Kisalföld, 1970. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

TOTÓ, június 30., kedd Felelősséggel az emberért A szakszervezet feladatai mezőgazdasági üzemekben Aki nálunk azt állítja, hogy a szakszervezeti bizott­ságok nem állnak mindenütt a hivatásuk magaslatán, an­nak igen gyakran igaza van. Nem egy üzemben, intéz­ményben csak akkor látják a szakszervezeti bizalmit, ami­kor a tagdíjakat gyűjti be, vagy ha az üdültetés kerül szóba. Ami a segélyeket il­leti, abban sem sok öröme van a kérelmezőnek, hiszen annyit gyalogolhat az üzem­ben a 4—5 aláírásért, hogy a végén már szívesebben megkeresné valahogy azt a 2—300 forintot. Igazságtalanok lennénk azonban, ha a rossz példák­ból általánosítanánk, mert szép száma van azoknak a szervezeteknek is, amelyek kellő lelkiismeretességgel végzik a munkát. Sokáig emlékezetes marad számunkra az a gyűlés, ame­lyet a MEDOSZ rendezett a minap a megye állami mező­­gazdasági üzemeiben műkö­dő szakszervezeti vezetők részvételével. A tanácskozá­son a megye mezőgazdasági üzemeinek szociális, kommu­nális és üzemegészségügyi helyzetéről, gondjairól volt szó. A legsürgősebben megol­dásra váró feladatok közé so­rolták a hozzászólók a dolgo­zók lakás- és munkakörül­ményeinek javítását. Az ál­lami gazdaságokban még mindig a volt uradalmi cse­lédházakban él a dolgozók egy része. Igen kevés lakás­ban és állandó munkahelyen van meg a vezetékes ivóvíz­­ellátás. A csatornázás és a szennyvíz-elvezetés jelenlegi állapota is tarthatatlan. A ré­gi, elavult, korszerűtlen la­kások és egyéb létesítmények felújítására fordított össze­gek lényegében csak az ál­lagmegóvást szolgálják, a dolgozók élet- és munkakö­rülményein jóformán sem­mit sem változtatnak. Ezek­­után nem véletlen a dolgo­zóknak az a panasza, hogy az általuk gondozott állatok né­hol még mindig kulturáltab­ban laknak, mint ők maguk. A munkahely kötelessége lenne a kislakás-építések ha­tékonyabb támogatása. A gazdaságok többsége még a meglevő lehetőségeket sem használta ki maximálisan. Elsődleges volt a termelő jel­legű beruházások megvalósí­tása,­és igen kis hányad ju­tott a szociális, kommunális és egészségügyi célokra. Ez nemcsak a vállalatvezetők hi­bája, legalább akkora fele­lősség terheli az üzemi szak­­szervezeteket is. A megye állami gazdasá­gainak tavalyi fejlesztési alapja 99 208 000 forint volt. Ebből szociális és kommuná­lis célokra 9 millió forintot fordítottak, ami az összes be­ruházásnak 9—10 százaléka csupán. Az idén meghatáro­zott összeg erre a célra már 18 millió forint. Gyakori gond a gazdasá­gokban az időszaki munka­erő hiánya. A szakszerveze­tek feladata kiharcolni a böl­csődék, óvodák, napközi ott­honok építését — esetleg több vállalattal közösen, hogy a családanyák foglalkoztatá­sára is lehetőség legyen csúcsmunka idején. Vendég­­munkásokra a jövőben nem lehet­­számítani. Munkásszál­lás helyett célszerűbb a kis­lakások építését támogatni. