Kisalföld, 1964. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-01 / 281. szám

2 A francia politika határokat szab a közeledésnek Párizsban véget ért a „ke­leti diplomácia hete”. Kocsa Popovics jugoszláv és Vaclav David csehszlovák külügy­miniszter után Ivan Basev bolgár külügyminiszter foly­tatott hosszabb eszmecserét Couve de Murville francia külügyminiszterrel. A tár­gyalások előterében itt is gazdasági kérdések állottak. A francia kormánynak az a törekvése, hogy fejlessze kapcsolatait a szocialista or­szágokkal és utolérje ezen a téren az NSZK-t és Nagy- Britanniát, általában kedve­lő fogadtatásra talált a ke­let-európai fővárosokban, miután­­Franciaország feladta a nyugati országok berni egyezményen alapuló disz­kriminációs politikáját. • A szocialista országok mi­nisztereinek párizsi megbe­szélésein a politikai problé­mák is jelentős helyet fog­laltak­ el. A­ tárgyalások meg­mutatták a kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségét, de ugyanakkor rávilágítottak arra is, hogy a francia kor­mány politikája határokat szab a közeledésnek. (MTI.) TEMETÉS DÉL-VIETNAMB­AN EJTŐERNYŐSÖK BEAVATKOZÁSÁVAL. — Saigonban a kormányellenes tüntetések során megölt 15 éves buddhista temeté­sére több mint kétezeren gyűltek össze. Az újabb tüntetés megakadályozására csaknem 1500 katonát és rendőrt vonultattak fel. A karhatalom rohammal szét­szórta a menetet és mintegy 20 személyt letartóztatott. Képünkön: A temetési menetben résztvevők feszült­en figyelik a velük szemben álló gépfegyveres ejtőernyős osztagot. (Rádiótelefoto / MTI Külföldi Képszolgálat) A siker titka ilyesmi is csak Ameri­kában fordulhat elő. A Columbia Egyetem szerte­ágazó kutatást folytatott a karrier lehetőségeinek megállapítá­sára, és a sta­tisztikusok egyebek között arra az eredményre jutot­tak, hogy a sikert elért emberek 94 százaléka már gyerekkorától fogva hiva­tást érzett pályája iránt. A mi tapasztalataink sze­rint is elfogadható ez a magyarázat, sőt nálunk is egyre korábban kezdik ku­tatni, elemezni a fiatalok érdeklődését, pályaválasz­tási tanácsadók működnek, középiskolákban pedig az osztályfőnöki órák adnak lehetőséget a bontakozó képességek helyes irányba mozdítására. Még azt is lefogadhatjuk — elvégre tapasztalati tényeken ala­pul a Columbia Egyetem közvélemény-egyeztetése —, hogy a siker leglénye­gesebb kelléke nem valami különös értelmi adottság. Sokkalta inkább szükséges az eredményes munkához, a hivatás betöltéséhez a kitartás és állhatatosság, röviden úgy fogalmazhat­nám meg: egy célnak alá­vetni mindent. A többivel azonban már nem tudok fenntartás nélkül egyetérteni. Azzal ugyanis, hogy fetisizálják megálla­pításaikat, kategorikus, minden körülmények kö­zött érvényesülő szabályo­kat állítanak fel. Hogy ne mondjak mást, szerintük művészek és tudósok har­minc- és negyvenéves ko­rukban alkotják legkima­gaslóbb műveiket, az üz­letemberek viszont ötven és hatvan között. Azzal sem tudok megbékélni, hogy nem a siker csúcsán, hanem annak felmenő ágán érzi magát legboldo­gabbnak az ember. Ki álla­pítja meg, hogy meddig tart a felmenő ág, és mi­kor érkezik el a csúcs? Ha így volna, az ember leg­főbb erényét