Kisalföld, 1972. április (17. évfolyam, 79-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

2 HETI VILÁGHÍRA­DÓ HÉTFŐ: Fock Jenő vezetésével magyar kormányküldöttség érkezett Moszkvába. — A protestánsok általános sztrájkot rendeztek Észak-Írországban. — Megkezdődött Angela Davis pere. KEDD: Helsinkiben folytatódtak a SALT-tárgyal­ások. — Genfben a szocialista országok a vegyi fegyverek betiltását javasolták. SZERDA: Megkezdődött a nyugat-berlini lakosok húsvéti látogatása az NDK-ban. — Megalakult Piotr Jaroszewicz el­nökletével az új lengyel kormány. CSÜTÖRTÖK: A török rendőrség agyonlőtte az ember­rablókat, meghaltak a túszok is. — Elmaradt a párizsi Viet­­nam-konferencia ülése. PÉNTEK: Megnyílt a Finn KP kongresszusa. — Szudánba érkezett az afrikai körúton levő Nicolae Ceausescu. SZOMBAT: Az indiai külügyminiszter Afganisztánban tár­gyal. — Észak-Írország angol helyőrségeit újabb ezreddel erő­sítették meg. Így látta a hetet kommentátorunk, Pálfy József: Több mint fél évszázada volt már egyszer „véres hús­­vét” a smaragd-szigetnek mondott Írország földjén: ír hazafiak kiomló vére festette akkor pirosra azt a zöld pá­zsitot, amelyhez foghatót másutt sehol senki sem lát­hat. Félő, hogy az idei ün­nep is csak békétlenséget hoz az ír sziget északkeleti csücs­kének. Pedig protestánsok és katolikusok látszólag egymás­ra licitálnak vallási buzga­lomban. Nemzeti érzésekben és ellenérzésekben is ... Mindez pedig eltorzítja, meg­másítja az osztályharc front­vonalát: sajnos, ír munkás és angol munkás is egymás ellen fordul, a kizsákmányo­lok régi politikája, az „oszd meg és uralkodj” ma is érvé­nyes Ulsterban. A héten valami történt Észak-Írországban, a londoni kormány végre cselekvésre határozta el magát. Ha nem is arra, amit az ír katolikus ki­sebbség követel: a politikai jogfosztottság teljes felszámo­lására, a gazdasági és szociá­lis helyzet megjavítására, s nem utolsósorban az inter­náltak szabadon bocsátására. Heath konzervatív kormánya most teljesen magára vállal­­ta a felelősséget és az észak­ír probléma megoldásának gondját, amikor megszüntette Észak-Írország több mint 50 esztendeje fennálló önkor­mányzatát. A londoni kor­mány irányítja átmenetileg Ulster ügyeit, amelyeket így most kivett a belfasti pro­testáns angol kormány kezé­ből. A héten ez az észak-ír­országi angol lakosság tünte­tett és sztrájkolt a legheve­sebben a londoni döntés mi­att. Az IRA, az ír köztársa­sági hadsereg egyelőre láb­hoz tett fegyverrel várja a fejleményeket... A világban másutt is pél­dázták tragikus események azt az igazságot, hogy az erő­szak erőszakot szül. A leg­drámaibb fordulat a mosta­nában annyifelé divatossá lett emberrablási históriák közül a törökországiban következett be. Egy NATO-támaszpont radarállomásáról három kül­földi szakembert, két angolt és egy kanadait, elraboltak a „török népi felszabadítási hadsereg” elnevezésű csoport tagjai. A hatóságok elutasí­tották az emberrablóknak azt a követelését, hogy cserébe engedjék szabadon a siralom­házban ülő három szélsőbal­­oldali fiatalembert, akit nem­rég ítélt halálra a hadbíróság. A rendőrség néhány nap alatt nyomára jutott az emberrab­lóknak. Körülvette a házat, ahol foglyaikat tartották. Tűzharc alakult ki, amelyben a csoport tíz tagja életét vesz­tette. A két angolnak és a kanadainak is már csak a holttestét találták meg a rend­őrök. A „török népi felszabadítá­si hadsereg” hangzatos elne­vezése mögött