Kisalföld, 1968. február (13. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

2 Keserű csalódás Washingtonban a vietnami események miatt A nemzetközi érdeklődés homlokterében a dél-vietna­mi események állnak. A sza­badságharcosok bámulatosan merész és a jelek szerint példásan megszervezett raj­taütései nagy meglepetést keltettek a világ valamennyi fővárosában, mindenekelőtt a közvetlenül érintett Wa­shingtonban. Katonai szak­értők különösen azt tartják meglepőnek, hogy a szabad­ságharcosok akcióinak fő központjai azokba a körze­tekbe esnek, amelyekben az amerikai csapatok teljes biz­tonságban érezték magukat és azt tartották, hogy „paci­­fikálási” akciók nyomán a partizánok elvesztették bá­zisaikat. Washingtonban ke­serű csalódást okoztak a Dél-Vietnamból érkező hí­rek azért is, mert alig né­hány napja, hogy a Dél- Vietnamban harcoló ameri­kai erők főparancsnoka, Westmoreland tábornok ott­hon járt, és rendkívüli opti­mizmussal nyilatkozott az amerikaiak katonai helyze­tét illetően. A nagy világla­pok a szabadságharcosok si­kereiből nemcsak azt a kö­vetkeztetést vonják le, hogy azok mind szervezetileg, mind fegyverzetileg rendkí­vül megerősödtek, hanem azt is, hogy nagy mértékben sikerült kiterjeszteni befo­lyásukat a városi lakosság­ra is. Másodrendű helyre szorult a Pueblo-ügy. Változatlanul bizonytalan, hogy a Bizton­sági Tanács mikor folytatja az incidenssel kapcsolatos ér­demi vitát. A diplomáciai megbeszélések azonban nem szünetelnek. A KNDK meg­hívása a világszervezet szék­helyére továbbra is szerepel a napirenden, az amerikaiak azonban — noha némi en­gedménnyel — még mindig elfogadhatatlan feltételekhez kötik a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság képvi­selőinek meghívását. Egyön­tetű az a megállapítás, hogy a Pueblo okozta feszültség némileg­ enyhült, és az ame­rikaiak aligha vannak már abban a helyzetben, hogy e kérdésben katonai fenyege­téseiket beváltsák és fegy­veres erőszakhoz nyúljanak. Dél-Koreában ugyanakkor erősödött a gerilla­tevékeny­ség, mind több összecsapás­ról érkezik hír. Figyelmet érdemel, hogy még Szöulban, a dél-koreai fővárosban is — ahol pedig a gerilla-tevé­kenység kapcsán „Észak- Koreából átdobott ügynökök­ről” beszéltek —, kénytele­nek belátni ezeknek az állí­tásoknak képtelenségét. A Szuezi-csatorna térségé­ben az izraeli kormány nyíl­tan elismerte, hogy a keddi provokációt ő kezdeményez­te. Ezt azzal „indokolja”, hogy a Szuezi-csatorna roncstalanítása nem „az iz­raeli kormány elgondolása és engedélye” alapján folyik. E nyilatkozatával Izrael kor­mánya ismételten tanújelét adta annak, hogy fittyet hány a Biztonsági Tanács határozatára: nemcsak hogy nem hajlandó kivonni csapa­tait az erőszakkal elfoglalt területekről, de még ezen túlmenően „jogokra” is igényt tart. Érthető az EAK kormányának álláspontja, amely a Szuezi-csatorna roncstalanítási munkálatait, további intézkedésig leállí­totta.