törnénk de­rékba, azt ugyanis, hogy küzdeni tud, s ez a leg­főbb boldogítója életének. Egy mellékesen odaszúrt mondat viszont meggyőzött arról, hogy Amerikában karrier alatt nem a társa­dalom javára fordított energia hasznosságát értik, hanem csupán az egyéni hasznot. Így szól ugyanis az egyetemi szintű meg­állapítás: „kicsi és nagy jövedelemmel egyaránt na­gyon ritkán boldogok az emberek”. Legjobban mégis a poli­hisztorkodásról vallott fel­fogásuk hökszentett meg. Eddig úgy tudtam, hogy Amerikában a speciális képzést mindenek feletti­nek tartják, ha valaki egy szakmai ágban jó szakem­ber, annál nem kérik szá­mon az általános művelt­séget. Most pedig azt olva­som, hogy „a közhiedelem­mel szemben nem előny­telen a többszöri pálya­kezdés, mert előfordulhat olyan eset is, hogy valaki előszörre nem találta meg az életben a helyét. Igaz — folytatják —, hogy az ilyen emberek többségük­ben akadékoskodó, elégte­len emberek, de nem ab­ból származik-e elégedet­lenségük, hogy sok pályán töltött tapasztalataik alap­ján sok mindent láttak, ami nem jó, viszont nem találtak még jobb megol­dást?” A konzervált „igazságo­kon” mit sem változtat ez a mondat végére biggyesz­tett és a lehető lehetősége­ket nyitva hagyó kérdőjel. A jelszó, amely a karrier elemzését és a mi száj­ízünk szerint még így is megkeseríti: „Business is business!” Azaz a lényeg ugyanaz maradt, akárme­lyik oldaláról közelítjük meg az amerikai módon értelmezett sikert: az üz­let­i üzlet. Ez esetben pedig a Columbia Egyetem kutatói jártak jól, tekint­ve, hogy „A siker titka” című értekezésük bestsel­lerré vált. R. E. C­anopus és Mariner—4 vezérlő csillaga A Mariner—4 amerikai űr­hajó, amelynek feladata az, hogy a Mars bolygó mellett mintegy 14 000 kilométer tá­volságban elhaladva televí­ziós felvételeket továbbítson a távoli bolygó felszínéről a Földre, hétfőn „megtalálta vezérlő csillagát”. Az űrhajó irányát a koz­mikus térségben ugyanis úgy adják meg, hogy a fényérzé­keny „szemét” ráállítják egy nagy fényességű csillagra. A Mariner—4 „csillagát”, a Canopus­t, a harmadik pa­rancsra találta meg, s ez helyes irányba vezérli az űrhajót. Egy évi és négy hónapi szabadságvesztés gázolásért A Fővárosi Bíróság hétfő délután tárgyalta Póznán Andrásnak, a Győr-Sopron megyei Tanács­ Végrehajtó Bizottsága volt elnökhelyette­sének gázolási ügyét. Póznán András egy nyári vasárnap Gyulamajorban el­gázolt egy három és féléves gyermeket, aki felügyelet nél­kül ment át az úttesten. Az elgázolt gyermeket kocsijával nyomban kórházba szállítot­ta, de már nem lehetett rajta segíteni. A bíróság foglalkozás köré­ben elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésért Póznán Andrást­­ figyelem­be véve addig végzett jó munkáját — egy évi és négy­hónapi szabadságvesztésre ítélte. (MTI.) KISALFÖLD Székely Endre bemutatkozása a soproni szimfonikusok élén Régen előzött meg hang­versenyt Sopronban akkora érdeklődés, mint a szombat estit. Az érdeklődés elsősor­ban a mártonvásárhelyi szimfonikusok volt karna­gyának, a soproni zenekar új vezetőjének, Székely Endré­nek szólt. Tény, hogy idejöt­­tét, új munkahelyének elfog­lalását nem mindenütt fo­gadták kedvezően. Horváth