Kisalföld, 1970. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-01 / 179. szám

2 A nap eseményéről Válaszolt az izraeli kormány A VILÁG valamennyi je­lentős hírügynökségének hí­reit és tudósításait frissen közlő, feldolgozó telexgépen, a Magyar Távirati Iroda te­lexén is pénteken reggel 8 és délután 5 között három olyan anyag is érkezett, amely iz­raeli eseményekről számolt be. A reggeli jelentés még úgy szólt, hogy az izraeli kormány csütörtökön este — több mint ötórás viharos vita után — ismét elhalasztotta döntését, és péntekre tűzte ki újabb ülé­sének időpontját. A péntek délelőtti híradás azt közölte, hogy pénteken reggel összeül a Gahal-párt vezetősége. Az izraeli kor­mánykoalíciónak ez a jobbol­dali pártja volt ugyanis a leg­hevesebb ellenzője a Rogers­­te­v elfogadásának és általá­ban minden kompromisszum­nak. A legfontosabb hírt délután 5 előtt adta a telexgép: Golda Meir 24 tagú kormánya pén­teken délben ismét összeült, hogy negyedszer is megvitas­sa Izrael válaszát Rogers amerikai külügyminiszter kö­zel-keleti javaslataira , és a kormány szótöbbséggel elfo­gadta az amerikai tervet. IGAZ, a Gahal-párthoz tartozó miniszterek a terv el­fogadása ellen szavaztak, s el­képzelhető, hogy ezek után ki­lépnek a kormánykoalícióból. Úgy látszik, sem a nemzetkö­zi erőviszonyokat nem mérték fel pontosan, sem az izraeli sajtó többségének támadásai nem hatottak rájuk: a lapok ugyanis azzal vádolták a Ga­­hart, hogy „a pártérdekeket a nemzeti érdekek elébe helye­zi”. Az izraeli héják és galam­bok küzdelme tehát — pén­teken délután legalábbis egyelőre — úgy látszik, az utóbbié­k győzelmével végző­dött. Messze vezetne annak elemzése, hogy miért. A sok motívum közül elég annyit említeni csupán, hogy Izrael­ben a politikusok többsége úgy érzi: nem szegülhet szembe legfőbb szövetségesé­vel, az USA-val, márpedig egy amerikai terv elvetése ezt a látszatot keltené. A lényeg az, hogy végre ott tartunk: a közel-keleti konf­liktus két legfontosabb álla­ma, egyfelől Egyiptom és másfelől Izrael a Rogers-terv elfogadásával komoly lépést tett előre a háborús helyzet politikai rendezésének útján. Nyilvánvaló, hogy még sok nehézség tornyosul az út to­vábbi szakaszán, hiszen egy tervet elfogadni és végre is hajtani nem ugyanaz. MINDKÉT oldalon súlyo­sak még a problémák. Izrael­ben a kormánykoalíció fel­bomlása politikai krízist ered­ményezhet. Az arab oldalon egyes arab államok szembe­­helyezkedése a Biztonsági Ta­nács határozatával és a Ro­ger­s tervvel, valamint a szél­sőséges Palesztinai gerillacso­portok magatartása újabb válságok forrásává válhat.,, Mégis, a közel-keleti konflik­tus elmúlt három esztendeje, a helyzet fokozódó elmérgese­dése után most egy lépéssel közelebb kerültünk a legjobb megoldáshoz, a Biztonsági Tanács 1967. novemberi hatá­rozatának végrehajtásához. (KS) Francoék fokozzák a terrort Párizs (MTI) Az Humanité pénteki szá­mában azt a spanyolországi munkáskörökből származó értesülését közli, hogy a je­lek mindinkább arra mutat­nak, hogy a munkásbizottsá­gok vezetőinek madridi ta­nácskozása ellen végrehajtott nagyszabású rendőrakció nem hozta meg azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a francois­­ta rendőrség várt tőle. A ta­nácskozáson részt vevő 130 vezető többségének sikerült kijutnia a kolostorból és át­jutnia a többszörös