Kisalföld, 1965. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

2 Irodalmi és képzőművészeti pályázat Az MSZMP Győr-Sopron megyei és városi Bizottsága, a megyei és a városi tanács, a KISZ megyei és városi bi­zottsága és a Kisalföld szer­kesztősége irodalmi és kép­zőművészeti pályázatot hir­det. A pályázat célja mai éle­tünket ábrázoló, húszéves fejlődésünket bemutató mű­vészi színvonalú alkotások elkészítésének támogatása. Részt vehet benne megyénk bármely lakosa olyan mű­vekkel, melyek nyomtatás­ban még nem jelentek meg, és kiállításokon nem szere­peltek. Beadási határidő 1965­ .március 20. A pályaműveket jeligésen kell beküldeni a megyei tanács művelődés­­ügyi osztályára. Az ered­ményt a Kisalföld 1965. áp­rilis 4-én közli. A pályázatra a következő díjakat tűzzük ki:­­ IRODALOM. Prózai alkotások (novella, kisregény, irodalmi riport, szociográfia­ stb.). Első díj 5000 Ft Második díj 3000 Ft Harmadik díj 1500 Ft Az említett díjakon kívül a bíráló bizottság külön 1000 forinttal díjazza a beküldött legjobb verset. II. KÉPZŐMŰVÉSZET. Második díj 3000 Ft A beküldött pályaművek a pályázók tulajdonában ma­radnak. A pályázatot hirdetők fenntartják azt a jogot, hogy a díjakat­­csak megfelelő, művészi színvonalú alkotá­sokra adják ki. Festészet Első díj 5000 Ft Második díj 3000 Ft Harmadik díj 2000 Ft Grafika Első díj 2000 Ft Második díj 1000 Ft Szobrászat Első díj 5000 Ft Kiállítás A Színház és Filmművé­szeti Főiskola a magyar szí­nészoktatás 100 éves jubileu­ma alkalmából, centenáriu­mi kiállítást rendez, amely január 2-án, szombaton dél­után 3 órakor nyílik meg a főiskola épületében. (MTI) — Ide kell költöznötök — erősködik a menyasszony.­ — Micsoda dolog ez. A mi gye­rekünk vagy, aztán még sincs orvosa a falunak. — Hej, ha ez olyan köny­­nyű lenne... — sóhajt az orvos. Még egy asszony érkezik, de nem kíváncsiskodva, ha­nem ijedten. — Jaj, a szerencse küldött, Sanyikám. Gyere már, nézd meg a Tera lányomat, vala­mi baj kínozza. Zsupán csak bólint, s már szalad is a szomszédba. A lány, akihez hívták, alig tizenhét éves. Bizalmatla­nul húzódik a szoba sarká­ba, szeppenve várja, hogy mi fog történni vele. — Szervusz, kis Tera — köszönti az orvos. — Igazi hölgy lettél, amióta nem lát­talak. Na, gyere, beszélges­sünk. Az anya aggodalmaskodik, szeretné látni a vizsgálatot, te az orvos kéri a tekinteté­vel, hogy menjen ki. A lány ettől sem lesz bátrabb. csu­pán olvasni próbál a rezdülő jelekből, lassan megérti azt, amire az anya gondolni sem mart — Hogyan viselkedik mos­tanában az udvarlód? — kér­dezi. — Sándor bácsi azt hi­szi?!... — rémült meg a lány, és keservesen elsírja magát. 15. Zsupán túljutott a nehe­zén, a lányhoz megy, átfogja a vállát, leülteti, nyugtatja. — Ki a gyereked apja? — Nem mondhatom meg... — Segíteni akarok. Tera váratlanul heves lesz, valósággal az orvosnak esik, nem is kéri, hanem követeli a biztatást. — Ugye nem szégyen az ilyesmi? Nyugtasson meg, aranyos Sándor bácsi. Szé­gyen, ha szeretjük egy­mást? ... Zsupán csendesen moso­lyog, ezzel fejezi ki, hogy nincs semmi baj. — Kérdezd meg a gyere­kedtől, kishúgom. Az böl­­csebb, mint én. Rendes hoz­zád az udvarlód? — Boldog. Mindig