Kisalföld, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

* Hozzászólás Költséges-e a mezőgazdaság? Lapunk január 9-i számában jelent meg cikk „Költsé­­ges-e a mezőgazdaság?’’ címmel. Dr. Kiss Elemér egyetemi adjunktus elemző módon foglalkozik a cikkben a mezőgaz­dasági termelés eszközigényességével, a termékegységre jutó holtmunka- és elevenmunka-ráfordítás arányaival, a ter­melés növelésével, a mezőgazdasági árszint alakulásával és az állam által nyújtott támogatással. A cikkre dr. Dudits Dénes küldött be választ szerkesztőségünkbe, mely egyrészt kiegészítése dr. Kiss Elemér elemző írásának, másrészt néhány megállapítását vitatja. A cikk sok új és meglepő megállapítást tartalmaz, amelyek részben vitathatók, részben pedig kiegészítésre szorulnak. Gondolatmenetünk megér­téséhez először nézzük a me­zőgazdaság fejlődésének ed­digi szakaszait, mert bizo­nyos támpontot adnak a to­vábbi fejlődés megítéléséhez. A gyűjtögető gazdálkodás után megindul a növényter­mesztés és állattenyésztés. A továbbiakban csak a növény-­­ teremsztéssel foglalkozunk, hiszen az állattenyésztés majdnem teljes mértékben a növénytermesztésen alapul, és amint a gyakorlatból tud­juk, majdnem gyárszerű üze­mek létesítését teszi lehető­vé. A növénytermesztés leg­kezdetlegesebb formája az égető gazdálkodás, amikor a felégetett erdő hamujába ve­tették el a magot. Ezt követ­te a kétnyomásos gazdálko­dás. Ebben a gazdálkodási formában a föld egyik fele termő terület, a másik fele ugar volt. A háromnyomású gazdálkodásnál az ugar te­rülete már csak egyharmada az összterületnek. Ezt követ­te a norfolki négyes, amikor a termés biztonságához már nem kellett a föld egy részét pihentetni, ugarolni. Az úgy­nevezett szabad gazdálkodás­ban mélyebb szántás, a mű­trágya, a gyomirtószerek al­kalmazása nem tette szüksé­gessé a növényi sorrend be­tartását. A mezőgazdasági termelés tehát a termelés biztonságának növekedésével állandóan átalakult. A meg­tett útból egyáltalában nem lehet W. Peretz következte­tésére jutni, hanem a mező­­gazdasági termelés biztonsá­gának további növelésére kell törekedni. És erre meg is van a lehetőség (öntözés, árvédelem, biológiai serken­tés, nemesítés, szárítás, tar­tósítás stb.).. A fentiek alapján aligha lehet azt a jóslatot elfogad­ni, hogy a század vége felé a mezőgazdaság elveszti gaz­dálkodási jellegét, és köz­szolgáltatási ággá válik. Egy­részt azért sem, mert a kö­zölt indokolással az építő­ipar és a ruházati ipar is igé­nyelhetné a létfenntartással kapcsolatos megkülönbözte­tést. Persze azt is tisztázni kellett volna a cikkben, hogy mit ért a szerző közszolgál­tatási jellegen? Mert hiszen ezt a kérdést egészen más­képp ítélik meg Ausztriában, és egészen más a helyzet ná­lunk a mezőgazdasági üze­mek szocialista tulajdonából eredően. Szóba került, hogy nagyon költséges a mezőgazdaság és a befektetett állótőkét igen rossz hatásfokkal kamatoz­tatja. A Győr-Sopron és Vas me­gyei állami gazdaságok 1967. és 1968. évi adatait vesszük alapul. Az állami gazdaságok 1967. évi teljes termelési ér­téke 852 millió forint, míg az összes hozam 603 millió fo­rint. Ugyanekkor az állóesz­közök bruttó értéke 1709 millió forint. Az állóeszkö­zök értéke a teljes termelési érték alapján két év alatt, a