Kisalföld, 1971. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-02 / 27. szám

_____ A szovjet-szíriai tárgyalások Moszkva (TASZSZ) Alekszej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a szov­jet minisztertanács elnöke hétfőn beszédet mondott a Kremlben a szíriai párt- és kormányküldöttség tisztele­tére adott vacsorán. A szovjet kormányfő kije­lentette, hogy a Szovjetunió szilárdan és következetesen az arabok igaz ügye mellett áll és sokol­­­­ú támogatást nyújt nekik. „Követeljük az izraeli agresszió következmé­nyeinek teljes felszámolását — hangoztatta. Izraelnek a Jarring közve­títésével folyó tárgyalásokhoz történt visszatéréséről szólva Koszigin megállapította: a Szovjetunió meg van győ­ződve arról, hogy a kialakult helyzetben a közel-keleti válság megoldásának, egyet­len reális útja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehajtása, a térségben élő összes népek jogainak figyelembevételé­vel. (MTI) Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió miniszterelnöke állt az élén annak a küldöttség­nek, amely a hétfőn Moszk­vába érkezett szíriai delegá­ciót fogadta. A szíriai kül­döttség vezetője Hafez Asz­­szad tábornok, miniszterel­nök és hadügyminiszter, az Arab Szocialista Újjászüle­tés (Baath) Pártja regionális vezetőségének tagja. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a szov­jet kormány meghívásá­nak tett eleget a szíriai küldöttség, amely párt- és kormánydelegáció is. Mind a meghívás, mind a szíriai delegáció fogadtatása jelzi, hogy a Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít a látogatásnak. Erről tanús­kodnak a szovjet lapok is, amelyek első oldalukon kö­zölték Asszad tábornok fény­képét és életrajzát, és ezen­kívül kommentárokban is méltatják a szovjet—szíriai találkozó jelentőségét. Különös fontosságot ad a találkozónak az időpont: mindössze néhány nap választ el bennünket a közel-keleti tűzszünet — egyszer már meghosszab­bított — lejárási termi­nusától (február 5.) Folynak a Jar­ring vezette megbeszélések is és komoly jelentősége van a négy­ nagyhatalom képviselői tanácskozásának a közel-ke­leti konfliktus rendezésével kapcsolatban. Minthogy a konfliktusban Szíria is erő­sen érdekelt (Izrael egyebek között szíriai területeket is megszállás alatt tart), fontos, hogy a békés politikai rende­zésért kiálló Szovjet­unió közelről és alaposan megismerje a szíriai ál­láspontot is. Az általános közel-keleti helyzet mellett napirendre kerül majd a moszkvai tár­gyalásokon a két ország bila­terális kapcsolata is. Megbe­szélik, hogyan fokozhatják a szovjet és a szíriai nép kö­zötti együttműködést, milyen módozatait találják meg ba­rátságuk továbbfejlesztésé­nek. Miként belpolitikai téren is a haladás, a széles néptöme­­gek­ jólétének fokozása képe­zi az Asszad-kormány prog­ramjának gerincét, úgy kül­politikai elképzelései is a progresszió jegyében állnak, határozottan antiimperialis­­ta irányt követnek, a haladó arab országokkal, a Szovjet­unióval és a többi szocialis­ta országgal viszont erősíte­ni kívánják a barátságot és az együttműködést. (RS) invázió Laosz ellen? A „hordozható Fehér Ház”, amely Nixon elnök kíséreté­ben „napfény-weekendre” a Virgin-szigetekb­e költözött, hétfőn reggel nem volt haj­landó nyilatkozni azokról az értesülésekről hogy amerikai légifedezet alatt már megkez­dődött a dél-vietnami kor­­mánycsapatok inváziója La­osz ellen. Az Indokíná­ban lévő amerikai tudósító­kat a múlt péntek óta tartó szigorú hírzárlat akadályoz­za meg abban, hogy érdemi jelentéseket adjanak a Dél- Vietnam—Laosz—Kambodzsa határtérségben már minden jel szerint folyamatban lévő hadműveletekről. Az