Kisalföld, 1961. augusztus (6. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

2 KISALFÖLD 1361. augusztus 1., kedd A­Z SZKP PROGRAMTERVEZETE (Folytatás az 1. oldalról) vezet, a kommunistákat passzív várakozásra kárhoz­tatja, vagy a forradalmi harcban balos, kalandos ak­ciókba sodorja, akadályozza a változó helyzet helyes ér­tékelését és az új lehetősé­geknek a munkásosztály, valamint az összes demok­ratikus erők érdekében való kihasználását. A dogmatiz­­mus és a szektásság egyes pártok fejlődésének bizo­nyos szakaszában szintén fő veszéllyé válhat, ha nem harcolnak következetesen el­lene. Az SZKP abból indul ki, hogy a revizionizmus, a dog­­matizmus és a szektásság, a leninizmustól való bár­miféle elhajlás ellen ví­vott kérlelhetetlen harc szükséges feltétele an­nak, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom egysége tovább erősöd­jék, hogy a szocialista tábor még szilárdabbá váljék. A nemzeti felszabadító mozgalommal foglalkozó fejezet kimondja: a világ a viharos nemzeti felszabadító forradalmak korszakát éli. A nemzeti felszabadító forradalomnak hatalmas hulláma elsöpri a gyarmati rendszert, alámossa az im­perializmus pilléreit. A volt gyarmatok és félgyarmatok helyén fiatal, szuverén álla­mok keletkeztek és kelet­keznek. Ám a harc még nem ért véget. A kolonializmus bi­lincseit lerázó népek a fel­­szabadulás különböző fokán állnak. Sokan közülük a nemzeti állam megteremtése után gazdasági önállóságra és a politikai függetlenség megszilárdítására töreksze­nek. Az össznemzeti fel­adatok megoldásának az alapfeltétele az impe­rializmus elleni követ­kezetes harc. Az imperializmus arra tö­rekszik, hogy a volt gyar­matokat és félgyarmatokat megtartsa a kapitalista gaz­dasági rendszerben, s ennek keretei között rögzítse egyenlőtlen helyzetüket. A mai kolonializmus fő oszlo­pa az Egyesült Államok im­perializmusa. A nemzeti felszabadító forradalom a politikai füg­getlenség kivívásával nem ér véget. Ez a függetlenség ingatag lesz és fikcióvá vá­lik, ha a forradalom a tár­sadalmi és a gazdasági élet­ben nem­ vezet mélyreható változásokhoz, ha nem oldja meg a nemzeti újjászületés életbevágóan fontos felada­tait. A nemzeti felszabadító mozgalmakkal foglalkozó rész kimondja: Az SZKP nemzetközi po­litikája egyik sarkkövének tekinti a gyarmati és fél­gyarmati igától megszaba­dult népekkel való testvéri szövetséget. A tervezet a továbbiakban a két ideológia — a kommunista és a bur­­zsoá-ideológia — közötti harccal foglalkozik. Az imperializmus fő esz­mei-politikai fegyvere az antikommunizmus, amely­nek lényege a szocialista rendszer rágalmazása, a kommunista pártok politiká­jának és céljainak, a mar­xizmus-lenini­zmus tanításá­nak meghamisítása. A programtervezet mély­rehatóan, érvekkel alátá­masztva bírálja mindazon ,,elméleteket”, amelyek a burzsoá-rendszer kizsákmá­nyoló természetét álcázzák, a kapitalizmust kendőzik, majd zárófejezete a békés egymás mellett élés és az egyetemes békéért vívott harc kérdéseit taglalja. Kimondja, hogy az SZKP külpolitikai tevékenységében fő céljának tekinti, hogy bé­kés feltételeket biztosítson a Szovjetunióban a kommu­nista társadalom felépítésé­hez és a szocialista világ­rendszer fejlődéséhez, vala­mint, hogy az összes békeszerető népekkel együtt megsza­badítsa az emberiséget a világméretű pusztító háborúktól. A szocialista államok kül­politikája, amely a békének, a népek egyenjogúságának, önrendelkezésének, vala­mennyi ország függetlensé­ge és szuverenitása tiszte­letben tartásának elvein, va­lamint a szocialista diplo­mácia becsületes, embersé­ges módszerein nyugszik, egyre növekvő befolyást gyakorol a világhelyzetre. Korunk alapvető