Kisalföld, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

2 A Minisztertanács ülése Köszönet a helyreállítási munkák résztvevőinek A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a KGST Végrehajtó Bizottsága 50. ülésének munkájáról. A tanácskozás részvevői elsősorban az integráció programjával kapcsolatos okmányok kidolgozásával foglalkoztak. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter tájékoztató jelentést adott az idei árvíz okozta épületkárok helyreállításának és újjáépítésének helyzetéről. Közvetlenül az árvízvédelmi munkálatok befejezése után olyan határozat született, hogy mindazok, akiknek lakóházát az árvíz lerombolta, még a tél beállta előtt tető alá kerüljenek, az új épületekben pedig legalább két helyiséget lakható állapotban át kell adni. A július elején megkezdődött építkezések a felelős állami és társadalmi szervek munkája és a széles körű társadalmi összefogás eredményeként a vártnál is jobb eredményre vezettek. Szabolcs-Szatmár megyében november 10-ig az előirányzatot túlteljesítve 4171, december 20-ig pedig 4673 lakás készült el. Csongrád, Békés és Szolnok megyében ez év végéig 898 lakás épült újjá, és befejeződött 1312 lakás helyreállítása. A kivitelezési munkákat 29 minisztériumi, 7 tanácsi vállalat, számos ksz és kisiparos végezte. Részt vettek az újjáépítésben a Magyar Néphadsereg, a Belügyminisztérium és a Munkásőrség alakulatai, a KISZ által szervezett ifjúsági építőtáborok lelkes fiataljai és az érintett területek lakói. Az újjáépítési munkában elismerésre méltó eredményeket értek el a Szabolcs- Szatmár megyei párt-, tanácsi és társadalmi szervek, továbbá a tervező és építőipari vállalatok, a MÁV és a közúti autóközlekedés dolgozói. A TÜZÉP, az OTP, valamint az építőanyag-ipari vállalatok jelentős munkát végeztek az újjáépítés feltételeinek biztosításában, a néphadsereg és a belügyi szervek tagjai nagy tömegű anyag kirakását segítették elő. Ugyancsak jelentős volt az a segítség, amit a Szovjetunió és több más baráti ország nyújtott a helyreállítási munkákhoz. A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszternek, mint helyreállítási kormánybiztosnak zárójelentését jóváhagyólag tudomásul vette, egyben köszönetét és elismerését fejezte ki a helyreállítási munkák valamennyi résztvevőjének. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslata alapján a kormány hozzájárult, hogy Hejőcsapán új cementmű épüljön. A mintegy 3,5 milliárd forintos beruházást 1971-ben kezdik el, s az előreláthatólag 4 évig tartó építkezések befejeztével a cementellátás legfontosabb problémái megoldódnak. A művelődésügyi miniszter a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság Vil. üléséről tett jelentést. A Moszkvában folytatott őszinte, baráti légkörű tanácskozásokon a következő napirendi pontok szerepeltek: együttműködés a társadalomtudományok területén, az egyetemi oktatásban, tapasztalatcsere a nemzetközi versenyeken, fesztiválokon és képzőművészeti kiállításokon történő részvételről; a bizottság eddig hozott határozatai végrehajtásának elemzése a színház-, zene- és filmművészet területén, valamint az 1971—72. évi munkaterv jóváhagyása. A kormány a jelentést elfogadta. A Minisztertanács titkárságának vezetője jelentést terjesztett a kormány elé az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokról. A Minisztertanács felhívta a miniszterek figyelmét a javaslatok megvizsgálására és megfelelő intézkedések megtételére, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) KISALFÖLD Clau Min Deed megbeszélése Fuja Frissel Csütörtökön délelőtt a Külügyminisztériumba látogatott Dhaeddin Daud, az Egyesült Arab Köztársaság elnökének személyes megbízottja, az ASZÚ Legfelső Végrehajtó Bizottságának tagja, és nemzetközi kérdésekről megbeszélést folytatott Puja Frigyessel, a külügyminiszter első helyettesével. A megbeszélésen részt vett Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és