Apollo -14. elindult a Hold felé Washington (MTI) Magyar idő szerint vasár­nap 21 óra 55 perckor felújí­tották az eredeti indítási idő­pont előtt 8 perc 2 másod­perccel felfüggesztett vissza­számlálást, majd az Apollo— 14. magyar idő szerint 22.03 órakor elindult útjára. Az Apollo—14. magyar idő szerint 22.15 órakor Föld kö­rüli parkolópályára tért. (AP) A felhősödés okozta 40 perces késéstől eltekintve normálisan startolt az űrha­jó, de alig hagyta el Föld kö­rüli parkolópályáját, mind­járt a Hold felé vivő út első szakaszán váratlan technikai nehézségekbe ütközött, ame­lyek csaknem meghiúsították az egész vállalkozást A már viszonylag egysze­rű rutinműveletnek számító „átsorolási manőver” befeje­ző mozzanata: a parancsnoki anyaűrhajó és a holdkomp összekapcsolása csak hatod­­szori próbálkozásra, úgyne­vezett „kemény dokkolással” sikerült. A magyar idő szerint hét­főn hajnali 3 órakor, több mint kétórás késéssel történt dokkolás után az Apollo—14. leválasztotta a harmadik ra­kétafokozatot, és „sorainak” ilyen váratlanul drámai ren­dezése után folytatta útját a Hold felé.­­ Magyar idő szerint hétfőn kora délutánig az Apollo–14. űrhajósainak még nem sike­rült megállapítaniuk, mi okozta, hogy hétfőre virra­dóra csak a hatodik kísérlet­re, több mint két órán át tartó manőverezés után sike­rült úgynevezett „kemény dokkolással” összekapcsolni az anyaűrhajót a holdkomp­pal. Amennyiben a Hold felé vivő út további szakaszán sem sikerül meggyőződni a dokkolási rendszer működé­sének megbízhatóságáról, a houston­i űrközpont az elé a választás elé kerül, hogy megkockáztassa-e az űrhajó­sok biztonságát a Holdról majd felemelkedő holdkomp és az anyaűrhajó újbóli ösz­­szekapcsolásánál, vagy in­kább lefújja a Holdra szál­lást, az egész vállalkozás cél­ját. Hétfőn éjfél előtt az Apollo—14. túljut azon a ponton, ahonnan motorjainak begyújtásával még közvetle­nül, pályamódosítás nélkül — visszafordulhatna a Föld felé. ★ Stuart Allison (Los Angeles): tvéd&beszéd­­Angela Jamieért EGY KÉP: Zsúfolt előadóterem a Los Angelesi egyetem legnagyobb auditó­riuma Berkeley-ben. Kétezer hallgató fej fej mellett tódul a széksorok közé. Aid későn érkezik, nem jut már hely a számára. A tágas teremben feszült a csend. Akadémiai ügyességi kísérlet? Tiszte­, letre méltó, fehér szakállas tudós, világ­híres, Nobel-díjas előadása, aki hosszú életének tapasztalatait a tudomány szol­gálatában a hallgatóság elé tárja? Nem, egyik sem. Az emelvényen fia­tal, szép, karcsú nő áll szabályos arc­vonásokkal és sötétbarna arcszínnel, amely alig különbözteti meg a többi hallgatótól. A csupán 26 éves néger hölgy, Angela Davis tartja első előadá­sát a filozófia frissen avatott docense­ként, akit a reakciós egyetemi hatósá­gok kommunista világnézete miatt meg­­rendszabályoztak és Kalifornia felhá­borodott demokratikus közvéleményé­nek nyomására most újra visszahelyez­tek. Lágy, majdnem szégyenlős hangon tartja előadását, kiemelkedő tudását az ábrázolandó tárgy bizonyításának szol­gálatába állítja. Megnyeri a szinte el­bűvölt hallgatóságának rokonszenvét. A riporterek iránjai sebesen sciklanak a papíron, idős professzorok nem taka­rékoskodnak a jegyzeteléssel, az FBI mikrofonjai egy percre sincsenek ki­kapcsolva. Angela Davis izgatott, de leplezi nyugtalanságát. Jól tudja bár, mire szá­míthat. Az Egyesült Államok legna­gyobb egyetemének emelvényét hasz­nálja a tudományos szocializmus eszmé­jének terjesztésére. Legendás harcot vív az akadémiai szabadságjogokért, amelyeket az uralmon levők megtépáz­nak, elfojtanak. EGY MÁSIK JELENET, A Los An­geles-i City Hall, Sam Yorty ultra-jobb­oldali polgármester székhelye