­­ Mentek ... A menet közepén haladt a kétszáz fegyenc. Bennszülött és fehér rabok vegyesen. Jobb csuklójuknál fogva pá­rosan összekötözték őket. Durva barnás vászonruhá­ban voltak. Ezeket ötven goumier kísérte. Arab csend­őr, a gyarmati közigazgatás legdurvább eszköze, fénye­sen öltöztetett bennszülött, a kiképző altisztektől elsajátí­tott szolgálati stílus művelt­ségének gőgjével. Az ötven goumier is vá­laszthatott a fegyház vagy az aut-taurirti szolgálat kö­zött, mivel egy osztag angol matrózt, akik verekedés miatt a csendőrségre kerül­tek és ott is pökhendiek vol­tak, úgy elvertek, hogy há­rom tengerész belehalt a sé­rülésekbe. A goumier, sajnos, semmit sem ért a diplomáciához, és fogalma sincs arról, hogy az angol matróz kényes por­téka, ha agyonverik. Amíg él, épp olyan ágrólszakadt vízi bohém, mint a többi tengerész, de ha agyonverik, akkor akta lesz belőle! Akta, amelyre azt illik felelni, hogy: „A megindított vizsgá­lat alapján vétkesnek talált csendőröket példás büntetés­sel sújtottuk...” Talán nem is ötven gou­­mier-t találtak volna vét­kesnek, ha kevesebb is ele­gendő Aut-Taurirtban. És valamilyen kihágás miatt Burca, Leo Formand és Hilliers katonai mérnökhad­nagyok is vétkesnek találtat­tak, ezért Aut-Taurirtba he­lyezték át őket. Gardone kapitányt, aki igen sokat ivott, és az ope­rában egy hölgy miatt bot­rányt provokált, sürgönyileg vezényelték párizsi lakásáról Murzukba, ahol bevárja az irani csapatot, és az aut­­taur­rti helyőrségben átveszi vicomte Delahay őrnagy mellett a helyettes parancs­noki tisztséget. .. ... Szitkozódva tépte össze a hosszú sürgönyt. Tudta, hogy mit jelent ez a dicső fogalmazás. Valami pokoli garnizonba fog kerülni, ahol vagy megdöglik, vagy elő­léptetik .... Azt azonban ő is csak Murzukban tudta meg, hogy hová került, amikor egy őr­naggyal beszélt a századiro­dában. — Hogy innen... az egyen­lítőig? ... — kérdezte hök­­kenten a térkép fölé hajol­va... — Nem egészen ... — fe­lelte az őrnagy. — Nehéz te­rep, az bizonyos­... — De hát mi az az Aut- Taurirt? ... Miféle hely az ■a Szahara és a Niger vidéke között, hiszen ott talán so­hasem járt még ember... — Dehogynem . . . Emlé­kezzél csak vissza! Két évvel ezelőtt ment először Murzuk­­tól délre egy felderítő csa­pat, de ezen a helyen meg­ölték a patrust, és a leküldött büntetőszázad nyomát sem találta a gyilkos bennszülöt­teknek ... Megállapították, hogy a szokot a négerek tet­ték, de ezek a Nigeren és az őserdőn túl tanyáznak. Sen­ki sem tudja, hogy kerültek a mi vidékünkre. Azután Normand és az expedíciója sem tért vissza. Timbuktu­­ból keresésére indultak, és megállapították, hogy vala­mennyit lemészárolták. Az­után elindult Russel expedí­ciója, erről bizonyára hallot­tál, hiszen nagy port vert fel, rendkívül­ támogatással in­dult útnak, és valami átjáró után kutatott, de ő is el­tűnt ...­­ — Bocsáss meg, kérlek . .. De hát ez ismeretlen, felde­rítetlen út... — Lander, Homemann és Caillée eléggé felderítet­ték ... — De nem hadseregek és helyőrségek számára! — csa­pott az asztalra Garone el­keseredetten ... Az őrnagy vállat vont. — Katonák számára csak egy lehetetlen van: a parancs bírálata. Másfél évvel ezelőtt elhatározták, hogy az egyen­lítő és a Szahara között hely­őrség lesz a semmiben, és azóta ott helyőrség van. Ez Aut-Taurirt. Út kell a Rus­sel-féle elveszett átjáró he­lyett. Tehát út lesz, és aki onnan hazajön, ha leváltják, az igen szép karriert csi­nált ... — Ha hazajön — mondta sápadtan Gardone. — Na igen... De ha nem, akkor is szépen emlékeznek meg róla. Ezt kissé hűvösen mondta, és felállt. Az őrnagy jó ka­tona volt, és Gardone nem tetszett neki. Így indult el a század a ré­­szeges, Párizshoz szokott, kö­vér Gardone kapitánnyal, rabokkal és egy század ta­pasztalatlan újonccal... — Azt mond meg, hogy miért rohantál Pencroftra? — kérdezte Minkusz, az or­­vos, Kölyöktől. — Ez bizto­san valami lélektani elvál­tozás. — Nem