Nagy S. Lajos, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, valamint Moustafa Ahmed Moukhtar, az EAK budapesti nagykövete. (MTI) Burgos — francia visszhangja PÁRIZS ..Megmenekültek! Franco meghátrált” — ezzel a címmel közli csütörtökön az Humanité az első oldalán a halálra ítélt és megkegyelmezett hat burgoszi vádlott képét, amint a börtön rácsai mögött állnak. A kép aláírása a következő: „Erősebbek, mint a fasizmus, erősebbek, mint a halál”. A Francia Kommunista Párt, a Francia Szocialista Párt, a Köztársasági Intézmények Konvenciója, a CGT, a CFDT, az Emberi Jogok Ligája és több más szervezet közös nyilatkozatot adott ki, mely megelégedetten veszi tudomásul a burgosi vádlottak életéért folytatott harc sikerét, s hangsúlyozza: most követelni kell a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint azt, hogy a demokrácia helyreállításával a spanyol nép visszanyerje jogait és szabadságát. Egy év a világpolitikában így látja hírmagyarázónk, Pálfy József: A televízió legutóbbi külpolitikai fórumán kisebbfajta vita kerekedett abból, hogy a jelen volt újságírók melyiket tartják a legfontosabbnak az 1970. esztendő nemzetközi eseményei közül? Milyen rangsorban emitsék a most zárult év történéseit: hová kerüljön például a biafrai szakadár mozgalom felszámolása és a nigériai polgárháború befejezése, megint hová a chilei népi egység győzelme, és így tovább. Abban többé-kevésbé egyetértettek — és ez e sorok írójának a véleménye is —, hogy földrészünkön, Európában a szocialista országok és a Német Szövetségi Köztársaság közötti viszony új alakulása az 1370. év legérdekesebb,, leginftványosabb és egyben legfontosabb eseménye. Gondoljuk csak el: a bonni militarista, revansista körök úgyszólván 1970-ig a hivatalos kormánypolitika rangjára tudták emelni olyan követeléseiket, hogy az NSZK egyedül képviselje a német népet, hogy ismerjék el a nyugatnémet államnak „jogát” az NDK bekebelezésére, hogy egy általuk tervezett és vágyott, egységes, imperialista Németország egyszer majd akár lengyel, szovjet, cseh terüeteket is viszszaszerezhessen, és így tovább. Politikai vaknak kellett lennie annak, aki nem fedezte fel az ilyen bonni követelésekben az egész Európát fenyegető háborús veszélyt! Hiszen hogyan másként tudták volna, akarták volna megvalósítani e terveiket az NSZK revansistái, mint erőszakkal, háborúval... Nos, 1070-ben Willy Brandt nyugatnémet kancellár két, nagy jelentőségű szerződést is aláírt: augusztusban Moszkvában és decemberben Varsóban. A szovjet-nyugatnémet szerződés magában foglaja az erőszakról való lemondást és a második világháború után kialakult európai helyzet elismerését, a lengyel—nyugatnémet okmányban pedig kiemelten szerepel az Odera—Neisse-határ sérthetetlensége. Természetesen, látnunk kell, hogy ezek a történelmi szerződések még nincsenek érvényben, hiányzik a ratifikálásuk, az, hogy a nyugatnémet parlament törvénybe iktassa őket és így a Német Szövetségi Köztársaságra kötelezőkké váljanak. A ratifikálásért folyó politikai küzdelem hosszúnak és hevesnek ígérkezik. Ez a politikai harc nemcsak a Rajna partján, hanem a világpolitika síkján is megkezdődött. Az Egyesült Államok is beleszól a nyugatnémetek dolgába. Az év második felében sokasodtak a jelek arra, hogy Washingtonban Nixon elnök valamilyen „keményebb” politikába kezd. A „kemény vonal” európai viszonyaiban azt hozta magával, hogy az amerikai kormány fokozta nyomását NATO-bel szövetségeseire. Igyekszik visszatartani őket a szocialista országok javaslatának elfogadásától. Az európai biztonsági értekezlet előkészületeit, amelyeket már több NATO- állam diplomáciája is megkezdett, az amerikaiak le akarják fékezni. Ezzel párhuzamosan Wilv Brandt kormányával szemben is „bizalmi válságot” teremtenek, legalábbis lassítani szándékoznak a nyugatnémet kormány és a szocialista országok között a viszony normalizálására irányuló tárgyalásokat. E ponton irányítom rá a figyelmet