Kisalföld, 1967. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

Érlelednek a változások Spanyolország politikai színterén A barcelonai egyetem 5000 diákja elhatározta, hogy szerdán és csütüörtökön madridi társainak támogatására Sztrájkba létt. Sztrájk és tüntetés a válasz a Spaiyai országban ötödik napja tartó összetűzésekre. A rendőrség példátlan méretű intézkedéseket foganatosított (még vidékről is hoztak erősítést Madridba), ennek ellenére nem tudta megakadályozni, hogy a munkások ezrei végigvonuljanak a főváros utcáin. A pénteki megmozdulást a rendőrség lett munkás — köztük a munkásbizottságok két ismert vezetője, Marcellino Camachot és Julián Arzizat letartóztatásával torolta meg. Válaszul Madrid legnagyobb üzemeiben abbahagyták a munkát, követelve a letartóztatottak azonnal szabadlábra helyezését. E követeléshez csatlakoztak az egyetemisták, akik megütköztek a gumibotokkal rájuk támadó rendőrökkel. Spanyolországban a helyzet egyre feszültebb. Tüntetésekről, sztrájkokról érkeznek hírek Sevillából, Valenciából, Bilbaoból és Barcelonából is. Az asztúriai bányászok szerdára hirdették meg tiltakozó sztrájkjukat. Az utóbbi három esztendőben egyre gyakrabban hallatt magáról Spanyolország. Sokak számára meglepő volt, hogy a diktatúra ellenére 1384 . március 10-én a madridi munkások „Halál a diktatúrára’ [ Éljenek a demokratikus sza- badságjogok!” jelszavakat zúgva vonultak végig az utcákon. Az 1965—66-os években több száz paraszt-sztrájk, tüntetés és tiltakozás zajlott le a munkás és diák megmozdulásokkal egy időben. A spanyol kormány letartóztatások ,kat válaszolt. A történtek ellenére a spanyol kormány szóvivője a múlt év szeptemberében úgy nyilatkozott, hogy Spanyolországban tudomása szerint nincs semmiféle ellenzéke Franco tábornoknak. A nyilatkozat elhangzása után akcióba lépett a „nem létező’’ ellenzék, s egyetlen éjszaka alatt 600—700 antifasiszta jelszót írt ki vörös festékkel Madrid különböző részein, sőt, még a főtéren is. Bár a kormány szóvivője nem létezőnek minősíti, Spanyolországban új munkásmozgalom lépett a politikai színtérre: a szakszervezeti ellen- ■ zék. Ez az ellenzék több mint 6 millió dolgozót egyesít, s a spanyol munkások hagyományos harci szellemét a legszélesebb körű demokratikus egységgel párosítja. A spanyol nép harcában új vonás: a diktatúra-ellenes diákmegmozdulások. Ez azért figyelemre méltó, mert a spanyol egyetemeken kizárólag a földbirtokosok, a tőkések, a jómódú értelmiségiek és kispolgárok gyerekei tanulnak. A francoisták teljes joggal félnek attól a nemzedéktől, s amelynek majd kezébe kell adniuk az ország sorsát. Érdemes odafigyelni arra , is, hogy a szerzetesek, (akik mindig a spanyolországi reakció támaszai voltak), most gyakran befogadják rendházaikba a demokratikus diákok ,kat, hogy megtarthassák gyűjtéseiket. Barcelonában a papok az utcára mentek, hogy tiltakozzanak a megtorlások ellen, a sevillai és albacetei papok a szószékről hirdették szolidaritásukat barcelonai lelkésztársaikkal. Az utóbbi három évtized- ben elszigetelődött Spanyol- ország nem volt, s a legutóbb bevezetett úgynevezett reformok ellenére sem lett „szalonképesebb”. Egy-két formá-lis simítástól eltekintve az , ,,állami alaptörvény megvál- toztatásával” is maradt a lé-nyeg- alkotmányjogilag az ország vezető erejének tekintik a ..nemzeti