József, aki 35 éven ,át vezet­te a soproni zenekart és aki­nek érdemei elévülhetetle­nek, aki több mint három évtizeden keresztül nevelte az új zenészgenerációt, aki óvó szemmel és szívvel irá­nyította a soproni zenei éle­tet, tanított, buzdított és kez­deményezett, sok barátra tett szert ez,idő alatt. Természe­tes, hogy közülük sokan (etikai szempontból talán iga­zuk is volt) nem értettek egyet a hirtelen karnagyvál­tozással. Lapunk hasábjain többször is szót emeltünk a soproni zenekar egy helyben topogása miatt. Szerettük volna, ha néha vendég kar­nagy irányítja a zenekart. Sajnos, ez három évtizeden át egyetlen egyszer sem kö­vetkezett be. Érthető, hogy most, amikor új karnagy mutatkozott be a zenekar élén, a közönség friss leve­gőt, a művek újszerű meg­szólaltatását várta, őszintén kell szólni a szombati hang­verseny erre­­vonatkozó ta­pasztalatairól. Mindazok, akik úgy gon­dolták, hogy Székely Endre bemutatkozása kudarcot vall, csalódtak, és valamennyien, akik hittünk benne és lát­tuk jövendő munkásságán keresztül a soproni zenei élet reneszánszát, igazolva ére­z­­tük magunkat. Szóljunk elsősorban a kar­nagy alig hathetes munkájá­ról. Ismeretes, hogy a Sop­roni Szimfonikus Zenekar az ország egyetlen amatőr együt­tese (hiszen ennek egybetar­­tása és az utánpótlás neve­lése volt Horváth József leg­nagyobb érdeme.) Ilyen ze­nekarral eleve kisebb igénnyel lép fel a hallgató és kritikus egyaránt. Nos, Székely Endre bebizonyítot­ta, hogy nincs különbség amatőr és főhivatású zene­kar között, ha a karnagy el­sősorban a muzsikálást tűzi ki munkássága fő céljául. Székely rendkívül szorgal­mas munkával (edz lan hangszerszóla­kat) tanította a soproni, ze­nészeket muzsikálni. Nem öncélú amatőr muzsikálást hallottunk a koncerten, ha­nem tudatos, elmélyült zené­lést. Székely a maga határo­zott egyéniségével a zenekar­ra kényszerítette elképzelé­seit, az együttes zenélő, a zenét érző és értő zenekarrá válik a keze alatt. A műsor utolsó számával, Beethoven V. szimfóniá­já­­val kell kezdenem a hang­verseny méltatását. Ragyo­góan, Sopronban még soha nem hallott intenzitással szó­lalt meg a nagy mester mű­ve. Székely — a jelek szerint a bécsi klasszikusok zenéjé­ben érzi magát leginkább otthon — szinte újjáalkotta a szimfóniát. A zenekar a karnagya keze alatt megta­nult Beethovent muzsikálni. Különösen a harmadik tétel volt felejthetetlenül szép. Liszt Les Preludes szim­fonikus költeményét a­­ mű­sor első számaként hallottuk. Hangzásbeli, zenélési kifogá­sokat itt sem találhatunk. Véleményünk szerint Liszt forradalmi romantikáját Szé­kely nem érezte eléggé. A bevezetést követően szinte darabjaira hullt a négy té­tel, és hiányzott az egységes elképzelés szülte koncepció. Haydn Az évszakok­­című oratóriumából három részle­tet énekelt a Soproni Kisipa­ri Szövetkezetek Énekkara és a Pedagóguskórus. Székely Endre kezdeményezését csak dicsérhetjük. Már az első hangversenyén megteremtet­te a régen óhajtott „mu­zsikus egységet”, és pódium­ra állította Sopron két rep­rezentatív énekkarát is. A hatalmas együttes remekül szólt, és már most érzékel­teti a IX. szimfónia várható élményét. Molnárné Lakits Ella