkaszerető és tehetséges népé­vel.A mai Ausztria a békeszerető népek családjának megbecsült tagja. Növekszik az önök hazájá­nak nemzetközi tekintélye, politi­kai súlya. Egyetértek az osztrák vezető személyiségekkel, amikor kiemelik, hogy az osztrák népnek az utóbbi években elért sikerei az osztrák parlament által öt évvel ezelőtt meghirdetett állandó sem­legesség szilárd alapján jöttek létre. Viharokban gazdag XX. száza­dunk új tartalommal töltötte meg a semlegesség fogalmát. Azokban az államokban, amelyek semle­gesség­­politikát folytatnak, az emberiségnek majdnem egynegye­de él. Ilyenformán a semlegességi politika a mai körülmények kö­zött korlátozza az agresszív kato­nai tömbök hatókörét, vagyis bőví­ti a békeövezetet, csökkenti a há­borús kockázatot. Politikájuk széleskörű lehetősé­get nyújt a semleges országoknak arra, hogy előnyös gazdasági kap­csolatokat tartsanak fenn minden országgal. Ez igen kedvező a sem­leges országok gazdasági életére. A semleges államok gazdasági erőforrásainak lényegesen na­gyobb részét fordíthatják népeik anyagi jólétének emelésére. A szovjet nép nagyra értékeli a jószomszédi kapcsolatokat Auszt­riával, az önök hazájának tehetsé­ges népével. Még sűrűbb érintke­zésre van szükség közöttünk, fo­koznunk kell gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatainkat. Ha ez megtörténik, kétségtelenül hasznára lesz országaink népeinek és az európai béke megszilárdítá­sát fogja szolgálni.” kubai kormány kisajátította Texaco amerikai olajtársaság finomítóját Havanna (MTI), jelentések szerint mány szerdán kisajátította Texaco amerikai olajtársaság Santiago de Cuba­ ban lévő olajfinomítóját. Az olajfinomítót a kubai milícia őrzi, a termelés zavartalanul folyik. A kubai kormány lépésére az adott okot, hogy a Texaco megta­gadta a szovjet nyersolaj finomí­tását, jóllehet az érvényben lévő törvényes rendelkezések szerint minden Kubában működő olaj­­társaság köteles a kormány által rendelkezésre bocsátott olajat fi­nomítani. Jelentették továbbá, hogy az amerikai tulajdonban lévő ESSO és az angol—holland Sh­ell társa­ságok havannai olajfinomítói is megtagadták a szovjet nyersolaj finomítását. Egy UPI jelentés sze­rint a havannai megfigyelők arra számítanak, hogy a kormány na­pokon belül kisajátítja ezeket az olajfinomítókat is. Mint a Reuter jelentette, a ku­bai kormány szerdán délután mi­nisztertanácson foglalkozott az Hírügynökségi olajiparban előállott helyzettel. A a kubai korú Texaco olajtársaság New York-i képviselője „törvénytelennek” mi­nősítette a kisajátítást. Augustus Long, a társaság elnöke pedig öt­ven millió dolláros „kártérítési” követelést helyezett kilátásba.­­ Washington. Az amerikai kül­ügyminisztérium „törvénytelen­nek” minősítette az olajfinomító kisajátítását. Nyugati hírügynökségek jelen­tik, az amerikai kongresszus „gyorsított eljárással” csütörtö­kön megkezdi annak a — szená­tusban már elfogadott — törvény­­javaslatnak vitáját, amely „felha­talmazza Eisenhower elnököt, hogy megszabja a kubai cukorbe­hozatali kvótát”. Argentína sürgeti az „elégtételt“ az Eichmann-ügyben Buenos Aires (AFP). Az argen­tin kormány felkérte Izraelt, kö­zölje, milyen elégtételt óhajt nyújtani Argentínának. Mint is­meretes a Biztonsági Tanács ha­tározata felszólítja Izraelt szolgál­tasson „elégtételt" Argentínának Eichmann argentin területről való elszállítása miatt. Jelmagyarázat: 1. 1944—1960 között függetlenséget nyert gyar­mati területek. Évszám: a függet­lenség elnyerésének éve. 2. A Francia közösség független álla­mai Afrikában. Évszám: a füg­getlenség elnyerésének éve. 3. A Francia közösség­­ autonóm köz­társaságai. 4.—5. Francia Köztár­saság (anyaország), illetőleg a hozzá közvetlenül kapcsolt kül­­birtokok. 