Kisalföld, 1971. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-02 / 258. szám

2 Hazai hírek Hétfőn dr. Dimény Imre miniszter vezetésével ülést tartott a MÉM miniszteri ér­tekezlete, amely — egyebek között — a hazai fehérjeter­melés bővítésének lehetősé­geiről tárgyalt. Az értekezlet megállapította, hogy a hazai takarmányfehérje-termelést az élelmiszerek biológiai ér­tékének növelése, valamint az állati termékek exportle­hetőségeinek jobb kihaszná­lása érdekében fokozni kell. ★ Dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter meghí­vására hétfőn Budapestre ér­kezett T. Wrzaszczyk, lengyel gépipari miniszter. A minisz­teri tanácskozáson a két or­szág gépipari együttműködé­sének több időszerű­­kérdésé­­­ről tárgyalnak, s megvitatják a nagy befogadóképességű autóbuszok gyártásának koo­perációs lehetőségeit. ★ A kormány György Gyula, kohó- és gépipari miniszter­helyettest érdemei elismerése mellett beosztásából novem­ber 1-i hatállyal felmentette, egyidejűleg dr. Betler Sán­dort kohó- és gépipari mi­niszterhelyettesé kinevezte. ★ A Magyarországi Unitárius­ Egyház október 31-i zsinati ülésén dr. Ferencz Józsefet, az unitárius egyház püspökévé, Bartók Bélát, az unitárius egyház főgondnokává válasz­totta. Megválasztásukhoz az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke az előzetes hozzájáru­lást megadta. (MTI) KISALFÖLD 1971. november 2., kedd Brezsnyev hazaérkezel! Közös közleményt adtak ki az NDK-beli látogatásáról MOSZKVA Hétfőn délután visszaérkezett Moszkvába Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja. Brezsnyev Georges Pompidou, francia köztársasági elnök és a francia kormány meghívására Franciaországban tett hiva­talos látogatást. Ezt követően a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására az NDK-ban­ tartózko­dott baráti látogatáson. A vnukovói repülőtéren az SZKP KB főtitkárát Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és más hivatalos személyisé­gek fogadták. Jelen volt Franciaország és az NDK moszkvai diplomáciai képviseletének vezetője is. BERLIN Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága fő­titkárának a Német Demokratikus Köztársaságban tett látoga­tásáról hétfőn este közleményt adtak ki. Szívélyes, elvtársi légkörben megvitatták az SZKP és az NSZEP, a Szovjetunió és az NDK közötti kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit, valamint az európai és a világpolitika időszerű problémáit. A felek kölcsönösen tájékoztatták egy­mást az országukban folyó szocialista és kommunista építés menetéről. A Centropress hétfő esti kom­mentárja: A ROHANÓ IDŐVEL a diplo­máciai élet eseménysorozata fény még jobban lépést tud tartani, mint a telekommunikáció. Mi­közben a világsajtó — termé­szetesen elsősorban a Szovjet­unió és Franciaország sajtója — még Leonyid Brezsnyev párizsi útjának eredményeit értékeli és méltatja, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára már Berlin­ben, az NDK fővárosában foly­tatja tárgyalásait. Franciaországi látogatásának jelentőségét, miként az eddig rendelkezésre álló sajtó-, telex­es rádióanyag mutatja, világ­szerte magasra értékelik. Idéz­zük például Maurice Schumann, francia külügyminiszter nyilat­kozatát, amely a Pravda hétfői számában jelent meg: „Elfo­gadtuk a Szovjetunió és Fran­ciaország együttműködésének alapelveit és a szovjet—francia nyilatkozatot. Aláírtuk a hosszú lejáratú gazdasági, együttmű­ködési egyezményt. Ezek a do­kumentumok szilárd alapot