a múlt év politikai fejleményeinek legfőbb vonására, amely az európai biztonság problémakörétől a latin-amerikai változásokig uralkodó jelegű: a haladó erők aktivitásának általános fokozódására. Ez az aktivitás különböző események folyamán különbözőképpen jelent meg. Említhetjük a szocialista országok nagy kezdeményezésében, az európai konferencia előkészítésében elért haladást, amelyben a magyar diplomácia is tekintélyes részt vállal. A Szovjetunió sikerrel zárta ötéves tervét, az NDK, tovább növeze nemzetközi tekintélyét, Csehszlovákiában eredményesen folytatódik a konszolidáció —, hogy csak néhány szocialista ország példáját említsük. És ami még ennél is több: a szocialista világrendszer egészének létezése és fejlődése meghatározó hatással van minden lényeges nemzetközi esemény alakulására. Látványos bizonyítéka ennek például az amerikai imperializmus indokínai politikájának kudarca.. Szoros összefüggésben van mindez a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységének erősödésével. Az egész év története igazolja, hogy az 1969-ben megrendezett moszkvai tanácskozás helyesen jelölte meg a kommunista és munkáspártok követendő politikájának vonalát. Az amerikai magatartás az év végére érezhetően negatívabbá vált Vietnam és a Közel-Kelet ügyében. Nixon elnök azzal fenyegetőzik, hogy felújítja a Vietnami Demokratikus Köztársaság területének bombázását. Mindenesetre nagy erővel folytatja a háború „vietnamizálását”: az amerikai katonák — egyre vontatottabbá váló — kivonását a saigoni bábrezsim hadseregének felduzzasztásával, felfegyverzésével akarja ellensúlyozni. A háború 1970-ben egyébként indokínai méreteket öltött: amerikai segítséggel puccs tört ki Kambodzsában. Norodom Szihanuk herceg, miniszterelnök Kínába menekült és ott szervezte meg új kormányát, a népi felszabadító hadsereg rövidesen megalakult és megkezdte harcát a Lon Nol-féle puccsisták ellen. Az első eredmények kedvezőek a népi erők szempontjából. A hadihelyzet Dél-Vietnamban sem változott: az amerikai erőfeszítések hiábavalóknak bizonyultak, a Johnson, majd Nixon által annyiszor ígért „győzelem” ugyanolyan elérhetetlen ma, mint volt 1965-től kezdve minden esztendőben. Sajnos, az amerikai kormány korántsem vonja le e helyzetből a szükséges következtetést. A párizsi tárgyalásokon, amelyek már a lapülés felé közelednek, a politikai megoldás keresése elől elzárkózik Nixon küldöttsége. A Közel-Keleten 1970. augusztusaiban sok reménnyel kecsegtető tűzszünet jött létre, bizonyos fokig éppen az amerikai külügyminiszter, Rogers javaslatainak figyelembe vételével. Csakhamar kiderült azonban, hogy az amerikai kormány nem gondolta komolyan a Rogerstervet, Izrael még kevésbé ... Négy teljes hónap telt el anélkül, hogy megkezdődtek volna — akár közvetve is, a svéd Jarring közreműködésével — az arab- izraeli tárgyalások. Csak éppen e napokban mutat — valószínűleg taktikai megfontolásokból — némi hajlandóságot az izraeli kormány. A Közel-Kelet volt az évben a világ legmozgalmasabb térsége: gondoljunk a jordániai polgárháborús jelenségekre, a szírai vezetés megújhodására, vagy ami mély gyászba borította az arab világot, Nasszer halálára. Az egyiptomi elnök hirtelen elhunyta — a nyugati várakozásokkal ellentétben — nem okozott megtorpanást a haladás arab táborában, mert az utódlás kérdése hamar rendeződött Kairóban, és Nasszer szellemében halad tovább a legtekintélyesebb arab állam. Az év utolsó hónapjaiban jelentős politikai kísérlet kezdődött, az EAK, Líbia, Szudán és Szíria szövetségének szorosabbra fűzése végett. Az év eseményeinek áttekintéséből nem maradhat ki a chilei Unidad Popular, a népi egységfront nagy győzelme: dr. Allende személyében baloldali, marxista köztársasági elnöke lett a dél-amerikai országnak, a kormányba bekerültek kommunisták is, az egységes baloldali program alapján hozzáláttak a földreformhoz, a bányák államosításához, külpolitikai téren pedig Chile