Kisalföld, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

Miniszteri utasítás iskolai előkészítő foglalkozások megszervezésére Megjelent a művelődésügyi miniszter utasítása az iskolai előkészítő foglal­kozások meg­szervezéséről, vezetéséről. Az intézkedés alapján a követ­kező év április 1-től a tanév­záró értekezletig 12 héten át, hetenként kétszer, három- három órában ingyenes elő­­készítő foglalkozásokat szer­veznek azok­nak a gyerekek­nek, akik ősszel lépnek az ál­talános iskola első osztályá­ba, s óvodáiba nem jártak. Az előkészítés célja, hogy felkészítsék a kicsiket az is­kolai életre, megkönnyítsék beilleszkedésüket a taninté­zeti keretekbe, megismertes­sék velük leendő második otthonukat. Éppen ezért, a foglalkozá­sokat az általános iskolákban tartják majd, annak a peda­gógusnak a vezetésével, aki a gyerekeket szeptember el­sejétől tanítani fogja. Az előkészítők legfőbb pedagó­giai módszere: a játék. A beíratást követően az is­kola igazgatója gondoskodik a jelentkező gyerekek nyil­vántartásiba vételéről, vala­mint az előkészítő megszer­vezéséről. (MTI) Méltó megemlékezés Wittmann Antalról Az ország első felsőokta­tási mezőgazdasági intézete a Mosonmagyaróvári Akadé­mia Volt, Wittmann Antal hozta létre 1818-ban. Mint tudósnak, számos mezőgaz­dasági tárgyú, tudom­ányos cikke, könyve jelent meg. Wittmann Antal születésé­nek 200 éves évfordulójáról — október 26-án —, méltó­képpen akar megemlékezni a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdaság­tudományi ka­ra. Műveiből kiállítást ren­deznek, majd az ünnepségen életéről, munkásságáról tarta­nak előadásokat tanszékve­zető egyetemi tanárok. Az ünnepségsorozat után megkoszorúzzák az Egyetem hallgatói a mosonmagyaróvá­ri köztemetőben Wittmannn Antal síremlékét és a Vár udvarában lévő domborműt. E­lkísértük őket A plakátragasztó Az emberek éppen úgy megszokták őt az utcákon, mint a kirakatokat, vagy a hirdető oszlopokat. Akkor nézik meg, ha valami újdon­ságot találnak... Nem az öreg plakátragasztón, a plakátja­in. Az emberek, olvassák az új plakátok szövegét, s egy­­egy pillantást vetnek arra, aki ragasztós ecsettel a ké­zéiben, munkája végeztével, triciklijéhez ballag, és to­vábbindul. A plakát lehet új, lehet szenzációs — ragasztója nem. Baranyai Károly 87 éves, 1955. április 15-től dolgozik a Magyar Hirdetőnél. Nyugodt egykedvűséggel végzi mun­káját. — Nem fiatal már Károly bácsi, hogyan bírja a mun­kát? — Elvégzem én azt, ami rám tartozik, segítség nélkül. Nem olyan könnyű már a létrázás ,meg a triciklizé­s, mint valamikor, az igaz. A plakátragasztást önállóan kell csinálni, felelősségérzés­sel... Ahogyan nem mindegy az, hogy a kirakatban hogyan vannak elhelyezve az áruk, ugyanúgy „rendben” kell tar­tani a hirdetőoszlopokat, vagy a plakáttal beragasztott falfelületeket is. — Szereti a szép plakáto­kat? — Persze, hogy szeretem! A rendes munkát is szere­tem. Az mindig fontos, hogy e plakátok időben kint le­gyenek, az utcán. Tudják meg az emberek, mi, hol lesz, és mikor. — Milyen időszakban van a legtöbb munkája?