énekelte a Nevető-kórus szólóját kedvesen, üdén. Összefoglalva a mondotta­kat, megállapíthatjuk,­­hogy Székely Endre bemutatko­zása­ sikeres volt, és bizton reméljük, hogy a­ zenei élet Sopronban gyors ütemben felfelé ível. (radó) Megjelent a „Béke és Szocializmus” új száma A folyóirat vezető cikkét Luigi Longo, az Olasz KP­ főtitkára írta „Az Olasz Kommunista Párt és a nem­zetközi munkásmozgalom je­lenlegi problémái” címmel, melyben a Togliatti utolsó feljegyzésében foglalt elgon­dolásokat méltatja, s hang­súlyozza, hogy az Olasz KP síkraszáll a nemzetközi kom­munista mozgalom egységé­nek megszilárdításáért. Az egyém­ kérdésének és a kommunista pártok értekez­letének szentelte cikkét Tim Buck, a Kanadai KP elnöke, aki többek között megálla­pítja, hogy a szakadás elke­rülése végett azonnali cse­lekvésre van szükség, s rá­mutat arra, hogy a nemzet­közi értekezlet a közérdekű kérdésekben elért kölcsönös megegyezés alapján kidolgoz­hat egy nagyszabású akció­­programot. Santiago Carrillo, a Spa­nyol EP főtitkára „Az alko­tó marxizmus nagy ereje” című írásában leszögezi, hogy a marxizmus gazdagítása ko­runkban az összes kommu­nista és munkáspártok kol­lektív feladata. A továbbiak­ban arról ír, hogy a mai vi­szonyok között milyen ked­vező lehetőségek nyílnak a monopóliumellenes harc ki­­szélesítésére, a legkülönbö­zőbb társadalmi rétegek be­vonására, szövetségesek szer­zésére. Közli a lap Friedl Fürn­­bergnek, az Osztrák KP Köz­ponti Bizottsága titkárának .,Többpártrendszer a kapita­lizmusban és a szocializmus­ban” című Cik­két, valamint Jacques Duclosnak, a Fran­cia KP Politikai Bizottsága tagjának „Harc a valódi de­mokráciáért” című cikkét, amely ismerteti a Francia KP programját, illetve a de­mokratikus pártoknak tett javaslatait. A berlini nem­zetközi tudományos üléssza­kon 40 országból több mint százan, marxista tudósok, valamint kommunista és munkáspártok vezetői vet­tek részt, s az ír Interna­­cionálé .. megalakulásának 100. éves évfordulója kap­csán megvitatták napjaink forradalmi mozgalmának leg­fontosabb kérdéseit. Nagy nyeremények a körzetben Öröklakás, Moszkvics, külföldi társasutazások Gyorslista az 1964. november 30-án a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság kultúrtermében meg­tartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 46. hét szelvényei vet­tek részt: szám: nyeremény: 002 539 aranyóra 028 159 villanytűzhely 036 006 motorkerékpár 053 751 rádió 082 530 tv. 082 972 tv. 091 274 villanytűzhely 098 598 KÜLFÖLDI TÁRSAS­­UTAZÁS 1 094 571 csemege ajándékkosár 1 019 944 hangulatsarok 1 021 024 utalvány 1 033 020 rádió 1 033 725 rádió 1 036 149 tv. 1 036 535 tv. 6 857 984 rádió 7 010 211 rádió 7 025 188 óra 7 026 159 mosógép 7 030 232 rádió 7 031 918 rádió 7 033 883 élelmiszerutalvány 7 036 906 tv. 7 043 689 varrógép 7 048 471 motorkerékpár szám: nyeremény: 7 050 658 varrógép 7 051 677 motorkerékpár 7 059 203 élelmiszerutalvány 7 071 320 rádió 7 085 876 rádió 7 087 387 fényképezőgép 7 088 957 tv. 7 110 617 rádió 7 121 131 moped 7 122 681 utalvány 7 124 889 rádió 7 144 432 utalvány 7 190 634 óra 7 190 636 kerékpár 7 191 031 MOSZKVICS SZEMÉLY­­GÉPKOCSI 7 197 904 