elé tíz­ezer ember gyűlt össze: feketék, fehé­rek, barnák. Szakszervezetiek és diá­kok, az évek óta sztrájkoló kaliforniai szőlőszedők és a háborúellenes mozgal­mai­ szervezeteinek képviselői. Tízezer torok zúg tiltakozást. Éjszaka az egykori Hollywood­ Stars és a mostani Gouverneurs Ronald Rea­­gen polgárháborús osztagai körülfogják a Fekete Párducok városi főszállását, és rohamra készen lőni kezdik. A fiatal embereket, akik a támadás órájában a kétemeletes, klinkertégla épületben tartózkodnak, kiráncigálják a füstölgő romok közül és börtönbe vetik őket. A demokratikus Los Angeles a néger felszabadítási mozgalom oldalán áll. A szolidaritás érzése eggyé forrasztja a tüntetés résztvevőit, kudarcra kárhoz­tatja a titkosrendőrség rühes kutya módjára kóborló leselkedőit. Szónok szónok után ragadja kézbe a mikrofont: „Kalifornia Kommunista Pártjáé, An­gela Davis professzoré a szó!” A lelkesedés és a rokonszenv hullá­ma vonul végig a túlnyomóan fiatal hallgatóságon, amikor a kislányosan ható alabamai néger nő megjelenik az emelvényen. Percekig nem jut szóhoz. Mindenki érzi: Angela jelkép lett. A Fekete Párducokkal való rokonszenve jeleként hordja az „African haird”-et, az amerikai néger nép rabszolgának el­hurcolt elődei hajviseletét. Arca most még szebb, mint máskor. Szeme ragyog a harci hévben. Hangjának ma csak­nem fémes csengése van. Újra meg újra vá­laszol a tömeg kiáltásaira, apró, össze­szorított ökleit a magasba emelve. Minden haladó amerikai szilárd akara­tának jelképe az elnyomás bilincseinek lerázása. — Mi, kommunisták a fekete-fehér egységfrontért vagyunk, az imperializ­mus ellen, szoros szövetségben a Fekete Párducokkal! — kiáltja Angela Davis. Az ő szava, a párt szava, megértik és gyö­keret ver. A HARMADIK KÉP. Féltucat ostoba, bulldogképű fickó, az FBI hivatásos fej­vadászai között halad egy barna se­­lyemblúzos, sötét miniszoknyás, fiatal nő. Rövid, lesimuló haja, túlméretezett, divatos szemüvege sem tudják leplezni személyazonosságát. Ő Angela Davis: Keskeny, törékeny kezes bilincsben. Az a látszat, mintha féltenék a hatalmas elnyomó szervezet poroszlói ezt a csodá­latos nőt. Angela Davist letartóztatják és kihall­gatásra vezetik. A New York-i bírósági épület egyik sötét folyosóján felismeri őt egy fiatal néger férfi, akit más ügyben tanúként idéztek meg. — Szeretünk téged, a keleti parttól a nyugati partig, és megmentünk! — kiáltja hangosan, elszántam­. Angela összezárt kezét üdvözlésre eme­li. Az ellenség hatalmában is helyén ver a szíve az igazi harcosnak. HÁROM EPIZÓD egy nő életéből, akinek képét ma százmilliók ismerik, és akinek sorsa megmozgatja az emberi­séget. (Fordította: D. Tv KISA­FÖlD 1971. február 2., kedd É­ltest Sorsolt a BLeoffeSsS SBíróség A Magyar Népköztársaság Legfelső Bírósága hétfőn tel­jes ülést tartott, amely meg­vitatta a polgári kollégium kétévi működéséről készített beszámolót. A teljes ülésen megjelent dr. Korom Mihály igazság­ügyminiszter és dr. Szénási Géza legfőbb ügyész is. Dr. Szakács Ödön, a Leg­felső Bíróság elnöke megnyi­tó beszédében áttekintést adott a Legfelső Bíróság Kol­légiumának az elmúlt idő­szakban — a IX. kongresszus határozatainak szellemében — végzett munkájáról s ar­ról a fejlődésről, amely a Legfelső Bíróság elvi irányí­tó tevékenységének módsze­rei és hatékonysága tekinte­tében végbement. ■— A X. kongresszus hatá­rozatában megjelölt célok megvalósulásának elősegíté­se a Legfelső Bíróságnak is elsőrendű kötelessége — mu­tatott rá. Ezután a teljes ülés beha­tóan megvitatta a polgári kollégium beszámolóját. Felszólalt dr. Korom Mi­hály igazságügyminiszter is. Kiemelte a jogalkotásnak és