­­ — Tavasszal, meg nyáron. Olyankor mindig sok a mű­sor. Az idegenforgalom is nagy, vendégcsalogató plaká­tokat kell kiragasztani. Té­len kevesebb a munka, de ne­hezebb... Látta­m Károly bácsit már félévi is dolgozni. Kesztyűt nem húzhat, mert abban nem tudja megfogni a papírt. Először ragasztóval lekeni a plakát helyét, aztán odail­leszti a papírt... Egyik kezét zsebre dugja, másik kezében az ecset. Gondosan mégegy­­szer végigkeni a plakátolt, hogy a szél bele ne kapjon. És egyébként sem szép, ha „lóg” a széle. — így van ez télen... Meg­szokta már a kezem a hide­get, mínusz tíz fokig elbí­rom... Nyolc órát dolgozik napon­ta. A városban hol itt, hol ott bukkan fel triciklijével. Száz, kétszáz plakátot ragaszt fel egy nap, attól függ, meny­nyi érkezik. Nagy a város, Károly bácsi munkájának megkönnyítésére még ketten dolgoznak a Hirdetőnél, má­sodállásban. — Meddig láthatjuk még Károly bácsit Győr utcáin? — Három évig akarok még dolgozni, ha valami közbe nem jön. Az erőmből egyelő­re futja... Aztán a plakátok után a triciklijéről beszél. Nélküle nem tudna boldogulni a pa­pírokkal, a ragasztós doboz­zal. — Most éppen bajban va­gyok. Rossz a tricikli, azután kell szaladgálni, hogy meg­csinálják. Nem lehet hozzá alkatrészt kapni, főleg gumi­tömlőt. Huszontvatos kellene, az sok­szor nincs... Jövőre a szokásosnál több lesz a plakátragasztó munká­ja, a 700 éves, évforduló mi­att. Károly bácsi azt mond­ja, hogy majd igyekszik fia­talos lendülettel ragasztani a szép plakátokat a megfiata­lodott öreg város utcáin. Erőt, egészséget hozzá! — ! — Ízig-vérig muzsikusok Beszélgetés Werner Máriával és Pécsi Sebestyénnel Az Orgonairodalom reme­kei című soproni hangver­senysorozatot­­Werner Mária és Pécsi Sebestyén közös hangversenye nyitotta meg a múlt héten. Estjükön Fresco­­balditól Bach-ig számos ze­neszerző művei szerepeltek. A soproni Pannónia Szállo­da egyik szobájában látott vendégül a világjá­ró művészházaspár. A hosszú beszélgetés­ben művészetükről, életükről esett szó. — Tizenkilencedik éve vagyok az Or­szágos Filharmónia szólistája — mesélte az énekesnő. — Ezer­nél több hangverse­nyen énekeltem Bach, Vivaldi, Liszt, Ko­dály, Verdi, Casals, Britten, Händel, Ros­sini, Honegger óra­tű­ri­ku­s műveiben. A soproni közönség is sokszor tapasztal­ta már szoprán­jának tisztaságát, énekművészetének nemes egyszerűségét, amelyről egy neves francia zenekritikai a­lap nemrég így írt: „A legnagyobb elis­meréssel említjük Weiner Máriát, aki megőriz­te hangjának kristálytiszta­ságát. Ő mindent tud, amit ének technni­kai­lag tudni le­het.” A Die Welt újságírója a csodálatos, hajlékony, ra­gyogó szoprán tulajdonosa­ként emlegeti. A nemzetközi kritika oly sokszor használt felsőfokú jelzői után nehéz újat, szebbet mondani kettő­jük művészetére. — Elsősorban a zenekedve­lő közönséget, tehát nem a zenei szakembereket kell elő­adásommal megnyerni a zene alázatos szolgálatára. Szép ez a magam alkotta feladat. — folytatta Werner Mária. — Ahogy ének közben látom a hallgatóság arckifejezésének változását, a közönség és a zene között szövődő szálak kibontakozását, számomra minden munkát feledtető ha­talmas érték. Az ének tanu­lása szórakoztat, megnyug­tat, olyan szigorúan vett hi­vatásnak tekintem, mint az anyaságot. Két nagy fiam és férjem együttesen adják a nyugodt, kiegyensúlyozott légkört, amiben kedvemre szárnyalhatok. — Az egyik legkedvesebb élményem februárból való: kétnapos tanulás után kellett Galina Visnyevszkáját he­lyettesítenem Benjámin Brit­ten Háborús requiem című művében. A helyettesítés tu­data, mint már annyiszor, eb­ben az esetben is óriási erő­vel ruházott