a sar­kamban ólálkodik, hogy lát­hasson. Már beszélt volna anyámmal, de megtiltottam neki. Szégyellem ... — Hagyd, hadd beszéljen. Egy cseppet se hajtsd le a fejed. Fia együtt akartátok, ha semmit se bántatok meg, akkor így jó, ahogy van. A lány lassan földerül, mo­solyog a könnyein át. — Nincs mit megbánni... csak a nyarat siratom, hogy elmúlt. Olyan szép volt... — Akkor a gyerek is szép lesz — simogatja meg gyen­géden, biztatón az orvos a lány arcát Amikor visszatér a szülői házba, kedve borongósabb, mint amikor megérkezett. Mohón fölhajt egy pohár bort Tűnődve, töprengésbe feledkezve nézi édesanyját aki alig tudja leleplezni ün­nepélyessége mögött gyülem­­lő nyugtalanságát — Engem mikor gyógyí­tasz meg, fiam? — kérdezi az anya. — Nem tudok hazaköltöz­ni — bizonygatja az orvos, önmagával is viaskodva. — Most semmit sem tudok. De valamit mégis: jöjjön hoz­zánk, édesanyám. Gitta sze­reti magát, a gyerekek imád­ják, én meg száz évig vi­gyáznék az egészségére. Jöj­jön ... Az öregasszony csaknem megbotránkozva hőköl hátra. — Hát a ház? Az egész itteni életem? — Talál vevőt a házra. El­adja. — Soha. Kínos pillanatok, zavartan hallgatnak mindketten. Ér­zik, valami űr van kettő­jük között valami nincsen rendjén. A fiú tudja, hely­zete sokkal bonyolultabb, mint hogy néhány világos szóval képes lenne megma­gyarázni. — Pedig akár így, akár úgy, de­­ velem kell marad­nia. Nem azért, mert így illik, hanem azért, mert így akarom. — Nincs orvosa a falunk­nak, fiam. Gyere haza. — Sok faluban nincsen orvos. És mindenütt embe­rek vannak. — A városban is. Oda akarsz menni, ezen töröd a fejed. — Talán. Minden csak ta­lán. Mostanában örökké vi­tatkozom magammal. — Bú­csúzóul megöleli, megcsókol­ja az anyját. — Szaladnom kell... — Hova sietsz? ... — Nem tudom ... Zsupán már az udvaron van, anyja nehezen engedi el. — Holnap is gyere. Min­dennap. Hozd magaddal a gyerekeket. .. Az orvos szomorkás mo­sollyal bólintott. Anyja még utána kiált: — Békülj ki Katóval... Minek gyűlölködtök? ... — Egyszer majd elmon­dom ... Zsupán nézelődve, mintegy a gyermekkori emlékeket ke­resve ballag le a hegyről. Tűnődéséből egy legény rez­zent­ föl, aki eléje vág a fák közül. — Szervusz, Sándor ... Te­ri tényleg...? — Csak nem rossz a lelki­ismereted? — Gazembernek nézel?— — Hát akkor? ... — Semmi. Csak olyan . .. furcsa egy kicsit. Nehéz el­hinni. — Pedig apa vagy. Menj, beszélj a lány anyjával. — Félek. (Folytatjuk) (15. folytatás.) «­IS­ALFÖLD Barátság, béke és virágzás Az űrhajósok nyilatkozata A Novosztyi­ hírügynökség az év végén néhány kérdést intézett a szovjet űrhajósok­hoz. Valentyina Nyikolajeva Tyereskova, Pavel Popovics, Andrijan Nyikolajev, Vlagyi­mir Komarov és Konsztan­­tyin Feoktyisztov —a Szov­jetunió hősei — szívesen vá­laszoltak. Arra a kérdésre, hogy „Mit tart az 1964-es év leg­jelentősebb eseményének az űrhajózásban?”, mind az öten a „Voszhod” több­­személyes űrhajó felbocsá­tását emelték ki, Konsztantyin Feoktyisztov hozzátette: — Jelentős ese­ménynek tartom azt a meg­állapodást is, mely a szov­jet és amerikai tudósok kö­zött jött létre a közösen vég­zett űrkutatásra, ezen belül, a meteorológiai mesterséges