kérdése a háború és béke kérdése. A háborús veszély egye­düli forrása az imperializ­mus. Az imperialista tábor a legszörnyűbb bűncselek­ményre készülődik az embe­riség ellen: termonukleáris világháborúra, amely soha nem látott pusztítást okoz­hat egész országoknak, egész népeket irthat ki. A hatalmas szocialista tá­bor, a békeszerető nem szo­cialista államok, a nemzet­közi munkásosztály és a bé­kéért síkraszálló valamennyi erő összefogásával a világ­s tervezet második része, miután leszögezi, hogy a kommunista társadalom fel­építése a szovjet nép köz­vetlen gyakorlati feladatá­vá vált, röviden összefog­lalja a kommunista társa­dalmi rendszer lényegét. A kommunizmusban telje­sen megszűnnek az osztá­lyok, a város és a falu közti társadalmi — gazdasági és kulturális — életmódbeli különbségek. Az emberek termelőtevékenységében a szellemi és a fizikai munka szervesen összfonódik. A kommunizmus a tár­sadalmi élet szervezeté­nek legmagasabb for­mája.­­ Minden termelési sejt, min­­­­den önkormányzatú társu­lás harmonikusan kapcsoló­dik egymáshoz a tervsze­rűen megszervezett közös gazdaságban, a társadalmi munka egységes ritmusában. A kommunizmusban vég­bemegy a nemzeteknek mind nagyobb arányú, minden ol­dalú közeledése a gazdasági, politikai és szellemi érde­kek teljes közössége, a test­véri barátság és együttmű­ködés alapján.­­ Az SZKP programterve­zete a továbbiakban A kommunista építés­­ gyakorlati feladataival­ ­ foglalkozik. Az 1961—1970-es legköze­­l­­ebbi évtizedben a Szovjet­unió a kommunizmus anya­gi-műszaki alapjának meg­teremtésével az egy főre jutó termékek termelése tekin­tetében túlszárnyalja a leg­hatalmasabb és leggazda­gabb kapitalista országot, az Egyesült Államokat. Az 1971—1980-as második évtizedben megteremtjük a kommunizmus anyagi-tech­nikai bázisát, s az egész la­kosság számára biztosítjuk az anyagi és művelődési ja­vak bőségét; a szovjet tár­sadalom szorosan megköze­líti a szükségletek szerinti elosztás elvének megvalósí­tását, s megtörténik az egy­séges köztulajdonra való fokozatos átmenet. A Szov­jetunióban tehát lényegében felépül a kommunista társa­dalom. A kommunista társa­dalom teljes felépítése az ezután következő időszak­ban fejeződik be. Az SZKP minden erőfe­szítést megtesz, hogy biz­tosítsa a közfogyasztási cik­kek termelésének gyors nö- I velését.­­ A párt megszervezi a me­zőgazdaság termelő erőinek I hatalmas fellendítését, amely­­ lehetővé teszi két, egymás­hoz szorosan kapcsolódó fel- I adat megvalósítását: e háború megakadályozható. A szocializmus világméretű győzelme végérvényesen ki­küszöböli bár­milyen háború keletkezésének társadalmi és nemzeti okait. A háború száműzése, az örök béke megteremtése a kommuniz­mus történelmi küldetése. A tartós béke biztosí­tásának radikális útja a szigorú nemzetközi el­lenőrzéssel végrehajtan­dó általános és teljes le­szerelés. Az emberiségnek a szo­cializmus javasolta azt az egyedüli ésszerű elvet, amelyre a világ két rend­szerre való különválásának körülményei közepette az államközi viszonyok felépít­hetők: a különböző társadal­mi rendszerű államok békés eg­yes mellett élésének Le­nin által javasolt elvét. A szocialista és a kapi­talista államok békés egy­más mellett élése az emberi társadalom fejlődésének ob­jektív szükségszerűsége. A háború nem lehet a nemzet­közi viták megoldásának eszköze, s nem­ szabad, hogy azzá váljék. A Szovjetunió következe­tesen síkra szállt és síkra száll a jövőben is a külön­böző társadalmi ■ rendszerű államok békés egymás mel­lett élésének politikájáért. nagyértékű tápanyagok bő­ségének megteremtését a la­kosság, s a nyersanyagok bőségének megteremtését az ipar számára; b) biztosítja