mozgalmat", amelyben a Falange játssza a vezető szerepet. A ..reform’’ a vezető körök gyenge és kétértelmű válasza az egyre szélesebb, Spanyolország csaknem minden rétegét átfogó Franco-ellenes mozgalomra. Egyben azt is bizonyítja, hogy az uralkodó osztály sem egységes, többen a demokratikus erők felé orientálódnak, s minden alkalmat megragadnak arra, hogy hang-súlyozzák: nem részesei a dik- statúrának. Spanyolországban érlelődnek a változások. Az esemé-nyek megerősítik Ignacio Cal-iego elvtársnak, a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége vezetőjének, a CSKP XIII. kongresszusán elhangzott megállapítását: „Szilárd meggyőződésünk, hogy a Franco-diktatúra felszámolása rövid idő kérdése.” Sz. Zs. 2. Tiszta ÖRÖKKÉ emlékezetes marad, amit Dzserzsinszkij mondott e szakma követelményeiről: „Tiszta kéz, hideg elme, meleg szív”. E lakonikus szavaknak rendkívül gazdag a jelentésük. Ezek adják a hírszerző iránytűjét, erőt és bátorságot nyújtanak neki a legnehezebb helyzetekben. Tapasztalatból tudom mindezt, hiszen az árulás engem is olyan helyzetbe hozott, hogy szembekerültem az USA tapasztalt, ravasz kémelhárítóival. 1957. június 22-én, szombaton éjjel egy kis cellában ültem, és kíváncsian néztem körül. Bal oldalamon katonai prices volt, pokróccal letakarva Fölötte vasrácsos ablak, a rácsok között páncélüveg. Akadt még a cellában egy ülőke és egy porcelánkagyló. A falakat kívülről téglával burkolták, belülről pedig egyszerűen bevakolták, ám a vakolat több helyen málladozott. Látszott, hogy a cella előző lakója megpróbálta felmérni a fal vastagságát, erősségét. Ám a hulló vakolat alatt acélrostély bukkant elő, huzaljai kb. fél centiméter vastagok voltak, és hatszögletű nyílásokat képeztek. AZ AJTÓ ELŐTT egy határőr hadnagy posztolt. Láthatóan unatkozott, és úgy érezte, hogy az őrködés a képességeihez méltatan feladat. Tudtam, hogy ezek a tisztek a mexikói határon elfogják .S vallatják a határsértőket, azokat a mexikóiakat, akik mun két, hideg elme, m kaalkalmat keresve szöknek át az Egyesült Államokba. A Kaliforniában és Texasban töltött kalandos évek után a hadnagynak bizonyára kellemetlen volt egy sötét épület folyosóján mozdulatlanul ücsörögni. Ám ebben a pillanatban a hadnagy lelkivilága a legkevésbé sem érdekelt. Az utolsó 36 órában úgy viharzottak körülöttem az események, hogy kissé magamnak is el kellett gondolkodnom, hogy mi történt tulajdonképpen. .. Előző reggel 7 óra körül még aludtam szállodai szobámban, New Yorkban, amikor kopogtattak az ajtón Rögtön felébredtem, de mialőtt még megfordíthattam volna a kulcsot a zárban, belökték az ajtót és engem félretaszigáltak. Két férfi állt az ajtónyílásban, futtában elővillantották igazoló kártyájukat. Majd elhadarták, hogy ők az FBI alkalmazottai, s ezzel beléptek a szobámba. Egy harmadik férfi is követte őket, s még néhányan kint várakoztak a folyosón. — Üljön le — mondta egyikük. — Ezredes — folytatta a másik —, mi tudjuk, hogy maga kicsoda és hogy mit művelt mostanáig. Minden világos volt. Munkám egyik szakasza véget ért, és elkezdődött egy másik. — Azt javasoljuk, hogy mostantól fogva működjön együtt velünk. Egyébként megbilincselve távozhat csak ebből a szobából. — Nem értem, miféle együttműködésről beszél — vetettem közbe. — Nagyon is jól tudja, hogy miről beszélek — felelt az FBI ügynök