rendőr­­kordonon. A rendőrök mind­össze egy tucatnyi vezetőt tudtak letartóztatni. A lap megállapítja, hogy a fokozódó nehézségek vezetik a kifulladóban levő francois­­ta rendszert az erőszakos terrorintézkedésekhez. A munkásosztály azonban min­den csapásra, amelyeket a sortüzekkel és a letartóztatá­sokkal mérnek rá, a sztrájk­mozgalom újabb kiterjeszté­sével válaszol. Kekkonen beszámolt látogatásairól Helsinki (MTI­) Kekkonen elnök pénteken a finn rádióban és televízió­ban beszámolt a Szovjet­unióban és az Egyesült Álla­mokban tett hivatalos láto­gatásának eredményeiről. Mint mondotta, mindkét lá­togatás igazolta a finn poli­tika, Finnország nemzetközi helyzete állandóságát és sta­bilitását. Végezetül emlékeztetett Moszkvában tett nyilatkoza­tára: a háború és béke kér­désében Finnország nem semleges, síkraszáll a béke mellett, ellenzi a háborút. BVT-titakozós Helsinki (MTI) Romes Csandra a Béke-vi­­lágtanács főtitkára pénteken Helsinkiben tartott sajtóérte­kezletén kijelentette: a világ­közvélemény tiltakozik az an­gol kormány szándéka ellen, hogy felújítja fegyverszállí­tásait a Dél-afrikai Köztár­saság fajüldözőinek. Az Ang­lia által szállított fegyvereket a dél-afrikai fajüldözők min­den bizonnyal felhasználják a Dél-Afrikában folyó fel­szabadító mozgalom, a füg­getlen afrikai államok, a vi­lágbéke ügye ellen. Az angol kormány ilyen akciója az ENSZ határozatának nyílt megsértését fogja jelenteni — hangsúlyozta Romes Csand­ra. A Béke-világtanács felhív­ja a világ közvéleményét, hogy augusztus 22-én tart­sanak nemzetközi harci na­pot „Ne adjanak fegyvert a dél-afrikai fajüldözőknek!” jelszóval — jelentette be Ro­mes Csandra. Hogyan gondolja Nixon Washington (MTI­) Nixon amerikai elnök ma­gyar idő szerint pénteken hajnalban televíziós sajtóér­tekezletet tartott Los Ange­­les­ben. Az újságírók kérdé­seket tettek fel a gazdasági­­ helyzetről, az inflációról, az egyetemi ifjúság kormány­­ellenes megmozdulásairól és a déli államok iskoláiban előirányzott faji integráció lelassulásáról. Nemzetközi vonatkozásban a közel-keleti válsággal, az indokínai há­borúval és a szovjet-ameri­kai SALT-megbeszélések ki­látásaival kapcsolatban hang­zottak el kérdések. A vietnami háborút ille­tően a következő kérdés fi­gyelmet érdemel: „Mennyiben ura az Egyesült Államok sa­ját külpolitikájának, és mi­lyen mértékben veti azt alá Thieu elnöknek?” Nixon elnök válasza így hangzott­­­„Mi ellenezzük a koalíciós kormányt Dél-Vietnamban, akár ráerőltetve, akár tár­gyalások eredményeként ala­kulna az meg. Mi olyan kor­mány mellett szállunk síkra, amely a dél-vietnami nép beleegyezés­ével jön létre. Ha ebbe a kormányba történe­tesen kommunisták is beke­rülnének, ez ellen nincs ki­fogásunk, amiként, tudomá­som szerint, Thieu elnöknek sincs. Amikor Thieu elnök kato­nai győzelemről beszél, ak­kor nyilvánvalóan arra gon­dol, mi történik majd Dél- Vietnamban hosszabb távon, feltételezve, hogy nem jön létre tárgyalásos rendezés. Ami bennünket illet, a mi programunk a vietnamizá­­lás: kivonjuk csapatainkat, mihelyt a dél-vietnami kor­mány képes lesz amerikai segítség nélkül, saját erejé­ből megvédeni magát. Ami­kor mi már kivonultunk, és még mindig nem jött létre megegyezés, akkor már a dél-vietnamiakra tartozik annak eldöntése, megegye­zésre törekszenek-e a továb­biakban, vagy pedig