Kisalföld, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

Évi 5,5 milliárd font fegyverre Hétfőn közzétették Lon­donban az idei hadügyi fehér könyvet, amely Nagy-Britan­­nia katonai készültségéről és a következő évek fejlesztési terveiről tartalmaz adatokat. A fehér könyvből kiderül, hogy Anglia változatlan ké­szültséggel­- vesz r­é­szt a NATO int­egrált katonai szer­vezetében és katonai célú költekezése 1980-ig minden évben 5,5 milliárd font körül mozog, az inflációval lépést tartva. Anglia továbbra is a­­nyugati világban az Egyesült Államok után a legnagyobb arányú katonai költségvetést tartja fenn: nemzeti összter­mékének több mint 5,5 szá­zalékát­­emészti fel a fegy­­­verkezés. 2 KUMFÖLD Paja Frigyes megkezdte londoni tárgyalásait Paja Frigyes külügyminisz­ter, aki vasárnap délután ér­kezett háromnapos hivatalos látogatásra Londonba, hétfőn délelőtt megkezdte tárgyalá­sait dr. David Owen angol külügyminiszterrel a Foreign Office-ban. Dr. David Owennek, aki a múlt hétfőn vette át az an­gol diplomácia vezetését An­tony Crosland elhunyta után, ez a második magasszintű megbeszélése. Az eszmecsere középpont­jában az enyhülés, a leszere­lés, a kelet-nyugati kapcso­latok kérdései álltak. Külö­nös hangsúlyt kapott a hel­sinki biztonsági konferencia eddigi eredményeinek fel­mérésére hivatott belgrádi értekezlet előkészítésének té­maköre. A megbeszélés tárgy­szerű, nyílt légkörben folyt le. A két külügyminiszter számos megvitatott kérdésben egymáshoz közelálló véle­ményt fejtett ki. Délután Pója Frigyes ellá­togatott az alsóházba és ta­lálkozott John Daviesszel, az ellenzék külügyi szóvivőjé­vel. Spanyolország: 1 - - ...... Szerdán nagygyűlés? A Spanyol Kommunista Párt hétfőn tájékoztatta Mad­rid polgári kormányzóját, Enrico Berlinguer, az Olasz KP, Georges Marchais, a Francia KP és Santiago De­rülő, a Spanyol KP főtitká­rának szerdára tervezett madridi találkozójáról. A spanyol párt szóvivője szerint a hatóságok hivatalos engedélyére nincs szükség, mivel a találkozó „szűk körű és magánjellegű” lesz. A csúcstalálkozó szervezői ugyanakkor kérték a tarto­mányi kormányt, engedélyez­ze, hogy a három párt főtit­kára szerdán este nagygyűlé­sen vegyen részt. A Spanyol KP egyébként csütörtökön nyújtja be a leg­felsőbb bíróságnak a párt működésének engedélyezésé­hez szükséges újabb okmá­nyokat. A legfelsőbb bíró­ságnak 24 órán belül kell döntenie a beterjesztett do­kumentumok érvényességé­ről, és ezt követően 30 nap áll rendelkezésére, hogy meg­hozza döntését az SKP kért legalizálásáról. Hírügynökségi jelentések szerint Bilbaóban súlyos sé­rülésekkel kórházban kezelik a vasárnap éjszakai tünteté­sek egyik részvevőjét. Spanyolország északi ré­szében folytatódnak a pa­rasztok tiltakozó megmozdu­lásai. A parasztok néhány helyen traktorokkal torla­szolták el az országrész főbb útvonalait. A parasztok a kormány által rögzített ter­melési árak, valamint a szak­­szervezeti tevékenység tilal­ma ellen tiltakoznak. Beruházás ma és holnap (Folytatás az 1. oldalról.) Hetes számítások szerint 1976- ban a mezőgazdasági üzeme.