Kisalföld, 1970. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-01 / 152. szám

- 172032 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESULJETEKI ARA: SO fillér Napjaink türelme Megfosztottak tisztségétől 'egy vezetőt, mert lopott. No, nem úgy, mint hajdanán a téesszel még csak ismerkedő parasztember: munkából ha­zamenet szatyorduggatóan. Manipulált a terménnyel, „magasabb szinten”, saját hasznára, de ennek a kifino­mított módszernek is a vég­termékére lényegében csak az a szó illik: lopás. Vezető semmiképpen sem maradha­tott tovább, kétkezi munkás sem lett belőle, további sor­sáról a közgyűlés feladata határozni (ha egyáltalán ösz- szehívnak ezért közgyűlést, vagy foglalkoznak vele köz­gyűlésen). És éppen ezért az ügynek nem is ez a része köztéma. Hanem az, hogy ezt az embert, mint általában a hozzá hasonlókat, nem egyik napról a másikra támadta meg a kór. Nem a vezetői beosztása alatt jutott el a lopásig, ha­nem már előbb, kisebb-na- gyobb szabálytalanságok elle­nére (ivás, fegyelmezetlen­ség) jutott el a vezetői posz­tig. Márpedig ez úgy lehetett, hogy az a közösség, amelyik­nek tagja ő is, nem volt igé­nyes sem önmaga, sem más munkája iránt. Annyira nem, hogy az időközbeni „aprósá­gokra” sem figyelt, illetve es­ténként a kocsmában ha szól­tak róla, esetleg fejet csóvá'- va. Mert az ember türelme égtelennek tetszik néha, ha egyébként nincs hiba a fo­rinttal. Elnéznek kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett, mintha valóban igaz lenne „ha nem szólunk róla, nincs”, s bizonygatják a tökéletes összhangot, a makulátlan be­csületet, olyannyira, hogy sokszor maguk is elhiszik: így van ez. Holott éppen tü­relmetlenkedni kellene, vál­toztató szándékkal szembe­nézni a rosszal, a bajjal, s nem tussolva szégyenkezni gondjaink felett, hanem szól­ni, szólni jobbat akarva, a tisztességes emberhez nem illő minden vétek ellen. Miért kell megvárni a rob­banást, miért nem lehet idő­ben elvágni a sistergő gyúj­tózsinórt? Miért nincs leg­alább annyi bátor türelmet­lenség bennünk, amennyi kell az igényes éleihez, az igényes munkához? Mert nem igaz, hogy ettől a sutto­gó kényelemtől jutunk előbb­re, hogy ettől lesz jobb és igazabb minden szép, nagy *tervünk. De attól igen, hogy csak a jót akarjuk! S annyi­ra akarjuk, hogy teszünk minden ártó szándék ellen, ■ és akkor, amikor még nem okoz kárt emberben, hitében. A jobb igaz akarását nem szabad összekeverni a kötöz- ködéssel, a határozott ítélke­zést a vétők ellen a rosszin­dulattal. Jóindulatú az az em­ber, aki hallgatással cinkosá­vá lesz a vétőnek? Jóindulatú az az ember, aki tisztségé­ben marasztalja az azzal visszaélőt? A közösség tisz­taságát őrzi-e, ha hallgat, és nem tesz a hiba ellen, rosz- szul értelmezett tekintélyfél­téssel? Gondot csökkent-e, ha néhányról nem akar tudni, reménykedve valami csodá­ban? Hányán feladják ezt az építő türelmetlenséget, ha a hallgatás, a szemet hunyás az ara a saját békének, a jól kamatozó polgári nyugalom­nak! Pedig észlelik a bajt, a hibát. És a sok jó szándékú, őszinte ember ettől a beteg türelemtől lesz néha ideges. GSZM A hűtőházi „Előre" országos