hozamok alapján három év alatt térül meg a népgazda­ságnak. Ha most a tiszta eredményt vesszük alapul, ami 137 millió forint nyere­ség, a megtérülés még min­dig igen jó, 10—12 év, ha fi­gyelembe vesszük, hogy az állóeszközök több mint 50 százaléka épület, amelynek élettartama 50—100 év. És nem szabad arról sem meg­feledkezni, hogy mi az álló­eszközök bruttó értékével számoltunk, amelyből jelen­tős leírás történt már. A helyzet egészen hasonló az 1968-as évben is. A kérdés lényege: a dotá­lás szükségessége nem is itt, hanem az árkialakítás szfé­rájában van, amely lényege­sen könnyebben orvosolható, ha a mezőgazdaságot mint gazdálkodó egységet kezel­jük. Nagyon veszélyes lenne, ha a vállalatszerű gazdálkodást kikapcsolnánk. Nem lenne az üzem érdeke, hogy jobban és olcsóbban termeljen. E te­kintetben a gyakorlatban pe­dig nagy különbségek van­nak. Ugyanolyan talaj- és éghajlati adottságok mellett az egyik üzem nyereséges, a másik veszteséges. Tudjuk, hogy vannak aszá­lyos és árvizes esztendők, amikor alig van termés, de az évek többsége átlagos, amikor gazdálkodni lehet és kell is. A kedvezőtlen évek gazdasági és pénzügyi kiha­tásait tartalékolással és a raktározás, tartósítás stb. fej­lesztésével lehet megszüntet­ni. Az új gazdaságirányítási rendszer elősegíti a gazdál­kodást, a gazdálkodás lehe­tőségeinek kibontakozását Törekszik az árak rendezésé­vel az állami dotációk csök­kentésére, a múlthoz mérten kétségtelenül eredményesen. Nem lenne tehát helyes a mezőgazdasággal kapcsolat­ban jelenlegi szemléletünket feladni és a gazdálkodást ki­kapcsolni. Dr. Dudits Dénes Rongyosbál, 70 Nem hagyják ki az idei far­sangi időszakot a mosonmagyar­óvári járási művelődési kisz­vat­­óan működő Ad Flexum ifjúsági klub tagjai sem. Bált rendeznek 18-án, vasárnap délután, s nem is akármilyet. A jó szórakozáson kívül még hasznos munkát is végezüek majd, akik ellátogatnak a klub­ba vasárnap. Takarítanak, pad­lást, kamrát tesznek rendbe, mielőtt bálba mennek, hiszen a belépődíj ócska holmi, furcsa, régi limlom lesz. A rongyosbá­lon árverezést rendeznek, ám őskori módszerekkel, még a pénz feltalálása előtti idők min­tájára. Nem pénzért cserélnek gazdát majd a padlászugokból előkerült dolgok, hanem más, h­asonló ócskaságért. Az árfo­lyam persze az érdeklődéstől és ajánlatoktól függ majd, de egy régi pipa előreláthatólag egy rézkilincset ér a bálon. Egy rókáról három bőrt húz­nak le az Ad Flexum klub ve­zetői: nemcsak farsangnyitó bál és nemcsak árverezés, de ismer­kedés is lesz a 18-i, vasárnapi összejövetel. A klubtagokon kí­vül jöhetnek a többi, járási, mo­soni és óvári fiatalok is, persze a kellő belépődíjjal, elcserélni való ócskaságokkal. I Varsó újjáéled (3.) Porból kelt város A második világháború idején a 957 különféle varsói műemlék (palota, templom, lakóház stb.) közül 782 telje­sen elpusztult, 141 pedig je­lentősen megrongálódott. Mindössze 34 műemlék ma­radt fenn, de ezek is alapos tatarozásra szorultak. Rom­ba dőlt a királyi vár, az egész Óváros, elpusztult a két ki­­­­rályi palota a Lazienki-park­­ban és Wilanówban. A nagy értékű bútorok, festmények, szobrok részben megsemmi­sültek, részben Németország­ba szállították őket a náci megszállók. A Lazienki-palota ma ép­pen úgy, mint