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az egészség­­ügyi ellátottság helyenként rendkívül kedvezőtlen. A zaj, a magas páratartalmú leve­gő, a megengedettnél kisebb légtér kedvezőtlenül hat a dolgozók egészségére. Jelen­leg igen korlátozott a szak­­szervezet egészségügyet szol­gáló, megelőző tevékenysége. Ennek egyik oka, hogy egyet­len mezőgazdasági üzemben sincs főfoglalkozású üzemor­vos a megyében. Az orvos te­vékenysége a napi 1—2 órá­ban csupán a betegség meg­állapítására, a recept írásá­ra korlátozódik. Ahol lehető­ség lett volna főfoglalkozású üzemorvos alkalmazására, ott a vezetőség mereven el­zárkózott előle. Ez igen nagy felelőtlenség akkor, amikor a mérgek, növényvédőszerek, mezőgazdasági használata rendkívül elterjedt. Kevés a megfelelő raktár, a növény­­védelmi szakember. Az ál­lati betegségek fertőzik a dol­gozót és családtagjait is. Az állattartó­ telepek többségé­ben nincs fekete-fehér öltöző, fürdő. Veszélyeztet a tbc. Mindez azonnali intézkedést követel a dolgozók védelmé­ért, s erre a szakszervezet a leghivatottabb. * * * A MEDOSZ megyei bizott­sága javaslatában hangsú­lyozta: a hiányosságok meg­szüntetésére a megyebizott­ság az üzemi szervezetekkel közösen vizsgálja meg a szo­ciális és kommunális célokra tervezett összeget, az milyen százalékos arányt képvisel a vállalat fejlesztési alapjában. A szakszervezet ösztönözte a vállalat vezetőit, hogy fontos­sági sorrendben, a szükséges­ség és az anyagi erők figye­lembevételével pótolják a hiányosságokat. Felelősséggel a megkezdett úton. a. t. Kezdők százötvenen (Folytatás az 1. oldalról.) A tábor első lakói már a megérkezés napján, vasárnap délután birtokukba vették a két asztalitenisz-felszerelést és az asztali focikat. A leg­népesebb azonban a tábor melletti labdarúgópálya volt. Nagy Tamás rákoskeresztúri gimnazistát éppen egy sike­res csel után állítottam meg. — Mit vársz a tábortól, Tamás? — Én elsősorban azért je­lentkeztem ide, mert amint látni tetszik rajtam, erősöd­nöm kell... Persze, ezután sem akarok birkózó lenni. A munkán kívül nekem a foci a mindenem. Közben Gömbös Lali, a Rá­koskeresztúri Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulója is hozzánk pártol. — Azt már látom, hogy jó! kezeled a labdát. Mi az, ami neked itt megragadta a fi­gyelmedet? — Még sokat nem tudok mondani, de a környék igen szép itt: patak, jó levegő, tisz­taság ... Valaki azt mondta, hogy viperák tanyáznak erre. Azt hiszem, az egy kicsit túl­zás ... sokat olvastam a vi­perákról. ★ A környék valóban ideális a táborozásra, vipera-ügyben sem kell félniük a fiúknak. A jó kosztról pedig Máté Endre, közismerten Bandi bácsi gondoskodik. Idén már 11. éve ő a hansági táborok szeretett konyhavezetője, az aranykoszorús KISZ-jelvény tulajdonosa. Konyhaművészetének hír­nevét az sem csorbíthatja, amin jót derültek a vendé­gek és a táborlakók. Az tör­tént ugyanis, hogy a megnyi­tó ünnepség után az Üzemi Vendéglátó Vállalat igazga­­tóhelyettese is segített a va­csora felszolgálásban. A nagy sietségben a tálakkal púpo­zott tálcáról egy adag natúr­szelet a körítéssel együtt a fűbe lendült. Magasra hágott a hangulat, amikor a közel­ben lebzselő foxi hosszas un­szolásra sem nyúlt az étel­hez. A vendégeknek és a tá­borlakóknak annál jobban íz­lett Bandi bácsi főztje. (Dömötör) RTSAfe PUB» S­arródi m­álna Kisebb mennyiségben már három évvel ezelőtt is adott el málna-szaporítóanyagot a sarródi tsz az Ültetvényterve­ző Vállalatnak. Tavaly mil­liókat hozott ez az üzlet, s az idén is elkészült a