meg­próbálnak katonai győzel­met kivívni. Ez már Thieu dolga lesz”. Halmozott diplomatarablás Montevideo (MTI) Hírügynökségi jelentések szerint pénteken a reggeli órákban pisztolyokkal és automata fegyverekkel fel­szerelt öt személy támadta meg Daniel Mitrione-t, a montevideoi amerikai nagy­­követség 50 esztendős köz­­biztonsági tanácsadóját. A fegyveresek a követségi al­kalmazottat egy zárt teher­autóba irányították, majd el­hajtottak. Nem sokkal Daniel Mitrio­­ne elrablása után ismeretlen tettesek a montevideoi brazil főkonzult is elrabolták. Megkísérelték Gordon Jo­nes követségi másod­titkár el­rablását is, de neki rövid idő­vel később sikerült megszök­nie. A hírügynökségek valószí­nűnek tartják, hogy mindkét akciót a „Tupamaros” elne­vezésű gerillaszervezet tagjai hajtották végre. KISALFÖLD Törvényerejű rendeletek: az erdő- és vadgazdálkodásról gazdasági társulásokról főiskolák átszervezéséről Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülés­t tar­tott. 1. Tekintettel a gazdasági életben a legutóbbi években végbement változásokra, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel módosította az er­dőkről és a vadgazdálkodás­ról szóló 1961. évi 7. törvény egyes rendelkezéseit. A törvénymódosítás az er­dőgazdálkodás szakmai irá­nyításának jelenlegi rendsze­re helyett — a nagyobb vál­lalati önállóság elvével össz­hangban — az erdők és fásí­tások kezelőinek kötelessé­gévé teszi, hogy maguk biz­tosítsák a munka szakszerű­ségét. Új rendelkezések lép­nek életbe — egyebek között — az erdők kezelésének át­ruházása, a művelési ág meg­változtatása és rendeltetés­­szerű használatot akadályozó tevékenység engedélyezése terén is. A törvényerejű rendelet ezenkívül — a vadászat és a vadgazdálkodás területén — a vadkártérítésről, a hatósá­gi jogkörök decentralizálásá­ról és az ágazati összhang to­vábbfejlesztéséről is intéz­kedik. 2. A vállalatok, szövetkezetek és más szocialista gazdálkodó szervezetek társulásainak elő­mozdítását szolgálja az Elnö­ki Tanács új törvényerejű rendelete a gazdasági társu­lásokról. A törvényerejű rendelet ki­mondja, hogy a gazdálkodó szervezetek szerződéssel hoz­hatnak létre gazdasági tár­sulást. Ennek egyik formája az egyszerű társaság, amely a társuló tagok egymással szemben fennálló belső kap­csolatát jelenti, a társas vi­szony a kívülállók irányában rendszerint nem jelentkezik. A törvényerejű rendelet mindamellett megengedi, hogy az egyszerű társaság közös néven folytathassa te­vékenységét. A tagok a tár­saság kötelezettségeiért köz­vetlenül, korlátlanul és egye­temlegesen felelnek. A gazdasági társulás másik formája a közös vállalat, amely jogi személy és meg­alakulásához meghatározott vagyoni betétek szükségesek. Legfőbb szerve az igazgató tanács, amely a közös vál­lalat tagjainak egy-egy kül­döttéből áll. Vezetője az igazgató, aki a közös vállala­tot harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt kép­viseli. Külföldi jogi személy, ille­tőleg külföldi vállalat gazda­sági társulásban a pénzügy­­miniszter engedélyével és az általa meghatározott feltéte­lek szerint vehet részt. 