aranyóra 7 198 563 KÜLFÖLDI TÁRSAS­UTAZÁS 7 209 827 tv. 7 226 262 tv. 7 243 976 BUDAPEST II., FRAN­KEL LEÓ UTCA 72. SZ. ALATT FELÉPÜLŐ TÁR­­SASHÁZBAN A II. EM. 9. SZ. ALATTI­­KETTŐ SZOBA HALL, ÉTKEZŐ­­FÜLKE, GARDE­ ROBE, LOGGIA ÖRÖKLAKÁS 7 245 614 hűtőgép 7 260 340 bútor 7 262 182 utalvány 7 284 075 óra 7 287 906 óra és utalvány szám, nyeremény: 7 290 157 rádió 7 298 937 KÜLFÖLDI TÁRSAS­­UTAZÁS 7 304 648 rádió 7 309 211 élelmiszerutalvány 7 309 449 tv. 7 309 620 tv. 7 314 953 éléskamrautalvány 7 319 214 tv. 7 324 681 hűtőgép 7 337 256 ezüst evőeszköz-készlet 7 357 302 szőnyeg 7 373 881 hűtőgép 7 376 160 zeneszekrény 7 398 571 ágyneműutalvány 7 409 737 utalvány 7 415 925 kerékpár 7 419 910 aranyóra 7 424 304 varrógép 7 428 226 rádió 7 440 885 óra 9 149 154 utalvány 9 150 911 írógép 9 152 289 fényképezőgép 9 156 625 éléskamrautalvány A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, esetleges szám­­hibákért felelősséget nem válla­lunk. A nyertes igazoló­szelvényeket a Sportfogadási és Lottóigazgató­ság lebonyolítási osztályára 1964. december 20-ig kell beküldeni. (MTI.) 1964. december 1- tedd „TAJTÉKOS ÉG" Vasárnap este a Wilhelm Pieck Járműipari Művek Radnóti Irodalmi Színpada Radnóti Miklósra emlékezett Lelkesen, szépen. Kulcsár János közhelyek­től mentes, őszinte érzelmek­kel, gondolatokkal telített összekötő szövege már ön­maga nagyobb számú hall­gatóságot érdemelt volna. A rendező Oláh Imre is jó ér­zékkel válogatta össze a köl­teményeket, amelyeket egy­szerűen, érthetően adtak elő, bár a pianók túlságosan erőtlenül szóltak. A mara­déktalan élvezetet azonban zavarta az időnként kissé hangos kísérő zene, ami egyébként ötletnek jó, és hangulatos is. Az előadás egyik legfőbb eredményének, a mozgalmas­ságot, a megjelenítési lehe­tőségek ízléses kihasználását tarthatjuk. E tekintetben is kiemelkedő teljesítmény volt a Hetedik ecloga, az A la recherche, a Levél a hitves­hez tolmácsolása, rendezése. A felejthetetlen Radnóti verseken kívül három jele­netet láthattunk Hubay— Ránki Egy szerelem három éjszakája című zenés tragé­diájából. Valószínűleg a vál­tozatosság kedvéért iktatták be a három jelenetét három különböző helyre. Igaz, hogy a musical egészében nem rossz, de ezeknek a részek­nek a bemutatása nem volt feltétlenül szükséges. Az egé­szet nem ismerő nézőnek nem sokat mondott. Megol­dásában is nehézségekkel küszködtek. Enélkül is el tudták volna kerülni az egy­hangúságot. A Naptár, a Razglednicák közös produk­ciói, az egyéni teljesítmé­nyek (Tajtékos ég, Nem tud­hatom, Himnusz a békéhez, Erőltetett menet) volt a biz­tosíték erre. Hiszen még ma kevés helyen mondanak ver­set olyan igényesen, kultú­rálta, mint a Radnóti Iro­dalmi Színpadon. G. B.-né MTESZ-program GYÖK Dec. 1.: A Magy. Élmip. Tud. Egy. szaklap ismertetése — Mi­­nőségvizsg. Int. — 16 órakor. Dec. 2.: Az Épip. Tud. Egy. elő­adása — Brenner Etek: Venezue­lai tanulmányútjáról színes, vetí­tettképes élménybeszámoló — elő­adóterem — 17 órakor. Az Eötvös Lóránd Fiz. Társ. „A századvég fizikája” sorozat előadása — Gregor Aladár: A la­ser. — Klub — 17 órakor. Dec. 3.: A Falp. Tud. Egy. vez. ülése — tárgyalóterem — sf­ori­­ka*.

Next