fel. Szavait a kötőtűk halk koccanásai kísérték. Férjére pillantott: — folytasd, Sebő­­kém! Világjáró művészek — Három évtized alatt öt­száznál többször léptem fel a világ különböző városaiban. Sopronban eddig nyolcszor hangversenyeztem. Mindket­tőnk nevében mondom, meg­tisztelő számomra, hogy im­már részesei vagyunk a du­nántúli város zenei életének. Nincs nagyobb öröm annál, mint mikor itthon és külföl­dön visszavárnak bennünket. A Liszt Ferenc Művelődési Központban a kitűnő akusz­tika mellett remek az orgona is. Sopronban legközelebb az ünnepi hetek rendezvény­so­rozatában lépünk fel. Ebben az évadban Budapesten, Óz­­don, Miskolcon hangverse­nyezünk. Feleségem tizen­egyedszer utazik Párizsba, ahol a Máté Passió szoprán szólistája lesz. Nyugat-Né­­metországba, Ausztriába együtt megyünk. Meghívás meghívást követ. A hangversenyre való fel­készülés szinte állandó, hi­szen egymást érik az előadá­sok. — Sokat vagyun úton, az autóvezetést szívesen válla­lom — beszélte a művésznő — jó érzés a gyorsaság. Nyolcvanezer kilométert ve­zettem eddig a legkisebb ka­rambol nélkül. A másik hob­bym­at is elárulom, szeretem a szép gyűrűket Ahol elő­ször koncertezek, ott — ha lehet — veszek egyet emlé­keztetőül. A világért sem té­vesztem el, melyik honnan való. A férjem pedig az apró dísz- vagy hamutálkákat gyűjti. Ahol orgonál, vesz egyet, már néhány száz van belőlük. — Fiaink nem vonzódtak a zenei pályára, a kisebbik most érettségizett, a kiberne­tikát tanulmányozza, az idő­sebbik a Kandó Kálmán Mű­szaki Főiskola másodéves hallgatója. Mindketten a mar­­tematika és fizika szerelme­sei. Szeretik a komoly- és beat-zenét, minden turnénk után elvárják a legújabb le­mezeket. Udvardi Gyöngyi Ezer hangverseny szólistája Ketten a koncerten Bőséges piac­­ra lesz a téli ellátás Bőséges felhozatal, nagy piac jellemezte Győrött a hi­deggel, dérrel érkező szom­batot. Sokféle áru volt, de inkább kiskosaras tételek­ben, főleg gyümölcsfélék­ből kínáltak széles választékot. A MÉK gondosan felkészült az őszre. Szombaton például meg­kezdte az almavásárt, ami a hónap végéig tart, a jonatán alma kilóját 2 forint 40 fil­lérért méri. Megjelent az őszi karfiol is, magántermelőknél elég magas áron, a MÉK 4 forint 80 fillérért adja kiló­ját. Gond lesz-e a téli ellátás? Nagyon kedvező ígéretet tett a MÉK. Éppen a napokban állították össze a szükségle­tet, hogy aszerint készülje­nek fel a vásárlással, táro­lással. Előlegben is: minden­ből lesz elég. Almát 200 va­gonnal tárol a vállalat, bur­gonya is lesz az egész téli és a kora tavaszi idényben, ed­dig már 500 vagonnal tárol­tak, és a szükségletnek meg­felelően gondoskodik a vál­lalat a hagyma, a zöldség tá­rolásáról is. Súlyos közúti balesetek a megyében Damózseli és Halászi kö­zött október 12-én Mudra Já­nos bőnyréfcalapi lakos teher­gépkocsijává­ előzte Borbély Rezsőné kerékpárost. Nem tartotta be a kötelező oldal­távolságot és emiatt összeüt­köztek. Borbélynét súlyos sé­rülésekkel szállították a kór­házba. Október 12-én Mosonma­gyaróváron, a Kossuth Lajos utcában, az állomás előtti ré­szen Stancsics Gyula moson­magyaróvári lakos személy­gépkocsijával nem adott el­sablőséget Bilimmel Mihály mosonmagyaróvári lakos ke­rékpárosnak. Összeütköztek és Bluramel súlyos sérülése­ket szenvedett. Október 16-án Győrött, az E 5-ös főútvonalon a Nép ut­cai