3. Felsőoktatásunk egységes rendszerének megteremtése, felsőoktatási intézményeink növekvő képzési és tudomá­nyos rangjának elismerése érdekében az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteket al­kotott egyes felsőoktatási in­tézmények szervezéséről, il­letve megszüntetéséről. A törvényerejű rendeletek a Debreceni és a Szarvasi Agrártudományi Főiskola, il­letve Technikum, valamint a Keszthelyi és a Mosonma­gyaróvári Agrártudományi Főiskola összevonásával Deb­recenben és Keszthelyen ag­rártudományi egyetemet lé­tesítenek; a Felsőfokú Pénz­ügyi és Számviteli Szakisko­lát főiskolává szervezik át; a Szegedi és a Budapesti Fel­sőfokú Élelmiszeripari Tech­nikum összevonásával Szege­den élelmiszeripari főiskolát, továbbá — a megfelelő Bu­dapesti és Szegedi Felsőfokú Gépészeti Technikum fel­adatkörének megfelelően — Pécsett Pollák Mihály Mű­szaki Főiskolát hoznak létre, s — egyelőre a Nyíregyházi Pedagógiai Főiskolán — le­hetővé teszik az alsófokú ok­tatás számára a szaktanárok képzésén felül a tanító- és az óvónőképzést. 4. Az Elnöki Tanács törvény­­erejű rendeletet alkotott a belügyminiszter f­­elügyelete alatt működő tisztképző fő­iskola létrehozásáról. 5. Harminc, elsősorban a lakosság igényeit kielégítő szakmában, 5000-es lélekszá­­mot meg nem haladó közsé­gekben és külterületi telepü­léseken adtak ki eddig is az iparhatóságok — mestervizs­gához nem kötött — kisipari működési engedélyt. Az El­nöki Tanács most törvény­­erejű rendeletet alkotott, amely megszünteti a kisipari működési engedélyek kiadá­sának a helység lakosságszá­­mától függő korlátozását. Az Elnöki Tanács végül egyéni kegyelmi és egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) ESTI TELEX Belfast Belfastban pénteken a ko­ra reggeli órákban újabb ha­lálos áldozata volt a tüntetők elleni akciónak. Mint a hír­­ügynökségek jelentik, több száz katolikus fiatal tüntetett az utcákon, és a brit katona­ság könnyfakasztó gázbom­bákkal igyekezett a tüntető­­­ket szétszórni. Az ezt köve­tő összecsapások során a brit katonák lőfegyvert is hasz­náltak, és egy 19 éves diákot egy golyó a nyakán talált el. Azonnal kórházba szállítot­ták, de a kórházban az orvo­sok már csak Daniel O’Hagan halálát állapították meg. Damaszkusz­­ Szíria péntek este bejelen­tette, hogy „határozottan elutasítja” a Közel-Keletre vonatkozó amerikai kezde­ményezést ugyanúgy, mint minden más, a Biztonsági Tanács határozatán alapuló rendezést. Szíria szilárdan támogatja a palesztinai ellenállási moz­galmat, és szembeszáll a Pa­lesztinai mozgalom ellen irá­nyuló minden kísérlettel. Teherán Az iráni Vöröskereszt pén­teki jelentése szerint 175-re emelkedett a földrengés ha­lálos áldozatainak száma. A sebesültek száma 460. Halle két munkás életét vesztet­te, három pedig megsebesült az NDK-beli Halléban, ami­kor egy építkezésnél lesza­kadt az egyik tetőszerkezet. New York Tizennyolcezer bányász részvételével több napja tar­tó amerikai bányász­sztrájk tovább szélesedik. A bányá­szok követelik a bányatulaj­donosoktól, hogy tartsák tisz­teletben a munkavédelmi tör­vényeket, javítsák meg a tár­sadalombiztosítási feltétele­ket és emeljék fel a nyugdí­jakat. A helyzet kivizsgálásá­ra Charleston városába utaz­tak a szenátus munkaügyi bizottságának tagjai. Moszkva A Moszkvában folyó szov­jet—nyugatnémet tárgyalá­sok keretében pénteken dél­után soron kívül találkozott Gromiko szovjet külügymi­niszter nyugatnémet kollégá­jával, Walter Scheellel. A magyar idő szerint 15 óra­kor kezdődő megbeszélés előtt Scheel megjelent a nyu­gatnémet szóvivő által tartott