Kisalföld, 1963. május (8. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

2 Nagy győzelmet aratott az Olasz Kommunista Párt Togliatti nyilatkozata a választások eredményéről Róma (MTI). Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt fő­titkára az Arata kedd esti különkiadásában nyilatko­zott az olasz képviselőházi és szenátusi választások eredményéről. A nyilatkozat megállapít­ja: az április 28—29-i vá­lasztásoknak olyan nagy a jelentősége, hogy a pontos értékelést, amely persze mé­lyebb elemzést igényel, mi­nél előbb el kell végeznünk. Bizonyosnak tűnik előt­tem, hogy Olaszországban új poli­tikai irányzat kezdődik, amelyben a mi pártunk és az egységes baloldali demokratikus erők kez­deményezésének döntő szerep juthat. Pártunk nagy győzelmet, aratott — mondotta Tog­liatti —, nagyobbat mit ami­re számítottunk, nagyobbat, mint amit reméltünk. Dara­bokra hulltak azok a hazug és nevetséges feltételezések, amelyek pártunk „válságá­ról, dekadenciájáról, a tö­megektől való eltávolodásá­ról” szóltak. Pontos politikai program­ja alapján a kommunista párt mint a baloldali demokratikus erők legnagyobb, legtö­kéletesebb ereje mutat­kozott be. Pártunk sikere nem okozott kárt más baloldali erőknek, amelyek az összesített ered­ményt figyelembe véve szin­tén minden kétséget kizáró növekedést mutatnak. Szükségesnek tartom, hogy forró köszönetet mondjak a választóknak, nőknek és férfiaknak egyaránt, akik e nagy győzelmet biztosították. Azok a választó tömegek, amelyek mögöttünk zárkóz­tak fel, Olaszország vala­mennyi vidékét, a dolgozók valamennyi rétegét képvise­lik. Tudatában vagyunk a­n­nak a felelősségnek, amely az irántunk megnyilvánult bizalomból következik. Biz­tosíthatunk mindenkit, hogy, nem élünk vissza ezzel a bi­zalommal. A választási siker alap­ján minden erőnket a béke, a demokrácia ügye előbbrevitelének szolgá­latába állítjuk, hogy a haladás új útjai nyíl­hassanak meg egész népünk előtt, — mondotta az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Taviani olasz belügymi­niszter kedden délután köz­zétette a képviselőházi vá­lasztások végeredményét. A 630 képviselői mandá­tum a következőképpen osz­lik meg a párt között: Kereszténydemokrata Párt 260, Olasz Kommunista Párt 166, Olasz Szocialista Párt (Nenni) 87, Olasz Szocialista­demokrata Párt (Saragat) 33, Liberális Párt 39, Olasz Szo­ciális Mozgalom (neofasisz­ták) 27, egyéb pártok össze­sen 18. (MTI.) A atommentes övezet Latin-Amerikában Genf (MTI), Bolívia, Brazília, Chile, Ecuador és Mexikó megálla­podott egy latin-amerikai atomfegyvermentes övezet létrehozásában. Genfben Brazília és Mexi­kó kedden hivatalosan tá­jékoztatta a tizennyolc hatal­mi leszerelési bizottságot a megállapodásról. Az érte­kezleten részt vevő brazil küldöttség vezetője sajtóér­tekezleten hangsúlyozta: a megállapodásban részt vevő öt latin-amerikai kormány reméli, hogy más latin-ame­rikai országok is gyorsan csatlakoznak az egyezmény­hez. A brazil delegátus az ér­tekezlet pénteki ülésén , rész­letesen beszámol a megálla­podásról. Indonézia 7-én átveszi Nyugat-Iriánt NYUGAT-IRIÁN (MTI) A két évvel ezelőtt hol­land segédlettel megalakult úgyneveztt új guineai kor­mányzó tanács keddi ülésén döntést hozott, amelynek értelmében azonnali hatály­­lyal feloszlik. Az Indonéz Köztársaság május 7-én, szerdán hivata­losan átveszi az egykori holland gyarmat, Nyugat-Irián közigazgatását. A város központjában