holdak rendszerének létreho­zására vonatkozóan. Vlagyimir Komarov meg­említette még a „Ranger—7” 1 amerikai mesterséges hold sikerét, a Holdról készített közeli felvételek Földre tör­ténő továbbítását. A második kérdéssel kap­csolatban már inkább meg­oszlott az űrhajósok véle­ménye. Így például Valentyina Nyi­­jkolajeva Tyereskova a „Ba­­rátság”­kőolajvezeték üzem­­­­behelyezését tartotta az 1964-es esztendő legjelentősebb „földi” eseményének. Andrijan Nyikolajev: —Ne­hezen tudnék kiemelni­ egyet a szovjet nép számtalan gazdasági, tudományos és politikai sikere közül. Ez év őszén hazalátogattam szülő­falumban, Csuvasföldre. Kol­hozunknak m­ég soh­asem volt ilyen gazdag termése, mint az idén. De nemcsak Csuvas­­földön, hanem az egész or­szágban kitűnő volt a ter­més. Vajon ez is esemény? De az ám, méghozzá jelentős esemény! Ez évben a­ Szov­jetunió Legfelső Tanácsa tör­vénybe iktatta a kolhozta­gok nyugdíjellátását, s ez olyan örömteli és nevezetes esemény, melynek én, mint a Szovjetunió polgára, szí­vemből örülök. Pavel Popovics: —■ Az 1964-es év fontos eseményé­nek tartom a szovjet spor­tolók győzelmeit az insbrucki és tokiói olimpián. Konsztantyin Feoktyisztov: ■— Az idei év jelentős „földi” eseménye volt a szovjet em­berek anyagi jólétének to­vábbi emelkedése, ezen be­lül, a pedagógusok, egészség­­ügyi és közszolgáltatási dol­gozók fizetésének f­elemel­ése. Arra a kérdésre, hogy mi volt az űrhajósok nem­zetközi kapcsolatainak leg­jelentősebb eseménye, And­rijan Nyikolajev így vála­szolt: — Sohasem fogom elfelej­teni a magyar és a­ jugoszláv nép szívélyes vendégszerete­tét. Már eltelt azóta néhány hónap, hogy ezekben az or­szágokban jártam, de kap­csolataim új barátaimmal nem szakadtak meg, sőt erő­södtek. És vajon mit kívánnak az űrhajósok 1965-re a szo­cialista országokban élő ba­rátaiknak? Valentyina Nyikolajeva Tyereskova: — Újabb sike­reket kívánok barátainknak a szocializmus építésében, valamint virágzó életet, jólé­tet, sok boldogságot minden anyának és minde­n gyermek­nek ugyanazt kívánom, amit a saját gyermekemnek: nő­jenek fel békében. Orszá­gaink barátsága legyen erős és örök! Pavel Popovics: — Sok si­kert az új élet megteremté­séhez, sok boldogságot és jó egészséget! , Andrijan Nyikolajev: — Sok sikert a szocializmus felépí­tésében és rohamos gazdasá­gi fejlődést, hogy a népek n­apról napra szebben, job­ban élhessenek. Jó egészsé­get és sok boldogságot kívá­nok mindenkinek! Vlagyimir Komarov és Konsztantyin Feoktyisztov: — Kívánjuk, hogy az új esz­tendő a barátság, a béke és a szocialista országok felvi­rágzásának éve legyen. Kí­vánjuk, hogy barátaink min­den álma, minden vágya valóra váljék! (MTI) Konsztantin Feoktyisztov, a világhírű szovjet űrhajós köszönti lapunk olvasóit: „Boldog új évet, barátaink!” — üzeni. A mi újévi köszöntőnk: „Boldog új évet, barátaink!” 