szerződés. A múlt évben mindössze 36 holdról adott el a szövetkezet szaporítóanyagot, négymillió forint bevételre tett szert. Az idei év­ szerződése három és fél millió forintról szól. Most már a termő málnás 65 hold lesz, s ennyiről árulják a sza­porítóanyagot is. A gyümölcs­ből sokat kap a Hűtőház és a fertődi konzervüzem. Még 37 hold a nem termő málnása a szövetkezetnek, van közte ősszel telepített is. A málnából 700 000 forintot vár a tsz, fekete ribiszkéből (tíz hold van) 140 000 forin­tot. Igaz, hogy számottevő a ráfordítási költség — az ősz­szel a szaporítóanyag-kiter­melésért félmillió forint munkabért fizetett ki a gaz­daság —, de ezen a környé­ken is nagyon megéri vesződ­ni a bogyós gyümölcsökkel. , így készült a terv Alapvető cél: a népgazdaság hatékonyabb működése 1971. január elsejével in­dul a IV. ötéves terv. A terv­­javaslat, amely a következő öt esztendőre felvázolja a népgazdaság fejlődését, a ter­melőerők, a lakosság élet­színvonalának, életkörülmé­nyeinek, egészségügyi és kul­turális ellátásának fejleszté­sét — a napokban elkészült. A javaslat rövidesen a párt Központi Bizottsága, majd a kormány elé kerül, s az ősz­szel az országgyűlés elé, hogy ha részleteiben és egészében mindannyiunk számára meg­felelőnek ítéli a tervezetet, megalkotja majd a IV. öt­éves tervtörvényt. Napjainkban a tervezés nem állhat a részletes javas­latok puszta összesítéséből, összehangolásából, majd a terv lebontásából gazdasági egységekre. Ma a tervezés fő módszere a kialakuló gazdasági fo­lyamatok értékelése, elem­zése. A feltárt jelenségek, tenden­ciák előrevetítése és azok be­folyásolására a lehetőségek megteremtése. Ez az utóbb­­feladat a tervezésnek rend­kívül felelősségteljes szaka­sza: itt kell a központi, álla­mi döntéseket — amelyek va­lamennyiünk érdekeit szol­gálják — összehangolni a gazdasági szabályzókkal, amelyek a vállalati gazdasá­gi környezetet befolyásolják. A III. ötéves terv eredmé­nyei különben bizonyítják, hogy ez a bizonyos gazdasági környezet fő vonalaiban meg­felelő a IV. ötéves terv cél­jainak valóraváltásához is. Egy-két finomításra azért, természetszerűen, mégis szükség lesz. Ilyen kívánatos finomítás pl. — s ezen nap­jainkban még dolgoznak —, hogy a bérezés, de általában a jövedelem az eddiginél job­ban igazodjék a munka tényleges hatékonyságához, mivel a IV. ötéves terv egyik lényeges és általános prog­ramja is éppen a hatékony­ság, és ezen belül a termelé­kenység javítása. A tervja­vaslat így fogalmaz: a nem­zeti jövedelem évenkénti gyarapodását a teljes foglal­koztatottság fenntartása mel­lett 85—90 százalékban a ter­melékenység emeléséből kell fedezni.­­Ezt különösen azzal is segítjük, hogy a tervjavas­lat a magasabb termelékeny­ségű ágaknak az átlagosnál gyorsabb ütemű fejlesztést biztosít majd.