a szovjet falunak a kommu­nista társadalmi kapcsola­tokra való fokozatos áttéré­sét. A Szovjetunió az első tíz esztendőben túl fogja szárnyalni az Amerikai Egyesült Államokat az alap­vető mezőgazdasági termé­kek egy főre jutó mennyi­ségének termelésében. A nép anyagi jólétének emelését illetően az SZKP azt a világtörténelmi jelen­tőségű feladatot tűzi ki, hogy a Szovjetunióban — bár­mely tőkés országhoz hasonlítva — el kell ér­ni a legmagasabb élet­színvonalat. A párt abból a lenini té­telből indul ki, hogy a kom­munizmus építésében az anyagi érdekeltség elvére kell támaszkodni. A mun­káért fizetett bér a követ­kező húsz esztendőben a dolgozók anyagi és kulturá­lis igényei kielégítésének alapvető forrása marad. A kommunizmus felé ha­ladva azonban a személyi igények kielégítése egyre inkább a társadalmi fogyasz­tási alapból történik, s en­nek növekedési üteme meg fogja haladni az egyéni munkabér növekedésének ütemét. A kommunista el­osztásra való áttérés azután történik meg, hogy a munka szerinti elosztás elve telje­sen érvényét veszti, vagyis amikor bekövetkezik az anyagi és kulturális javak bősége, s a munka a társa­dalom minden tagja számá­ra elsőrendű létszükségletté válik. A Szovjetunió nemzeti jö­vedelme a következő tíz esz­tendőben két és félszeresére növekszik, húsz év alatt pe­dig csaknem megötszöröző­dik. Az egy lakosra jutó reáljövedelem húsz év alatt több mint három és félsze­resére nő. A második tíz esztendő­ben megvalósul az anyagi és kulturális javak bősége az egész lakosság szá­mára, megteremtődnek az anyagi feltételek ah­hoz, hogy a rákövetkező időszakban áttérjünk a javak szükségletek sze­rint történő elosztásának kommunista elvére. Az SZKP feladatul tűzi ki a lakáskérdésnek — a szovjet nép jóléte emelése szempontjából a legégetőbb problémának — a megoldá­sát. A második tíz esztendő végén minden egyes család­nak, a fiatal házasokat is beleértve, a higiénia és a kulturált élet követelményei­­­­nek megfelelő egészséges­­ lakása lesz. A második tíz­­ esztendő folyamán a lakó­­­­házak használata fokozato­san ingyenessé válik minden állampolgár számára. A közlekedési eszközök (villamos, autóbusz, troli­busz, metró) használata a második tíz esztendőben már ingyenes lesz és a má­sodik tíz esztendő végére ingyenesek lesznek az olyan közszolgáltatások, mint a víz, gázellátás, a fűtés. Az első tíz esztendő folya­mán megvalósul az áttérés a hat órás munkanapra — úgy, hogy hetenként egy pi­henőnap lesz — illetve a 34 —36 órás munkahétre, heti két pihencnappal. A föld alatt végzett és az egészség­re ártalmas munkakörök­ben öt órás lesz a munka­nap, illetve harminc órás az ötnapos munkahét. A második tíz esztendőben a munka termelékenységé­nek megfelelő növekedése alapján megkezdődik az át­térés még rövidebb munka­hétre. Ily módon a Szovjetunió­ban lesz a világon a legrövi­debb, s egyszersmind a legtermelékenyebb és leg­jobban megfizetett munka­nap. Ezzel egyidejűleg növe­kedni fog a dolgozók évi fi­zetett szabadságának tarta­ma is. A kitűzött program sike­resen teljesíthető békés vi­szonyok között. A nemzetkö­zi helyzet bonyolódása és ennek következtében a hon­védelmi kiadások elenged­hetetlen növelése késleltet­heti a népjólét emelésére vonatkozó tervek végrehaj­tását. A nemzeközi kapcso­latok tartós rendezése, a ka­tonai kiadások csökkentése, különösen pedig az általá­nos és teljes leszerelés meg­valósítása megfelelő állam­közi egyezmény alapján, le­hetővé tenné a dolgozók életszínvonalának emelésére vonatkozó tervek jelentős túlteljesítését. A tervezet meghatározza az SZKP feladatait az államépítés és a szocialista demokrácia továbbfejlesztésében. A szocialista