2965. január 1., péntek az ötödik év sikeréért (Folytatás az első oldalról.) hát. Azokat továbbá, akik a gazdasági tevékenység ha­tásfokát Tehát: megszilárdítjuk és kis mér­tékben tovább emeljük a la­kosság eddig elért életszín­vonalát, még több erőfeszí­tést teszünk a megfelelő áru­ellátás biztosítására; gondolunk a jövőre is, en­nek megfelelően tovább épít­jük az országot. Bővülnek a meglévő termelőüzemek, az építők és szerelők szorgos munkája révén új gyárak kezdik meg a termelést. Új lakótelepek, középületek, utak könnyítik és szépítik az éle­tet, fejlesztjük gazdasági kap­csolatainkat a testvéri szo­cialista országokkal. És vál­tozatlanul törekszünk gazda­sági kapcsolataink szélesíté­sére a nem szocialista orszá­gokkal-A­z ipari termelés meny­­nyiségét a terv szerint 4,5 százalékkal kell emel­nünk. Az elmúlt évnél kisebb mértékben, noha általában a termelés növelésének en­nél gyorsabb ütemére törek­szünk. Most mégis az „inkább kevesebbet, de jobbat” elvét kell elsősorban hangsúlyoz­nunk. Vagyis a kitűzött mennyiségi feladat mellett, kedvezőbb feltételek teremt­hetők a termékek minőségé­nek javítására, a termelé­kenység emelésére, az önkölt­ségcsökkentésre. Mindezt fi­gyelembe véve ipari dolgo­zóink feladata 1965-ben nem lazább, hanem feszesebb. Egyes iparágakban, üzemek­ben pedig a termelés meny­­nyiségét is jelentősen, 8—10 százalékkal vagy nagyobb mértékben kell emelni, külö­nösen az exporttermékekben. Az ipari termelés növelését úgy kell megvalósítanunk, hogy a dolgozók létszáma az elmúlt évekhez mérten las­sabban emelkedjék, s a ter­melékenység fokozásából származzon a termelés nö­vekedésének nagyobb része, mintegy­­10­ százaléka. Ez a cél kemény munkát követel. Ilyen eredményt az ipar még egyetlen évben sem ért el. A munkatermelékenység növe­lését „frontálisan” kell elő­mozdítanunk: kulturáltabbá tenni a termelés szervezettsé­gét, előrelépni a műszaki ha­ladás útján, fokozni a mun­kateljesítményt. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy ugyanazért a keresetért nyújtott munkatel­jesítmények nagyon külön­bözők. Itt az ideje a teljesít­ménynormák felülvizsgálatá­nak és megszigorításának ott, ahol azt az elmúlt években elhanyagolták. Egyes munka­­területen a munkaidő kihasz­nálása, a munka intenzitása, a teljesítménybérben dolgo­zók munkája kielégítő, de a gyár eredményét mégis le­rontja a szükségtelenül nagy segédüzemi és adminisztra­tív létszám. Ezek felülvizs­gálatát a vállalatoknak ebben az évben el kell végezniük. A felesleges létszámot olyan helyre kell átcsoportosítani, ahol erre a népgazdaságnak szüksége van. Naponta lát­hatjuk ezt a fonákságot, hogy amíg az egyik üzemben lét­számhiány miatt akadozik a termelés, másutt „szociális” okokra hivatkozva pazarolják a munkát. A termelékenység emelése, a fegyelem javítása megkö­vetel néhány munkajogi in­tézkedést. Például a munka­helyüket indokolatlanul gyak­ran változtatóktól meg kell vonni bizonyos kedvezmé­nyeket és egy időre megtil­tani, hogy az új munkahe­lyen magasabb bért kaphas­sanak. Hatásosabb intézkedé­sek bevezetése is indokolt: a fegyelmezetlenek, a hanya­gul dolgozók, a selejtgyártók alacsonyabb munkakörbe he­lyezése, esetleg elbocsátása a közösség érdeke. Ezek a rend­szabályok — a munkáját lel­kiismeretesen végző nagy többség igazságérzete és aka­rata alapján — a fegyelme­zetlen és hanyag emberek ne­velésére és büntetésére szol­gálnak. Ugyanakkor anyagi­lag és erkölcsileg jobban be­csüljük meg a jól és hosszú időn, át egy