­ Hogyan jutottak el azon­ban a tervezők, pl. ehhez a javaslathoz: a nemzeti jöve­delem 1971 és 75 között éven­ként 5,5—6 százalékkal gya­rapodjék? Miért pont ennyi­vel? Nos, az egész tervjavas­lat elkészítésénél lényegében két fő módszer ötvöződött szüntelenül: a közgazdasá­gi elemző munka és a gépi programozás. így történt ez a nemzeti jö­vedelem számításánál is. A gyakorlott közgazdász számára világos, hogy a nem­zeti jövedelem alakulására két tucat alternatívát felesle­ges kidolgozni. Vagyis a tar­tomány — egyszerű becslés­sel is — behatárolható: 4-től kb. 8 százalékig. Ez az a sáv, amelyben a nemzeti jövede­lem évenkénti növekedését gazdaságunk színvonalán — de a nemzetközi tapasztala­tok alapján is — reálisan el­képzelhetjük. Ezek után prog­ramozni már csak azt kel­lett, hogy végül is mennyi legyen a megadott határok között. Kiderült például, hogy 4—4,5 százalék között kár lenne tervezni, ez visszafog­ná a fejlődésünk dinamiká­ját, ennél lényegesen jobbak kondícióink. A 7—7,5 száza­léknál viszont tüstént kiug­rott, hogy ilyen ütemű növe­kedés tervezése lehetőségeink túlbecsülése lenne, feszültsé­gek keletkezhetnének a vég­rehajtás során, mert — egy el­len pontban legalábbis — már egyensúlyi zavarokat hozna magával. Nevezetesen: nemzeti jöve­delmünknek évenkénti ilyen mértékű gyarapodását külke­reskedelmünk, a világpiaci körülmények várható alaku­lása, termékeink műszaki színvonala miatt képtelen lenne realizálni — már a rá­eső részt természetesen. Az évenkénti 5—5,6 százalékos növekedést ugyanakkor vala­mennyi összefüggés adatsora visszaigazolta. Ez került te­hát a tervjavaslatba.­­A túl­teljesítés a hatékonyság és a műszaki fejlődés meggyorsí­tásával természetesen lehet­séges, mint ahogy az most a III. ötéves tervben is bekö­vetkezett: öt esztendőre ösz­­szesen a nemzeti jövedelem 20—25 százalékos növekedé­sét terveztük — előrelátha­tóan 40 százalékos gyarapo­dást könyvelhetünk el. Ebben természetesen már szerepe van a harmadik éve funkcio­náló új gazdaságirányítási rendszernek.) Az egészséges arányok ke­resése — s persze nemcsak a nemzeti jövedelemnél — már az induláskor alapvető cél volt: kiinduló­pont. A IV. ötéves terv összeállítása mintegy két és fél évvel ez­előtt kezdődött, természete­sen a koncepció meghatáro­zásával. Ebben meghatároz­ták, hogy a fő törekvés, a III. ötéves tervidőszakban kialakuló gazdasági egyensúly kiter­jesztése, stabilizálása, s ez lesz a gazdaság fejlesztésé­nek meghatározója. Az egyensúly megszilárdítá­sa, illetve megteremtése a la­kossági piacon, a fizetési mér­legben, a beruházási piacon s általában az egészséges arány kialakítása a felhal­mozás és a fogyasztás között. Az egyensúly a lakossági pia­con megteremtődött, már a III. ötéves terv második fe­lében — a mennyiségek szem­pontjából. A választék, a mi­nőség még kívánni valót hagy maga után — a most követ­kező tervidőszakra. A fizeté­si mérleg egyensúlya is ked­vezően alakult 1969-ben, sőt ezen belül — s erre régóta nincs példa — tőkés fizetési mérlegünk is­­ aktívummal zárta az évet. Ezt kell tartó­sítani 1971-től. A beruházási piac egyensúlyának megte­remtése az, ami most a leg­fontosabb feladat lesz a kö­vetkező években. A másik lényeges momen­tum, amit a tervezőknek már az induláskor el kellett hatá­rozni, hogy az egyensúlyra alapozva — sőt ezt előfelté­telként értékelve az életszínvonal emelkedé­sét legjobban szolgáló ter­vet készítsenek. Ebből a megfontolásból kiin­dulva határozza meg a terv­­javaslat az árak és a jövedel­mek alakulását, vagy pl. az építőipar és az építőanyag­­ipar fejlesztését — a lakás­­programnak megfelelően, vagy — ebből indul ki még pl. az a