vészjóslóan. — Felöltözhetek? — Egy pillanat, előbb még válaszoljon a kérdésünkre. — Már válaszoltam. — Ismétlem, mi tudjuk, hogy maga a szovjet hírszolgálat ezredese — erősködött hajnali látogatóm —, és tudjuk, hogy mi minden van a rovásán. És jobban teszi, ha elfogadja tanácsunkat, mert börtönbe kerül. — Azt hiszem nincs mit hozzátennem ahhoz, amit már megmondtam. KÖRÜLBELÜL ilyen modorban beszélgettünk még vagy félóra hosszat. Végülis az egyik amerikai felpattant, és kiment a folyosóra. Még három férfi lépett a szobába, és egyikük elfogatási parancsot mutatott fel. A New York-i Bevándorlási és Honosítási Iroda adta ki ellenem, azt állítván, hogy törvénytelenül tartózkodom az országban, mert elmulasztottam, hogy jegyzékbe vétessem magam a fent említett irodánál, az INS-nél. A letartóztatási parancs felmutatása után a szobámat is tüzetesen átkutatták. Azóta is nyitott kérdés előttem hogy ama bizonyos péntek reggelt szándékosan választották-e ki. De tény az, hogy az ő szempontjukból igen jókor ütöttek rajtam, mert éppen előző éjszaka létesítettem rádiókapcsolatot a főhadiszállással, és ezért az egész sifkkozó kulcs és minden szükséges felszerelés nálam volt a szállodai szobában. Ezeket a tárgyakat egyébként a város másik pontján lévő rejtekhelyen tartottam. Tudtam, hogy nehéz lenne mindent megsemmisíteni az FBI ügynökök szemetét mára, de a ■lehetetlenre is elszántam ma°am. Elsősorban a sik-kulcsot és az éjjel kapott rádiogrammot akartam eltüntetni. Az előbbi egész könnyen ment. Annyira kicsi volt, hogy a tenyerembe rejtettem, majd közöltem hogy szeretnék kimenni a fürdőszobába. Majd ott az egyik ügynök árgus tekintetétől kiv—'ve módját ejtettem, hogy bedobhasam a toalettbe és rázúdítsam a vizet. A radiogram szövege az asztalomon volt egy halom fehér papírlap alatt. Amikor befejezték a házkutatást, felszólítottak, hogy csomagoljam össze a személyes holmimat. A festékes dobozban — ugyanis szívesen festegetek — akadt még egy kis festékmaradék a palettán: kihúztam a rádiogramot a papírhalmaz alól, és azt használtam föl arra, hogy palettámat megtisztogassam. Miután már az utolsó festékfoltot is eltüntettem, hanyagul összegyürköltem a papírt és bedobtam a toalettbe a titkosírási kód után. Sajnáltam, hogy valamennyi fontos feljegyzésemmel nem tudom megtenni ugyanezt a trükköt, de az, hogy a két legfontosabb akciót sikeresen vésrehítottam, valóság"'■! felvillanyozott Következik: LELKIERŐ ÉS SZABADULÁS. maammmmmmmmmmmmama Abe! ezredes elmondja történeté! ideg szív KISALFÖLD Itt volt a nyomdánk, ebben a pincében 1946 tavaszán Heller Mihályt felhívták a Szikra nyomda szedőterméből az irodába, ahol egy ismeretlen férfi várta. — Maga az, Heller úr! — örvendezett talán túl szívélyesen is az idegen. — Úgy örülök, hogy látom, tudja én voltam az, aki megmentette az életét. Ezután karon fogta, s szinte erőszakkal magával cipelte a Csokonai utca és a Népszínház utca sarkára, arra a helyre, ahol két évvel azelőtt öt golyótól eltalálva a földre rogyott. Heller Mihálynem tudhatta, ki volt a megmentője, hiszen az eset után négy nappal tért magához egy kórházi ágyon, s semmire sem emlékezett. Úgy köszöntötte tehát az idegent, mint egy életmentőnek kijár. Rövid idő múlva azonban kiderült, hogy az ismeretlen hazujdott. Heller Mihályt ugyanis a tanúnak idéztette be a bíróságra, hogy mellette valljon, mert