­ 20,3 milliárd forintot fordí­tottak beruházásra, a terve­zettnél 18 százalékkal többet. Ismervén e termelési ágazat körülményeit, a beruházás megfelelőnek minősíthető. A beruházás szerkezete azonban nem a kívánalmak szerint alakult. A tehénférő­helyeknek például csak az egyharmadát építették meg az évi előirányzathoz képest, a sertésférőhelyeknek még az egyharmadát sem. A ba­romfitenyésztési ágazatban ellenben a tervezett férőhe­lyeknek a dupláját elkészí­tették. Az AGROBER vezérigazga­tója kedvezőnek ítélte, hogy a rekonstrukciós beruházás iránti igény­ a sertéstenyész­­tési ágazatban megnőtt és a jelek szerint ez az igény vál­tozatlan marad az idén is. A tavalyi gépberuházási terv is teljesült. Megvalósí­tása során azonban a nem megfelelő ütem szerinti el­osztás okozott gondot. A ne­gyedik negyedévben érkeztek meg azok az erőgépek, ame­lyekre a talajmunkák során szüksége lett volna az ü­ze­meknek. Nem sikerült a sző­lő- és gyümölcsfélék időará­nyos telepítése sem. Az idei legfontosabb beru­házási feladatokat úgy kell megoldani, hogy a tavalyi le­maradást pótolni és az idei célokat elérni együttesen le­hessen. Erre a feltételek meg­vannak, hiszen a szarvas­marha-tenyésztési ágazatban az olcsó mezőpanel típusú is­tállót már kipróbálták. (Egy férőhely ára 56 000 forint.) A sertéstenyésztési ágazatban a battériás tartástechnológia, a baromfitenyésztési ágazatban a ketreces technológia növeli az ágazat termékkibocsátó képességét. A rekonstrukciós beruházá­sokon kívül új telepek épí­tésére is van igény, de kielé­gítése a körülmények isme­retében nem megvalósítható. A gépberuházások során to­vábbra is törekedni kell a takarmánybetakarító, a cu­­korrépa-kitermelő, a zöldség- és gyümölcsszedő gépek be­szerzésére. A sertéstenyészté­si technológia korszerűsítése, illetve az ágazat gépekkel való ellátása, az eszközök to­vábbi tökéletesítése az egyik legfontosabb feladat lesz 1977-ben. , v. l. GYORSLISTA a Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság által a Budapesten meg­tartott 1977. évi 5. lottó játékhét szelvényeinek tárgynyeremény sorsolásáról. 2 120 897 házt. félsz. 2 127 291 10 000 Ft vás.­­ut. 2 138 712 3000 Ft textilut. 2 146 785 7000 Ft tetőtől-talpig , 2 168 612 5090 Ft vás. Ut. 2 191 298 5000 Ft vás. Ut. 2 198 811 5000 Ft vás. ut. 2 202 150 3000 Ft textilut. 2 206 941 7000 Ft tetőtől-talpi. 2 209 970 hűtőgép II. 2 210 611 hűtőgép I. 2 217 282 10 000 Ft vás. ut. 2 217 626 4000 Ft konyhafelsz. 2 220 977 4000 Ft konyhafelsz. 2 229 298 zenesarok ut. 2 229 649 9000 Ft ki mit vás. 2 242 538 10 000 Ft vás. ut. 2 252 387 10 0iló Ft Vás. ut. 2 275 907 3000 Ft textilut. 2 313 733 9000 Ft ki mit vál. 2 320 136 televízió II. 2 332 350 hűtőgép I. 2 333 668 hűtőgép I. 2 341­ 876 10 000 Ft vás. ut. 2 343 755 5000 Ft vásárlási Ut. 2­­362 078 5000 Ft vás. ut. 2 365 161 5000 Ft Vás. ut. 2 371 283 színes tv 2 375 002 3000 Ft textilut. 2 377 421 4000 Ft konyhafelsz. 2 387 911 ,10 000 Ft vás. ut. 2 402 883 3000 Ft textilut. 