jogalkalmazásnak az új gaz­dasági mechanizmus beveze­tése óta eltelt időszakban be­töltött kiemelkedő jelentősé­gét. Az új jogszabályok al­kalmazása komoly feladatok elé állította a Legfelső Bíró­ság polgári kollégiumát. Megelégedéssel állapította meg, hogy a polgári kollégium, feladatainak megfelelően ele­get tett. Hatékonyan közre­működött a mechanikus jog­­alkalmazás felszámolásában és a szocialista jogtudat fej­lesztésében. Dr. Szénási Géza legfőbb ügyész felszólalásában elis­merőleg nyilatkozott a pol­gári kollégium munkájáról, nagyra értékelte a szocialis­ta humanizmust, amely a személyiségi vonatkozású ügyekben a polgári kollé­gium jogalkalmazó és elvi irányító munkáját jellemezte. A teljes ülés dr. Szakács Ödön zárszavával ért véget. OBOTE Etiópiában Dr. Milton Obote, a tiszt­ségéből katonai államcsíny­nyel elmozdított ugandai el­nök hétfőn reggel Addisz Abebába, Etiópia fővárosába érkezett. Etiópiai körök nem erősítették meg, de nem is cáfolták a megérkezés hírét Az AFP azonban jól értesült forrásokat idézve tudni véli, hogy Obotet az addisz abebai repülőtéren Ato Ketema Jifra etiópiai külügyminiszter üd­vözölte. Lottó-juta­lomsorsolás Az 1971. Február 1-én szám: nyeremény: szám: nyeremény: szám: nyeremény: tartott lottó-jutalomsorso­láson a 4. heti lottószervé- C«94 (WO ti? 359 «SS ofotért-ut. 785 996 tv­nyék vettek részt: (»9 437 mosógép 365 «32 éléskamra-ut. 792 244 magnó 103 OSI bútor 373 773 éléskamra-ut. 3 005 611 lemezjátszó szám, nyeremény: 115 059 utalv. 378 341 hűtőgép 3 009 686 táskarádió 117 525 házt.­g. 389 246 Utalv. 3 023 756 Utalv. 003 120 ruházati cikk 119 589 lakástextil 392 740 házt.­g. 3 028 374 lakástextil 005 784 ki­mit vál. 126 406 ofotért-ut. 397 779 Varsó—Leningrad 3 029 949 hűtőgép 009 872 ki mit vál. 152 014 fényképezőgép körutazás 3 033 788 táskarádió 019 457 porszívógép 155 299 háztart.-g. 399 283 éléskamra­ ut. 3 042 716 utasv. 028 764 éléskamrám. 162 605 tv 404 190 ki mit vál. 3 047 364 ruházati cikk 037 152 éléskamrám. 215 531 lemezjátszó 409 782 tv 3 051 325 éléskamra-ut. 047 787 lakástextil 219 431 ruházati cikk 424 757 bútor­ lakbér. 3 058 366 ruházati cikk 049 372 éléskamráut. 228 537 ruházati cikk 433 244 utalv. 3 04­­1 utalv. 053 801 mosógép 229 123 varrógép 440 326 éléskamra-ut. 3 070 130 éléskamra-ut. 060 170 lakástextil 262 224 lemezjátszó 440 982 utasv. 3 780 947 utasv. 062 880 éléskamrául 272 527 hűtőgép 472 063 tv 3 789 405 sli­mit vál. 065 211 bútor 278 178 lakástextil 473 747 tv 3 797 SÍI éléskamra-ut. 075 219 lakástextil 304 791 ki­mit vál. 489 168 ofotért-ut. 3 797 316 éléskamra-ut. 078 047 hűtőgép 316 940 bútor 0 40 233 ofotért-ut. 3 798 406 táskarádió 084 241 magnó 344 515 ki mit vál. 496 627 magnó 3 813 341 utalv. 080 920 ki mit Vál. 347 142 magnó 506 492 tv 3 816 942 hűtőgép 085 455 háztart.-g. 300 781 lakástextil 507 970 éléskamra-ut. 3 821 829 utalv. 090 299 táskarádió 358 700 lakástextil 614 114 tv 3 834 946 tv szám. nyeremény: 3 836 198 3 838 215 5 604 50­5 607 808 5 609 454 5 614 545 5 779 826 5 785 617 5 788 396 éléskamra-ut hűtőgép éléskamra-ut. éléskamra-ut utalv. hűtőgép utalv. háztart.-g. háztart.-g. A nyertes szelvényeike« 1971. február 30-ig kel­t totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság lebonyolí­tási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. II.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül t­ sorsolás után készült sm esetleges hibákért felelő­­­séget nem vállalunk. (MTI) fi­nexsió Vietnam (17.) A kormány­csapatok katonái embertelen módon megkínoznak mindenkit, akiről feltételezik, hogy a szabadságharcosokkal tart fenn kapcsolatot.

Next