Kisalföld, 1963. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
I Az MSZMP politikáját magáénak vallja a magyar nép A LEMP elméleti folyóirata az MSZMP Vik. kongresszusáról A Nowe Drogiu — a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának elméleti és politikai folyóirata januári számában közli Jan Ptasimkinak, a Gdanski vajdasági pártbizottság első titkárának cikkét az MSZMP VIII. kongresszusáról. Ptasinski tagja volt a kongreszszusunkon részt vett lengyel pártküldöttségnek. A cikk ismerteti a VIII. kongresszus előkészületeinek fontosabb állomásait, majd a kongresszusi beszámoló tükrében részletesebben tárgyalja a magyar mezőgazdaság eredményeit. Kiemeli, hogy „a magyar elvtársak a társas gazdálkodásra való áttérés időszakában nemcsak megtartották, hanem még jelentősen emelték is a mezőgazdasági termelés színvonalát”. Ptasinski rámutat, hogy a szocialista építés jelenlegi szakaszán számos közös probléma foglalkoztatja a magyar és a lengyel népgazdaságot. A cikkíró kiemeli, hogy a kongresszus nagy figyelmet fordított az ország társadalmi viszonyainak elemzésére, és részletesebben tárgyalja pártunknak a szocialista nemzeti egység kialakítására irányuló politikáját. A Nowe Drogi a továbbiakban ismerteti, hogy a kongresszus foglalkozott a kétfrontos harc és a pártegység kérdéseivel. Aláhúzza, hogy „a Központi Bizottság, amikor kizárta a vezetésből és a politikai életből Rákosit és társait, véglegesen lezárta a múlttal való leszámolás” időszakát. Ptasinski kitér a kongreszszus nemzetközi vonásaira is, s a többi között rámutat arra, hogy a kommunista testvérpártok képviselői élesen bírálták az Albán Munkapárt vezetőinek szakadár tevékenységét, általános bírálatot váltott ki a Kínai Kommunista Párt küldöttségének próbálkozása az albán vezetők védelmére. (MTI.) Békés verseny vitse el, hogy melyik rendszer jobb! Hruscsov válasza a Daily Express kérdéseire Moszkva (TASZSZ) Nyikita Hruscsov az új év előestéjén válaszolt a Daily Express című angol lap szer-kesztőségének a nemzetközi helyzettel kapcsolatos kérdéseire. „A Szovjetunió a következő években még szilárdabban folytatja a harcot a leszerelés problémájának megoldásáért” — jelentette ki Hruscsov. Ismét leszögezte, hogy „az általános és teljes leszerelés nélkül nem lehet a földön biztosítani a szilárd békét.” „Maguknak a népeknek kell megtenniük minden erőfeszítést, hogy már a közeli időkben valósággá váljék az általános és teljes leszerelésről szóló megállapodás.” „Emlékezzenek Hirosimára! Emlékezzenek a Karibiválságra, amikor az imperialista tábor legagresszívabb tényezőinek csoportja csaknem kirobbantotta a termonukleáris világháborút!” . A Szovjet Minisztertanács elnöke hangoztatja, hogy a szovjet kormány kész 1963. január 1-től megszüntetni minden nukleáris fegyverkísérletet, „ha a nyugati nukleáris hatalmak ugyanilyen álláspontot foglalnak el az ENSZ felhívásávall kapcsolatban.” A jelenlegi nyugat-berlini rendellenes helyzettel és azzal kapcsolatban, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban miként fejlődnek a dolgok, Hruscsov kijelentette: „Több mint elegendő ok van a nyugtalanságra.” „A kommunista-ellenes harc ürügyén a nyugatnémet szoldateszka atomfegyver után nyúl. Bonnban kijelentették, az a céljuk, hogy sakkban tartsák Moszkvát, de arra gondolnak: sakkban tartsák az egész világot.” Nyugat-Berlinben robbantások hallatszanak, de „a gyújtózsinórt Bonnban lobbanják lángra” — mondotta Hruscsov. ..Közel jutottunk a német kérdés békés rendezéséhez, és meg kell tenni az utolsó erőfeszítéseket” — jelentette ki a szövi miniszterelnök. „Valamennyi keleti és nyugati állam kötelessége, hogy Közép-Európában elzárják a dolgok veszélyes fejlődésének útját, ha nem akarják, hogy a világ veszélyes Karibi-válságból egy másik, még fenyegetőbb és még nehezebben megoldható válságba kerüljön”. A fennmaradt leginkább vitatott kérdésnek — a Nyugat-Berlinben állomásozó csapatok