Kisalföld, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

Kádár János Angyalföldön Kádár János, az MSZMP Központi Bizotságának első titkára . Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizott­ság titkárának társaságában szombaton, május 1. előesté­jén ellátogatott Angyalföldre. A vendégeket a XIII kerü­leti pártbizottság­ székházá­ban Katona Imre, a KB tag­ja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és a kerületi pártbizottság titkárai fogad­ták. Kovács Károly, a XIII. kerületi pártbizottság első tit­kára tájékoztatót adott An­gyalföld dolgozóinak május 1-i ünnepi felkészüléséről, az ötéves tervben eddig elért eredményekről, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére meg­hirdetett munkaverseny sike­reiről. Kádár János ellátogatott a világpiacon is jó hírű EL­­ZETT Művekhez, ahol Dutka Antal, a pártbizottság titkára és Molnár Ernő vezérigazgató köszöntötte. A vendégek ta­lálkoztak a vállalati párt-, gazdasági és társadalmi szer­vek vezetőivel, a dolgozók képviselőivel. A gyár vezetői tájékoztatást adtak az elmúlt esztendőben elért eredmé­nyekről, amelyek elismerése­ként megkapták a Vasas Szakszervezet elnökségének, valamint a KGM-nek az ok­levelét. Mint elmondták, a vállalatvezetés és a munká­sok együttes felelősséget érez­nek a XI. pártkongresszus határozatainak helyi végre­hajtásáért, az ötödik ötéves tervben a gyár előtt álló fel­adatok megoldásáért, a szo­cialista munkaverseny-moz­­galom még teljesebb kibonta­­­­koztatásáért. A Központi Bizottság első titkára ezután felkereste a munkásünnep alkalmából zászlódíszbe öltözött Kender­és Jutagyárat. Ott Németh Lászlóné, a pártbizottság tit­kára és Huszák Vilmos ve­zérigazgató köszöntötte és tá­jékoztatta a vendégeket a vállalat helyzetéről, majd vé­gigkalauzolta őket a munka ünnepe alkalmából most föl­avatott új üzemrészen. A ter­vezett határidő előtt két hó­nappal korábban elkészí zömmel nőket foglalkoztató új üzemben modern gépsor szövi a széles, faltól falig sző­nyegek alapanyagát, évente mintegy 12 millió négyzetmé­tert. A korszerű termékből az idén 100 millió, 1978­-tól pedig évente mintegy 120 millió forint értékű mű­anyag-szövetet gyártanak. A vendégek ezt követően a ki­szerelő és a szálgyártó rész­leget, valamint a gyár régi szövödéjét is megtekintették Kádár János mindkét gyár­ban átadta a Központi Bi­zottság üdvözletét. Elismeré­sét fejezte ki a termelőmun­kában elért eredményeikért és további sok sikert kívánt az építőmunka feladatainak megoldásához, a gyári kollek­­tívák előtt álló tervek teljesí­téséhez. Május 1. Moszkvában Moszkva ünnepi külsőt öl­tött, s a 8 milliós szovjet fő­város lakosai jó hangulatban köszöntik május 1-et, a mun­kásosztály nemzetközi ünne­pét. A szombat reggeli lapok közül az SZKP Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Minisztertanácsának és a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának az április 16-i kommunista szombat résztvevőihez szóló elismerő üzenetét. A közlemény hírül adja, hogy a szovjet ipar ezen a­ társadalmi munkanapon 769 millió rubel értéket ter­melt. A Pravda — hasonlóan a többi központi szovjet laphoz — vezércikkben köszönti a munkásszolidaritás ünnepét. Szombaton a május 1-i ün­nepségeken résztvevő összes külföldi küldöttség megérke­zett Moszkvába, köztük a ma­gyar szakszervezetek delegá­ciója is, Kiss Károlynak, a SZOT alelnökének vezetésé­vel. Ma ott lesznek a vendé­gek a Vörös téren, hogy ta­núi legyenek a moszkvai dol­gozók hagyományos május el­sejei ünnepi felvonulásának. M Miit MOSZKVA Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a felek között létrejött megállapo­dás értelmében május elején etiópiai állami küldöttség ér­kezik a Szovjetunióba hiva­talos látogatásra. A