2 413 161 10 000 Ft vásárlási ut. 2 426 612 televízió I. 2 437 988 hűtőgép II. 2 479 604 3000 Ft textilut. 2 481 125 3000 Ft textilut. 2 483 391 9000 Ft ki mit vál. 2 488 881 9000 Ft ki mit vás. 2 504,972 10 000 Ft vás. ut. 2 514 233 televízió n. 2 524 188­ 7000 Ft tetőtől-talpig 2 548 414 10 000 Ft vás. ut. 2 524,189 7000 Ft tetőtől-talpig 2 566 445 ,10 000 Ft Vás. ut. 2 571 789 4000 Ft konyhafelsz. 2 609 457 7000 Ft tetőtől-talpig 2 635 414 táskarádió 2 645 379 7000 Ft tetőtől-talpig 2 651 755 5000 Ft vás. Ut. 2 679 341 televízió II. 2 697 839 9000 Ft ki mit vás. 2 710 589 színes tv 2 711 906 4000 Ft konyhafelsz. 2 738 951 7000 Ft tetőtől-talpig 2 739 806 5000 Ft vás. ut. 2 753 553 5000 Ft vás. ut. 2 774 391 5000 Ft vás. Ut. 2 795 377 1­0 000 Ft vás.­ Ut. 2 328 553 5000 Ft vás. ut. 2 829 694 3000 Ft textilut. 2 846 228 9000 Ft ki mit vás. 2 918 861 10 000 Ft vás. Ut. 2 942 420 4000 Ft konyhafelsz. 2­­973 306 7000 Ft tetőtől-talpig 2 984 239 táskarádió 2 586 428 táskarádió 44 383 078 7000 Ft tetőtől-talpig 44 383 525 5000 Ft vás. Ut. 44 388 663 7000 Ft tetőtől-talpig 44 402 345 7000 Ft tetőtől-talpig 44 404 022 5000 Ft Vás. Ut. 44 610 136 7000 Ft tetőtől-talpig 44 623 061 10 000 Ft vás. Ut. 44 625 812 háztart. félsz. 44 630 001 4000 Ft konyhai. ut. 44 645 491 10 000 Ft vás. ut. 44 650 013 7000 Ft tetőtől-talpig 55 381 108 televízió I. 55 395 738 5000 Ft vás. ut. 55 415 218 5000 Ft vás. ut. 55 416 563 zenesarok ut. 55 629 690 zenesarok ut. 55 630 262 televízió u­. 55 635 247 7000 Ft tetőtől-talpig 62 008 658 1­0 000 Ft vás. Ut. 62 034 318 10 000 Ft vás. Ut. 62 038 022 3000 Ft tex.­Ut. 62 073 360 7000 Ft tetőtől-talpig 62 074 250 10 000 Ft vás. Ut. 62 076 398 5000 Ft vás. ut. 62 081 902 10 000 Ft vás. ut. 62 081 916 10 000 Ft Vás. ut. 62 085 245 háztartási felsz. 62 101 502 9000 Ft ki mit vál. ut. 62 109 431 4000 Ft konyhafelsz. ut. 62 140 723 74­00 Ft tetőtől-talpig ut. 62 160 487 táskarádió 62 162 730 9000 Ft ki mit vás. Ut. 62 192 024 hűtőgép I. 62 198 091 színes tv. 62 198 478 4000 Ft konyhafelsz. ut. 62 210 930 10 000 Ft vás. ut. 62 229 718 3000 Ft textil.-ut. 62 234 909 10 000 Ft vás. ut. 62 247 745 5000 Ft vás. ut. 62 256­­368 7000 Ft vás. ut. 62 270 500 3000 Ft tex.-ut. 62 270 994 3000 Ft tex.-ut. 6 . 62 271 884 10 000 Ft vás. ut. 62 275 220 4000 Ft konyhafelsz. ut. 62 291 787 4000 Ft konyhafelsz. ut. 62 294 446 5000 Ft vás. Ut. 62 307 111 9000 Ft ki mit vás. Ut. 62 318 442 10 000 Ft vás. ut. 62 320 984 10 000 Ft vás. Ut. 62 332 138 4000 Ft konyhafelsz. ut. 62 341 048 10 000 Ft vás. ut. 62 347 743 5000 Ft vás. ut. 62 349 730 otthon-lakbér. 62 364 523 9000 Ft ki mit vás. ut. 62 385 126 otthon-lakbér. 62 395 094 10 000 Ft vásárlási Ut. 62 397 227 zenesarok ut. 62 400 868 5000 Ft vás. ut. 62 406 266 7000 Ft tetőtől-talpig Ut. 62 412 263 7000 Ft ki mit Vál. Ut. 62 422 529 9000 Ft ki mit vál. ut. 62 422 752 10 000 Ft vás. Ut. 62 439 474 10 000 Ft vás. ut. 62 476 053 10 000 Ft vás. ut. 62 479 585 10 000 Ft vás. ut. 62 525 091 3000 Ft textilut. 