forradalom­ból megszületett proletárdik­tatúra világtörténelmi sze­repet játszott és biztosította a szocializmus győzelmét a Szovjetunióban. A szocializ­mus építésének folyamatá­ban a proletárdiktatúra ma­ga is módosult. A munkásosztály — a történelemben az egyetlen osztály, amely nem tűzi cé­lul, hogy hatalma örökös legyen. A szocializmus — a kommunizmus első szakasza — teljes és végérvényes győ­zelmének biztosításával és a kommunizmus építésének általánosan kibontakozó sza­kaszában való áttéréssel a proletáriátus diktatúrája be­töltötte történelmi küldeté­sét és a belső fejlődés fel­adatainak szempontjából szükségszerűsége megszűnik a Szovjetunióban. Az állam, amely a pro­letárdiktatúra állama­ként jött létre, egységes népi állammá, az egész nép érdekeinek és aka­ratának kifejezőjévé vált. A tervezet a továbbiakban rámutat, hogy a munkásosz­tály diktatúrájának szüksé­gessége előbb szűnik meg, mint ahogy az állam elhal. Az állam, mint egységes né­pi szervezet, megmarad a kommunizmus teljes győzel­méig. A szocialista demokrácia további fejlődésének folya­matában az államhatalom szervei fokozatosan átalakul­nak a társadalmi önkor­­mányzat szerveivé. A kommunista építés so­rán fokozódni fog a taná­csok szerepe, amelyek a nép mindent átfogó szervezetévé, a nép egységének megteste­sítőjévé váltak. A párt szükségesnek tart­ja, a népi képviselet formái­­nak tökéletesítését és a szov­jet választási rendszer de­mokratikus elveinek fejlesz­tését. A tervezet rámutat arra, hogy a kommunizmus épí­tésének általánosan kibon­takozó időszakában fokozó­dik a társadalmi szerveze­tek szerepe. Különösen meg­növekszik a szakszervezetek­nek, a kommunista ifjúsági szövetségnek, a különböző szövetkezeti szervezetek sze­repe. A történelmi fejlődés el­kerülhetetlenül az állam el­halására vezet. Az állam teljes elhalásához szükséges a belső feltételek — a fej­lett kommunista társadalom felépítése, valamint a külső feltételek megteremtése — a kapitalizmus és a kom­munizmus közötti ellentmon­dásnak nemzetközi síkon, a kommunizmus javára törté­nő­ végleges megoldása. A tervezet a továbbiak­ban meghatározza az SZKP feladatait a Szovjetunió fegyveres erőinek és védel­mi képességének fokozása területén, s rámutat, hogy a békés egymás mellett élés lenini elve a szovjet állam külpolitikájának általános irányelve volt, s az is ma­rad. A nemzetiségi kapcsolatok kérdéséről a programterve­zet a többi között a követ­kezőket mondja: A kommunizmusnak a Szovjetunióban bekövetkező győzelmével a nemzetiségek még közelebb jutnak egy­máshoz, megnövekszik gaz­dasági és eszmei közösségük, kifejlődnek szellemi arcula­tuknak közös kommunista vonásai. A tervezet a továbbiakban azokról a feladatokról be­szél, amelyeket a pártnak az ideológia, a nevelés, a kép­zés, a tudomány és a kul­túra területén kell megol­dania. A tudomány alkalmazása döntő tényezője lesz a tár­sadalmi termelőerők hatal­mas növekedésének. Meghatározza a kulturális építés, az irodalom és a mű­vészet területén jelentkező feladatokat is. A programtervezet a­ kö­vetkezőkben rámutat: Mivel az egyes országok­ban a szocialista forradalom különböző időpontokban ját­szódik le és a gazdasági és kulturális fejlődés színvo­nala is más és más, a kü­lönböző országokban nem feltétlenül egyidejű a szo­­ciaalizmus építésének befe­jezése, illetve az áttérés a kommunizmus általánosan kibontakozó építésének idő­szakára. Az SZKP és a szovjet nép mindent megtesz azért, hogy a szocializmus és a kommunizmus építésében segítséget nyújtson a szo­cialista tábor minden né­pének. A párt életének törvénye — szögezi le a következő részben a tervezet — a pártélet lenini normáinak és a közösségi vezetés elvé­nek következetes betartása. A pártélet lenini elveivel összeegyeztethetetlen a sze­mélyi kultusz, s vele kap­csolatosan a kollektív veze­tés, a párton belüli demok­rácia és a szocialista tör­vényesség megsértése. A párt továbbra is erősí­ti sorainak egységét és tö­mörségét, tisztán megérzi a marxizmus—leninizmus zász­lóját. Az SZKP programterve­zete ezután hangsúlyozza a párt és a nép közötti kap­csolatok további kiszélesí­tésének és elmélyítésének szükségességét.