Kisalföld, 1976. december (21/32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-01 / 284. szám

Moszkvában Leonyid Brezsnyev gyüjteményes kötete A Pravda keddi szá­mában ismertetőt közölt Leonyid Brezsnyev ,,A fejlett szocialista társa­dalom gazdasági irányí­tásának kérdései” című könyvéről. A moszkvai Politikai Irodalmi Ki­adó gondozásában meg­jelent kötet az SZKP KB főtitkárának beszédeit, beszámolóit és felszóla­lásait tartalmazza. Be­hatóan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen legyen a kommunista építés jelenlegi szaka­szában a szocialista gaz­dasági élet pártirányítá­sa és állami igazgatása. Nagy figyelmet szentel annak a kérdésnek, hogy szüntelenül fokozni kell a kommunista párt sze­repét a szocialista társa­dalom irányítási rend­szerében. A Pravda rámutat: az SZKP, miközben az egész gazdaság és az egész, társadalom fej­lesztését irányítja, nem helyettesíti a tanácsi, gazdasági és társadalmi szervezeteket, hanem mindenképpen fejleszti ezek kezdeményezőkész­ségét, arra törekszik, hogy e szervezeteik­ mun­­kája minél hatékonyabb legyen. A kötet — írja a Pravda — alkotóan ösz­­szefoglalja a gazdaság­­irányítás gazdag tapasz­talatait, meggyőző ada­tokkal mutatja be a szo­cialista gazdaság fej­lesztésében elért ered­ményeket. Ugyanakkor feltárja a megoldatlan problémákat, a nehézsé­geket és a fogyatékossá­­gkat, a kiaknázatlan lehetőségeket és tartalék­­okat. A sokoldalú elemzőmunka a javulást célzó, konkrét, reális és hatékony intézkedések megjelölésével párosul. 2— H 1 5fd­ POID Megn­yílt az am­erikai-szovjet kereskedelmi és gazdasági tanács ülése Az SZKP főtitkára fogadta az USA pénzügyminiszterét Moszkvában kedden me­g­­ny­írt az amerikai-szovjet ikereakcuem­i és gazdasági ta­xs negyedik diése, amelyen a tanács vezetői és tagjai a két ország vállalatainak, bankjainak és más szerveze­teinek Vezetői vesznek részt nyi­ivla­j Parolicsev, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere az ülésen elhang­zott beszédében rámutatott­­„A szovjet népgazdaság fejlő­­désének üteme és jellege jó előfeltételeket teremt a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok nagyarányú gazdasági együttműködése számára." A jelek szerint — mutatom rá Fato­icsev — 1976-ban a két ország közötti áruforgalom meghaladta majd a 2,5 milli­árd dollárt, ami csaknem kétszerese az 1974. évi szín­vonalnak. A hátrányos meg­különböztetéseket, jelentő ke-­­reskedelmi és hitelkorlátozá­sok azonban, amelyeket az Egyesült Államok kong­resz­­szus­a fogadott el a Szovjet­unióval szemben, kihatással lesznek a szovjet—amerikai kereskedelem további fejlő­désére. A Szovjetunió kü­lkereske­­delmi minisztere kijelentette, hogy a kereskedelmet, mente­sí­ten­i kell minden olyan elemtől ,amelynek semmi kö­ze a kereskedelmi tevékeny­séghez. William Simon az Egyesült Államok pénzü­gyminisztere beszédesen hangsúlyozta, az amerikai—szovjet kereske­delmi és gazdasági tanács munkájának fontosságát. Mint rámutatott, a tanács je­lentős szerepet tölthet be az amerikai—szovjet kereskede­lem kiszélesítésében és elmé­lyítésében. Az ú­j, amerikai kormányzatnak — jegyezte meg William Simon — szo­ros együttműködést kell ki­alakítania a kongresszussal, hogy törvényhozási úton va­lósítsák meg az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió kö­zötti kereskedelmi-gazdasági együttműködés érdekeinek megfelelő módosításokat. Az Egyesült Államok pénz­ügyminisztere felolvasta Ge­rald Ford elnöknek az ülés résztvevőihez intézett üdvöz­letét. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára. kedden a Kremlben fogadta William Simont, az Egyesült Államok pénzügyminiszterét, aki az amerikai—szovjet kereske­delmi és gazdasági tanács ülésére érkezett Moszkvába. A beszélgetés során érin­tették a Szovjetunió és az Egyesült Államok kereske­delmi és gazdasági kapcsola­tainak helyzetét­, valamint a szovjet—amerikai viszony más vonatkozásait. Leonyid Brezsnyev hangsú­­lyozta: a Szovjetunió követ­­kezetesen folytatja azt a po­litikát, amelynek célja, hogy pozitív irányban, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó va­lamennyi területen békés és szilárd alapokon fejlődjenek a két ország kapcsolatai. Megjegyezte, hogy a két or­szág kereskedelmi-gazdasági kapcsolatainak megfelelő arányokat és szilárdságot kell biztosítani a­­ felek teljes egyenjogúsága mellett. Eh­hez a fejlődéshez adva van­nak az objektív lehetőségek. William Simon kifejezte az Egyesült Államok kormányá­nak óhaját, how fejleszti a kölcsönös együttműködést a Szovjetunióval. Hangsúlyozta azt a gyakorlati érdeklődést, amelyet az Egyesül­t Áll­amok üzleti körei tanúsítanak az ilyen együttműködés iránt. Baráti, tárgyszerű légikör jellemezte a beszélgetést, amelyben részt vett Nyikolaj Patolicsev, a Szovjetunió­ kül­kereskedelmi minisztere. Andrej Alekszandrov, az SZKP KB főtitkárának ta­nácsadója. William Seidman, az Egyesült Államok elnöké­nek gazdasági tanácsadója és több más személyiség. Leonyid Brezsnyev kedden „vacsorát adott a Kremlben az amerikai—szovjet keres­kedelmi és gazdasági tanács ülése alkalmából. A vacsorán beszédet mon­dott Leonyid Brezsnyev és William Simon, az amerikai —szovjet kereskedelmi és gazdasági tanács tiszteletbeli igazgatója, az Egyesült Álla­mok pénzügyminisztere. ♦ 4- Aláírták az 1877. évi nagyar­­cseh­szlovi ánicssreforgan­ai jegyzőkönyvet Prágában kedden aláírták­: az 1977. évi árucsereforgalom­ról és fizetésekről szóló ma­gyar—csehszlovák jegyző­könyvet A jegyzőkönyvet magyar részről Tordai Jenő, külkereskedelmi miniszter­helyettes, csehszlovák részről Premysl Strovgal külkereske­delmi miniszterhelyettes írta alá. Az 1977. évre aláírt árucse­­reforgalmi jegyzőkönyvben az előirányzott kölcsönös áru­­szállítások volumene az 1976. évi jegyzőkönyv előirányza­tához viszonyítva tízszá­zalékos, a hosszúlejáratú megállapodásban 1977-re ter­vezett árucsereforgalom­­szinthez képest pedig öt­­százalékos növekedést­ mutat. A jegyzőkönyv tartalmazza azokat a szakosított és koope­rációs szállításokat is, ame­lyekre az érdekelt külkeres­kedelmi vállalatok a KGST ajánlások, vagy saját kezde­ményezésük alapján megál­lapodást kötöttek. E­seményekről - röviden BUDAPEST A közművelődési törvény végrehajtásából adódó fel­adatokról és lehetőségekről tartott sajtótájékoztatót ked­den a parlamentben dr. Pozsgay Imre kulturális mi­niszter. A sajtótájékoztatót dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a Tájékoztatási Hiva­tal elnöke nyitotta meg. A miniszter bevezetőben emlé­keztetett az 1974-es párthatá­rozatra, s a közművelődésről szóló minisztertanácsi hatá­rozatra, amelyek mintegy alapul szolgáltak a közműve­lődési törvény megalkotásá­hoz. Az új jogszabály — mint ismeretes — nemcsak a kü­lönböző intézményekre és szervezetekre, hanem vala­mennyi állampolgárra vonat­kozik. HÁGA­­ Hágában kedden délután befejeződött a kilenc közös piaci állam kormányfőinek idei, harmadik tanácskozása. Az EGK tanácskozásának ülését ezúttal, szinte teljes egészében a gazdasági kérdé­seknek szentelték. Érdemi megállapodást azonban nem értek el, csupán elvi egyetér­tésre jutottak néhány kérdés­ben. Az EGK legközelebbi csúcstalálkozóját a jövő év tavaszán Angliában tartják/ NAIROBI Végetért kedden az UNESCO általános értekezle­tének a kenyai fővárosban megtartott 19. ülésszaka. Az ülésszak tudomásul vet­te a főigazgató jelentését a szervezet tavalyi és tavaly előtti tevékenységének ered­ményeiről és elfogadta az 1977—78-as programot, vala­mint költségvetést. A részt­vevők az oktatás, a tudo­mány, a kultúra és a tájé­koztatás terén kifejtendő nemzetközi együttműködés elmélyítését célzó konkrét in­tézkedéseket is elfogadtak NEW YORK Luis Echeverria mexikói elnök, akinek hivatali ideje szerdán jár le. levélben kö­zölte a biztonsági tanács so­ros elnökével, hogy jelölteti mag­át az ENSZ főtitkári tisztségre. A jelenlegi főtitkár, Kurt Waldheim ötéves megbízatá­sa december 31-ig szól. Waldheim már közölte, hogy ismét jelölteti magát. A Biz­tonsági Tanács pénteken ül össze, hogy a közgyűlésnek megválasztásra ajánljon