súlyos háborús bűnök terhelték. Meg is szökött, még a tárgyalás előtt, s mivel a színhelyre jól emlékezhetett, na- Igyon valószínű, hogy egyike I lehetett azoknak, akik az öt I golyót kilőtték. Az igazi életmentő kilétét azóta is homály fedi.I Emléktábla a ház falán Most, 1967 januárjában mi , kértük Heller Mihály elvtársat, hogy tanúskodjék, mintegyike azoknak, keveseknek, akik az illegális Szabad Nép készítői közül életben maradtak. Amíg a Népszabadság székházától a Bezerédi utcai pincéhez vezető utat megtesszük, egy legendás hírű sajtótermék negyedszázados jubileumának emlékeiről beszélgetünk. 1942. február 1-én jelent meg először az illegális Szabad Nép. A titkos, változó részek,helyeken készülő újság a fasizmus igazi arcát, a háború népellenes jellegét leplezte le. Nem csoda, ha a hatalom urai pokoli dühvel törtek rá, azödik szám megjelenése után le is leplezték a rejtekhelyét. A lap szerkesztőjét Rózsa Ferencet, készítőit a nyomdászokat és a terjesztőket kegyetlenül megkínozták, megölték. Közülük ma már senki sem él. 1944 decemberében azonban ismét megjelent a Szabad Nép, a város különböző pontjain, a gyárakban fel-fel bukkantak a titokban terjesztett példányok: a kommunista párt ismét hallatta szavát. — Itt volt a nyomdánk, ebben a pincében — mutatja a Bezerédi utcai házat Heller Mihály. A ház falán emléktábla, a pincében azonban ma egy szövetkezet dolgozik. Ahogy belépünk az ajtón, egy munkaruhás férfi érdeklődik jövetelünk céljáról. Tisztelettel enged ezután utat, s amíg nézelődünk, mögöttünk szájról szájra jár a hír, itt van valaki azok közül, akikről az emléktábla szól. — Azon a helyen állt a nyomógép, itt volt a szedőasztal — zárja körül a termet Heller Mihály A pinceajtót állandóan leeresztett redőny védte, s csak akkor nyitották meg, ha rajta a megbeszélt jelet kopogták. Heller Mihály a Bezerédi utcai ház előtt. Emléktábla jelöli a nyomda helyét. 1967. február 1., szer* „Készült a Kommunista Párt nyomdáiéban“ A nyilas terror idején a legnagyobb óvatossággal tudtak csak dolgozni. Egy összekötő, lüktől kapták a cikkeket, ő vitte el a kész újságokat. Két szám készült el ebben a nyomdában. A harmadikat félig szedték csak ki, amikor egy reggel rájuk törték az ajtót. Heller Mihály kiugrott az ajtón, kézigránátot szorongatott a kezében, ezért az ajtó előtt álló civilek ijedten félreugrottak. Jobbra szaladt, majd befordult a Csokonai utcába, ahol csendőrökkel találta magát szemben. — Csak arra gondoltam — emlékezik —, nem foghatnak el. És futott, fűtött Az öt go- s Ivó közül egy a fejét érte. A nyomdában tartózkodó két társa közül Szegedi Pált megö ölték, de Rákosi Sándornak rendkívüli szerencsével sikerült megmenekülnie. Mindezeket már a Népszabadság székház előcsarnokában mondta el, ahol üveglapokalatt látható az a nyomdagép, amellyel a Bezerédi utcai pincében dolgoztak. Egy pillanatra fény villan a szemében. — Tudja, nem volt utasításunk rá, de mi mégis odanyomtattuk a lap aljára. „Készült a Kommunista Párt nyomdájában”. Benedek B. István Két Kossuth-díjas a szerepéről és SZÍNHÁZ megújhodásának több érdekes kísérletéről számolt be a kritika az utolsó néhány esztendő alatt. Ilyen kísérlet a győri színházban is történt, és hasonlóra kerül sor ma este, amikor Taar Ferenc Örök harag című kétrészes riportját mutatja be. Már a műfaj megjelölése is