62 525 857 5000 Ft vás. ut. 62 526 542 hűtőgép I. 62 547 207 9000 Ft ki mit vál. Ut. 62 553 695 3000 Ft tex.­ut. 62 557 968 9000 Ft ki mit vál. ut. 62 562 341 9000 Ft ki mit vál. Ut. 62 574 134 4000 Ft konyhafelsz. 62 576 801 5000 Ft vás. ut. 62 580 940 hűtőgép II. 62 583 635 televízió I. A nyertes szelvényeket 1977. március 20-ig kell a totó-lottó­­kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy Posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatósághoz (1875 Bu­dapest, V., Mü­nnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. Arab csúcsülés Harcok Dél-Libanonban Közös nyilatkozat aláírá­sával hétfőn Khartoumban befejeződött az egyiptomi— Szíriai—szudáni csúcstalálko­zó. A nyilatkozatot később teszik közzé. Nimeri szudáni, Szadat egyiptomi és Asszad szíriai államfő munkaüléséről nyi­latkozva a szudáni külügy­miniszter elmondta, hogy­ az elnökök „gyümölcsöző” vitát folytattak az arab helyzetről általában és a regionális, va­lamint a nemzetközi kérdé­sekben elfogadandó közös ál­láspont kialakításáról. Vasárnap este és hétfő haj­nalban folytatódtak a heves harcok Dél-Libanon Izraellel határos körzetében. Az iz­raeli támogatást élvező kon­zervatív erők továbbra is lö­vik a palesztinok és a balol­dal kezén levő Bint Dzsbeilt, amelyről szombaton olyan hí­rek érkeztek, hogy a jobbol­dalnak sikerült bevennie. A mintegy húszezer lakosú vá­rost vasárnap óta újból front­ról támadják a keresztény erők. Beirútba érkezett hírek szerint a palesztinok és a baloldal utolsó állását ebben a térségben, a csütörtökön megkezdett támadás óta a la­kók 98 százaléka elhagyta. Szemtanúk­­ arról számolnak be, hogy mindkét részről ne­héz tüzérséget és páncélozott járműveket vetettek be az el­keseredett harcba. A beirúti lapok vasárnapi jelentése szerint Eliasz Szai­­kisz kormánya azt tervezi, hogy az ENSZ-hez fordul, küldjön csapatokat a térségbe a harc megfékezésére és az izraeli határsértés megállítá­sára. Eseményekről - röviden BUKAREST. Hétfőn reg­gel magyar ifjúsági delegá­ció érkezett Bukarestbe dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével. A küldöttség a Román Kom­munista Ifjúsági Szövetség (UTC) Központi Bizottsága meghívásának tesz eleget. ERICH HONECKER, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának fő­titkára, az NDK államtaná­csának elnöke, február 26— 27-én baráti látogatást tett Lengyelországban, Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának meghívására. A PRÁGAI SZMETANA SZÍNHÁZBAN rendezett megnyitó ünnepséggel hétfőn este megkezdődtek a magyar kultúra napjai Csehszlovákiá­ban. Az ünnepi megnyitón a csehszlovák állami és párt­­vezetők mellett jelen volt Pozsgay Imre kulturális mi­niszter is. Az állami himnu­szok elhangzása után a ven­déglátók nevében Josef Sva­­gera cseh kulturális minisz­terhelyettes méltatta az ese­mény jelentőségét. PEKING. Hétfőn délelőtt — másik­ágyú szolgálati el­foglaltsága miatt — Peking­­ből hazautazott Moszkvába Leonyid Iljicsov külügymi­niszter-helyettes, a kínai— szovjet határtárgyalásokon résztvevő szovjet delegáció