tudom. Egyszerre forró lett körülöttem min­den, nem is emlékszem rá, hogy mi volt... Mögöttük nyikorogtak a kerekek, harsogtak a tipro­­láncos autók, csörömpölt a páncélos, pufogtak a hajcsá­rok botjai, amint a forró si­vatagban nehézkesen törte­tett előre a végtelennek látszó menetoszlop. — Ez már velem is volt — mondta Nador. — Egyszer a búcsún annyit ittam, hogy két napig aludtam utána ... — Maláriád van — állapí­totta meg Pilotte —, sokszor ilyen átmeneti rohammal kezdődik, azután egyszerre jön a hidegrázás. — Lehet — hagyta rá a Kölyök. — Az bizonyos, hogy beteg voltam. — Nem volt semmi ügyed evvel a gengszterrel? —■ kér­dezte Hlavács, a cipész. A találó gengszter nevet Penc­­roft kapta bajtársaitól. — Nem! Soha ... — mond­ta. (Folytatjuk.) V (W J JeM)i I Az V" I II előretolt I [^helyőrség i is. KISALFÖLD A Az idei fejlesztési terv a megyei tanács napirendjén (Folytatás az 1. oldalról) ún. célcsoportos fejlesztésbe tartozik, s ebbe a kategó­riába sorolják a tanácsi la­kásfejlesztést. A lakásfejlesz­tésre fordítható összeg nagy­ságán túl azt is meghatároz­zák, hogy az épült lakások egy meghatározott százalé­kát — megyénk vonatkozásá­ban ez 1968-ra 40,8 százalék — szövetkezeti úton kell ér­tékesíteni. Tervezés és pénzforrások — A tervezés új rendjében — mondotta a továbbiakban Kecskeméthy István — az állami támogatáson kívül szerepe van a tanácsok saját bevétele forrásainak is. Ezek között újdonság a vállalatok és szövetkezetek által kifi­zetendő kommunális adó, melynek alapja — rendelet­ben szabályozott százalék­­kulcs szerint — a tárgyidő­­szakra elszámolt munkabér, pénz- és természetbeni jut­tatás. Saját forrás a lakosság ál­tal fizetett községfejlesz­tési hozzájárulás. A pénzügyi lehetőségek között újszerű, hogy a tanácsok bankhitelt vehetnek fel akkor, ha fej­lesztéseik megvalósítására saját forrásaik (kommunális adó, a lakossági befizetés, vagy egyéb bevételek) nem nyújtanak elég fedezetet. A bank ilyenkor a tanácsok fej­lesztési alapjának megelőle­gezéseként közép- (legfeljebb 3 évi) és hosszúlejáratú (maximálisan 10 év) hitelt nyújthat, egységesen 5 szá­zalékos kamattal. Hosszúle­járatú hiteleket a községek elsősorban a vízellátás javí­tása, törpevízmű építése csa­tornázás fejlesztése esetén igényelhetnek, illetve beépí­tésre szánt telkek előközmű­­vesítéséhez.­­ A nagyobb önállóság feltárja azt a lehetőséget is, hogy különböző szervek se­gítsék egyenként kisebb anyagi lehetőségeiket a leg­fontosabb igények megoldá­sára. Az ilyen terveket, cél­kitűzéseket minden bizony­nyal a lakosság anyagilag, társadalmi munkával is job­ban támogat, mivel a tervet magáénak érzi. A vitában felszólalt Zámbó József, az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságá­nak titkára, országgyűlési képviselő is, aki elmondotta, hogy a beterjesztett anyag gondos munkát tükröz. — A költségvetés — mondotta —, sajnos nem foglalhatja magába mindazt a jogos igényt, amelyet mihamarabb valamennyien szeretnénk valónak tudni, szerényebb keretek között ugyan a le­­hető legjobban gazdálkodnak pénzeszközeikkel, s a fejlesz­tés módja jól számol a követ­kező évek feladataival. — Szerény program, mégis szép nyugodt lelkiismerettel ajánlom a tanácsülésnek el­fogadásra’ — mondotta Lom­bos Ferenc, az MSZMP Győr-­­Sopron megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a me­gyei tanács elnöke. — A ta­nácsválasztások idején gyak­ran hallottam