sikere Két fuvar között tanultak Igaz, hogy a Rába ETO váratlan győzelemmel örven­deztette meg vasárnap a nem túlságosan elkényeztetett szurkolókat, a Magyar Hűtő­ipar győri hűtőházában még­sem ez volt a hétfő reggeli munkakezdés témája. Egé­szen más siker foglalkoztatta a dolgozókat, s a nap hőse az a hét ember volt, akiket így köszöntött a gyári han­gosbeszélő: „Értesítjük dolgozóinkat, hogy a gyár „Előre” szocia­lista brigádja az élelmiszer- ipari országos döntőn június 27-én, Budapesten második helyezést ért el... A szép eredmény anyagi elismerésén felül a gyárvezetés köszöne­tét fejezi ki Pevni József brigádvezetőnek, Grábics Frigyes, Gábris Sándor, För- hécz Árpád, Horváth János, Lukács Géza, Szelényi Ernő brigádtagoknak, és az üzem nyilvánossága előtt igazgatói dicséretben részesülnek . Egymás kezébe adták a ki­lincset egész délelőtt az ér­deklődők, gratulálok a gép­kocsivezetők menetirányító­szobájában. Mert az „Előre” a szállítási dolgozók szocia­lista brigádja! Ök képviselték a győri hűtőházat az iparági döntőn (második helyen vé­geztek), majd a sárvári terü­leti döntőn elért első helye­zésükkel biztosították a szombati hatos döntőbe ju­tást. A többit a versenyzők me­sélték el, egymás szavába vágva, egymást kiegészítve elevenedtek meg a szombati hétórás vetélkedő részletei. Újra felidézték a városisme­reti stafétát, amelyben a hat versenyző brigád közül ki­emelkedő fölénnyel szerepel­tek, a szakmai, munkásvé­delmi, művészeti, kül- és bel­politikai kérdéseket, amelyek megválaszolása sokoldalú tá­jékozottságot kívánt. Tizen­két témakör volt a verse­nyen, és ezen a tizenkét-tu- sán érte el a nagyszerű he­lyezést az öt fizikai és két műszaki állományú dolgozó. — Ohó, nem volt ám az olyan egyszerű! Hónapok óta készültünk a vetélkedőre — mondja Pevni József. — Ki­osztottuk egymásnak a témá­kat, és úton-útfélen, két fu­var között is olvastunk. Le­nin életét, földrajzi, művésze­ti könyveket, szakirodalmat és mindent, amire csak szük­ségünk lehetett. — A múlt héten többen szabadságot vettünk ki a fi­nisre — toldja meg Szelényi Ernő — a többiek vállalták, hogy a dologidő ellenére he­lyettesítenek bennünket a munkában. A brigád mind a huszonegy tagjának része van a sikerünkben, és sok támogatást kaptunk a válla­latvezetéstől is. Hogy mennyire értékes az „Előre” sikere, két szám bi­zonyítja. Az élelmiszeripari vetélkedő-sorozatban 1706 szocialista brigád 20 500 tag­ja indult... A rendező ÉDOSZ is jelentőségének szintjén adta ki a dijakat, Súlyosak a kalászok. Egyhamar nem áll meg a Tűztorony órája — Lépjen csak jó nagyot! Ne nézzen le! — tanácsolja jó pedagógusként a torony néhány emeletnyi magas áll­ványáról Polgár Ferenc bu­dapesti órásmester. Nemcsak a hőségtől ömlik rólam a veríték, visszafor­dulnék, de hajt felfelé a kí­váncsiság. A soproni Tűzto­rony körülbelül ötvenéves óráján az utolsó simításokat végzik. Leng a hatalmas in­ga, a torony három oldalán már járnak az óramutatók. — Ugye, könnyebb volt ré­gen a csigalépcsőn feljutni az erkélyre? De azt már le­bontották, most ideiglenesen létrán közlekedünk. — Naponta hányszor mász­nak föl-le? — kérdezem