majdnem két­száz évvel ezelőtt, ismét ki­rályi méltósággal szemléli magát a víz tükrében, a wila­­nówi palotában nap mint nap a látogatók tömegei fordul­nak meg, s az újjáépült Óvá­ros Varsó legforgalmasabb negyedei közé tartozik. A királyi váron kívül — amelynek újjáépítése hatal­mas problémát jelent — Var­só valamennyi műemléke új­jáépült, mégpedig annak a kornak stílusában, amelyben eredetileg keletkeztek, elvet­ve minden későbbi stílusron­tást, átépítést. Két varsói műemlék, a Lazienki-parki és a wilanówi palota rákerült a világ legértékesebb műemlé­keinek, az ún. zérus-kategó­riának listájára, 43 pedig az első kategóriába jutott. Ma már nem könnyű dolog meg­magyarázni, mekkora mun­kát jelentett a műemlékek részletes rekonstruálása a fennmaradt rajzok, képek és az épen maradt épületrészle­tek alapján. Ezt csak a mű­emlékvédelmi szakemberek emlékirataiból tudhatnánk meg , ha íródott volna ilyes­mi. A hősök emlékének Van Varsóban egy különös kegyelettel és tisztelettel öve­zett hely: a szovjet katonai temető, ahol a varsói harcok­ban elesett 21 500 közkatona és tiszt alussza örök álmát. Bohdan Lachert tervezőmér­nök a temetőt nagy kiterje­désű parkként képezte ki, amely ma, a 20 év alatt ki­terebélyesedett, dús lombú fákkal Varsó legszebb ligetei közé tartozik. Magasra nyúló obeliszk jelöli azt a helyet, ahol Varsó felszabadítói pi­hennek. Varsó jobb partján, a Prá­ga városrészben áll a lengyel és a szovjet katonák fegy­verbarátságának emlékműve. Együtt harcoltak Varsóért, együtt vonultak be a romok­ban heverő városba, együtt hozták meg a lengyel fővá­rosnak a szabadságot. Varsó 1970. Belvárosi részlet KISALFÖLD Célja a m­egelőzés Cukros szűrővizsgálat A múlt év decemberében tartották a megye orvosai Győrött az orvosnapokat. Ott a többi előadás között a cu­korbetegségekről is tájékoz­tatta kollégáit dr. Rátz Imre győri belgyógyász-főorvos. Akkor már terveiről is be­szélt, s ezek a tervek rövide­sen megvalósulnak. Melyek ezek a tervek? Egyelőre csupán felmérés. De most ez a legfontosabb. A ná­­dorvárosi körzeti rendelőin­tézetben hét körzethez tarto­zó, mintegy 25 000 embert vizsgálnak meg. A cél: meg­tudni, ki cukorbeteg közü­lük? Ha van ilyen­­ azon­nal, a betegség kezdetén be­avatkoznak. A tapasztalat ugyanis vi­lágszerte az, hogy a lakosság­nak csaknem 2 százaléka szenved ebben a bajban — csak éppen nem tud róla. A cukorbetegség ugyanis lap­pangó. A legtöbbször semmi tünet nem jelzi a bajt. Ami­kor a szervezet jelzést ad, ak­kor a betegség már előreha­ladott állapotban van. Nos, ezt szeretnék megelőzni az orvosok. És hogy eljutottunk odáig nagyszerű eredmény egészségügyi kultúránkban. Hiszen semmi sem lehet fon­tosabb, mint megelőzni a be­tegséget. Ezt a nemes célt szolgálja az a felmérés, amelyre a nádorvárosi ren­delőintézetben készülnek. A Győr városi Tanács nyomdájában már megkezd­ték az értesítő lapok készíté­sét. Rövidesen kézhez kapják a lakók. A vizsgálatok meg­kezdése az influenzajárvány miatt kissé eltolódik. 