Kisalföld, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-02 / 102. szám

2 Szabad tartomány kontra 4. anyahajó SAIGON A dél-vietnami felszabadí­tó erők kedd este behatoltak a Nancy nevű tüzérségi tá­maszpontra,­­ ahol a saigoni alakulatok Hué város első védelmi vonalát állították fel. Az UPI tudósítójának jelen­tése szerint a kormánycsapa­tok a támaszpont nagy részét feladták. A népi erők légvé­delme kedden Hitétől északra lelőtt egy amerikai katonai helikoptert. A legénység négy tagja, továbbá egy amerikai katonai „tanácsadó” és két saigoni katonatiszt meghalt. A VNA hírügynökség je­lentette kedden, hogy a népi erők teljesen felszabadították a fegyvermentes övezettől délre fekvő Quang Tun tarto­mányt, amelynek lakossága 300 000 fő. A mindössze ötna­pos hadművelet során a sza­badságharcosok az ellenség 10 ezer katonáját tették harc­­képtelenné, és körülbelül ezer foglyot ejtettek. Súlyos anyagveszteségeket okoztak az ellenségnek: megsemmisí­tettek száz darab 105 milli­méteres és 175 milliméteres ágyút, és körülbelül ezer ka­tonai járművet, 46 katonai repülőgépet lelőttek, vagy fel­robbantottak. Amerikai katonatisztek be­ismerték, hogy a kormány­­csapatok mind katonákban, mind fegyverekben súlyos veszteségeket szenvedtek. A VDK külügyminisztériu­ma kedden nyilatkozatban til­takozott amiatt, hogy az ame­rikai légierő május 1-én is­mét bombázta a VDK öt tar­tományának sűrűn lakott te­rületeit. Hetvenöt vadászbombázó­val a fedélzetén megérkezett a Tonkini-öbölbe a Midway amerikai repülőgép-anyahajó. Ezzel ötre emelkedett a indo­kínai légiháborúban részt ve­vő amerikai repülőgép-anya­­hajók száma. A saigoni amerikai pa­rancsnokságnak a Midway ér­kezéséről kiadott közlemé­nyéből az is kitűnik, hogy az az amerikai légierő kedden folytatta a VDK területének bombázását. A keddi légitá­madás-sorozatban az újonnan érkezettel együtt négy anya­hajó vadászbombázói vettek részt. Az ötödik Dél-Vietnam déli részének partjaihoz hajó­zott, és gépei a Mekong-del­­tavidékén támadták a népi erőket, illetve az általuk fel­szabadított területeket. HANOI Négy amerikai repülőgépet lőtt le vasárnap és hétfőn a VDK légiterében a légvéde­lem — jelentette be kedden a VNA hírügynökség. Vasárnap Vinh Linh körzet fölött egy B—52 nehézbombázót, ugyan­aznap Quang Binh felett két F—4 vadászbombázót, hétfőn ugyancsak Quang Binh fölött egy további F—4-et semmisí­tettek meg. Ezzel 3528-ra emelkedett az Észak-Vietnam légiterében megsemmisített amerikai repülőgépek száma. ram­ ra táviratok mi­ket NEW YORK Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője le­vélben hívta fel Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkár figyelmét arra a tényre, hogy a zsidó védelmi liga felújította huli­gánakcióit. Malik közölte, hogy e napokban a Szovjet­unió ENSZ-képviseletéhez névtelen levelek érkeznek, és azokban fizikai leszámolással fenyegetik a szovjet diploma­tákat. A város utcáin zaklat­ják a szovjet embereket. Va­sárnap a Szovjetunió ENSZ- képviseletének épületéhez ve­zető utcákon a cionisták fé­kevesztett szovjetellenes tün­tetést rendeztek. A cionista merénylők ked­den reggel gyújtóbombát dob­tak a TASZSZ hírügynökség washingtoni irodájának he­lyiségébe. A robbanás követ­keztében tűz keletkezett. BEIRUT Szaeb Szalam libanoni mi­niszterelnök közölte, hogy szerdán benyújtja kormánya lemondását. A lemondás ösz­­szefügg a vasárnap véget ért háromfordulós parlamenti választásokkal. Szalam kabi­netje 1970. október 14-én lé­pett hivatalba , három hét­tel azután, hogy Frangio meg­kezdte elnöki funkcióinak