sajtóértekezleten is. Róma Győzelemmé ért véget an­nak a 15 000 olasz kőolaj- és gázipari munkásnak a harca, akik a kollektív szerződés megújítását és béremelést követeltek az állami kőolaj­ipari vállalattól. (MTI) 1910. augusztus 1., szombat Kállai Gyula látogatása Hajdú-Bihar megyében Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az országgyűlés elnöke kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Csütörtökön délelőtt Deb­recenben, a megyei pártbi­zottság székházában a me­gyei párt-végrehajtó bizottság tagjaival, a megyei és Deb­recen város vezetőivel talál­kozott. Karakas László, a megyei pártbizottság első tit­kára adott tájékoztatást a megye politikai és gazdasági helyzetéről. Az országgyűlés elnöke a délelőtt folyamán felkereste az épülő debreceni házgyá­rat. Ezután városnézés kö­vetkezett, majd délután Kál­lai Gyula felkereste a Felső­tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság gáti erdészetét. Az országgyűlés elnökének Hajdú-Bihar megyei prog­ramja pénteken a Hajdúszo­boszlói Állami Gazdaságban tett látogatással folytatódott. Azután a Hajdúszováti Lenin Tsz-be látogatott. Pénteken délután az MSZMP Hajdú-Bihar me­gyei és Debrecen városi Bi­zottsága, valamint a Haza­fias Népfront megyei és vá­rosi bizottsága országgyűlési képviselői beszámoló gyűlést rendezett Kállai Gyula vá­lasztókerületében, a debre­ceni 4. számú választókerü­letben. A Magyar Gördülő­csapágy Művek anyagraktá­rának nagycsarnokában több mint 1500 dolgozó vett részt a gyűlésen. Karakas László megnyitója után Kállai Gyula, mondott beszédet választói előtt. (MTI.) Magyar - algériai gazdasági tárgyalások Pénteken a Külkereskedel­mi Minisztériumban meg­kezdte tárgyalásait az Idris Jazairy-nek, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztár­saság külügyminisztériuma főosztályvezetőjének vezeté­sével Budapestre érkezett de­legáció. A küldöttség a két ország gazdasági együttmű­ködésének továbbfejlesztésé­ről tárgyal. A magyar—algériai keres­kedelmi forgalom az utóbbi két évben jelentős fejlődés­nek indult. A magyar export zöme: textilméteráru, külön­féle fémtömegcikkek, izzó­lámpa, alumínium-nyílászá­ró szerkezetek és méz. A két ország műszaki-tudományos együttműködési megállapo­dása alapján számos magyar szakértő dolgozik Algériában Az ott működő magyar ter­vezőiroda fontos szellemi ex­portot bonyolít le; az algíri stadionon kívül különféle középületeket, lakóépületeket tervez és elvégzi a kivitele­zés ellenőrzését. A múlt év­ben magyar gépipari delegá­ció járt Algériában, s vizs­gálta, hogyan kapcsolódhat be a magyar ipar Algéria négyéves tervének megvaló­sításába. A delegáció mun­kájának tapasztalatai nyo­mán lehetőség nyílik élelmi­­szeripari, bányászati beren­dezések, mészművek, gyógy­szergyár, Diesel-mozdonyok és motorvonatok szállítására. A múlt évben jelentősen növekedett az Algériából származó magyar import. A behozatal zöme a hazai la­kosság ellátása szempontjá­ból fontos közszükségleti cikk. Külkereskedelmünk Al­gériából többek között éven­te tízezer tonna narancsot és nagyobb mennyiségű lencsét importál. Az importban meg­található olyan fontos alap­anyag is, mint a foszfát; szál­lítását hároméves szerződés biztosítja, s így a magyar vegyipar a műtrágyagyártás­hoz folyamatosan tudja fel­dolgozni az Algériából érkező foszfátot. (MTI)

Next