delegá­ciót Mengisztu Haile Mariam alezredes, az etiópiai ideigle­nes katonai kormányzó ta­nács elnöke vezeti. SAN SALVADOR Arturo Molina salvadori elnök péntek este mondott rádió- és televíziós beszédé­ben elutasította Mauricio Borgonovo külügyminiszter elrablóinak azt a követelését, hogy a kormány túszukért cserében bocsássa szabadon az általuk megnevezett­­ 37 politikai foglyot. RAWALPINDI Ismét súlyos zavargások, robbantak ki szombaton dél­előtt Rawalpindiben, miután Az ellenzéki­­pártok tüntetési felhívást bocsátottak ki. Ez­zel Zulfikar Ali Bhutto mi­niszterelnököt próbálják le­mondásra kényszeríteni. A felvonuló tüntetők kisebb­­nagyobb csoportjai össze­csaptak a kivezényelt rend­­fenntartó erőkkel. Néhány lakónegyedben barrikádokat emeltek, és az összecsapások nyomán több helyen tűz ütött ki. BBCS Paul Leventhal amerikai professzor pénteken Salz­burgban,, egy nukleáris kér­désekkel foglalkozó tanácson elhangzott felszólalásában emlékeztetett egy 200 tonná­nyi uránércszállítmány kilenc évvel ezelőtt, titokzatos kö­rülmények között történt el­tűnésére. Ezzel megerősítette azt a feltételezést, hogy a ha­jórakományt eltérítették, és az esetleg Izraelbe került. STAVANGER Az északi-tengeri Ekofisk olajmezőn sikerült — leg­alábbis ideiglenesen — elfoj­tani az egy hete kitört olaj­áradatot. A pénteken Texas­­ból a helyszínre érkezett kü­lönleges szakértőkből álló csoport munkája szombat délelőtt eredményt hozott. Szakemberek ugyanakkor fi­gyelmeztettek arra, hogy a veszélyt csak akkor lehet le­­küzdöttnek tekinteni, ha a kutat sikerült iszappal be­tömni. ÚJ-DELHI Dzsatti, India ügyvezető államelnöke egynapos huza­vona után mégis engedett a Dzsanata-párti indiai kor­mány azon követelésének, hogy oszlassák fel 9 északi szövetségi államban a kong­resszuspárti többségű tör­vényhozást. A döntés alapján az érintett államokat — a­ ­­m valószínűleg júniusban sorra kerülő választásokig — a fő­városból, Új-Delhiből fogják irányítani. MADRID A­ spanyol főváros házfa­lain több mint harmincezer plakát hívja a dolgozókat a május elsejei ünnepségekre és felvonulásokra, amelyekre, mint már jelentettük, a ható­ságok nem adtak engedélyt. Az utcákon egyébként meg­erősítették a rendőri erőket, és a kormány figyelmeztetést tett közzé, amely szerint le­tör „minden, a közrendet ve­szélyeztető akciót”. LUANDA Egyhetes, Jugoszláviában és Lengyelországban tett hi­vatalos látogatása befejezté­vel pénteken visszaérkezett Luandába Agostinho Neto, az Angolai Népi Köztársaság el­nöke. Útközben rövid időre megállt Tripoliban, ahol ki­lencven perces tanácskozást folytatott Kadhafi líbiai el­nökkel. MOSZKVA Pham Van Dong, a Viet­nami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tag­ja, miniszterelnök hivatalos franciaországi látogatását be­fejezve szombaton este Pá­rizsból — úton hazafelé — Moszkvába érkezett. 25- A Magya­r Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormá­nya és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Herczeg Károly, a SZOT főtitkár-he­­lyettese mondott ünnepi köszöntőt nemzetközi munkásün­népünk előestéjén, tegnap a Kossuth Rádióban, illetve a Televízióban. Lentin­békedíjasok A díjakat odaítélő nemzet­közi Lenin Békedíj-bizottság április 25—26-án tartotta ülé­sét Moszkvában Nyikolaj Blo­­hin akadémikus elnökletével, s megvitatta az 1975—76. évi Lenin békedíjak odaítélésé­re érkezett javaslatokat. A bizottság határozata ér­telmében „A népek közötti béke megszilárdításáért'’ el­nevezésű és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által ala­pított díjat Kádár Jánosnak — mint első oldalunkon ol­vasható — Agostinho Neto­­nak, az Angolai Népi Felsza­­badítási Mozgalom elnökének, az Angolai Népi Köztársaság elnökének, Samara Macáéi­nak, a