szerdán magyar idő szerint délután négy órakor nagy­szabású ünnepséget rendez­nek. A főváros, az eddigi Hollandia nevét megváltoz­tatják. Ezután Kota'parunak (magyarul „Újvárosnak”, fogják nevezni. Odaítélték a Nemzetközi Lenin -Békedíjakat MOSZKVA (TASZSZ) A Nemzetközi Lenin-Béke­­díj Bizottság a béke fenn­tartásában és megszilárdítá­sában szerzett kimagasló ér­demekért a következő köz­életi személyiségeket tün­tette ki a „népek közötti béke megszilárdításáért” 1962. évi Nemzetközi Lenin- Békedíjjal: Modibo Keitát — a Mali Köztársaság államférfiét, Manolisz Glezosz görög új­ságírót, Georgi Trajkovot — a Bolgár Népköztársaság ál­­lamférfiát, Oscar Niemeyer — brazil műépítészt. Lobogó fáklyák, égő lampionok Az ifjúság felvonulása Győrött az ünnep előestéjén Még a komor felhők sem tudták elűzni tegnap este a Széchenyi téren gyülekező fiatalok arcáról a jókedvet. Több százan jöttek el — üzemekből, vállalatoktól, is­kolákból és tanintézetekből —, hogy nótaszóval, fáklyás és lampionos felvonulással ünnepeljék május elsejét. Fellobbantak a fáklyák fényei, felharsant a vidám nótaszó, megindultak a fe­gyelmezetten lépkedő sorok, hogy egy nagy kört leírva a város utcáin az ifjúsági ház elé érjenek. De ezzel még nem ért véget az „elő­­ünnep”. A Püspökvár felől rakéták szántották végig az eget, színes fények üdvözöl­ték odafentről az utcán vi­gadó fiatalokat. Ezután, mint­ hosszú gyöngyfüzér, indultak el a sportkörök kivilágított ha­jói a Rábán. Sok ezren néz­ték a pompás vízifelvonu­lást. A tegnap esti hangulat előleg, biztosíték, hogy ma a nagy ünnepen még feljebb hág a jókedv, hogy minden­ki igazán jól érzi majd ma­gát. * Sopronban is megkezdőd­tek tegnap a május elsejei ünnepségek. A város tanuló­­ifjúsága virágokat helyezett el a mártírhalált halt hősök emlékművén.­­*■ Mosonmagyaróvárott az ifjúság lampionos fáklyás felvonulásával köszöntött be az ünnep. Az eső beleszólt a műsorba, de a fiatalok vi­dámsága és a felvonulást nézők érdeklődése a másnapi ünnep ígérete volt. A győri ifjúság fáklyás felvonulása. A nemzetközi munkásosztály ünnepe III. PRÁGA Csehszlovákiában különle­ges értéke van a nemzet­közi munkásosztály ünnepé­nek, május elsejének. Ha­gyománya van a május el­sejei felvonulásoknak, ün­nepségeknek, a találkozá­soknak a párt és az állam vezetőivel. Még emlékezetemben él az elmúlt május elsejei fel­vonulás. Színpompás és szépséges volt. Őszinte és lelkes, pedig az idő zord volt, esett az eső, az embe­rek fáztak. Vajon milyen lesz az idei május? Az elő­készületek már hetek óta folynak. A menet élén ha­ladó üzemi fiatalok szorgo­san készültek a nyitótáncra. Az úttörők lelkesen tanul­ták a köszöntőket, amelyek­kel a párt és az állam ve­zetőit üdvözlik. A gyárak dekorációs műhelyeiben ké­szen állnak az ábrák, a fi­gurák, amelyek a menetet díszítik. A csehszlovák ifjúsági mozgalom kezdeményezésére néhány héttel ezelőtt eik®z­dődött a „Prága szépíté­séért” mozgalom. Május el­sejére ugyanis a csehszlo­vák főváros virágdíszbe bo­rul. A Vencel téren emel­kednek a külföldi vendégek és érdeklődők számára fel­állított lelátók, s a tér vé­gében az emelvény, ahon­nan Antonin Novotny elnök és a többi vezető köszönti a dolgozókat. Az ünnep reg­gelén fél kilenckor a cseh­szlovák himnusz elhangzá­sával kezdődik az ünnepség. De Prága nemcsak deko­rációval, nemcsak szórako­zással készül a május else­jére, hanem munkaeredmé­nyekkel is. A