szélsőbalolda­li fiatalok húzódnak meg, akik szívük szerint a török katonai diktatúra ellen akar­nak harcolni, de akik való­jában éppen a legsötétebb tö­rök reakció malmára hajtják a vizet. A szélsőségek talál­koznak így... Az egyéni ter­rort semmire sem jó eszköze csak még kegyetlenebb elnyo­mást szül: a katonai diktatú­ra fokozásának igényét ala­pozza meg az álforradalmár, balos fellépés. A török reak­ciós körök eközben még in­kább Washington felé fordul­nak, megnyitják a török ki­kötőket az amerikai hadiha­jók előtt, és Phantom-repülő­­gépeket várnak az USA-tól. Mindez tíz-egynéhány nap­pal azelőtt, hogy Ankarába várják egyhetes hivatalos lá­togatásra Podgornijt, a Szov­jetunió államfőjét. A szovjet —török jószomszédi viszony helyreállítása rendkívül fon­tos lenne egész Európa szem­pontjából, ugyanakkor pedig kihatna a Földközi-tenger ke­leti medencéjének katonai és politikai helyzetére is. Nyil­ván ezt akarják megakadá­lyozni az enyhülés ellenségei, akik Törökországon belül minden eszközt megragadnak, talán még azt is, hogy szél­sőbaloldali mezt öltsenek, és­­ a tényleges népi elégedetlen­séget lovagolják meg. Argentínában — Törökor­szágtól vagy 15 000 kilométer­re — majdnem hasonló re­ceptet alkalmaznak. Ott is van „népi forradalmi hadse­reg”, amelynek tagjai a nép sorsának jobbrafordulását az emberrablástól várják, ők a FIAT-művek cordobai gyár­igazgatójára tették rá a kezü­ket. Követelésük: egymillió iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ii mii mi mi mii mi dollár, amiért tanszereket, gyermekholmikat vásárolná­nak a szegény gyerekek kö­zötti szétosztásra, továbbá 50 politikai fogoly szabadon bo­csátása. Az argentin kormány az utóbbi követelés teljesíté­sét megtagadta. A FIAT-gyár a kulisszák mögött hosszan tárgyalt, közben az ERP (ez a három betű a „népi forradal­mi hadsereg” nevének rövidí­tése) napról napra elhalaszt­ja a kivégzést. Az eset arra mindenesetre jó volt, hogy Buenos­ Aires­­ben azoknak a tábornokok­nak, tengernagyoknak a hely­zetét erősítse meg, akik „a rend és a törvény” jelszavá­val népellenes politikát akar­nak folytatni. Nem véletlen, hogy a hadsereg főparancs­noka az a Lopez Aufranc tá­bornok lett, aki a III. hadtest parancsnokaként éppen Cor­­dobában verte le a munká­sok, a többi közt a FIAT-gyá­­riak őszi nagy sztrájkját, va­lóságos forradalmi megmoz­dulásait. A balos, trockista, anar­chista és egyéb terrorakciók, az elszigetelt erőszakos cse­lekedetek éppen az ellenkező hatást érhetik el, amit vég­rehajtóik vártak. Igaz vi­szont, hogy az eredmény nem­egyszer talán éppen az, amit a kitervelők akartak... Franciaországban a közel­múltban a Renault-gyár sze­mélyzeti vezetőjének elrablá­sa mutatott hasonlóságot a törökországi vagy az argentí­nai esetekkel. A francia kom­munisták fegyelmezettsége kudarcra kárhoztatta a szél­sőbaloldali provokációs szándékokat. Az öntudatos munkások előtt nyilvánvaló volt, hogy csak a baloldal megosztása lehetett a célja az anarchista-maoista csoportok­nak a Renault-gyár körül kel­tett politikai viharral. Mert a gyár munkásai ezt visszauta­sították, s mert az egésznek nagyobb lett a füstje, mint a lángja, a szélsőbal Párizsban egyszerre elcsendesült. Helyette az uralkodó osz­tályok a régi módszert vették ismét elő, hogy fenntartsák a baloldal megosztottságát. Szembefordították — még­hozzá a népszavazásnak tu­lajdonképp jelentéktelen kér­désében — a szocialistákat a kommunistákkal. Most