Mozambiki Felszabadí­­tási Front elnökének, a Mo­zambiki Népi Köztársaság el­nökének, Hortensia Bussi de Allende asszonynak, Salvador Allende özvegyének, a Nem­zetközi Demokratikus Nőszö­vetség tiszteletbeli alelnök­­nek, Sean McBridenak, a ne­ves írországi békeharcosnak, Pierre Poujadénak, a Nor­mandia Nyeman repülőezred egykori parancsnokának és Jannisz Ritszosz görög köl­tőnek ítélték oda. Lázár György hétfőn Norvégiába utazik Lázár György, a Miniszter­­tanács elnöke Odvar Nordii norvég miniszterelnök meghí­­vására május 2-án hivatalos látogatásra Norvégiába uta­zik. Távirat- Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejez­te ki jókívánságait XVI. Ká­roly Gusztáv svéd király szü­letésnapja, Svédország nem­zeti ünnepe alkalmából. A hét­­ kérdése Franciaország életét újabb sztrájkok bénították meg a hé­ten: a vasutasoktól a szemetesekig­­sok szakma munkásai hagyták abba a munkát. Ez a sztrájksorozat előzetes válasz volt az új Barre-tervre, amely a parlamentben is csak nehe­zen ment keresztül. Valóban kormányválság van kialakuló­ban? Tulajdonképpen már az új indiai kormány megalakulásakor felvetődött, most pedig Gromiko szovjet külügyminiszter Új- Delhi-i látogatása nyomán még indokoltabbá vált a kérdés: hogyan alakulnak a jövőben a szovjet—indiai kapcsolatok? A héten hoztak ítéletet a nyugatnémet bírák a Baader— Meinhof-csoport ügyében. Ugyanakkor sűrűsödnek a terror­­cselekmények az NSZK-ban, különösképpen pedig Olaszor­szágban. Mi a politikai háttere napjaink terrorizmusának?­ ­ Kormányválság Párizs­ban? Giscard d'Estaing köztársa­sági elnök uralmát, Raymond Barre kormányának fennma­radását már nem csupán balról fenyegetik ellenzéki erők. Jacques Chirac-nak, az újdonsült párizsi polgármes­ternek, egykori miniszterel­nöknek, a Gaulle-ista RPR vezérének alig titkolt terve, hogy Giscard d’Estaing he­lyére kerüljön, s ő mentse meg a francia tőkésrendet az egyesült baloldal rohamai­tól. A héten is így járt el: amikor Raymond Barre új programját a nemzetgyűlés­ben szavazásra bocsátották, Chirac hívei előbb nem akar­ták elfogadni, csak az utolsó pillanatban, heves vita után szavaztak bizalmat a kor­mányfőnek és elképzelései­nek. Barre ki is fakadt: „Vagy megvan a bizalom, vagy nincs! a bizalmat nem lehet szeletenként megad­ni ..Giscard d’Estaing egy tévényilatkozatban elismerte a helyzet súlyosságát, mégis kijelentette, hogy Barre kor­mánya a helyén marad, mert a Gaulle-ista alkotmány szerint csak akkor bukhatna meg, ha a nemzetgyűlés ab­szolút többsége ellene foglal­na állást, ez pedig a parla­ment mai összetételében el­képzelhetetlen. . Természetesen meg is gon­dolják például a Gaul­le-isták, hogy „kollektív öngyilkossá­got” kövessenek el a kor­mány megbuktatásával. Hi­szen olyan a gazdasági és szociális hely­zet, hogy a vá­lasztók többsége, ha most kellene a­z urnákhoz járul­nia, a baloldal jelöltjeire ad­ná voksát. A héten akkora sztrájk volt, amilyenre évek óta nem került sor: nem volt villanyáram, nem közleked­tek a vonatok és a metró, sok gyárban leálltak a gépek, a hivatalokban is szünetelt a munka. Ez volt a népi vá­lasz a Barre-kormány stabi­lizációs tervére, amelyről ál­talános a vélemény: képte­len megfékezni az inflációt és nem vet véget a munka­­nélkülségnek. Tulajdonkép­pen csak 12 hónapos haladé­kot akar nyerni a kormány. A jövő év tavaszán esedékes általános választásokig lé­legzethez kellene jutnia. Hogyan alakulnak a szovjet—indiai kapcsola­tok? Az indiai választások meg­lepő eredménye: a Kong­resszus Párt súlyos veresége. Indira Gandhi asszony buká­sa után olyan vélemények hangzottak el, hogy Deszai kormánya jobbra és Ameri­ka felé „nyit” majd. Ilyen helyzetre különös figyelmet keltett, hogy