prágai C. K. D. gyárban, Brnóban, Pilsen­­ben, az ostravai és más szénbányákban már számo­san teljesítették havi tervü­ket, és mire elérkezik a nagy nap reggele, sok ki­váló eredményt jelentenek. A nagyszerű munkaeredmé­nyek ott láthatók majd az üzemi eredménytáblákon, az ünnepi felvonuláson. K­árádi Éva KISALFÖLD Új helyiséget kapott Kapuvárott a lakosság bankja A helyiség tágas, világos, modern. Egy szép nagy eme­letes ház egész földszintjét elfoglalja. A házat a Rába­közi Erdőgazdaság és az Or­szágos Takarékpénztár kö­zösen építette. Az építkezés­re, a belső berendezésre, a bútorzatra 850 000 forintot költött az OTP. Most már kényelmesen dolgozhatnak, fogadhatják ügyfeleiket a já­rási fiók dolgozói. A nagy hivatali helyiség mellett fiók­vezetői szoba, irattár köny­velői szoba is van. A tegnap délutáni átadási ünnepségre érkezett vendé­gek mindent megnéztek, és minden nagyon tetszett ne­kik. S akkor, amikor meg­hallgatták Holndonner Kál­mánnak, az Országos Taka­rékpénztár megyei fiókveze­tőjének beszédét, még in­kább látták, milyen nagy szüksége volt Kapuvárnak arra, hogy a lakosság pénz­ügyeivel, hitelügyeivel fog­lalkozó fiók végre megfelelő helyen, a központban és megfelelő helyiségben mű­ködjék a régi, zsúfolt, ké­nyelmetlen helyiség helyett. 1955-­ben, amikor a járás takarékbetétállománya még csak egymillió-négyszáz­­nyolcvanezer volt, úgy-ahogy le lehetett bonyolítani a ré­gi helyiségben a forgalmat. De ahogy múltak az évek, növekedett a betétállomány, bővült a takarékpénztári munka. Egyre nehezebb volt a régi helyen dolgozni. A múlt év december végén már 32 600 000 forint volt a betétállomány a járásban. A járási fiók bonyolította le a lakásépítési köl­csön­ügyeket, 30 millió forint ilyen köl­csönt vettek igénybe a já­rásban a múlt évben. Ez azonban csak egy része a munkának, hiszen a fiók minden takarékpénztári üz­letággal foglalkozik. Holndonner Kálmán kö­szönetet mondott mindazok­nak, akik lehetővé tették a helyiség létrehozását, és az­zal adta át rendeltetésének az új fiókot, hogy dolgozói jó munkájukkal növeljék a bizalmat a szocialista bank­ és államunk intézménye iránt. Dr. Rátonyi Imre a Pénz­ügyminisztérium és a Taka­rékpénztári Igazgatóság üd­vözletét tolmácsolta. Elmond­ta: a takarékpénztár a la­kosság bankjává vált. Ez kul­turáltságot követel a mun­kában, de a külsőségekben is. Az új fiók mindkét kö­vetelménynek megfelel. Meg­köszönte a helyi szervek köz­reműködését a fiók léreho­­zásában, és a központ ré­széről átadta rendeltetésé­nek. Hegyi László fiókvezető a maga és dolgozótársai nevé­ben megígérte, hogy kifogás­talan munkát fognak végez­ni az ügyfelek érdekében, s gazdasági feladataiknak is eleget tesznek , majd át­vette a helyiséget. Kamenár Ferenc, a községi tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke elmondta: a végrehajtó bizottság, miként eddig tette, továbbra is­ tá­mogatja a takarékpénztári munkát és vele szoros együttműködéssel akarja előbbre vinni a szövetkezeti lakásépítkezés ügyét. Kapuvárott, a Fő tér 27. szám alatt megkezdte tehát munkáját az új fiók. Dolgo­zói örülnek új munkahelyük­nek. Elmondták, hogy na­­gyon-nagyon jól akarnak benne dolgozni. Ha kedves­ségük, figyelmességük olyan lesz az ügyfelek iránt, mint amilyen kellemes, barátságos hangulatot teremtettek ezen a szép átadási ünnepségen, biztos, hogy az ügyfelek ott­hon érzik majd magukat az új helyiségben. va­gy. Pályázati felhívás hely­történ­­eti tanulmányok megírására A TIT Győr-Sopron megyei szervezete, a Földművesszövet­­kezetek Megyei Központja és a megyei tanács vk mezőgazdasá­gi és művelődésügyi osztálya pályázatot hirdet a szövetke­zeti és a termelőszövetkezeti mozgalommal foglalkozó hely­történeti tanulmányok mégis i­gaza. 1. A pályázat célja a mező­gazdaság szocialista átalakulása történetének átfogó vagy va­lamely részkérdésének önálló kutatáson alapuló feldolgozása. 