bejárónál Novotnik La­jos szerencsi lakos kerékpár­jával nem adott elsőbbséget Molnár Sándor jászfénysza­­rui lakos személygépkocsijá­ Tia."k. Összeütköztek és No­­votnikot súlyos sérülésekkel szállították a győri kórházba. Az anyagi kár 3500 forint. CSALÓDÁS Az egyik középiskolában a tanárok és a szülői munkakö­zösség is sokat fáradozott a kollégista és a helybeli tanulók közötti jó kapcsolat megteremtéséért. Hónapok után örömmel állapították meg, hogy gyakran együtt töltik szabad idejüket a gyerekek. A helybeliek­ többször vendégül látják otthonuk­ban a vidékieket, és viszont a városiak pedig gyakori vendé­gek a kollégiumban. A megelégedett tanárok egyike egyszer váratlanul meg­lepte a csoportosuló fiatalokat. Mikor a gomolygó füstfelhő­ben meglátta ijedt arcú tanítványait döbbent rá a nagy egyetértés titkára .. . — hi — M­A: 1970. október 18., vasárnap Lukács napja. A Nap kél: 6.07, nyugszik: 16.52 órakor. A Hold kél: 18.35., nyugszik: 10.49 órakor. ★ ÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1965. ok­tóber 18-án halt meg Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház egykori neves művésze. 1876. januárjában született Bu­dapesten. A színi tanodát 1895-ben végezte; első fellépése — még a Várszínházban —■ Rómeó címsze­repe. Később Temesváron, Ko­lozsváron, Pozsonyban, majd a budapesti Vígszínházban játszik. 1899-ben a Nemzeti Színház tagja lesz, s elvégzi a budapesti egye­tem filozófiai szakát is. A Ta­nácsköztársaság idején szerepet vállal a kulturális forradalom­ban, s ezért 1920-ban eltávolítják a Nemzeti Színházból. Bécsben, a Felvidéken és Erdélyben játszik; később Max Reinhardt szerződ­teti bécsi színházához. A felszabadulás után a Nem­zeti Színház örökös tagja lesz, de 1946 elején kivándorol Dél- Amerikába, majd Hollywoodba, ahol 1953-ig több filmben szerepel. Itt írja meg emlékezéseit, amely­nek értékes kéziratát az Orszá­gos Széchenyi Könyvtár őrzi. ★ HOLNAP: 1970. október 19., hétfő, Nándor napja. A Nap kél: 6.07, nyugszik: 16.50 órakor. A Hold kél: 19.28, nyugszik: 11.53 órakor.­­ KILENCVENÖT ÉVE, 1875. ok­tóber 19-én ismertette Dmitrij Ivanovics Mengyelejev, világhírű orosz tudós (1834—1907) Péterváron, az orosz Fizikai és Kémiai Társaság ülésén a világ első, kidolgozott „sztratosztata” (sztratoszféra-repüléshez alkal­mas utasfülkés léggömb) tervét. Nevéhez fűződik a kémiai ele­mek periódusos törvényének fel­fedezése (1869). E törvény a mo­dern anyagelmélet egyik alap­ja. Ennek segítségével Mengyele­jev előre meghatározza sok — ké­sőbb felfedezett — kémiai elem, mint például a gallium, a ger­­mánium, a szkandium, stb. léte­zését és sajátságait. Eredménnyel tanulmányozza az oldatok jelleg­zetességeit, a folyadékok kiterje­dését, s felfedezi a kritikus hő­mérsékletet.­­ Mengyelejev veti fel először a szén föld alatti elgázosításának gondolatát, s állandóan hangsú­lyozza, hogy a kémiai folyama­tokat eredményesen lehet alkal­mazni a termelés különböző te­rületein. ★ — A helytörténeti kutatás 25 éve Sopronban címmel rendez kiállítást a Soproni Liszt Ferenc Múzeum. A ki­állítást vasárnap délelőtt 11 órakor dr. Mollay Károly, egyetemi docens, kandidátus nyitja meg a Fabricius-ház­­ban.