gyakorlását. BONN Conrad Ahlers, a bonni kor­mány szóvivője kedden dél­után arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a kormány­­delegáció pénteken folytatni akarja a vitát a keleti szer­ződésekről. Willy Brandt kancellár — mondotta — ked­den azt javasolta Rainer Bar­­rel ellenzéki vezérnek, a CDU elnökének és kancellárjelölt­jének, hogy e héten pénteken kezdjék meg és jövő héten fejezzék be a szovjet—nyu­gatnémet és a lengyel—nyu­gatnémet szerződés második olvasását. A kormánykoalíció és az ellenzék kontaktusai kedden Rainer Barrel és Scheel külügyminiszter négy­­szemközti megbeszélésével, "s az ellenzéki vezér Egon Bahr a bonni kancellári hivatal ál­lamtitkára találkozójával folytatódtak. Egon Bahr, a bonni kancellár „jobbkeze” e találkozón levelet adott át az ellenzéki vezérnek. A levél tartalmáról semmit sem kö­zöltek, de átvétele nyomán a CDU­ elnöksége második ülést tartott. Az ellenzék parla­menti csoportja kedden 19.00 órakor , egy nap alatt szin­tén második alkalommal is­mét összeült. A Szovjetunió­val és Lengyelországgal kö­tött szerződésekkel foglalko­zott délelőtti ülésén az FDP parlamenti csoportja. A DPR jelentése szerint Valentyin Falin, a Szovjetunió bonni nagykövete kedden találko­zott Horst Ehmke tárca nélkü­li miniszterrel, a bonni kancellári hivatal elnökével. Megbeszélésük 45 percig tar­tott. ÚJ-DELHI Dzsagzsivan Ram, indiai hadügyminiszter kedden be­szédet mondott az alsóház­ban. Határozottan visszauta­sította néhány képviselőnek azt a követelését, hogy India kezdje meg atomfegyverek előállítását. Ram hadügymi­niszter beszédében érintette az indiai szubkontinensen ki­alakult helyzetet is. Különö­sen azt hangsúlyozta, hogy India tartós és szilárd béke megteremtésére törekszik az egész világon, Ázsiában, kü­lönösen a szubkontinensen. WASHINGTON William Rogers amerikai külügyminiszter kedden kora délután nyolcnapos nyugat­európai körútra indult. Útjá­nak első állomáshelye Reyk­javik, Izljrid fővárosa, ahon­nan szerdán utazik tovább Londonba. Az amerikai kül­ügyminiszter továbbá elláto­gat Brüsszelbe, Luxembourg­ba, Bonniba, Párizsba, Rómá­ba és Madridba. Körútja so­­­rán Rogers a nyolc főváros­ban a kétoldalú kapcsolato­kon kívül megbeszélést foly­tat Nixon elnök küszöbön­­álló moszkvai látogatásáról. Washigtonban hangsúlyozzák, hogy a külügyminiszter nem tárgyalásokat, csupán megbe­széléseket tart. KARLOVY VARY Karlovy Varyban kedden megkezdődött a csehszlovák —magyar gazdasági és mű­szaki-tudományos együttmű­ködési vegyesbizottság elnö­keinek tárgyalása. A magyar tagozat elnöke, dr. A­jtai Mik­lós, a kormány elnökhelyette­se, a csehszlovák tagozaté Mi­roslav Hruskovic, a CSKP KB titkára. (MTI) •• Ügyeletes riportereink jelentik (Folytatás az 1. oldalról.) Mai írók, mai témák Az irodalmi színpadok és színjátszó csoportok megyei fesztiváljának utolsó városi válogatójára szombaton ke­rült sor Győrött, a Rába Vá­rosi Művelődési Központban. A fesztivál kiírása értelmé­ben a Ki mit tud?-on és a Kisfaludy-napokon is indul­hattak csoportok. (Győrben sok a középiskolás diákszín­pad, ezeket a válogató zsűri a Kisfaludy-napokon nézte meg, és két jó képességű irodalmi színpad szerepelt már a Ki mit tud? megyei döntőjén is.) Ez a magyarázata annak, hogy szombaton mindössze két cso­port indult. Elsőnek a győri határőrke­rület irodalmi színpada mu­tatkozott be Fejes Endre Ha­zudós című novellájának dra­matizált változatával. A meg­­ejtően szép novella színpadi megoldása nem sikerült a kezdő csoportnak. A színját­szás és az oratorikus formák nem kellően kielemzett