li­hegve. — Négyszer-ötször, mi már megszoktuk, pedig néhányan már nagyapák vagyunk — nevet a mester. Az ötmázsás óraszerkezet körül villanyfúrók, vasfűré­szek, csavarok társaságában a budapesti órások ksz-ének hattagú Petőfi brigádja szor­goskodik. Az óramű vala­mennyi része megjárta a Sopron—Budapest útvona­lat. Tavaly ősztől fokozato­san kicserélték, megjavítot­ták az elhasználódott alkat­részeket. Az elkopoítakat fénylő bronzból pótolták, tő­lük tarka az óriási fekete szerkezet. Werbet István törölgeti a port és közben mondja: — Tudja, mi órások harag­ban vagyunk a porral. Rág­ja, marja a vasat, koptatja a fogaskerekeket, ő az idő vas­foga. — Ha már megcsináltuk és újra jár a toronyóra, törő­dünk is vele. Félévenként el­jövünk tisztogatni. Gondját viseljük, mert a toronyórá­nak is olyan tisztának kell lennie, mint a legapróbb kar­órának. — Vigyázni kell erre az öreg masinára — toldja meg a szót a társa —, mert az or­szágban nincs még egy ilyen. Feri bácsi, a brigádvezető elmagyarázza a híres egyké­nek a történetét. — Ez az óra akkor is jár, amikor a kismotor felhúzza, nincs holt idő, és így nem ké­sik. Mostantól nem kell na­ponta felhúzni, elvégzik he­lyettünk a motorok, az egyik a járószerkezeti részt húzza fel, a másik kettő pedig az ütöszerkezeti részt, amely a negyedeket és az egészeket üti. — Hallgassa csak, milyen gyönyörű a harangok hangja! Ezt a próbaütést a riporter tiszteletére kongatom, mert felmászott hozzánk a torony­ba. — Ilyen ajándékot még úgysem kaptam, és majd csak akkor kaphatok ismét, ha el­romlik az óra, és újból meg­hívnak, amikor javítják — mondom. — Olyan egyhamar nem lesz! — bizonygatják a mes­terek. Udvardi Az első rendek Mint a szőke Gyarmati Béla igazít a rendrevágón. Csupa kalász. Tengerszőke. Hullámzik az ember felé, mintha el akarná önteni. S ennek a tengernek állt neki Gyarmati Béla, a Győri Üj Elet Termelőszövetkezet traktorosa. Az első kaszavá­gás, az első rendek. Csodála­tosan szép. Ilyenkor érzi iga­zán az ember, hogy ura a földnek, ura annak, amit al­kotott. A traktoros fiával, a 13 éves Rezsővel ül az MTZ-n. Dől az álló, dús rendek ma­radnak a rendrevágó-gép mögött. Mert most még csak Törzsvendégek a Balatonon A Balatop-parti szállodák, motelek, sátortáborok veze­tőinek tapasztalatai szerint az idén tovább növekedett a tópartra ismételten visszaté­rő külföldi turisták száma. A már törzsvendégnek számító nyaralók ragaszkodnak meg­szokott pihenőhelyükhöz. A tihanyi kempingben például meghatározott szám szerint kérik a sátorhelyeket. A keszthelyi motelt 8 éve kere­si fel minden szezonban egy bécsi turista-csoport. Ötödik éve utazik Keszthelyre húsz nyugatnémet család. Balaton­györökön harminc házat bé­relnek ki egész szezonra a minden évben visszatérő osztrák turisták. Hévízre hu­szonnégy utazási iroda küld vendégeket, többnyire autó­busszal. Az irodák vezetőinek véleménye szerint a hévízi tónak is megvannak az ál­landó látogatói, ami elsősor­ban a jó hatású gyógyvíznek köszönhető. Tihanyt szép fekvéséért keresik fel a külföldiek^ Az idén olyan eset is előfordult, hogy több vendég más or­szágbeli üdülőhelyről