vezetője, RÓMA. Miután a Szocialis­ta Párt nem csatlakozott az OKP kezdeményezéséhez, nem gyűlt össze megfelelő számú aláírás ahhoz, hogy Rumor kereszténydemokrata volt miniszterelnök vád alá helyezését is tárgyalja meg az olasz törvényhozás a Lockheed korrupciós bot­rány csütörtökön kezdődő vitájában. A kommunista kezdeményezést 375 aláíró képviselő támogatta csak a szükséges 477 helyett. Rumor ezzel véglegesen mentesült a korrupció és a csalás vádja alól Havasi Ferenc Olaszországba utazott Havasi Ferenc, a Minisz­tertanács elnökhelyettese az olasz kormány meghívására hétfőn Olaszországba uta­zott. A kormány elnökhelyet­tesét útjára elkísérte Flagy János külügyminiszter-he­lyettes és Török István kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes. A látogatás fő célja a ma­gyar—olasz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok elő­mozdítása. Pályázati felhívás Egyetemi és főiskolai felvételeket előkészítő tanfolyam érettségizett szakmunkások részére A Minisztertanács 2026/ 1973. (VIII. 8.)-i és 1065/1974. (XII. 31.)-i határozatainak végrehajtására a munka mel­letti tanulással érettségizett szakmunkások részére egye­temi-főiskolai felvételt elő­készítő tanfolyamok alakul­tak. Az előkészítő tanfolyamo­kat műszaki szakterületen: a Budapesti Műszaki Egyetem;­­ közgazdasági szakterületen a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetem; agrár szakterületen: a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem és jo­gi szakterületen az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezi.­­ A határozatok szerint „az előkészítő tanfolyamra csak olyan szakmunkásbizonyít­vánnyal. .. rendelkező vehe­tő fel, aki szakmájában — fizikai munkakörben — ki­emelkedően jól dolgozik, kö­zösségi magatartása példa­mutató és részére a munkál­tató a tanfolyam, majd az ezt követő felsőfokú tanul­mányok időtartamára a hatá­rozatok alapján járó kedvez­mények biztosítását vállalja, továbbá megfelel a pályázati felhívásban meghatározott követelményeknek. Az érettségi nélküli szak­munkások jelentkezése és felsőfokú iskoláztatása ked­vező. Ám a munka melletti tanulással érettségizett szak­munkások jelentkezése — főként a jogi szakterületen — nem éri el a kívánt mérté­ket. Ezért tesszük közzé a szakmunkások felsőfokú ok­tatásával foglalkozó, szak­munkásokat előkészítő tan­folyam (SZET) operatív ok­tatási bizottságának pályázati felhívását. Azok a szakmunkások, akik agrár-, műszaki, közgazdasá­gi vagy jogászképző felsőok­tatási intézményben kíván­nak tanulmányokat folytatni, pályázatot nyújhatnak be az ÉSZET-re, az érettségizett szakmunkások egyetemi és főiskolai felvételeket előké­szítő tanfolyamára. Azok pályázhatnak, akik: — nem töltötték be 30. életévüket; — szakmunkás képesítéssel rendelkeznek; — katonai szolgálatukat már letöltötték vagy katonai szolgálatra alkalmatlanok; — érettségi bizonyítványu­kat, (gimnáziumi, szakközép­iskolai, technikumi) munka melletti tanulással (esti vagy levelező tagozaton) szerezték meg; — fizikai munkakörben kiemelkedően dolgoznak (a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésétől számított leg­alább 5 év vagy az érettségi bizonyítvány megszerzésétől számított legalább 2 év óta), — példamutató közösségi magatartást tanúsítanak. Néhány speciális adottság, képesség szükségessége szak­területenként : jogi és közgaz­dasági szakterületen: humán érdeklődés, átlagnál nagyobb intelligencia, memória, be­szédkészség, logika: agrár szakterületen: természettu­dományos érdeklődés, gya­korlati és szervezőkészség, emberi kapcsolatok teremté­sére való hajlam; műszaki szakterületen: térszemlélet, arányérzék, kézügyesség, bi­zonyos fokú rajzkészség. Az ÉSZET-en tanított tár­gyak szakterületenként meg­egyeznek a választott felső­­oktatási intézmény felvételi tárgyaival. Ezeket a „Magyar felsőoktatási intézmények 1977. Tájékoztató” című ki­advány tartalmazza.­­ Az ÉSZET-nek két szaka­sza van: — előkészítő, levelező, ki­választó szakasz; — egésznapos, intenzív tanfolyami szakasz. A kiválasztó szakaszon mindazok a pályázók részt vehetnek, akiket a vállalat vezetősége — a felvételi kö­­vetelmények figyelembevéte­lével — (párt-, gazdasági, szakszervezeti, KISZ-vezetés együttes döntése alapján) to­vábbtanulásra javasol. Az egésznapos intenzív (bentlakásos) tanfolyami sza­kaszon azok vehetnek to­vábbra is részt, akik sikere­sen szerepeltek az előkészítő szakasz beszámolóin, teljesí­tették az ott előírt tanulmá­nyi feltételeket. Az ÉSZET-et sikerrel el­végzők részt vesznek a vá­lasztott egyetem, főiskola fel­vételi vizsgáján, majd — fel­vétel esetén — vállalatukkal tanulmányi szerződést köt­nek. E szerint tanulmányaik ideje alatti munkaviszonyuk szünetel, de ez az idő a ked­vezmények szempontjából munkában eltöltött időnek számít, amelyre a hallgató pénzbeli támogatást kap. Ez a következőkből áll: — keresettérítésből, mely a korábbi átlagkereset 80 szá­zaléka; — tanulmányi támogatás­:­­­ből, mely a tanulmányi ered­ményektől függően 0—20 szá­zalék ; * — szociális támogatásból, mely a gyermekek számától függően 5—10 százalék. A hallgatónak tanulmá­nyai befejezése után a vég­zettségének megfelelő szakte­rületen legalább annyi időt kell dolgoznia, amennyi időre a támogatást kapta. Azok a szakmunkások, akik pályázni kívánnak az ÉSZET-re, jelentkezzenek vállalatuk személyzeti-okta­tási osztályán 1977. március 30-ig. A személyzeti osztá­lyok pályázati lapokat és fel­vételi tájékoztatót a szaké­­ munkások előkészítő tanfo­lyama 1521. Budapest, Pf. 112. címen igényelhetnek. Az igényléseket április 15-ig a pályázni kívánók számának megjelölésével juttassák el. A pályázatokat a vállalat veze­tőjének és társadalmi szervei , titkárainak ajánlásával , érettségi és szakmunkásbizo­­nyítvány melléklésével 1977. április 30-ig küldték meg, ahhoz az egyetemhez, ahová a szakmunkás felvételét kéri. A pályázók 1977. VIII. 15- ig értesítést kapnak a felvé­telről, kedvező döntés esetén az oktatás szeptemberben kezdődik. A határidők értelemszerűen vonatkoznak a következő évekre is. A SZÉT Operatív Bizottsága 1977. március 1., kedd

Next