és ki­dolgozott alkalmazása miatt a mű gondolatisága nem ér­vényesülhetett. A tanítóképző intézet iro­dalmi színpada Maróti Lajos Gergő című­ költeményét vitte színpadra. A csupa leánysze­replőből álló együttes a da­rabválasztással megtalálta a korosztálya és neme aktuá­lis, izgató problémáival fog­lalkozó művet. A rendezés, a játék még nem volt kellően érett, de így is mind mozgás­ban, mind a térformák válto­zatosságában a mű gondolati­ságát erősítendő érdekes elő­adást láthattunk. A szereplők szépen beszélnek, jó volna, ha ez más csoportok törekvése is lenne. A rendező Francsics­­né, Hegyi Mariann. Győztes határőrök Szellemi vetélkedőt rendez­tek Petőfi Sándor és Dózsa György születésének évfordu­lója tiszteletére szombat dél­után Győrött, a BM-csónak­­házban a Vagongyár egyesí­tett üzemek gondnoksága és a győri határőrség KISZ-fiatal­­jai. Az irodalmi és történelmi kérdések nemzeti múltunk két nagy alakjának életével, tevékenységével voltak kap­csolatosak; mindkét KISZ- szervezet fiataljai már hetek óta szorgalmasan készültek a játékra. A versenyt a határ­őrség öttagú csapata nyerte 71 ponttal. Az öt vagongyári versenyző 57 pontot szerzett. A zsűri a győzteseknek tárgy­­jutalmat adott át és mivel a játékban a közönség is részt vett, a nézőtér legmozgéko­nyabb, legügyesebb verseny­zőit is megjutalmazták. Az eredményhirdetés után a fiatalok vidám klubdélutá­non ismerkedtek egymással, meghívásos versenyen mind­össze hat együttes vesz részt az országból, köztük a győri Arrabona művészegyüttes. A kiírás szerint az ismer­kedési, esten tízperces, műsort mutat be minden csoport, a győriek „Amikor mi még ki­csik voltunk” címmel egy gyermekjáték-parafrázist. Fellépnek az ismerkedési es­ten is, amelyen az Üstfoltozó című vidám játékot adják elő. Fesztiválműsoruk 40 perces, és A reneszánsz tarka alvilá­ga címet viseli. Ebben két francia és egy spanyol komé­diát láthat a zsűri és a kö­zönség. (Egyébként ennek a műsornak két jelenetét mu­tatták be Budapesten, a Ki mit tud? tévézsűrije előtt, s a nemrég érkezett értesítés szerint a kamera elé kerülők „tartalék hadseregében” fog­lalnak helyet.) Ugyancsak két népi komédiával lépnek fel a győriek a gálaesten is. Az együttes tagjai most a szó szoros értelmében éjjel­nappal próbálnak: a fesztivál tétje nagy. Részben, mert újabb meghívásokat kaptak nyári és őszi vendégszereplé­sekre, részben, mivel a Kis­ipari Szövetkezetek megyei Szövetsége és a Győr városi KISZ-bizottság tervbe vette az együttes közös fenntartá­sát, s ez függ a fesztivál eredményétől is. Mindeneset­re Debrecenben már a győri ifjúsági ház és a KISZÖV kö­zös együtteseként lép szín­padra az Arrabona. (N. E. — G. B. — N. A.) Mélyépítési munkálatokban jártas MŰSZAKI ELLENŐRT keresünk felvételre. „Mélyépítő vállalathoz” jeligére a Kiadóba, Győr, Tanácsköztársaság u. 3. ELEKTRONIKUS ADATFELDOLGOZÓ KÖZPONTUNKBA felveszünk lyukasztó és gépkezelő munkakörbe érettségizett fiatalokat. Jelentkezés: Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat, Pénzügyi Osztályán, Győr, Munkásőr u. 1/b. KISALFÖLD Nagy erőpróba előtt az Arrabona A hét végén rendezik meg Debrecenben a Kisipari Szö­vetkezetek Országos Szövet­sége irodalmi színpadjainak és színjátszó csoportjainak VII. országos fesztiválját. A 1972. május 3., szerda 11 csillagos-csíkos lobogó rémtettel Vádol és ítélkezik a világ Stockholmban 1967. május 1-én kezdődött a Lord Rus­sel kezdeményezésére meg­alakult nemzetközi társa­dalmi bíróság második ülé­se, amely az Amerikai Egyesült Államok Vietnam ellen elkövetett háborús