­­ A soproni Pataki István Ifjúsági Ház aranykoszorús kamara kórusa Kovács Sán­dor vezényletével vasárnap délelőtt 11 órakor a Storno­­házban Rauch-mű­veket ad elő. Az öregeket ünnepüik ma öttevényen az óvodások és a felnőttek egyaránt. A gaz­dagnak ígérkező program előkészítéséből a község párt­­szervezete és valamennyi társadalmi szervezete kivette a részét. GURUK­Ó HÁZAK. Ez év második felében 2550 lakás paneljeit szállítják rendelte­tési helyükre a Győr-Sopron megyei ÉPFU gépkocsijai. A lakáselemeket a győri ház­gyárból megyénken kívül még Veszprém és Fejér me­gyébe is továbbítják az ÉP­­FU-sok.­­ Betanított munkástanfo­­lyamot szervezett a péri ter­melőszövetkezet nőbizottsága harmincöt sertéstenyésztő ré­szére Péren. A 300 órás tan­folyam november közepén indul. Az oktatást a Győri Mezőgazdasági Szakmunkás­­képző Iskola tanárai vállal­ták. Párásodás, köd Várható időjárás ma estig. Nap közben kisebb felhősö­­dés, eső nélkül. A reggeli órákban párásodás, főként nyugaton helyenként köd, esetleg ködszitálás. Éjszaka gyenge légáramlás, nap köz­ben mérsékelt változó irányú szél. Hideg éjszaka. Legma­gasabb nappali hőmérséklet ma 5—10 fok között (MTI) ★ AUSZTRIÁBAN reggel pá­rás, ködös idő, nap közben derült gyenge északkeleti szél. ★ A DUNA vízállása Duna­­remeténél szombaton 380 cen­timéter volt, Győrött a RÁ­BA 210 centiméter, apadó jel­legű. ★ 49 négyes találat A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a héten ötös találat nem volt Négyes 49 db, nyereménye: 72 438 forint, háromtalál­atos szelvény 3715 volt, nyeremé­nye: 478 forint A 112 673 kéttalálatosra 20­0 forintot fi­zetnek. (MTI) — Megrendezik az idén is Budapesten október 20. és november 1. között a Város­ligetben az Országos Ipari Tanuló Kiállítást A győri 400-as Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet és Szakközépisko­la tanulói szintén részt vesz­nek munkáikkal a bemuta­tón: a többi között a győri Magyar Vagon- és Gépgyár legújabb termékeinek, a ka­mionoknak kicsinyített mását viszik a kiállításra. FIATALOKRÓL. Kiveszik a részüket a munkából a Ba­romfiipari Országos Vállalat győri gyáregységének fiatal dolgozói és a két ifjúsági bri­gád tagjai. Októberben a KISZ-esek 90 százaléka poli­tikai tanfolyamot kezdett Védnökséget vállaltak az ősz­szel kezdődött 30 milillió fo­rintos rekonstrukcióban, tár­sadalmi munkával és túl­órákkal is rendszeresen segí­tik vállalatukat. Vendégnapok Ötvenezer vendégnapot töltöttek a kirándulók ebben az évben a soproni kemping­ben. Tekintettel a járművel érkezők nagy számára, a me­gyei Idegenforgalmi Hivatal jövőre 20—30 autóbusznak megfelelő parkírozóhelyet építtet, Felelős kiadó: UGRÓCZKY MIHÁLY a vállalat igazgatója. Szerkesztőség: GYŐR, Tanács­­köztársaság útja 3., 11. emelet. Telefon: 11—234, 11—503. Délutáni szerkesztés:­­3 órától 1 12—271. Éjszakai szerkesztés: 11—16?. SOPRON, Előkapu II, telefon: 12—266. Kiadó: Győr, Tanácsköztársaság útja 3., II. emelet. Telefon: 12—104. Hirdetésfelvétel: 13—189. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivatalok­nál és a kézbesítőnél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Köz­ponti Hírlap Irodáinál (Budapest, V., József nádor tér 1. sz.). Elő­fizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Győr-Sopron megyei Nyomda­vállalat, Győr, Árpád út 39. Telefon: 12—026, 12—027. INDEX: 25060. KISALFÖLD Az MSZMP Gyrőz-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: LÓNYAI SÁNDOR. Kiadja: a Győr megyei Lapkiadó Vállalat.

Next