Új-Delhibe­­lá­togatott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. Vadzspajival, az új indiai külügyminiszterrel folytatott eszmecseréje idején áttekin­tette a két ország kapcsola­tait. Mint a szovjet sajtó rá­mutatott: ,.A szovjet—indiai kapcsolatok nagy jövő előtt is állnak.” Gromiko és ven­déglátója megerősítette: a szovjet—indiai barátsági és együttműködési szerződés alapján kívánjuk továbbfej­leszteni a két nép barátságá­nak szálait. A külügyminisz­teri tárgyalásokkal egyidő­­ben két új megállapodás alá­írására került sor: a gazda­sági és műszaki együttműkö­désről, továbbá a hírközlés­ben való együttműködésről. Ugyancsak ez alkalommal született meg szerződés egyes áruk ez évi kölcsönös szállí­tásáról. Nem csak protokol­láris eseménynek számít, hogy Deszai, az új kormány­fő fogadta a szovjet vendé­get. A szovjet sajtó megállapít­ja, hogy az imperialista kö­rök számításai nem váltak be, a szovjet—indiai viszony­ban nem következett be az az elhidegülés, amelyet az indiai belpolitikai változások után a két nép közötti barát­ság ellenzői vártak. A szovjet—amerikai kül­ügyminiszteri találkozó al­kalmával megvitatott nem­zetközi kérdésekben vagy azonos, vagy egymáshoz kö­zelálló álláspontok alakultak ki. Olyan fontos témák sze­repeltek a napirenden, mint a leszerelés, a közel-keleti válság, a dél-afrikai helyzet és az Indiai-óceánnak t­éke­­övezetté változtatása.­­ Mi a politikai háttere napjaink terrorizmusá­nak? Golyókat röpítenek ügyé­szek és ügyvédek fejébe, el­rabolnak minisztert és egye­temi tanárt, autógyári vezér­­igazgatót és politikust — a terrorcselekmények listája napjainkban egyre bővül. A terror mindenképp elítélen­­dő, de észre kell venni, hogy a becsületes, az eseményeket azonban csak felszínesen fi­gyelemmel kísérő embereket bizonyos sötét erők a maguk sötét politikai céljaira akar­ják kihasználni a terrorizmus­ elmarasztalása révén. Nézzük az NSZK példáját! Bi­bac­c főállamügyész gyil­kosainak keresése közben az igazi baloldal tagjaira is le akarnak sújtani, vagy leg­alábbis a közvéleményt a baloldali pártok ellen akar­ják fordítani. Ugyanakkor a terrordráma arra is jó, hogy elfeledtesse a lehallgatási botrányt, amelybe majdnem belebukott a belügyminisz­ter ... Miért kellene a pol­gári jogainak megsértése el­len ezen a címen tiltakozni, amikor ugyebár a terroristák ellen irányult a telefonle­hallgatás? A nyugatnémet politikai légkör egyre rom­lik, a jobbratolódás nyilván­való. Mindez a terrorizmus elleni harc jogcímén, ürü­gyén. Az olasz példák között akad egészen egyértelmű is. Golyóktól találva holtan esik össze a torinói ügyvédi ka­mara elnöke. Utána csöng a telefon egy szerkesztőségben, feljegyzik az ismeretlen te­lefonáló szavait: „A vörös brigádok vállalják a felelős­séget ...” A nyárspolgár megriasztására elég a jelző: „vörös” ... Valójában olyan szélsőséges csoportokról van, szó, amelyek az an­tikommu­­nizmus céljainak szolgálatá­ban igyekeznek zavart kelte­ni, próbálják riogatni a kis­embert. Olaszországban úgy­szólván küszöbön állhat a kommunisták bevonása a kormányba — ez ellen han­gulatot kelteni az ellenség­nek, úgy látszik, minden esz­köz jó. Még a terror is, a manipulált terror, a megany­­nyi, provokációnak minősít­hető terrorcselekmény. A polgári, jobboldali kor­mányok rendszerint a maguk javára akarják és tudják felhasználni, hogy ők tűn­hetnek a kispolgár szemében „a törvény és a rend” védel­mezőinek. Ezért szigorítja a nyomozói, rendőri tevékeny­ségét a nyugatnémet kor­mány. Az olasz válság mé­lyebb, ott már nem tudja a kereszténydemokrata kisebb­ségi kormány a maga javára kisajátítani ,,a törvény és a rend” fogalmát: valamennyi demokratikus párt együtt sür­geti, hogy fogják le a gyilko­sok kezét. I­alfy József . 1977. május 1., vasárnap

Next