jogos panaszo­kat Sopronban is, úgy érzem, az ott elhangzott kéréseket lehetőség szerint igyekszünk teljesíteni. Sopron egyik nagy gondja, a csatornázás a meg­valósulása útján van (vízmű fejlesztésre és csatornaépí­tésre 15,8 milliót állítottak be az idei fejlesztési tervbe), úgyszintén a Kőfaragó téri lakótelep építése. Mosonma­­gyaróvárott, ha sok küzde­lem árán is, de folyik a kór­ház rekonstrukciója, az évek óta hangoztatott, kért csator­názás is valóság már, hiszen vízműfejlesztésre és csator­naépítésre 18,8 milliót fordí­tunk az idén. Leleményesség Jó példaként említette Lombos elvtárs a csornaiak összefogását, leleményessé­gét. A megyei tervben nem szerepelhetett a rendőintézet építése Csornán, ennek elle­nére megépül, méghozzá nagyrészt saját erőből. A le­hetőségek kapcsán említette a megyei tanács elnöke azt is, hogy a községek közös céljaik megvalósításába bát­rabban vonják be a helyi termelőszövetkezeteket. S végezetül néhány beru­házás a tanácsi fejlesztési alapból: Mosonmagyaróvá­rott kenyérgyár épül 9 mil­lióért, gyógyszertár építésé­hez 700 ezer forintot kap Sopron, egészségügyi gépek beszerzésére 1,5 milliót for­dítanak, Győr új szikvízüze­­mének építésére 1 700 000 forint jut. A megyei tanácsülés vége­zetül egyhangúlag elfogadta a megye 1968. évi fejlesztési tervét. Sz. Zs. 1968. február 1., csütörtök Csikaszott az árbocra a vörös zászló... Emlékezés a cattarói felkelésre 1917 novembere után, ami­kor az orosz proletariátus for­radalmával a maga részéről véget vetett a háborúnak és bebizonyította, hogy a prole­­táriátus legyőzheti elnyomóit, az egész világon bátrabban kezdtek a harchoz a munká­sok, parasztok, katonák. 1918 januárjában az Osztrák—Ma­gyar Monarchia valamennyi országában és Németország­ban is azért hagyták abba a mun­kát a gyárak dolgozói, hogy sztrájkjukkal, tünteté­sükkel tudtára adják kormá­nyaiknak: békét akarnak! Ehhez a békeharchoz csatla­kozott az osztrák—magyar hadiflotta Cattaróban. A monarchia hajóin cseh, szlovák, horvát, szlovén, len­gyel, magyar, osztrák és olasz matrózok szolgáltak. Nehéz sorsa volt a hajó legénységé­nek. A hosszú, fárasztó szol­gálatot durva bánásmód sú­lyosbította, és az élelmezés egyre rosszabbodott. Romlott húst, marharépát kaptak, míg tisztjeik jól éltek, bőségesen jutott nekik étel-ital, még hozzátartozóiknak is küldhet­ték haza az elsikkasztott le­génységi élelemből. A matró­zokat a legkisebb fegyelem­­sértésért kikötötték, kimenő­jüket megvonták. A parancs­nokok legszívesebben elzár­­ták volna őket a külvilágtól, hogy ne jusson el hozzájuk semmi hír. Mégsem tudták megakadályozni, hogy a ha­jógyári munkások, az orosz frontról visszaérkező katonák­­elmondják: békére vágynak már mindenütt, és ezért sztrájkolnak a munkások is. ötven esztendeje — január 22-én — előbb a polai kikötő arzenáljának munkásai hagoi­ták abba a munkát, hogy bé­két és helyzetük megjavítá­sát követeljék. Velük tartot­tak az ott állomásozó hadi­hajók matrózai is. Január 26- án a cattarói arzenál mun­kásai léptek sztrájkba. Ezek­ben a napokban megalakult a matrózbizottság, amelynek tagjai elhatározták, hogy tá­mogatják a munkások moz­galmát. A matrózbizottság január 31-én a part menti repülőállomáson tartott meg­beszélésen már a felkelés idő­pontjáról is döntött. Február 1-én délben a cat­tarói öbölben a Sankt Georg hajón eldördült az ágyú, megszólalt a többi hajót is felkelésre szólító