arra utal, hogy a szövegkönyv nem a paraszti élet hagyományos konfliktusait akarja új módszerrel megfiatalítani. A riport, mint apró cselekményeket, finom rezdüléseket is megjelenítő műfaj, ezúttal az író szükségszerű választásaként alakult dialógussá, majd — a rendező, a díszlettervező munkájával — színpadi játékká, és utal a be nem fejezett, forrongásban lévő cselekményekre is. GÖRBE JÁNOS Kossuthdíjas ebben a darabban mutatkozik be a győri közönségnek, Guba Sándor tanyasi parasztember szerepében. Görbe Jánost, mint egyik legkiválóbb parasztszínészünket tartja számon a szakmai közvélemény, és így ismeri a színházba járó, a mozilátogató közönség. Az utóbbi években két fesztiváldíjas filmben, a Húsz órában és a Szegénylegényekben egy egy fontos parasztfigurát alakított. — Nem érzi beskatulyázásnak, hogy legtöbbször ilyen szerepeket kap? — Régen voltak különböző szerepkörök: jellemszínész, epizódista stb. Ma csak színész van, akinek mindenhez kell értenie, legfeljebb egyénisége, hajlama szerint erre vagy arra a szerepre alkalmasabb. Én bizonyára erre. De nem érzem beskatulyázásnak Akkor érezném, ha szégyen volna parasztot játszani, de szégyen csak akkor lenne, ha úgy játszanánk, mint régen: csizmásnak, trágyaszagúnak, bunkónak, műveletlennek, sírvavigadónak. A mai paraszt nem ilyen, és Guba Sándor sem ilyen. A színész számára most már nincs „paraszt-szerep” a régi értelemben véve: ember van, akinek a színpad törvényei szerint jó és rossz tulajdonságai vannak, aki hibákat vét, és vagy belebukik, vagy megtisztulva kerül ki belőle. — Milyennek képzeli el azt a magyar parasztot, aki elüt a régi rossz színpadi hagyományoktól? — Nagy élmény volt nekem: a napokban Babóton jártam, és megismerkedtem az Egyetértés Termelőszövetkezet, elnökével. Ez a találkozás tanulságos volt számomra. Ilyennek hiszem a mai modern parasztot: gyors észjárásúnak, határozottnak, nyíltszívűnek és tiszta tekintetűnek. SOLTI BERTALAN Kosuth-díjas érdemes művésznek egy másik öltözőben ugyanezt a két kérdést tettük fel. Illetve: az elsővel megelőzött bennünket. — Filmen, televízióban előszeretettel osztanak rám paraszts terepeket. Mondhatom hát: erre a bemutatóra is a skatulyából léptem elő. Hogy mégsem így van, és hogy ma este nem valami korábbi alakításom sablonját látja a közönség, abban segít a mű is, amely korunk sok jellegze és változása, küzdelme, előre igyekvő lendülete közül egyet, egy valóságos formálódás öszszetevőit boncolja Ezek a paraszti hősök csak foglalkozásukat tekintve parasztok. Problémáik, vívódásaik a rög kötöttségéből társadalmivá szélesedtek. Nemcsak azért modernek, mert csizma helyett nadrágot hordanak. Szellemiségük tette őket azzá. Mivel azonban az ősi, a visszahúzó kötöttségek is élnek még közöttük, sodróbb a szenvedély, amelyet az új megvívásáért folytatnak, mint a városi, ugyancsak változásokat élő emberek szenvedélye.• Milyennek képzelem a régi színpadi hagyományoktól elütő mai magyar parasztot? Az egyik típusát talán sikerült életre keltenem. Hasonló élményt érezhetnek színésztársaim a főszerepekben espizód-hosszúságnyi szerepekben is a közösségi ember egyegy jól megrajzolt figuráját írta meg az író, a modern — vágásokkal és visszapergetésekkel rendezett — képek pedig a riport elbeszélő módját változtatják drámává, a történés pillanatában élővé. ... g. b. — *. *.