már véglegessé vált, hogy csak a Francia Kommunista Párt az, amely április 23-án a „nem”­­mel való szavazást sürgeti, a szocialisták azt mondják, elég, ha valaki nem szavaz. Ugyan­ez a szélsőséges, balos cso­portok taktikája is. Objektí­ve tehát újra a reakciót segí­tik, így lesz biztos többsége a francia uralkodó osztályok ál­tal kért népszavazási „igen”­­nek. 1 db Csepel 350-es TEHERGÉPKOCSI, műszakilag újonnan vizsgáztatva, ELADÓ: Csepel 350-es tehergépkocsi­alkatrészek ELADÓK. Cím: Termelőszövetkezet, Dunaszeg. Zgyerka Pál fölnéz a magasba. A hegy csu­pasz gerince csontfe­hér, mögötte hallgat­nak az erdők. Aztán kétszeri nekirugaszko­dással megfordul, és el­néz a tárna felé. Ne­hézkes óvatossággal ta­possa a latyakos havat, mintha itt minden lé­pés kockázattal járna. — Ez volt a „senki földje” — mondja csen­desen, és elindulunk a sárisápi Malom utcán. Zgyerka Pál hóna alá most a sétabot fogan­tyúja szorul a géppisz­toly agya helyett, és azért lép olyan kínos óvatossággal, mert utoljára huszonhét esz­tendővel ezelőtt járt a saját lábán, akkor is valahol errefelé a sári­sápi utcákon, két front­vonal között, a „senki földjén". Nem is lépett akkor már, hanem kú­szott. Az arcát, mellét szorosan a talajhoz ta­pasztotta, s a térdével, könyökével nyomta magát előre a német golyószórófészek irá­nyába. Huszonhárom éves volt, és fiatal há­zas. Mielőtt az akna felrobbant alatta, ma­gába szívta a szétmar­­ t­evegőt! hangolt föld tavaszi il­latát. A pilisi erdőkben akkor már előmerész­kedtek a hóvirágok, de a virágszedők, a sári­sápi lányok még a föld alatt kucorogtak ... Amikor Zgyerka Pál kilép az utcaajtón, egyenesen a hegytetőre lát. Ha odafönn köd van, a szeme előtt sok ezer prémsapka szür­kéiik, mint huszonhét évvel ezelőtt egy regge­len, amikor megköny­­nyebbült sóhajként szállt a hír­erdőn, he­gyen, hegy alatt: „Itt vannak!” Alkonyodik. A táj csontos, szénpo­ros arcán kisimulnak a ráncok. A he­gyek feszes derékkal állnak, a falu felett, s a korai szürkület elmossa a magasba nyúló vasak vonalait. A he­gyek alatt emberek dolgoznak. Sok sok méternyi mélyen — talán éppen az utunk alatt — tenyerek feszül­nek a szerszámokra, csákány rop­pantja a követ, lapátok csosszannak szénkupacon, gépek dübörögnek, s a mélybe süllyesztett üres csillék szén­nel rakottan indulnak vissza, hogy fényt és meleget vigyenek a föld fe­­letti világnak. Kemény munka, kemény embe­rek ... Kevés beszédűek, őseik nemcsak a munkát szokták meg itt, hanem a halált is. Együtt járt velük sichtre (műszakra), ott lebegett folyton a fe­jük felett a bányában egy-egy meg­roppant gerenda vagy omlani készülő kőtömeg alakjában, feljött velük a­z urnából, belekóstolt a levesükbe megízlelte a hitelbe kapott törköly­­álinkát, s fagyos tekintettel mered’ újuk a könyökvédős hivatalnok szemüvege mögül, amikor a bérén álltak sorba a kis ablaknál. A bá­nyászok egymást sem dédelgették. A korán megrokkant apa tíz-tizenkét éves gyerekét leparancsolta a tárná­ba, mert ennie kellett a családnak. A bányász tenyere ritkán lágyult si­­mogatásra. Sűrűbben lendült ütésre a karjuk, mint ölelésre. De amikor a hatalom kemény acélszuronyokkal meredt rájuk, a kemény vállak ösz­­szesimultak, a karok egymásba fo­nódtak: Sárisáp ellenállt. Zengő János ökle kezdetben kértek. Majd követel­tek, s eljött a harag, a büntetés nap­ja is. A századforduló táján egy sztrájk alkalmával még efféle sza­vak is előfordultak az