szol­gáltatnak a két ország tartós együttműködéséhez". Schumann azt is hozzáfűzte: már az ENSZ- ben mondott beszédében kije­lentette, hogy 1972-nek az euró­pai biztonsági értekezlet esz­tendejévé kell változnia, és a párizsi francia—szovjet tárgya­lások után még több meggyő­ződéssel ismétli meg ezt a ki­jelentését. A L'Aurore című francia na­pilap is ezt a gondolatot emeli ki. „Pompidou és Brezsnyev — együttműködésüket kiszélesítve — zöld fényt adnak az euró­pai biztonsági értekezlet 1972- ben való megtartásához” — szögezi le az újság. Érdekes mó­don a nagyburzsoáziához közel álló Figaro című újság is ezt emeli ki. Figyelemre méltó az Humanité-nak, a Francia Kom­munista Párt lapjának az a megállapítása, hogy a párizsi tárgyalások mérlege pozitív, és az SZKP főtitkárának franciaor­szági látogatása mindenképpen új szakaszt nyitott meg az euró­pai enyhülés folyamatában. Ugyanezt a gondolatot más szavakkal fogalmazta meg hét­fői vezércikkében a Pravda: „A franciaországi látogatás követ­keztében a szovjet—fracia együttműködés megfelel a két nép óhajának, és nem irányul egyetlen nép érdekei ellen sem." Hangsúlyozza a Pravda a szov­jet—francia közleménynek talán leglényegesebb pontját: azt, hogy az együttműködési politi­kának a két ország közötti kap­csolatai állandó irányzatává és a nemzetközi élet állandó té­nyezőjévé kell válnia. MÁS SZAVAKKAL úgy is mondhatnánk: nemcsak az euró­pai biztonsági értekezletnek adott 1972-re zöld utat a pá­rizsi magas szintű találkozó, ha­nem zöld fényt mutat a békés egymás mellett élés elvének gyakorlati megvalósítására az egész világ számára. ESTI TÁVIRATOK BUDAPEST Az MSZMP Központi Bi­zottsága meghívására október 17—31. között baráti látoga­tást tett hazánkban a Guineai Demokrata Párt küldöttsége, amelyet dr. Kamara Kekou­­ra, a központi bizottság tag­ja, egészségügyi államtitkár vezetett. A guineai küldött­ség átadta Ahmed Sekou Toure elnöknek, a Guineai Demokrata Párt főtitkárának Kádár Jánoshoz, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárához intézett baráti üze­netét. Az MSZMP Központi Bizottságának képviselői ki­fejezték, hogy a magyar nép mély megbecsüléssel tekint a guineai nép eredményeire és harcára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára levél út­ján baráti választ küldött Ahmed Sekou Toure elnök­nek. A Guineai Demokrata Párt küldöttsége vasárnap el­utazott Budapestről. ★ A Külkereskedelmi Mi­nisztérium párt- és gazdasági vezetőinek, a külkereskedel­mi vállalatok igazgatóinak és párttitkárainak részvételével hétfőn aktívaértekezletet tar­tottak a Külkereskedelmi Mi­nisztériumban. Mindenekelőtt fizetési mérlegünk helyzetét, javításának módjait vizsgál­ták. Az aktívaértekezlet vitá­ját dr. Bíró József miniszter foglalta össze, hangsúlyozta a belső piac megszilárdításá­nak, az import mérséklésének és az export fokozásának nagy jelentőségét. BIHARUGRÁN síremléket állítottak az egy éve elhunyt, Szabó Pál, Kossuth-díjas író­nak. Az avatóünnepségre va­sárnap délben került sor. A kegyeletes aktuson ott voltak a családtagok, a barátok és a tisztelők, köztük a Magyar Írószövetség tagjai. A meg­emlékező szavak után ko­szorúkkal, a kegyelet virá­gaival tisztelegtek a megje­lentek Szabó Pál emléke előtt. MOSZKVA Berlinből Moszkvába veze­tő útján Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára a repülőgép­ről táviratot küldött az NDK vezetőinek: Erich Honecker­­nek, Walter Ulbrichtnak és Willi Stophnak, valamint táv­iratot intézett a lengyel ve­zetőkhöz — Edward Gierek­­hez és Józef Cyrankiewicz­­hez és Piotr Jaroszewiczhez. ★ Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke ok­tóber 26-tól 30-ig baráti lá­togatást tett Kubában. A Ku­bai Köztársaság vezetői és népe testvéri szívélyes fo­gadtatásban részesítették Ko­szigint. November 1-én szovjet- kubai közös közleményt ad­tak ki a látogatásról. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 3. szá­mú bizottsága a faji megkü­lönböztetés minden formájá­nak felszámolásáról tárgyal. Az erről folyó vitában hétfőn felszólalt Budai Gyula, ma­­:­gyar küldött. Hangoztatta: az ENSZ fennállásának 26. évé­ben és évekkel a gyarmati rendszer összeomlása után már nem kellene a faji meg­különböztetés problémájával foglalkozni, ha a nyugati ha­talmak politikai-katonai szö­vetségesei nem nyújtanának segédkezet és folyamatos tá­mogatást a fasiszta fajüldö­ző rezsimeknek. ★ „ Hétfőn Chile és Kolumbia nemzeti lobogója közé fel­vonták a Kínai Népköztársa­ság öt aranycsillagos, vörös lobogóját az ENSZ New York-i székháza előtti téren sorakozó zászlók közé. Noha az ENSZ-be felvett országok zászlainak felvonása első íz­ben ünnepélyes keretek kö­zött szokott végbe menni — amelyre a közgyűlés 26. ülés­szakán eddig már négy alka­lommal került sor — a kínai lobogó felvonása a külsősé­gek mellőzésével történt — állapítja meg a Reuter-iroda jelentésében. WASHINGTON William Fulbright elnökle­tével hétfőn délelőtt rendkí­vüli tanácskozásra ült össze a szenátus külügyi bizottsá­ga, hogy „hézagpótló szük­ségmegoldást” keressen a múlt pénteken teljes egészé­ben elvetett küldföldi kato­nai és gazdasági segélyprog­ram behelyettesítésére. ★ George Hart, az Egyesült Államok szövetségi bíráinak egyike hétfőn elvetette az Aleut-szigetek térségében végrehajtandó, minden eddi­ginél nagyobb hatóerejű nuk­leáris kísérleti robbantás be­tiltására tett javaslatot, s ez­zel az utolsó jogi kapu is be­zárult azok előtt, akik szeret­ték volna megakadályozni a súlyos rádióaktív-szennye­­zéssel fenyegető föld alatti kísérletet. Az amerikai atom­energia bizottság még va­sárnap közölte, hogy novem­ber 5-re készen áll az öt megatonna hatóerejű robban­tásra. A LONDON - Edward Heath miniszter­­elnök, Reginald Maudling belügyminiszter és Lord Car­rington hadügyminiszter hét­főn megvitatta az Észak- Írországban kialakult helyze­tet. Mértékadó körök szerint a kormány egyelőre nem kí­ván eljárást indítani a rob­bantások ügyében, mindad­dig amíg a felelősség kérdé­sét megnyugtatóan nem tisz­tázzák. Észak-Írországból származó jelentések arról számolnak be, hogy hétfőn délelőtt az Ír Köztársaság te­rületéről lövéseket adtak le angol katonákra, akik egy ha­tár menti hidat aknáztak alá Fermanagh közelében; a brit katonák viszonozták a tüzet. Belfastban fiatalok felgyúj­tottak két autóbuszt, a ható­ságok hét személyt őrizetbe vettek. ★ John Gollan, Nagy-Britan­­nia Kommunista Pártjának főtitkára vasárnap este nyi­latkozott az I. T. V. televí­zióállomás riporterének. Egyebek között kijelentette, hogy a párt taglétszáma je­lenleg alacsony ugyan, de minden bizonnyal növekedni fog. A pártnak arra kell össz­pontosítania erőfeszítéseit, hogy hangsúlyozza, milyen válsággal küzd Nagy-Britan­­nia, és rávilágítson, hogy ezeken a bajokon csak szo­cialista megoldás­­ segíthet. Golan kijelentette: Nagy-Bri­­tanniában nagy fronton, de­mokratikus módszerekkel le­het haladni a szocializmus felé, s a parlamenti hatalmat ki