problémájának megoldására — a szovjet kormány kompromisszumot javasol — hangoztatta Hruscsov. A Szovjetunió kormánya indítványozza, hogy a Nyugat-Berlinben tartózkodó csapatokat ne a NATO országai adják, hanem Nyugat-Berlinben helyettesítsék a NATO zászlaját az Egyesült Nemzetek Szervezetének lobogójával és az ENSZ vállaljon magára meghatározott nemzetközi kötelezettségeket és tisztségeket. A szovjet kormányfő kifejezte meggyőződését, hogy a Karib-válság „igen mély nyomot hagyott a nemzetközi kapcsolatokban”. „Ott a veszélyt kompromisszumos úton oldották meg, az engedményt az engedményért elv alapján és nem pedig kardot rántva — mint ahogy ezt néhányan Nyugaton tanácsolták”. Hruscsov kijelentette: „A békés együttélés alapját még szilárdabbá és megbízhatóbbá kell tenni, hogy igazán tartós legyen.” A népek szuverenitásának tiszteletben tartásával hadd döntse el a békés gazdasági verseny, hogy melyik társadalmi rendszer a jobb és kinek a rendszere életerősebb —mondotta. — A vitás kérdések eldöntésének másik módozatát — a termonukleáris háborút — ki kell zárni. Nyikita Hruscsov tagadólag válaszolt arra a kérdésre, kívánatosnak tartja-e, hogy a két nagyhatalom uralkodó szerepet játsszék az egész világon. Kijelentette: „Nem gondolom, hogy ez kívánatos lenne. Sem Szovjetuniónak, sem Egyesült Államoknak nem kell „uralkodniok” a világon. A különböző államoknak a más országok fölötti „uralma” végérvényesen lejárt.” „Most — mutatott rá Hruscsov — minden országnak — mind a kicsinynek, mind a nagynak — sokkal inkább, mint bármikor, hozzá kell járulnia a szilárd béke biztosítását szolgáló közös erőfeszítésekhez.” Hruscsov ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra most különböző okok miatt rendkívül nagy felelősség hárul az általános béke sorsáért. „Ezért mi állást foglalunk a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti jó, ha lehetséges baráti kapcsolatok létesítése mellett”. A szovjet kormány feje pozitívan értékelte a szovjet— angol kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. „Mindig úgy véltük, hogy az államok közötti kereskedelem a békés politikai kapcsolatok fejlődésének alapja, ezt évszázadok tanúsítják.” Az 1963-as év távlataival kapcsolatban Hruscsov kijelentette: „Remélem, hogy 1963 az emberiség békés fejlődésének, a megérett nemzetközi problémák rendezéséhez való közeledésnek és a nemzetközi feszültség csökkentésének éve lesz.” „Szilárd meggyőződésem, hogy az 1963-as esztendőben tovább szilárdul és erősödik a Szovjetunió, valamint az egész szocialista rendszer, a független országok újabb sikereket érnek el függetlenségük megszilárdításában, és újabb eredmények születnek a gyarmati rendszer.A végérvényes felszámolásáért vívott az harcban.” (MTI.) Szilveszterest Bonnban Strauss: Maga még marad kancellár úr? ... "Toncz Tibor rajza. KISALFÖLD 1963. január SesfitMISk Csou En-laj és Bandaranaike megbeszélései Peking (Új Kína) Csou En-lij, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke és Bandaranaike aszszony, Ceylon Pekingben tartózkodó miniszterelnöke szerdán reggel újabb megbeszélést tartott. Az eszmecsere baráti légkörben zajlott le. LIPCSEI TUDÓSÍTÓNK ÍRJA: Az EGK „Európai Gazdasági Közösség“ és a tőkés világgazdaság Mivel az Anglia és az EGK közötti tárgyalások mindinkább döntő szakaszba lépnek, az a következő hetekben véglegesen eldől, hogy Anglia belép vagy beléphet-e az EGK-ba, szükséges, hogy áttekintsük mindazon ellentéteket, melyek a tőkés világban az EGK révén a legkülönbözőbb formában felvetődtek. Különösen problematikus Anglia és a Commonwealth országainak bonyolult kérdéskomplexuma Angliának az EGK-ba való belépési szándéka miatt. Angliának köztudomásúlag a szeptemberben megtartott Commonwealth-értekezleten nem sikerült áthidalni a Commonwealth-országok ellenkezését, az angol belépési tervvel szemben. Hogy mennyire igazuk volt a Commonwealth-országoknak, mi sem bizonyítja