és a szocialista országok kapcsolatainak bővítéséhez. Mindez ígéretes Latin-Amerika egészének jövője szempontjából. Nem egy politikai megfigyelő jósolja, hogy a 70-es év- tized Latin-Amerika változásának évtizede lesz. 1 Indulj, élet, tovább Halad a dologi világ. Egyet lépünk, és új évet kezdünk, köszönt a hajnal új ritmusa. Szép vagy, élet, még akkor is, ha olykor elviselhetetlenül nehéz. Gyengeségünk nem kisebbíthet, erő kell hozzá, hogy olykor szembenézzünk veled. A valóságtól félni nem szabad! Valóra vált terveinkkel, néha eltemetett álmainkkal, háromszázhatvanöt napjával, kerek számmal zártuk az elmúlt évet. A régi naptár lapjait letéptük, már új lapokon jegyezzük a jövőt. " Nem felejthettük el még, amit az óévben tettünk, még nem olyan messzi. Ami értékes volt benne, talajt ad a jövőnek, hogy gyökeret eresszen benne az új mag. Építünk rá. Ma boldogságot kívánunk egymásnak, emberek milliói emelik poharukat. Az egész világ egy hatalmas csendüléstől visszhangzik. — Boldog új évet! Habzó itallal köszöntjük a hajnalt. Indulj, élet! Tovább mint már annyiszor, most is tovább! Holnap már munkába kezdünk a kívánságok beteljesedéséért. Új lendülettel, újrakezdéssel. Csak egy villanásnyira, egy röpke számvetésre álljunk meg! Mindenkinek van egy zsákja, amit láthatatlanul magával cipel. Meg-megtelik értéknek vélt és valódi kinccsel. Vannak benne léthez kellő, olykor durva tárgyak, és finom művű, csillogó kacatok. Olykor nehéz lesz a zsák. Megpihen az ember és keresgél, a tárgyakat emlékké váltja ... Kell, nem kell, így tart a válogatás, amíg lassan kiürül a zsák. Vége. Az új úti ismét megtelik — újabb napok új értékeivel. (Kálmány) 1971. január 1., péntek Tervinduló Két ötéves tervidőszak határpontja, népgazdaságunk mérföldköve az 1970. esztendő vége s az 1971. év kezdete. Öt évre visszatekinteni nem egyszerű, mert bár sokat mondanak az öszefoglaló adatok, nem tükrözhetnek mindent. Az erőfeszítéseket a gazdasági reform bevezetéséért és kibontakoztatásáért, a kezdeményezéseket a termékszerkezet megváltoztatására, a küzdelmet a mostoha időjárással a mezőgazdaságban nem részletezheti egyetlen tervjelentés sem, ám örömeink és fáradozásaink mérlegéből nem hiányoznak. A népgazdaság eredményeit és gondjait — ha csak tört, milliméd részben is — minden ember érzi, viseli, tehát nem szemlélője, hanem részese azoknak. Közös érdekeltség fűz szoros szálakat a termelő és a nem termelő ágazatok, a népgazdaság valamennyi területének dolgozói között, s e közös érdekeltség magyarázza, hogy az országos számadás a mi saját számadásunk is, a terv a mi tervünk is. Ma már — az előzetes adatok alapján is — tény, hogy a harmadik ötéves terv célkitűzései megvalósulnak, sőt, több területen túlteljesítésre is mód nyílott. A nemzeti jövedelem 30—32 százalékos növekedése, a beruházásoknál — 1988-as árakon számítva — az 50 milliárd forint körüli túlteljesítés megvalósítása, az ipari termelés 33—35 százalékos emelkedése nemcsak azt bizonyítja, hogy erősödött a népgazdaság, az ország, hanem azt is, hogy a források ésszerűbb, hatékonyabb kihasználásával, a munka gazdaságosságának előtérbe helyezésével sikerült az eredeti tervcélok egy részét túlhaladni. Ennek köszönhető, hogy a lakosság reáljövedelme 31—32 százalékkal emelkedett a harmadik ötéves terv esztendeiben, a foglalkoztatottak száma elérte az ötmilliót, s bevezetésre kerülhettek az életkörülményekre jelentősen kiható intézkedések, mint például a 44 órás munkahét, a gyermekgondozási segély. Az eredmények elérésében fontos szerepet játszott a gazdasági reform, de nem kétséges: nem oldhatott meg rövid idő alatt mindent. A munka termelékenységének lassú emelkedése, a beruházási piac feszültsége, a műszaki haladás nem kielégítő üteme olyan ismert problémák, amelyekre egyaránt rámutatott az országgyűlés ülésszaka a negyedik ötéves terv tárgyalásakor, s a párt X. kongresszusa is, a következő évek teendőit elemezve. Az