lehet vívni a tömegmozga­lom összes demokratikus for­májának támogatásával. Ez elszigetelné a jobboldali és tory-erőket. Ez a felfogás — mondotta Golan — hasonló a chileihez. KARACHI A pakisztáni rádió hétfőn este azt állította, hogy a nap folyamán Syb­at közelében „indiai ügynökök” tüzérségi és gyalogsági támogatással pakisztáni állásokat támad­tak. A rádió közlése szerint „pakisztáni önkéntesek” Ke­­let-Pakisztán különböző ré­szén 99 „indiai ügynököt” megöltek. (MTI) ★ Országgyűlési küldöttségüket fogadta a szovjet államfő MOSZKVA Pirityi Sándor, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: • A magyar országgyűlés kül­döttsége, amely a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghí­vására egy héttel ezelőtt ér­kezett a Szovjetunióba, uk­rajnai és üzbegisztáni kör­utazását befejezve vasárnap visszatért Moszkvába. A de­legáció TU-114-es gépe ke­véssel éjfél előtt szállt le a szovjet főváros domogyedo­­vói repülőterén, ahol fogadá­sára megjelent Jadgar Nasz­­riggyinova, a Legfelső Tanács nemzetiségi tanácsának elnö­ke és a Legfelső Tanács több más magas rangú tisztségvi­selője, valamint Rapai Gyula, moszkvai magyar nagykövet. Hétfőn reggel a magyar or­szággyűlési delegáció látoga­tást tett Moszkvában a városi tanácsnál. Vlagyimir Pro­­miszlov, a városi tanács vég­rehajtó bizottságának elnöke meleg szavakkal méltatta a Moszkva és Budapest közötti kapcsolatokat, utalva arra, hogy Magyarországon ebben a hónapban rendezik meg a szovjet hős városok hetét. Vlagyimir Promiszlov a látogatás végeztével átnyúj­totta Apró Antalnak Moszk­va város kulcsát. A magyar országgyűlési küldöttség ve­zetője és tagjai beírták nevü­ket a városi tanács vendég­könyvébe, majd városnéző sétára indultak. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke hétfőn este fogadta a Moszkvában tartózkodó magyar parla­menti küldöttséget. Előzőleg, hétfőn délben Rapai Gyula, Magyarország moszkvai nagykövete fogadást adott a magyar országgyűlés küldött­sége tiszteletére. Délután a magyar küldött­ség felkereste a mintegy tíz­ezer mu­­kást foglalkoztató Moszkvai II-es számú Óra­gyárat, amely kollektív tagja a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak. Este a Kremlben Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta országgyűlé­sünk küldöttségét. Podgornij meleg szavakkal üdvözölte a magyar delegáció vezetőjét és tagjait. Emlékez­tetett a magyar és szovjet ve­zetők legutóbbi személyes ta­lálkozóira, amelyeken ismét és ismét bebizonyosodott, hogy a Szovjetunió és a Ma­gyar Népköztársaság kapcso­latában nincsenek vitás kér­dések, teljes a nézetek azo­nossága minden alapvető kér­désben. Apró Antal válaszában őszinte megelégedéssel nyi­latkozott a magyar parla­menti küldöttség szovjetunió­beli látogatásának eddigi ta­pasztalatairól, tolmácsolta a delegáció tagjainak köszöne­tét a gazdag útiprogramért. A magyar parlamenti kül­döttség hétfői programja színházlátogatással zárult. Pannonhalma vendégei voltak. Kilenc nemzet zenetudósai Budapesten tartotta kétna­pos tanácskozását a Szerzői Jogi Társaságok nemzetközi szervezetének (CISAC) zenei tanácsa. Az üléseken Kadosa Pál, a világhíres magyar ze­neszerző elnökölt. A többi között a zenei alkotások dí­jazásáról, valamint a zenei plágiumokról tárgyaltak. A tanácskozás 80 résztve­vője: finn, francia, olasz, spanyol, lengyel, csehszlo­vák, belga és német zenetu­dósok, zeneszerzők vasárnap Pannonhalmára látogattak, ahol Zátonyi Zsigmond, az