egy főti­tkár jelöltet. GENF A Rhodesia jövőjével fog­lalkozó konferencián az afri­kai felszabadító mozgalmak vezetői kedden átnyújtották Ivor Richardnak, a konferen­cia brit elnökének az, átme­neti kormánnyal kapcsolatos javaslataikat. A felszabadító mozgalmak elgondolása sze­rint a legkésőbb 1978. márci­us elsején megalakuló átme­neti kormányban a színesbő­­rűek é­s a fehérek aránya 5:1 lenne, vagyis a 25 tagú mi­nisztertanácsban a fehérek öt helyet kapnának. A felsza­badító mozgalmak képviselői továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a miniszterelnök afrikai l­even, továbbá, hogy a hadsereg és a rendőrség vezetése a színesbőrűek ke­­­zébe menjen át. BUKAREST Kedden délután Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára fogadta Gaston Plissonniert, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag­ját, a központi bizottság tit­kárát, aki az RKP meghívá­sára látogatást tett Romániá­ban. TEHERÁN Lubomír Strougal Csehszlo­vák miniszterelnök, aki hiva­talos látogatáson Iránban tartózkodik, kedden F. Mah­­davi iráni álamminiszter ki­séretében ellátogatott Isfa­­hanba, az ország második legnagyobb városába. ANKARA, Törökország keleti részé­ben kedden könnyebb utó­rezgései voltak a múlt szer­dai katasztrofális földrengés­nek, de újabb áldozatokról és károkról nem érkezett jelen­tés. A múlt heti elemi csa­pásnak, amely 37 éve a leg­nagyobb arányú földrengés volt Törökországban, hivata­los becslés szerint több mint 4000 halálos áldozata van a térség 250 000 lakosa közül. A károsultak számát­ hivatalo­san 60 000 főre becsülik. 142 falu teljesen elpusztult. A katasztrófa sújtotta tér­ségben az első néhány nap nehézségei után lényegesen javult a segélyszállítmányok elosztása. STOCKHOLM Nagy János külügyminisz­ter-helyettes Stockholmban eszmecserét folytatott Lei­ Leiflanddal, a s­véd külügy­minisztérium politikai fő­igazgatójával, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a két ország kapcsolatai­ról. Nagy Jánost fogadta Ka­rin Söder asszony, svéd kül­ügyminiszter. A Laoszi Forradalmi Néppárt felhívása A Laoszi Forradalmi Nép­párt központi bizottsága Vi­­entianeban felhívást tett köz­zé­ a Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság megalaku­lásának decemberi 2-i első évfordulója alkalmából. A Laoszi Forradalmi Nép­párt felhívással fordul az or­szág minden dolgozójához a népi­ felszabadító hadsereg harcosaihoz, a nemzeti fel­szabadító harc veteránjaihoz, a termelő kollektívákhoz a parasztokhoz, minisztériu­mi és hivatali dolgozókhoz, fi fiatalokhoz hogy erősítsék a nép egységét. Jár­uljanak hoz­zá a népi forradalmi hatalom megszilárdulásához. A párt hangsúlyozza hogy a széles nép­töm­egekben erősíteni kell a haza gazdájának érzését, folytatni kell a párt és a nép dicső forradalmi hagyo­mányait, mindig készen kell állni az ellenség próbálkozá­sainak meghiúsítására, a ha­za megvédésére. A felhívás különös hang­súllyal szól annak" fontossá­gáról hogy erősítsék a test­véri szolidaritást a szocialis­­ta országok, népeivel támo­gassák a proletariátus min­den dolgozó nén harcát a békéért függet­ens­'i­,ért de­mokráciáért és a társadalmi haladásért. Carter fv-fivitalkoatata az időszerű politikai kérdésekről A Szovjetunióval kötendő második SALT-megállapodás­­ról, egyéb külpolitikai kérdé­sekről és az új adminisztrá­ció kinevezéséről nyilatkozott hétfő este az amerikai CBS televízió állomásnak James Carter, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. Carter csalódását fejezte ki amiatt, hogy a Ford-kor­­mányzat elmulasztotta a Szovjetunióval való újabb SALT-egyezr­ény aláírását. Annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány mi­niszterei közötti nézeteltéré­sek akadályozták a stratégiai fegyverek további korlátozá­sáról szóló tárgyalások sike­rét. Carter hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az egyezményt már hónapokkal ezelőtt meg lehetett volna kötni. A szovjet—amerikai kap­csolatokról szólva elmondot­ta: Kissinger külügyminisz­terrel folytatott megbeszélése