1970. január 13., ked. A műszaki tanárképzés, a műszaki főiskolák működési elvei az Országos Oktatási Tanács előtt Az Országos Oktatási Ta­nács ebben az évben elsősor­ban a szakmai-műszaki ok­tatás néhány fontos kérdését vitatja meg — közölte az MTI munkatársával dr. Ben­­czédy József, a tanács titká­ra. A testület elé kerül pél­dául a Művelődésügyi Mi­nisztérium átfogó előterjesz­tése a műszaki tanárképzés­sel kapcsolatban, amely a szakközép-, illetve a szak­munkásképző iskolákban szükséges elméleti és gyakor­lati oktatást végző műszaki tanárok képzését tárgyalja.­­ Ugyancsak a Művelődés­­ügyi Minisztérium terjeszti a tanács elé a felsőfokú techni­kumokból és szakiskolákból kialakítandó műszaki főisko­lák működési elveit. A mű­szaki főiskolák létrehozását az üzemmérnökök iránti nép­­gazdasági igények indokol­ják, s az a felismerés, hogy a tervező, kutató mérnökök mellett a népgazdaságnak szüksége van az üzemi, mun­kahelyi termelést szervező és közvetlenül irányító okleve­les mérnökökre is. Ebből adó­dóan tűzi napirendre az or­szágos oktatási tanács újabb műszaki főiskolák és főisko­lai szakok kialakításának ter­vét.­­ A tárcák együttes ja­vaslata alapján tárgyaljuk majd, hogy a szakközépisko­lát végzett fiatalok — meg­határozott ideig tartó üzemi szakmai gyakorlat után — miként szerezhetik meg a technikusi képesítést, illető­leg címet. 1968-ban kezdődött a szakközépiskolai és a szak­munkásképző iskolai hálózat fejlesztési terveinek kidolgo­zása és összehangolása. Ez a munka lényegében befejező­dött. A tervek lezárásáról jelentés készül a tanács ré­szére. Januári Jelenkor Bertha-interjúval kezdődik az új év első száma, s a Je­lenkor olvasói bizonyára is­mét szívesen olvassák az ízes, szuggesztív portrét Kiss Dé­­nesről, s Bertha Bulcsu ér­dekesnek ígérkező regénye — Tűzgömbök — első részét is. Gazdag a szám versrovata: Kiss Dénes, Bárdosi Németh János, Kalász Márton, Tamás Menyhért, Pék Pál költemé­nyei mellett a „Bemutatjuk” rovatban Meliorisz Béla, Pá­linkás György, Kelényi Ist­ván, Zágony Rudolf verseivel ismerkedhetünk. Érdemes felfigyelni ugyanitt Czakó Gábor fiatal prózaíró két me­séjére (A galamb, Az orosz­lán). Két költőről olvashatunk őszinte, lírai méltatást, Csá­­nyi László: Bárdosi Németh Jánosról írott arcképvázla­tát, és Taxner Ernő: Áprily verseit olvasva felötlő gon­dolatait. Képzőművészettel Bodri Ferenc és Nagy Ildikó foglal­kozik, s a fiatal pécsi gra­fikusok között örömmel fe­dezzük fel Dohnál Tibor munkáját , aki ugyan pár éve már győri grafikus és nem is csak grafikus. S akiknek nincs sírhang­juk A múzeummá alakított haj­dani Pawiak-börtön udvarán öreg fa áll, törzsén rajzszeg­gel felerősített gyászjelenté­sek. Mindössze ennyi jelzi azoknak a pihenőhelyét, akik jeltelen sírban fekszenek.. A Pawiak-börtönben a második világháború idején a meg­szállók több mint 100 000 len­gyelt gyilkoltak le. A Varsói Felkelés idején a Pawiak romba dőlt. Helyén a harc és vértanúság emlékét őrző múzeumot rendeztek be. Varsó az egyetlen főváros a világon, ahol halottak napján az utcákon lobognak a mé­csesek és hevernek a virág­csokrok, — azokon a helye­ken, ahol a megszállás idején tömeges utcai kivégzések vol­tak. Az itt álló emléktáblá­kat, Varsó tragikus történel­mének megrázó tanúbizony­ságait ma kisiskolások, cser­kész­csapatok gondozzák. CÉLPONT: a HÍD Színes jugoszláv kalandfilm e Maroknyi embercsoport különleges feladata. Főszerepben: Bata Zivojinovic . Bemutató a Rába Filmszínházban január 15—18-ig

Next