idegenforgalmi kirendeltség vezetője fogadta őket. Csodálattal szemlélték az évezredes műemléket, az óriási könyvtárat, valamint az orgonamúzeumot. Ezután Lehotka Gábor, orgonamű­­vész koncertet adott tiszte­letükre, Bach d-moll toccata és fúga, Kodály Orgonamise, Kadosa 4 orgonadarab és Liszt B—A—O-H prelúdium­a és fúga című művét adta elő. Majd a barokk kápolnában az országban egyedülálló ba­rokk orgonán játszott a ven­dégeknek, akik elmondották, hogy magyarországi tartóz­kodásuk legszebb élménye Pannonhalma volt. 1ST­O IPS SLSST i® az 1971. november 1-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 43. heti lottószel­vények vettek részt. 0 001 318 OI’OTÉRT 2 786 706 éléskamra 2 983 184 lak­tex. 3 318 391 utalv. 5 033 673 ruházati ut. ut. 2 995 697 bútor 3 343 576 magnó cikk 0 009 532 utalv. 2 793 046 éléskamra 3 028 414 lemezjátszó 3 389 489 háztart. g. 5 047 535 éléskamra 2 003 581 ki­mit vál. ut. 3­ 033 584 lemezjátszó 3 385 782 lak-tex. ut. 2 005 492 méteráru 2 795 809 éléskamra 3 358 933 óra 3 389 226 háztart. g. 5 078 904 lak-tex. 2 009 904 méteráru ut. 3 063 637 méteráru 3 389 862 magnó 6 035 368 éléskamra 2 014 730 ruházati 2 798 280 háztart. B. 3 058 649 hűtőgép 3 397 638 ruházati ut. cikk 2 798 683 méteráru 3 074 126 varrógép cikk 6 037 849 utasv. 2 608 287 bútor­lak- 2 798 823 ki­mit vál. 3 203 907 ruházati 3 397 812 OFOTÉRT 6 047 051 háztart. g. bér. 2 809 199 tv cikk ut. 6 056 365 tv 2 613 774 éléskamra 2 817 945 tv 3 206 871 magnó 3 397 256 fényképező- 6 062 012 ruházati ut. 2 838 352 de kamra 3 208 132 ruházati gép cikk 2 616 310 varrógép ut. cikk 3 402 738 fényképező- 6 068 445 éléskamra 2 628 865 varrógép 2 845 563 varrógép 3 222 322 magnó gép ut. 2 641 794 rádió 2 854 629 utalv. 3 223 123 tv 3 493 932 táskarádió 6 073 775 éléskamra 2 853 535 lak.-tex. 2 869 965 lak-tex. 3 225 847 hűtőgép 3 492 995 éléskamra ut. , cd­­m 2 875 725 ruházati 3 231 824 ruházati ut. 6 078 388 bútor lak-2 668 895 rádió­­cikk 3 421 959 utalv. bér. 1 068 895 radio 2 gzg gy. óra 3 243 596 ruházati 5 002 864 ruházati 6 076 839 rádió 2 673 594 háztart. g. 2 886 799 ruházati cikk cikk 6 078 300 lemezjátszó 2 676 849 ruházati cikk 3 247 121 ruházati 5 007 446 magnó 6 088 153 ruházati cikk­ 2 891 509 ruházati cikk 5 d­6 523 mosógép cikk 2 679 647 ki­mit vál. cikk 3 248 962 ruházati 2 683 571 mosógép 2 893 212 mosógép cikk A nyertes szelvényeket 1973. 2 683 179 fényképező- 2 898 975 háztart. g. 3 253 035 bútor november 30-ig kell a totó-lottó gép 2 905 559 éléskamra 3 253 293 háztart. g. Der­é­lt Kel a toto IOMO 2 689 624 mosógép ut. 3 254 299 utalv. kirendeltségek, az OTP-fiókok, 2 704 269 ki mit vál. 2 908 083 bútor-lak- 3 272 329 háztart. g. vagy a posta útján a Sportfogó-2 704 609 ruházati bér. 3 376 000 éléskamra dási és Lottri­-azentóság lebo­cikk 2 927 368 bútor-lak- ut. s LOU,hazhatosag lebo-2 731 039 ki mit vál. bér. 3 282 675 lusztart. g.­nyolítási osztályához (Budapest, 2 734 504 lak-tex. 2 936 171 ki mit vál. 3 297 470 méteráru V., Münnich Ferenc utca 15.) él-2 735 610 éléskamra 2 936 743 ki mit vál. 3 302 816 éléskamra Untatni ut. 2 941 113 éléskamra ut.­­ 2 743 943 lak-tex. ut. 3 302 446 éléskamra A gyorslista közvetlenül a sor-2 766 553 óra 2 942 109 éléskamra uta­solás után készült, az esetleges 2 769 619 utalv. ut. 3 307 115 ki mit vál. hibákért felelősséget nem válla-2 785 788 bútor-lak- 2 966 850 tv 3 313 704 éléskamra lank. bér. 2 969 228 háztart. g. ut. (MtITI)

Next