jobban, mint azon nehézségek, melyeket az EGK országai, főleg Franciaország s részben Nyugat- Németország támasztanak Angliának. Az angol uralkodó körök azzal indokolják a Commonwealth országaival szemben az EGK-ba való belépés szükségességét, hogy az 1932- ben kötött ottawai szerződés ideje lejárt, azaz idejét múlta a Brit Nemzetközösség preferenciális vámközössége, mivel számos Commonwealth-ország iparosodott, Nagy-Britannia pedig maga is élelmiszertermelő ország lett (ami egyébként bizonyos mértékben a múltban fennállt.) További angol érvelés az: Anglia nem maradhat távol Európától s mint az EGK tagja, hozzájárulhat Európa és a béke biztosításához, s ezzel a Commonwealth-országok érdekeit is szolgálhatná. A Commonwealth országai nem fogadják el ezt az érvelést. Tulajdonképpen csak Ciprus, Trinidad-Tobagó, Sierra-Leone és Dél-Rhodézia fogadta el az angol érvelést. A többi Commonwealth-ország elutasította Úgy a kanadai, mint ausztráliai és újzélandi uralkodó körök attól tartanak, hogy Angliának az EGK-ba lépése révén Angliába irányuló mezőgazdasági kivitelük (búza, gyapot, hús és tejáruk) az EGK vámtarifájába ütközne, s így előnytelenebb helyzetbe kerülnének az angol piacon (ahol eddig előnyben, illetve domináló szerepben voltak), mint például a francia és holland mezőgazdasági termékek. Ausztrália attól is fél, hogy az EGK politikai közösséggé alakul egyben át, nemzetek feletti (szupranacionális) struktúrája a tagországok szuverenitásának feladásához vezet, s ezzel Nagy- Britannia megszűnne Commonwealth-tagországok számára elfogadható partner lenni. Ugyanez a helyzet a tropikus termékeket szállító Commonwealth-országok esetében is. Míg Ceylon számára a probléma nem létezik, mivel a szigetország fő terméke, a tea továbbra is teljesen vámmentesen szállítható az EGK-országokba, addig India és Pakisztán (két egyébként ellenséges ország) esetében a dolog másként áll. Pakisztán Anglia belépése esetén 18—20 százalék vámmegterheléssel szállíthatná csak tipikus termékeit az angol piacra az eddigi vámmentesség helyett. Hasonló a helyzet India esetében. Az afrikai országok Sierra Leone kivételével ellenzik az EGK-t, az abba való belépést s a dél-rhodéziai kormány szándéka az EGK- val való kapcsolatok kiszélesítésére főleg Indiát s annak dohánytermelőit és kivitelét aggasztja. A Commonwealth-országok az EGK-tól azért is tartanak, mivel gazdasági, illetve kiviteli helyzetük romlásával veszélybe kerülnek gazdaságfejlesztési terveik is. A legnagyobb tengerentúli búza-, illetve gabonaexport-országok (Kanada, Ausztrália, USA és Argentína) gondjai is érthetőek. Az EGK közös agrárpolitikája elsősorban francia nyomásra jött létre, tekintve, hogy Franciaország az EGKn belül agrár-, illetve gabonafeleslege számára biztos piacot remél, mégpedig az eddigi tengerentúli szállítók kárára. Az EGK évi gabonaimport szükségletét kereken 155 millió métermázsára becsülik, Nagy- Britannia belépése esetén jóval növekedne ez a menynyiség. Ezzel szemben a francia termésfelesleg 1959- ben 35 millió métermázsa volt, néhány év múlva 50 millió métermázsa lesz, és délre a Loire-tól további intenzív kultúra és műtrágyafelhasználás révén még jócskán fokozható. Ebből a feleslegből eddig Franciaország csupán nyolcmillió métermázsát tudott az EGK- országokban elhelyezni, a nyugat-európaiipari kivitelű országok ugyanis egyáltalán nem akarják tengerentúli gabonabehozatalukat csökkenteni, mivel ezzel csökkentenék a tengerentúlra irányuló ipari kivitelüket. Hogy az EGK-imperializmus nemcsak a Commonwealth országait és a gazdaságilag egyébként is gyenge FFTA-országokat érinti, az Ikeda, Japán miniszterelnökének legutóbbi kijelentéséből is látható, miszerint az „EGK súlyos gondok okozója”. Japán gazdasága igen nagy mértékben import- és ezzel exportfüggvényes, mivel a nyersanyagtermelése nem tudja iparát teljes mértékben ellátni. A fokozott behozatal 1961-ben 374 millió dolláros fizetési mérleghiányhoz vezetett (a kereskedelmi mérleg hiánya 574 millió dollár volt), s 1962-ben alig más a helyzet. A kivitel mindennemű stagnálása, nem szólva esetleges visszaesésről, súlyosan érinti Japán gazdaságát. De éppen az EGK országaival alakul a japán kivitel igen csalódást keltően. 