vissza­tért a magyar tenger partjá­ra. Balatonföldvár és Sió­fok is rendkívül népszerű a külföldiek körében. (MTI) rendrevágóval aratnak az Üj Életben, hiszen kevés a kom­bájn — a több mint ezer hold aratnivalóhoz csupán három —, tehát könnyíteni kell az arató-cséplő-gépek dolgát. Hajlik a kalász, dúsan, megadóan. Gyarmati Béla tudja a módját, hogy úgy ha­joljon: ne peregjen a félig érett szem, olyan legyen a tarló, hogy a kombájn majd könnyen szedhesse a gazdag rendeket. Az idén már az ötödik esz­tendeje, hogy Gyarmati Béla kezdi a győri Üj Életben az aratást. Mióta megalakult a termelőszövetkezet, azóta traktoros. De csak a második gépet „szaggatja”, s az első is ép még — a gazda gondos­ságára vall. A rendek mel­lett Böröcz Mihály traktoros dolgozik. Barázdákat szánt a vasút mentén, hogy ne árt­son a tűz a gabonának. Hullámzik a tábla, a majd­nem hatvanholdas. Alig egy dobásnyira ide, hétfőn a Ku- ti-laposon lépett az álló ga­bonába Gyarmati Béla gé­pével. Már az első napon tarlón feküdt a dús kalászú őszi árpa. Győr f£lől port ver fel az úton két ló futása. A csézán Csorba Kálmánt, a főagronó- must hozzák. Mert a jó gazda legnagyobb élménye az esz­tendőben az aratás. így Csorba Kálmánnak is. Bele­markol a rendbe, vizsgálja a kalászokat. Elégedett. Hu­szonöt mázsát ígér holdja asz (Nagy E. felv.) őszi árpának. A gazdaság eb­ből 250 holdat vetett, s mint­egy 120 holdat vágnak rend­re a kombájnok előtt, hogy folyamatossá tegyék az ara­tást. Három napi száradás után már a rendeknek áll­nak a kombájnok, hogy fel­szedjék a gabonát. Első rendek, első aratás. Gyarmati Béla mestere en­nek a munkának. Vágta ö kaszával is korábban, s most is olyan tiszta a rend, mint­ha gereblyével húzták volna meg a gép mögött. Az Üj Életnek az őszi ár­pán kívül van még 550 hold búzája, a többi tavaszi árpa, zab és őszi takarmánykeve­rék. Gazdag termést ígérnek a kalászosok, s akkor, ami­kor az ország több mint egy- harmadát pusztította az ár, ez a termelőszövetkezet igyekszik minden szem ga­bonát betakarítani. Az Üj Élet volt az, aki elsőként lé­pett a megyéből az árvízká­rosultak mellé, s mintegy 30 000 forintot, tíz mázsa mo­ll armagot és öt vagon szal­mát ajánlott fel az árvízká­rosultaknak. Most elsőként kezdte meg az aratást, hogy a megtermett élet veszendő­be ne menjen. Gyarmati Béla ül az MTZ-n, mögötte a rendrevá- gó nyomán rendbe sodródik a gabona, előtte az álló, mint a tenger. S a gazda szeme gyönyörködik a tenger fö- ,-lßJt. i«w *v ■ - ü 0 ­AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR 1970. JÜLIUS 1., SZERDA + XXVI. ÉVFOLYAM. 152. SZÁM hiszen a második helyet 12 000 forinttal és az egész brigád számára egy nyolcna­pos Varsó—Leningrád úttá! jutalmazta. Ezt az elismerést még három nap jutalomsza­badsággal megtoldotta a győ­ri Hűtőház igazgatója. Rászolgált a hét ember a bőkezűségre. Mert ha egy ko­csikísérő vagy gépkocsiveze­tő a napi megerőltető munka után pihenés helyett éjsza­kákat olvasásra szán, és egy lényegében bizonytalan ki­menetelű eredményért tanul, akkor ezért semmiféle elis­merés nem sokallható! (Csiszka)

Next

/
Thumbnails
Contents