igazgatóság­hoz küldött levelükben: „könyörög­ve”, „méltóztassék”, stb. Azaz: a tu­lajdonosok értsék meg, hogy a bá­nyászok követelése igazságos, legye­nek emberségesek, vizsgálják meg munkásaik életkörülményeit, és vált­sák le a zsarnokoskodó felügyelőket A tőke válaszolni „méltóztatott”­ el­bocsátásokkal. Odalent a fojtó lég­ben fogukat összeszorítva görnyedtek a vájárok, csillések, s nemegyszer kö­vet küldtek fel szén helyett. Az asz­­szonyok pedig újabb hitelért könyö­rögtek a fűszeresnél. Közben nőtt keményedett a szakszervezet, és a húszas évek végén már a kommu­nisták irányították a sárisápi sztráj­kolókat. Zgyerka János, a későbbi partizánvezér akkoriban már többet volt börtönben, mint szabadlábon, s ha itthon tartózkodott, hetente egy­szer jelentkeznie kellett a dorogi csendőrségen. A karok, vállak egyre erősebben szorultak egymáshoz... Aztán 1944. március 19-én a jegy­zői irodában ököllel vágott az asz­talra Zengő János. Le volt tartóztat­­­­va, mint a többi sárisápi kommunis­ta. — Maga miért állt közéjük, ki szervezte be? — kérdezte től­e az őrs­parancsnok. Zengő János szálfa ter­mete még magasabbra nyúlt a ka­kastollasok között. • — Ez itt, ni! — döngette a mell­kasát (a tüdeje már rossz volt ak­kor), és olyat csapott az íróasztalra az őrsparancsnok orra előtt, hogy a csendőrök meghökkenésükben még a pofonról is megfeledkeztek. Ezt az asztaldöngetést hamarosan a fegyverek ropogása követte. A kommunisták, Zgyerka János vezeté­sével szeptember közepétől már a pilisi erdőkben tanyáztak, és ahol tudtak, ártottak a fasisztáknak.­­ A sárisápi nép segítette a par­tizánokat — mondja Zgyerka Pál, aki mostanában­ „írásra adta a fejét”. A Erdőn, hegyen, Háború. * KISALFÖLD 1972. április 2., vasárnap Szovjet és magyar vezetők táviratváltása a felszabadulás évfordulója alkalmából KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, LOSONCZI PÁL elvtársnak, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, FOCK JENŐ elvtársnak, a Magyar Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének, BUDAPEST Kedves Elvtársak! Nem­zeti ünnepük — Magyarország felsza­badulásának 27. évfordulója — alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa, az egész szovjet nép és a magunk nevében szív­ből jövő üdvözletünket és legjobb kívánsá­gainkat küldjük Önöknek, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mánynak és a testvéri magyar népnek. Huszonhét év választ el bennünket attól a jelentőségteljes naptól, amikor Magyarország véglegesen felszabadult a fasizmus igája alól, s a magyar népnek lehetősége nyílott arra, hogy a független demokratikus fejlődés, az új élet megteremtése útjára lépjen. A magyar dolgozók forradalmi élcsapatuk — a Magyar Szocialista Munkáspárt — vezetésével törté­nelmileg rövid idő alatt alapvető társadalmi­gazdasági átalakításokat hajtottak végre, be­fejezték a szocializmus alanyainak lerakását, és ma a szocialista társadalom teljes felépí­tésének az MSZMP X. kongresszusa által meg­jelölt feladatai megvalósításán dolgoznak. Mély megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar kommunisták elvi, marxista-leni­nista álláspontot foglalnak el korunk legfon­tosabb problémáival, a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom egységének és összeforrottságának megszilárdításával kapcso­latban. A Magyar Szocialista Munkáspártn­k és a magyar kormánynak a Varsói Szerződés szervezetének megerősítését, a KGST-tagor­­szágok