1961-ben Japán kivitele az EGK országaiba 213 millió dollár volt (22 százalékkal több, mint 1960-ban), míg a behozatal az EGK-országaiból 312 millió dollár volt (31 százalékkal magasabb, mint 1960- ban). 1962-ben Japán csak 230 millió dolláros kivitelt vár az EGK-ba és 350 millió dolláros behozatalt onnan. Míg így a kivitel 1961- hez képest csak 5,76 százalékkal emelkedne, addig a kereskedelmi mérleg hiánya 20 százalékkal, 99 millió dollárról 120 millió , dollárra emelkedne. Ha az EGK egészében a nem tagállamok gazdaságát nehézségekbe és szorongásba hozza, úgy az EGK-n belül is harcok és sorrendváltozások jönnek azon elv szerint létre, hogy az erősebb monopóliumok kiszúrják a gyengébbeket. E tekintetben a „Volkswagen-művek” exportoffenzívája az olasz piacon igen jellemző. Általában az a helyzet az olasz autóbeviteli piacon, hogy 1962 első felében 49 116 külföldi autót hoztak be Olaszországba az 1961. év első felévi 22 743-mal szemben. Az olasz autóbehozatal értékviszonylatban 1:4-ről 1:3-hoz változott meg a kivitellel szemben. A Volkswagenművek három százalékos piacrészesedést értek el az olasz piacon, s 1962-ben valószínűleg 20 000-re rúg az olasz piacon elhelyezett autóik száma. A Ford-autók után a Volkswagen lett az olasz piacon a legnagyobb külföldi autókonszern. Szeptember elején a Volkswagen olaszországi vezérképviselete valamennyi Volskwagen árát lényegesen csökkentette, így a standard modjellét 980 000 líráról 920 000 lírára, beleértve a forgalmi adót, az új közepes típusét, 1,38 millió líráról 1,28 millió lírára. Röviddel később az Opel-művek is ugyanezt tették, így csökkentették az , Opel-Rekord” és az „Opel- Kapitán” árát. Ez az árcsökkentés nemcsak a legutóbbi olasz behozatali vámok 10 százalékos csökkentésének felel meg, hanem lényegesen túlmegy ezen. Az olasz autóipar, főleg a Fiatművek erős kihívásnak érzik ezt az árpolitikát, és az olasz piacon nem-német külföldi autószállítók is erős konkurrencia-gondok előtt állnak. Tulajdonképpen csak az olasz háztartási gépeket, főleg hűtőszekrényeket gyártó cégeknél uralkodik öröm. Előreláthatólag az 1960. évi 1,79 millióról 1963-ban 3,94 millióra emelkedik majd a háztartási gépek termelése Olaszországban, s ebből a mennyiségből egyedül a hűtőszekrények 976 823-ról 2,6 millióra emelkednek majd, azaz 167 százalékkal. Ez a termelésemelkedés elsősorban az EGK-n belüli vámcsökkentés eredménye, s elsősorban az EGK országaiba irányul a kivitel is. Az olasz termelési költségek a segédmunkások nyomorult bére miatt alacsonyabbak, mint a francia és nyugatnémet iparban és az olasz tőkések ezt teljes mértékben kihasználják. Mégpedig a francia és nyugatnémet konkurencia rovására, mely e tekintetben jószólván válságba került. A háztartási hűtőszekrények termelése Nyugat-Németországban már az 1960/61-i szintről (2,4 millió) 1962-ben 1,88 millióra süllyedt. A francia piac elárasztása olasz háztartási hűtőszekrényekkel, a General Motors franciaországi leányvállalatnál (Gennevilliers-ben,Párizs mellett) máris elbocsátásokat okozott, a „Frimatic” pedig fizetésképtelen lett. A francia kormány most úgy intézkedett, hogy ezentúl az Olaszországból importált háztartási hűtőszekrényeket a francia iparügyi minisztérium által adott átvételi igazolvánnyal kell ellátni. Az olasz gyárosok kemény ellenintézkedésekkel fenyegetőznek, ha ezzel az olasz szállításokat kívánnák francia részről sújtani. A szétforgácsoltság által hátrányban szenvedő francia hűtőszekrényipar nagyobb és olcsóbban termelő egységekké akar összefonódni, egyébként azonban eléggé tanácstalanul áll az olasz konkurrencia offenzívájával szemben. Dr. Nagy Ivár