bűntetteit vizsgálta. „Miközben mi nyugodt ké­nyelemben találkozunk, nap­ról napra újabb kínok zúdul­nak egy népre, amely nem is­meri a békét. Mi nem oszto­zunk szenvedéseiben, szavunk egy kis adomány csupán — üzente 1967 tavaszán a 95 esztendős angol filozófus és matematikus, a nemzetközi békemozgalom egyik kiemel­kedő vezetője a stockholmi­­ Vietnam-bíróságnak. Az ak­kor már beteg nagy angol e konferencia tiszteletbeli el­nöke volt, és az idézett gon­dolatokkal összegezte Nyugat- Európa lelkiismeret-furdalását Indokína népei iránt. A Russel-bíróság — tíz or­szág világhírű írói, filozófu­sai, művészei, egyetemi taná­rai — eredetileg a párizsi Continental szállóban kívánt összeülni, azonban néhány héttel a tárgyalások megkez­dése előtt a hotel vezetősége „udvarias” levélben közölte: nincs hely. Ezután a főváros melletti Issy-les-Moulineaux­­ba szervezték át a nemzetkö­zi bíróság ülésszakát, ezt megtudván De Gaulle akkori köztársasági elnök félreérthe­tetlenül tudomására hozta Sartre-nak, a Vietnam-bíró­­ság egyik vezetőjének, hogy „magasabb szempontból” ez nem engedhető meg. (Néhány nappal azelőtt járt Párizsban az USA alelnöke . ..) Ilyen előzmények után Stockholm adott helyet e nemzetközi társadalmi bíró­ságnak, amely eredeti hiva­tását tekintve tulajdonkép­pen a háborús bűnösök fölött ítélkezett nürnbergi törvény­szék föloszlatásával keletke­zett űrt kívánta betölteni.­­ A stockholmi Felket Hús­ban, a Népek Házában öt kérdésre keresett választ a bíróság:­­elkövetett-e az USA (és csatlósai: Ausztrália, Dél- Korea, Új-Zéland) olyan cse­lekedeteket, amelyek agresz­­sziónak minősülnek; hasz­­nált-e tiltott fegyvereket; bombázott-e polgári jellegű célpontokat (iskolákat, kór­házakat, gátakat stb.); miként bánt a hadifoglyokkal, a pol­gári lakossággal; folytatott-e népirtást? Számos tanú, katonai és polgári személy, újságíró meghallgatása után Leo Ma­­tarasso, francia nemzetközi jogász kijelentette: „...Viet­namban minden végbemegy, ami sérti a hadviselés szabá­lyait, a jus in bellum-ot, és félresöprését jelenti a hágai és genfi konvencióknak.” Im­már az egész világ közvéle­ménye előtt világossá vált legfőbb vádpontot is bizonyí­totta: Vietnamban, az Indokí­nai-félszigeten népirtás, ge­nocídium folyik. Egyébként a bíróság mind az öt vádpont­ban elmarasztalta az Ameri­kai Egyesült Államok kormá­nyát, és ismételten a csilla­gos-csíkos lobogó rémtetteire irányította a józan nemzetkö­zi vélemény figyelmét.­­ A Stern című nyugatnémet ma­gazin ez év április 23-i szá­mában írja: az immár 18. éve tartó indokínai háború mér­lege 46 000 amerikai és 800 000 vietnami halott. És közben számos üzletember busásan meggazdagodott nemcsak Amerikában, hanem Dél-Vietnamban is, mint pél­dául Huynh Van Lahn, aki­nek vállalata az amerikai hadsereg ruháit mossa. A Russel-féle nemzetközi bíróság legfőbb érdeme: nemcsak ítélt, hanem mások­kal is ítéltetett. Ország-vi­lág elé tárta a Vietnamban elkövetett amerikai bűnök nemzetközi jogi minősítését, bebizonyította a vietnami nép igazát. Százmilliók eszére— szívére—lelkiismeretére ha­tott: mindnyájunk alapvető emberi kötelessége szembe­fordulni az agresszorral és megakadályozni további ga­rázdálkodásait. Az egész­ világ előtt mond­ták ki rendkívül tekintélyes személyiségek: az amerikai imperializmus Vietnamban népirtást folytat, tehát bűne az emberiség ellen irányul. Éppen ezért nemcsak a hon­védő háborúját önfeláldozó hősiességgel vívó vietnami nép, hanem az egész emberi­ség megveti tetteiért az Ame­rikai Egyesült Államok kor­mányát.