gondolat is, amely szerint az úgynevezett nem termelő ágazatok (lakásépí­tés, egészségügy, stb.) beru­házásai gyorsabban növeked­jenek az eddiginél. Még egy döntő körülmény megfogalmazódott az indu­láskor, mégpedig az, hogy épp az életszínvonal-orientá­ciós a beruházási piac egyen­súlya érdekében a beruházások, fejlesztések számát, helyét, arányát a szükségesség határozza meg. A népgazdasági szükségesség, s nem az esetleges helyi igény, amely természetesen lehet jogos, de mert az adott lehetőségek mégis megkövete­lik a rangsorolást, a szükség­let helyett a szükségesség le­gyen a döntő. Ezek az elvi elhatározások — amelyeket 1969 augusztu­sában a párt Központi Bizott­sága is újólag jóváhagyott, kijelölvén most már a terve­zési munka konkrét gazda­ságpolitikai irányait — ké­pezték azután a most már adatokban is fogalmazó ter­vezés alapjait. Gerencsér Ferenc (A­­cikk második részét a következő számunkban kö­zöljük.) ŐK ÉS TÁRSAIK nélkülözhetetlenül fáradoznak a város tisztaságáért, hajnaltól szorgoskodnak, és szenvednek a hőségtől, portól. Ismeretlenül is becsült ismerősök. Oly­kor a kelleténél hangosabban dobálják a kukás tartályokat. Jó volna, ha nem lenné­nek dühösek azokra, akiknek később kezdődik nem kevésbé fontos és nehéz mun­kájuk. (Nagy Éva felv.) ( Fontos tudni Még fontosak!) megtartani Mintha csak a Tisza men­tén elkövetett vétkét akarná levezekelni a természet, bő­séggel áldotta meg a megyén­ket szénával, takarmánnyal. Most már csak a gazdasá­gokon múlik, miként becsü­lik meg az adományt, miként óvják meg az olyan csapástól, amely mindig akkor éri az embert, amikor nem számít rá. A tűzrendészet szervek sokévi tapasztalata már, hogy a takarmány betakarításkor a szénakazlakban az öngyul­ladás okozza a tűzesetek többségét. Alapvető szabály, hogy nedves takarmányt nem szabad kazlazni. A széna ned­vességtartama nem lehet több 16—18 százaléknál. A kazal­ba rakott takarmány hőmér­sékletét 2 hónapon keresztül rendszeresen mérni kell. Ha a mért hőmérséklet 60 fok fö­lé emelkedik, a melegedés he­lyét ki kell bontani. A szük­séges hőmérőt a Székesfehér­vári Gépjavító Vállalat gyárt­ja, ez a gabona hőmérsékleté­nek a mérésére is alkalmas. A szellőztetéses szénaszá­rítás helye nem lehet a major mellett 60 méteren belül. Ál­talános szabály, hogy a ka­zal nagyságát a ventillátor teljesítőképessége határozza meg. A leghelyesebb a kazalt magasabb helyen fel­rakni, úgy, hogy a ventillátor a napos oldalra kerüljön. A szárító berendezéssel csak maximálisan 40—45 száza­lékos víztartalmú takarmányt szabad szárítani. A szénát egyenletes vastag­ságban, lazán kell elteríteni, és addig nem szabad újabb réteget felrakni, amíg az elő­ző 20—25 százalékra nem szárad ki. Ha a kazal még nincs készen, le kell pony­­vázni, nehogy csapadék érje. Ha a kazal minden óvintéz­kedés ellenére melegszik és a hőmérséklete meghaladja a 35 fokot, a szellőztető berende­zést 1—2 órán át működtetni kell. Ha ezután sem szűnik meg a hőemelkedés, a kazlat meg kell bontani. Hetven fok felett már pa­rázsló gócok keletkezhetnek a kazalban, ekkor szellőztetni már nem szabad, a kazlat át kell rakni. Fontos szabály: a kazal hő­mérsékletéről vezetni kell a kazlazási ellenőrnaplót. (S tör)

Next