szocialista gazdasági integrációjának fejlesztését, az európai biztonság és a világ­­béke megszilárdítását célzó fáradhatatlan erő­feszítései mind jobban növelik a Magyar Nép­­köztársaság nemzetközi tekintélyét. A szovjet emberek nagyra értékelik a szov­jet és a magyar népnek a nézetek teljes azo­nosságán, a szocialista internacionalizmus szi­lárd elvein alapuló barátságát. A jövőben is mindent megtesznek testvéri kapcsolataink to­vábbfejlesztése és tökéletesítése érdekében. Kedves Barátaink! Dicső nemzeti, ünnepükön új munkagyőzel­­meket kívánunk Önöknek és az egész magyar népnek, kívánjuk a szocialista Magyarország további felvirágzását. Erősödjék és fejlődjék a Szovjetunió és Magyarország népeinek örök barátsága és együttműködése! L. BREZSNYEV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, N. PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, A. KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, L. I. BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága fő­titkárának, N. V. PODGORNIJ elvtársnak, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, MOSZKVA Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormány és az egész magyar nép nevé­ben szívből köszönjük a hazánk felszabadu­lásának 27. évfordulója alkalmából hozzánk intézett jókívánságaikat. Nemzeti ünnepünkön forró üdvözletünket küldjük Önöknek és a testvéri szovjet népnek. 1945. április 4-én Magyarország a szovjet hadsereg győzelmes .".arcainak eredményeként szabadult fel a hitleri fasiszták és hazai cinko­saik uralma alól. Ezzel lehetővé vált a nép hatalmának megteremtése, a független szo­cialista Magyarország építése. Az elmúlt ne­gyedszázad alatt a Szovjetunió”?­ a testvéri szocialista államokkal — a proletár nemzet­köziség alapján — szoros együttműködésben raktuk le a szocializmus alapjait, s dolgozunk ma — az MSZMP X. kongresszusának hatá­rozatait megvalósítva — a szocializmus les felépítésén. További fejlődésünk szilárd biz­tosítéka pártjaink és országaink barátsága és együttműködése. A jövőben is közös feladatunknak tekintjük a szocialista országok egységének és összefor­­rottságának erősítését, barátságunk és együtt­működésünk elmélyítését és sokoldalú fejlesz­tését az élet minden területén. Megtisztelő kötelességünknek tartjuk, hogy szocialista ha­zánk építésével, aktív külpolitikánkkal méltó­képpen járuljunk hozzá a világbéke megszi­lárdításához, a biztonság megerősítéséhez, a szocializmus és a haladás ügyének győzelmé­hez. Nemzeti ünnepünkön a tisztelet, az őszinte megbecsülés és a testvéri barátság érzésével üdvözöljük a szovjet népet, amely az SZKP XXIV. kongresszusának határozatait sikere­sen valósítja meg, s új kiemelkedő eredmé­nyeket ér el a kommunizmus építésének min­den területén. További nagy sikereket kívánunk a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének, a Szovjetunió kormányának és testvéri né­peinek az előttük álló nagy feladatok sikeres teljesítésében, a béke, a haladás és a szo­cializmus érdekeiért folyó küzdelemben. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának­ elnöke, FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányának elnöke. Az évforduló alkalmából Andrej Gromiko szovjet és Péter János magyar külügyminisz­ter, Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és Czinege Lajos ve­zérezredes, a Magyar Népköztársaság honvé­delmi minisztere táviratban fejezte ki egy­másnak jókívánságait. (MTI)

Next