eredmények mellett tehát a gondok is indokolják, hogy az 1971—1975 közötti években, a negyedik ötéves terv időszakában olyan fejlődés menjen végbe, amit a tervtörvényben így fogalmaztak meg: „A népgazdaság olyan dinamikus fejlődését kell elérni, amely lehetővé teszi a lakosság életszínvonalának rendszeres és viszonylag gyors növelését, életkörülményeinek és kulturális ellátottságának további javítását, a termelésnek a korszerűség követelményeivel összhangban álló fejlesztését, a nemzeti vagyon gyarapítását. A növekedés üteme teremtsen kedvező feltételeket a társadalmi termelés hatékonyságának fokozásához, biztosítsa a népgazdaság arányos fejlődését”. Más alkalommal már rámutattunk: a tervtörvények tömören fogalmazottak, nem részletezhetik mindazt, ami az eredmények, sikerek elérésében közrejátszik. Az áldozatkészséget, az alkotókedv és cselekvés serkentését — vagy éppen lelonsztását —, mindazt, amit termelés, gazdálkodás empari tényezőinek nevezünk. Aligha lehet e tényezők szerepét, jelentőségét túlbecsülni! Mert éppen az emberi s a közgazdasági érdekek, indokok, szempontok közössége az, ami sikert kovácsol, ám nem könnyű e közös alapot helyben megértetni, megmagyarázni. Nem könnyű, de: elengedhetetlen! A negyedik ötéves terv ugyanis nem kevesebbet tűzött ki célként, mint azt, hogy szemben a mai — összehasonlításként átszámított — 750 dollárral, a tervidőszak végén az egy főre jutó nemzeti jövedelem elérje az 1000 dolláros színvonalat, s ezzel átlépjünk azon a küszöbön, amely a közepesen fejlett és a fejlett országok csoportját elválasztja. Azaz: gazdaságfejlesztésünk intenzív szakaszának kibontakoztatásával megkezdjük felzárkózásunkat a gazdaságilag fejlett országok közé. E nagy, összefoglaló célon belül világosan meghatározni a részleteket, megmutatni az egyes ember szerepét, tevékenysége fontosságát: helyi feladat. Minden kollektíva dolga, hogy egészt és részt egyaránt lásson és láttasson, megvilágítva a becsületes munka és a nemzeti vagyon gyarapodása közötti összefüggéseket. Becsületes munka. Sokszor leírjuk, sűrűn kimondjuk. Mégis, a cselekedetekben a lehetségesnél, a szükségesnél kevésbé tükröződik. Emberi gyengeségeknek éppúgy szerepe van ebben, mint a szervezési, technikai feltételek hiányainak. Ám aligha tévedünk, ha azt állítjuk: a következő öt esztendőben csak az együttes tökéletesítéssel, az emberi gyengék csökkentésével s a szervezési, technikai feltételeik javításának egyidejűségével juthatunk előbbre. A nemzeti jövedelem évenként 5,5—6 százalékos növelése, az ipar termelésének 6 százalékos emelkedése, a mezőgazdaság belterjességének és jövedelmezőségének fokozása mint kiragadott példa is érzékelteti a teendők követelte utat, amelyen a következő években járunk. Mindenki jobban akar élni, mindenki terveket dédelget, álmokat sző. Egészséges, érthető emberi törekvés ez, csak éppen érvényesülésének útja nem mindegy. Tapintat és szigor, elvhű becsületesség és nyílt keménység kell, hogy formálja az utat egyéni törekvések és közös feladatok összhangjának megteremtéséért, azért, így a társadalmilag hasznos munka, s csakis ez fialja a több figyelmet, az egyéni boldogulást. Jusson több pénz, nagyobb megbecsülés, fokozott tisztelet azoknak, akik — akármilyen poszton állnak — értékesebb produktummal szolgálják a társadalmat, s érezzék a fegyelmező szigort azok, akik csak markukat nyújtják. Két tervidőszak határpontján állunk. Nemzetünk önbizalmát erősítő, jólétét emelő sikerekkel zárjuk a harmadik ötéves tervet, s bizakodva kezdhetjük a negyediket. Bizakodva erőnkben, tehetségünkben, s céljaink országgyarapító, népjólétet emelő eredményeiben. Állami gazdaságok, tsz-ek, figyelem! Szárított takarmányélesztő SZÁLLÍTÁSÁRA (vagontételes mennyiségekre) szerződést kötünk és pontos szállítást veszünk Átlagos fehérjetartalom: 46—48%, nedvesség: 7—8%. A megrendeléseket a Győri Szeszipari Vállalat, Győr, Wilhelm Pieck u. 7. címre kérjük beküldeni.