sziréna, és felkúszott az árbocra a vörös zászló. Felfegyverezték a le­génységet, a tiszteket lefegy­verezték. A kikötőben állo­másozó hajók nagy része azonnal csatlakozott a felke­léshez, sorra felvonták a fő­árbocra a vörös lobogót, ami azt is jelezte, hogy a tisztek helyett a legénység vette át a vezetést. A hajókon matróz­tanácsok alakultak, ezek kül­dötteiből délután a Sankt Ge­­orgen megalakult és tanács­kozott a központi matrózta­nács. Este hétkor közösen megfogalmazott követelései­ket átadták a flotta parancs­nokának: Azonnali béke, a népek önrendelkezési joga, demokratikus kormányforma, a matróztanács elismerése, jobb, a tisztekével azonos élelmezés, a bevonultak hoz­zátartozóinak nagyobb támo­gatása — ezek voltak a leg­fontosabb pontjai annak a memorandumnak, amelyet az ellentengernagynak átadtak. A matróztanács a felkelés első percétől valamennyi ha­jón rendet és fegyelmet tar­tott. A felkelők bebizonyítot­ták, hogy tisztek nélkül is el tudják látni feladatukat. A központi matróztanács abban bízott, hogy a hátország mun­kásai segítségére sietnek, a monarchiában a felkelés álta­lánossá válik, és megdönthe­­tik az elnyomók uralmát. Táviratot küldtek az Osztrák Szociáldemokrata Párt veze­tőjéhez és Károlyi Mihály­hoz, tőlük várva, hogy moz­gósítják a monarchia prole­­táriátusát. Táviratuk azon­ban nem vagy csak későn ju­tott el a címzettekhez, így magukra hagyva, meg volt pecsételve sorsuk. A parti ütegek nem csatlakoztak a felkelőkhöz, a nagy rádió­adók felett is a tisztek ren­delkeztek. Így — ami a felke­lőknek nem állt módjában — parancsnokaik állandóan kap­csolatban álltak a külvilág­gal és segítséget kérhettek. Február 3-án kora reggel hadihajók érkeztek a felkelés leverésére. A matróztanács, ha a túlerővel szemben felve­szi a harcot, ezer és ezer mat­róz hiábavaló halálát okozza, ezért kénytelen volt a meg­adás mellett dönteni. A bé­kéért harcoló „bűnösöket” a hajókról a partra szállították. Az egyik magyar matróz a hősi felkelés levont vörös lobogóját testére csavarta, a vízbe vetette magát, partot ért, és Magyarországra hozta a közös küzdelem emléke­ként. A hadiflotta és a hadsereg parancsnoksága 1918-ban már nem merte a matrózok szá­zait statáriális bíróság elé ál­lítani, halálra ítélni. De kivé­­geztetett közülük négyet. A felkelés vezetőjének, a szo­cialista Franz Raschnek a sortűz előtt ezek voltak az utolsó szavai: „Éljen a béke!” Hétszáz matróz került rab­ságba. Az erődítményekben, barlangokban embertelen kö­rülmények között tengődtek, közülük többen éhen haltak. Az életben maradottaknak a monarchia összeomlása, a polgári demokratikus forra­dalom hozta meg a szabadsá­got. Az Osztrák—Magyar Mo­narchia hadigépezetében a cattarói matrózok voltak az el­sők, akik szervezetten szem­­befordultak a népellenes há­borúval, békét, demokráciát és az elnyomott nemzetek szabadságát követelték. Pél­dát mutattak abban is, hogy az elnyomók elleni harcban a különböző nemzetek fiai összefogtak. Soraikban ott voltak a magyar matrózok is, akik hazatérve, tovább küz­döttek. Többen közülük éle­tüket adták a szabadságért, a proletárforradalomért, a Ta­nácsköztársaságért. Gábor Sándorné kandidátus. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár azonnali belépésre keres erősáramú elektrotechnikust, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, tmk előadói munkakörbe. JELENTKEZNI LEHET a vállalat személyzeti osztályán.

Next