­­ Ugyanakkor a Szovjet­unió Kommunista Pártja továbbra is erősíti a nem­zetközi kommunista mozga­lom egységét, fejleszti test­­­­véri kapcsolatait az összes­­ kommunista és munkáspár­tokkal. A kommunizmus felépíté­se a Szovjetunióban — hangzik a programtervezet befejező része — az embe­riség sokévszázados történe­­tének­ legnagyobb győzelme lesz, minden egyes újabb lépés a kommunizmus ra­gyogó csúcsai felé vala­mennyi ország dolgozó tö­megeit lelkesíti, hatalmas erkölcsi támogatás a min­den nép társadalmi és nem­zeti felszabadításáért ví­vott harcban, meggyorsítja a marxizmus—leninizmus eszméinek világméretű dia­dalát. A kommunista párt ki­próbált vezetésével, a marxizmus-leninizmus zász­­l­­aja alatt a szovjet nép fel­építi a kommunista társa­dalmat A párt ünnepélyesen kije­lenti: a szovjet emberek mai nemzedéke kommuniz­­­­musban fog élni! (MTI) 1­2. rész: Az SZKP-nak a kommunista társadalom építésével kapcsolatos feladatai ETE A baráti együttműködés okmánya A magyar—ghanai közös nyilatkozat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására, dr. Kwame Nkrumah, a Ghanai Köztársaság elnöke 1961. jú­lius 28-tól 31-ig hivatalos lá­togatást tett a Magyar Nép­­köztársaságban. Nkrumah elnök magyarországi tartóz­kodása folyamán hivatalos tárgyalásokra került sor a két ország képviselői között. A megbeszéléseken a Ma­gyar Népköztársaság és a Ghánai Köztársaság közötti kapcsolatokat vizsgálva mindkét fél örvendetes fej­lődést állapított meg, amit a felek közti azon megálla­podás is mutat, hogy orszá­gaik között diplomáciai kap­csolatokat létesítenek. Az 1961. áprilisában alá­írt magyar—ghanai kereske­delmi­ és hitelügyi egyezmé­nyek lerakták a két ország közötti gazdasági együttmű­ködés alanyait. Magyarország lehetőségeihez mérten részt vesz Ghana iparfejlesztési terveinek megvalósításában és fokozza árubehozatalát a Ghanai Köztársaságból. A kulturális egyezmény értelmében ghanai ösztöndí­jasok fognak tanulni a ma­gyar egyetemeken. A Magyar Népköztársaság kormánya őszinte elismeré­sét fejezi ki Nkrumah el­nöknek és az általa vezetett ghánai kormánynak a nem­zetközi kapcsolatok terén folytatott pozitív tevékeny­ségéért. A megbeszéléseken a felek véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet legfon­tosabb időszerű kérdéseiről. Egyidejűleg megbeszélték a két ország közötti baráti kapcsolatok további fejlesz­tésének lehetőségét és mó­dozatait is. Mindkét kormány szilárd meggyőződése, hogy az ENSZ szerveiben hatékony és egyenlő képviselettel kell rendelkezniök a semleges országoknak, a szocialista államoknak, valamint a nyu­gati hatalmaknak s egyetért abban, hogy az ENSZ sike­res tevékenységének elen­gedhetetlen feltétele a Kí­nai Népköztársaság törvé­nyes jogainak helyreállítása az ENSZ-ben. Dr. Kwame Nkrumah, a Ghanai Köztársaság elnöke ghánai látogatásra hívta meg Dobi Istvánt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa elnökét, aki a meghí­vást elfogadta. A közös köz­leményt a Magyar Népköz­­társaság részéről Dobi Ist­ván a Magyar Népköztársa­ság elnöki tanácsának el­nöke, a Ghanai Köztársaság­­ részéről dr. Kwame Nkru­­i­mah, a Ghanai Köztársaság­­ elnöke írta alá. (MTI)

Next