­­ (Kulcsár) Félmillió forint kárt okozott A napokban készült el Sop­ronban az április 16-i föld­mozgás okozta kár összesítő­je. Az Ingatlankezelő Válla­lathoz tartozó épületekben négyszázezer forint, az­ Álla­mi Biztosító által készített felmérés szerint százötven­­ezer forint értékű kárt oko­zott a földrengés. Április 16-án délben két­szer is érezhető volt a föld­mozgás. Az erősebb 11 óra 10 perckor volt, a Richter­­skála szerint 4,5 erősségű. Ez okozott kárt a lakóépüle­tekben. Repedések keletkez­tek kéményeken és falakon, az Ingatlankezelő Vállalat igyekszik őket mielőbb kija­vítani. K­ifházbővetés Sopronban Az ötvenesztendős, hat­­száz ágyas soproni kórházban szombat délelőtt ünnepséget tartottak: felavatták a két­szintes, kilencvenágyas ideg­elmepavilont. A nyolcmillió forint értékű épületben talál­ható az ország legmodernebb kijózanító részlege is. A­ ven­dégeknek dr. Eper Tivadar igazgató főorvos mutatta meg a két-háromágyas, ott­honosan berendezett kórter­meket. Elmondta, hogy Sop­ron Város Tanácsa a negye­dik ötéves tervben nyolcmil­lió forintot irányzott elő az egészségügyi ellátás javítá­sára. Ezen az összegen kívül további hétmillió forintot bo­csát műszervásárlásra. G­YORSLISTf: Az 1972. május 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 17. heti lottószel­vények vettek részt. Szám: Nyeremény: Szám: Nyeremény: 4 OOO 037 hűtőgép 4 193 638 bútor 4 002 470 magnó 4 203 212 utasv. 4 023 856 éléskamra ut. 4 220 455 mosógép 4 027 115 éléskamra ut. 4 220 569 ki­mit vál. 4 042 037 utalv. 4 227 724 utalv. 4 043 992 lak­ tex. 4 228 190 ruházati cikk 4 060 589 háztart. g. 4 263 084 rádió 4 076 260 bútor-lakbér 4 264 881 ruházati cikk. 4 077 630 tv 4 276 190 lemezjátszó 4 088 047 mosógép 4 282 059 írógép 4 093 148 hűtőgép 4 284 567 tv 4 108 915 varrógép 4 294 783 bútor-lakbér 4 113 051 tv 4 294 796 bútor 4 114 274 varrógép 4 298 427 táskarádió 4 116 094 ki­mit vál. 4 329 062 ruházati cikk 4 119 512 rádió 4 331 120 lak­tex. 4 134 917 hűtőgép 4 338 329 külf. üdülés 4 140 137 háztart. g.­­ 4 381 054 utalv. 4 142 430 éléskamra nt. 4 389 053 magnó 4 145 073 írógép 4 405 188 hűtőgép 4 158 575 írógép 4 408 593 külf. üdülés 4 165 873 bútor 4 411 489 bútor-lakbér. 4 169 208 rádió 4 412 956 írógép 4 172 466 éléskamra ut. 4 417 039 utalv. 4 179 954 bútor-lakbér. 4 417 379 ruházati cikk. 4 180 651 táskarádió­­4 418 677 fényképezőg. 4 192 571 utalv. 4 419 724 éléskamra ut. Szám: Nyeremény: 4 433 415 bútor-lakbér. 4 453 642 fényképezőg 4 472 532 táskarádió 4 474 533 fényképezőg. 4 477 631 éléskamra ut. 4 478 065 mosógép 4 485 838 írógép 4 493 103 éléskamra ut. 4 501 866 éléskamra ut. 4 538 586 hűtőgép 4 538 753 tv 4 545 545 ki­mit vál. 6 006 776 mosógép 7 003 198 tv 7 003 579 bútor 7 004 537 rádió 7 011 169 OFOTÉRT u. 7 015 673 varrógép 7 049 110 hűtőgép 7 058 637 utasv. 7 062 371 ki mit vál. 7 067 056 lemezjátszó 7 069 654 írógép 7 083 981 éléskamra u. 8 014 617 OFOTÉRT ut. 8 026 708 lak­tex 8 029 036 bútor-lakber. Szám: Nyeremény: 8 048 546 ki mit vál. 8 054 718 fényképezőg. 8 055 022 ki mit vál. 8 056 508 éléskamra ut. 8 078 405 írógép 8 807 826 külf. üdülés 8 810 430 tv 8 982 554 méteráru 8 989 341 éléskamra ut. 8 995 829 hűtőgép 9 002 442 varrógép 9 003 148 hűtőgép 9 009 447 Utalv. 1 A nyertes szelvénye­ket 1972. május 20-ig kell a Totó-Lottó Kiren­deltségek, az OTP-fió­­kok, vagy a posta út­ján a Sportfogadási és Lottóigazgatósághoz (Budapest, V., Mijnnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetle­nül a sorsolás után ké­szült, az esetleges hi­bákért felelősséget nem vállalunk. (MTI)

Next