során semmi olyat nem hal­lott, ami „óriási meglepetést” jelentett volna számára. Kissinger közölte vele: a Szovjetunió soha nem tett olyan határozott nyilatkoza­tot, amit később nem váltott volna valóra, noha — mint Carter kijelentette — az Egyesült Államokban néha az ellenkező „benyomást” hang­súlyozták. Az elnök sajtótitkára új­ságírók előtt a kérdéshez annyit fűzött hozzá, hogy Carter derűlátó a szovjet— amerikai kapcsolatok jövőbe­ni alakulását illetően. Az amerikai—­kínai kapcso­latokról szólva Carter „ösz­tönzőnek” nevezte, hogy a kínaiak „minden esetben megtartják szavukat”. Az új adminisztráció tag­jainak kijelölését érintve az­­Egyesült Államok elnöke el­mondotta, hogy nagy mérték­ben szűkítette a számba jö­hető jelöltek listáját. Közölte, hogy néhány napon belül sor kerül az első kinevezésre, amikor is bejelenti, hogy a közeli barátját Bert Lance atlantai bankárt pénzügymi­niszterré, avagy a szövetségi költségvetési és igazgatási hivatal elnökévé nevezi ki. Carter szólt­ a Ford-admi­­nisztráció tagjaival való jö­vőbeni együttműködésről is. Elismeréssel beszélt Ford el­nökről, és reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi hivatal­ban levő elnök segíteni fogja őt. Példaként hozta fel Tru­man egykori elnököt, aki ugyancsak kikérte Hoover volt elnök közreműködését. Carter hangsúlyozta: szá­mít Kissinger jelenlegi kül­ügyminiszterre is, hogy idő­ről-időre segítse őt a Közel- Kelettel, Afrikával vagy Pa­namával összefüggő különle­ges feladatok megoldásában. Carter közölte, hogy Kissin­ger hasonlóan a Ford-kabi­­net más tagjaihoz, nem zár­­kózott el az együttműködés­től. Az Egy­­ült Államok meg­választott elnöke végezetül r­eményét fejezte ki, hogy az amerikai acéltermelők elte­­kintenek az acél árának ki­látásba helyezett 6 százalé­kos növelésétől. Ez — mint mondotta — azzal a veszély­­lyel jár, hogy az olajtermelő országokat az olaj árának emelésére ösztönözheti. Visszahívták Kína ENSZ-nagykövetét Kína kedden este hivatalo­san bejelentette, hogy az or­szág állandó ENSZ-nagyköve­tét, Huang Hu­at visszahívták állomáshelyéről. Huang Hua sorrendben a nyolcadik kínai nagykövet, aki rövid idő leforgása alatt visszatér Pekingbe. A kínai főváros diplomáciai köreiben ez­ a szokatlan mozgás széles körű találgatások tárgya, ki­vált azután, hogy kellőkép­pen még meg nem erősített hírek szerint magát a kül­ügyminisztert, Csiao Kuan­­huát hivatalában támadások érik. A visszahívott nagykövetek nagyobbik része igen fontos posztokon, nyugat-európai fővárosokban, N­A­TO-orszá­­gokban, illetve Tokióban dol­gozott. Pekingben nem tartják ki­zártnak, hogy egyikük éppen a külügyminiszteri cím váro­mányosa. Ebben az összefüg­gésben gyakorta említik Hu­ang Huat is, habár sokan úgy tudják, hogy a 66 éves diplo­mata egészségi okok miatt végleg visszavonul. Huang Hua a Kínai Nép­­köztársaság egyik legtekinté­lyesebb diplomatája. Sok éven át a néhai Csou En-laj miniszterelnök közvetlen kül­politikai tanácsadójaként dolgozott, később nagykövet volt Kairóban és Ottawában. A „kulturális forradalom" idején ő volt az egyetlen kí­nai nagykövet, akit „átneve­­lésre” nem hívtak vissza. A kínai ENSZ-missziót annak megalakulása óta ő vezette. Magyar képzőművészeti kiállítás Párizsban A­­Petit Palais termeiben kedden megnyílt az utóbb­i évek legjelentősebb párizsi magyar­­kiállítása, amely­­ a századelő magyar művészetét mutatja be a Kulturális Kap­csolatok Intézete rendezésé­ben. A századelő magyar művé­szetét bemutató tárlat néhány jellegzetes korabeli város­képpel, plakátokkal, öltözék­kel fogadja az első termek­ben a látogatókat. Ezt köve­tően a nagybányai iskola mestereinek, Hollósy Sipton­­nak, Ferenczy Károlynál­, Thorma Jánosnál, kéneit lát­hatják az érdeklődők. A gö­döllői iskolát képviselő vá­logatás után külön teremben szerepelnek Csontváry, Rippl- Rónai és mások­ festményei, rajzai. Végül a kilencszázas évek nob­eri és falusi életét szemléltető anyag — bútorok, öltözékek, edények — kerül a párizsiak elé. ­1976. december 1. szerda

Next