2. A pályázatok mutassák be egy termelőszövetkezet vagy egy község, illetve a megye te­rületén kialakult szövetkezetek történetét. 3. A pályaművekben különös figyelmet kell fordítani a me­zőgazdaság szocialista átalaku­lása felé vezető kezdeti lépé­­­sek, a földművesszövetkezetek, a termelőszövetkezeti mozga­lom fejlődésének , a közös gazdálkodás kialakulása törté­netének­­ feldolgozására, az egységes paraszti osztály kiala­kulásához vezető út történelmi bemutatására, a szövetkezetek létrehozásáért folytatott politi­kai harc mellett a szocialista mezőgazdasági nagyüzem kiala­kulásának történetére, továbbá a földműves- és az egyéb szö­vetkezeti mozgalom fejlődésé­vel egyidejűleg a falusi lakos­ság életkörülményeiben, kultu­rális fejlődésében bekövetke­zett változásokra, a szocialista falu kialakulására. 4. Pályázni lehet olyan témá­val is, amely a szövetkezetek polgikai, szociális, kulturális tevékenységével foglalkoznak a felszabadulástól napjainkig, s egyben azt is vizsgálja, hogy a szövetkezetek tevékenysége mi­lyen hatással volt a parasztság életkörülményeinek alakulására. 5. Pályázni lehet a szövetke­zeti mozgalomra vonatkozó visszaemlékezésekkel, illetve visszaemlékezéseken alapuló ta­nulmányokkal is. A PÁLYÁZ­AT JELIGÉS! Nevet, lakcímet a beküldött műveken feltüntetni nem kell. A pályázó művének másodpél­dányával igazolhatja személy­­azonosságát, vagy a pályamű­höz mellékelt lezárt borítékban közölheti nevét. A művek ter­jedelme kötetlen. A legsike­rültebb tanulmányokat, vissza­emlékezéseket önállóan vagy gyűjteményes kötetben kiadjuk. A PÁLY­ADU AX: I. díj :1000 forint, II. díj 2000 forint, HL díj 1000 forint. A fő pályadíjakon túl a bíráló bizottság 4000 forint összegű nívódíjat oszt ki a sikeres ta­nulmányok szerzői között. Beküldési határidő: 964. áp­rilis 4. A pályaműveket a TIT Győr- Sopron megyei szervezetéhez, Győr, Bajcsy-Zsilinszky út 27. címre kell beküldeni. Győr, 1963. május 1. TIT Győr-Sopron m­egyei Elnöksége, megyei tanács­ok művelődésügyi és me­zőgazdasági osztálya, Föld­művesszövetkezetek megyei központja. 1963. május 1., szerda Twiszta tánczene Az Országos Filharmónia szervezésében Mosomnagyar­­óvárott, Sopronban, majd hétfőn Győrött zsúfolt néző­tér fogadta a tánczenei hangverseny szereplőit. A „Twiszta tánczene” el­nevezésű rendezvény — mint a neve is mutatja — a mai felkapott táncnak, a twiszt­­nek hódolt. A műsor sze­replői közül elsősorban a bulgár „Combo” dzsessz­­együttest érdemes kiemelni. A hat kitűnő muzsikus két és fél órán át szinte lázban tartotta a közönséget. Jó­kedvűen, hihetetlen ritmiká­val szólaltatták meg a leg­újabb táncszámokat. Játé­kukat nemcsak a kitűnő összetanultság, hanem a hangszerelés változatossága jellemezte. (16) Falfesték nemcsak szép — rendkívül praktikus is! Újszerű, nagyon tartós, előnye, hogy a szennyező­dés könnyen lemosható róla. Kellemes, pasztellszí­nekben az idén 20 százalékkal olcsóbban kapható!

Next