1960. július elsejével — az ENSZ-nek 1950-ben hozott határozata alapján — megszűnik a 460 ezer négyzetkilométer területű, 1,4 millió lakosú Szomália feletti olasz gyámság. A szomáli nemzeti­ségi törzsek Szomálián kívül a környező államokban, így Kenya és Etiópia egy részén, valamint a Francia Szomálipart és a Brit Szomáliföld területén élnek. Ez utóbbi országban 1956-tól mozga­lom indult meg, mely célul tűzte ki, hogy a 176000 négyzetkilométer nagyságú, 600 ezer lakosú terület­ét a függetlenné váló Szomáliá­hoz csatolják. E mozgalom eredm­ényeként az Adeni-öböl partján fekvő brit védnökség 1960 június 26-án elnyerte függetlenségét és lakóinak akarata szerint július elsején Szomáliához csatlakozik. KISALFÖLD 1960. július Ez amerikai kü­lü­gyminisztérium a csendes-óceáni szovjet rakátakisábjelek bejelentéséről Washington (MTI). Mint isme­retes, a Szovjetunió kormánya kö­zölte, hogy a július 5-től 31-ig ter­jedő időben hatalmas, többlépcsős hordozórakéták újabb változatai­val kísérleteket végeznek a Csen­des-óceán középső térségében. Az amerikai külügyminiszté­rium szerdán este kiadott nyilat­­kozatában hangoztatja, hogy a tervezett csendes-óceáni szovjet rakétakísérletek „a nyílt tengerek ésszerű kihasználását” jelentik, de hozzáfűzi: az Egyesült Államok — miként a múltban —■ a jövőben is igénybe kívánja venni a nyílt tengereket katonai hadgyakorla­tok és tudományos kísérletek cél­jaira. Az AP londoni tudósító­ja sze­rint az angol fővárosban nagy fi­gyelmet keltett a szovjet­ tudósok­nak az a bejelentése, hogy a jú­liusra tervezett rakéta­kísérletek az új szovjet rakéták minden ed­digit felülmúló pontosságát hiva­tottak bizonyítani. Az ezúttal ki­jelölt célterület ugyanis mindösz­­sze fele a januári csendes-óceáni szovjet rakétakísérletek célterü­letének. Argentin nyil­atkozni a Mengele-ügyben Buenos Aires (MTI). Hivatalos szóvivő közlése szerint az­­argen­tínai kormány hajlandó teljesíteni a bonnni kiadtatási kérelmet és dr. Mengele volt auschiitzi gyűjtőtá­­bori orvost, a hírhedt náci hábo­rús bűnöst kiadni a Német Szö­vetségi Köztársaságnak. A hábo­rús bűnös elfogatásáról szóló ko­rábbi hír ugyanis hamisnak bizo­nyult. Mint a DPA tudósítója je­lenti, az argentínai hatóságok most letartóztatási parancsot ad­nak ki Mengele ellen, . kinek■ je­lenlegi tartózkodási helye isme­retlen. Nyugat-Németország elő­ször 1959. júniusában kérte Men­gele kiadattatását pontos Buenos Aires-i címének■ feltűntetésével, de a kérelmet állítólagos formai hibák miatt az argentínai hatósá­gok két hónap múlva visszaküld­ték. Az év elején küldött, újabb kiadatási kérelem­­ megérkezése után Mengele nyomtalanul el­tűnt Buenos Airesból. Az UPI úgy értesül, hogy a Mengele kiadatására vonatkozó hivatalos közleményt még csü­törtökön közzé teszi az argentínai külügyminisztérium. A rendőrség megindította a nyomozást a náci háborús bűnös felkutatására. A Reuter-iroda meg nem erősített hírek alapján közli, hogy Mengele állítólag Chilébe szökött. jabb sikertelen amerikai rakétakísérlet V­ande­nberg (Repülőtámasz­pont). Nyugati hírügynökségek je­lentik, hogy az amerikai légierő a kaliforniai Vandenberg támasz­pontról szerdán a késő esti órák­ban kétlépcsős „Thor-Agena” ra­kétát bocsátott fel. A rakéta orrá­ban 136 kilogramm súlyú műszer­tartályt helyeztek el. A kísérletnek az lett volna­ a célja, hogy a rakéta második lép­­csője a műszertartállyal együtt a sarkok fölötti pályán keringjen a Föld körül, majd 17 forduló után — a tervek szerint csütörtök dél­után — különleges szerkezet levá­lasztotta volna a műszertartályt a rakéta második lépcsőjéről. Az így leválasztott műszertartály vissza­jutott volna a Föld légkörébe. Néhány órával a rakéta kilövése után bejelentették, hogy a Disco­­l­erer 12 nem kezdte meg kerin­gését a Föld körül, mert a hor­dozható rakéta nem érte el a szük­séges sebseséget és nem jutott ki a földkörüli pályára. A rakéta és vele együtt a műszertartály a Csendes-óceán déli térsége fölött visszahullott a Föld légterébe és elégett. Nyugati hírügynökségek jelen­tették, hogy a szerda esti kísérle­tet megelőzően az amerikai légi­erő tíz sikertelen kísérletet vég­zett rakétával felbocsátott mű­szertartályoknak a Földre való visszajuttatására. Elutaztak Genfből a leszerelési értekezlet küldöttei Genf (Reuter). A tízhatalmi le­szerelési értekezlet amerikai, olasz és angol küldöttei a­­ tárgyalások megszakadása után csütörtökön elutaztak Genfből. Gaetani Martino visszatért Rómá­ba, Eaton amerikai, küldött pedig Párizsba repült, ahol a NATO- tanácsának beszámol a tárgyalá­sok megszakadásáról. Ormsby— Gore Genfből Londonba utazik. Más nyugati küldöttek, köztük Jules Mooh, Burna tábornok né­hány napig még Genfben marad­nak. Marian Naszkowski lengyel küldött csütörtökön szintén visz­­szarepül Varsóba.

Next