helyben dolgozó­nemcsak a megszokott mun­kaműveleteket végzik el, ha­nem újat visznek a munkába, aktív kovácsai a szocialista munkaerkölcsnek, önzetlen segítői munkatársaiknak. Er­re lehetőséget teremt az is, hogy ebben az évben a szo­kásos béremelési lehetőséget — kb egy százalék lesz — csak a jól dolgozók teljesít­ményének honorálására hasz­náljuk fel A­z önköltség csökkenté­se, a termékek minő­ségének javítása a vezető be­osztásban és a munkapad mellett dolgozók közös erő­feszítésével valósítható meg. A szerkesztő mérnöké az első szó az új termék megalkotá­sában, majd az egyes munka­­műveleteket végző százezer­nyi munkáskéz dicséretes munkája adja a kifogásta­lan terméket. De sajnos, gyakran látható fogyatékos munka, kifogásolható mun­kadarab és áru. A minősé­get nem a meo-tól hanem az egyes munkaműveleteket vég­ző munkástól és feletteseitől kell kérni. A meo már csak megállapíthatja a bajt, de tőlük is nagyobb szigorúság követelhető. Iparunk terme­lése megnőtt, hatalmas meny­­nyiségű anyagérték és mun­ka áll mögötte. Ma már az önköltségcsökkentésben nem az egész százalékokért, ha­nem a tizedszázalékokért fo­lyik a kemény fizikai és szel­lemi munka. Egytized száza­lék költségmegtakarítás az iparban ma már meghalad­ja a 200 millió forintot, 1965- ben az ipar önköltségcsök­kentési feladata 0,6 százalék, ami több mint egy milliárd forintos megtakarításnak fe­lel meg. E feladatok megoldása el­engedhetetlen feltétele a nép­gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésének, az életszínvonal biztos megalapozásának. Ezért kell a gazdasági tevé­kenység hatékonyságát e­ny­­nyire hangsúlyozni. A­­lakos­ság jövedelmének színvona­la 1965. végén kissé megha­ladja az ötéves terv végére kitűzött színvonalat. Ugyan­akkor az önköltségcsökkentés feladatát, a munkatermelé­kenység emelését, a mező­­gazdaság termelési feladatát hiánytalanul még nem telje­sítettük. Jelenleg ezért nem tűzhető ki a jövedel­mek további jelentős nö­velése, hanem azok meg­szilárdítása és kismérté­kű emelése reális. Nem eről­tetjük a beruházások növe­lését sem, itt is az elért szín­vonalat stabilizáljuk. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az elmúlt években a lakosság fogyasztásának biz­tosítása, a beruházások meg­valósítása céljából igénybe vettünk bizonyos népgazdasá­gi tartalékokat, ami csak át­menetileg engedhető meg. Fő feladatunk tehát a­­ termelés mennyiségé­nek olyan növelése, amely együ­tt jár a gazdaságosság ja­vulásával. Enélkül az anyagi javak felhasználása — az el­ért életszínvonal megszilár­dítása és emelése, a beruhá­zási feladatok megvalósítása — nem lehet megalapozott Bálint József az MSZMP KB Államgazda­sági Osztályának helyettes vezetője. Kincs a tengerben Egy négytagú búvárcsoport az angol Bahama-szigetcso­­port partjai közelében arany és ezüst pénzérmékkel meg­rakott spanyol gálya roncsá­ra bukkant, a tengerben húsz láb mélységben. Az érméket 1620-ban verték, valószínű­leg Mexikóban. A mintegy tízezer pénzérme értékét há­rom és fél millió fontra be­csülik. Tulajdonjoguk egye­lőre vitás. A szerencsés bú­várok szerint a roncs köze­lében még legalább három gálya hever a tenger fene­kén.

Next