Kisalföld, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

Lemondott a francia kormány Pénteki rendkívüli ülésén Raymond Barre miniszterel­nök benyújtotta kormányá­nak lemondását. A lemondást Giscard d,Estaing államfővel­fogadta. Giscard d,Estaing francia köztársasági elnök pénteken a késő délutáni órákban ismét Raymond Bar­re miniszterelnököt bízta meg a legutóbbi nemzetgyűlési választások után megalakí­tandó új kormány vezetésé­vel. Z­­KÜMPOID Az Indiai KP kongresszusa Pénteken megkezdte mun­káját az Indiai Kommunista Párt XI. kongresszusa az észak-indiai Punjab állambe­li Bathindában. A kongresszust Avtar Singh Malhotra, az indiai kommunisták Punjab állam­beli szervezetének vezetője, az IKP Központi Végrehajtó Bizottságának, a párt Orszá­gos Tanácsának tagja, a kongresszus szervező bizott­ságának elnöke nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy az indiai kommunisták jelenlegi kongresszusának fontos szerepet kell játszania a széles dolgozó tömegek mozgósításában a létérdekei­kért, a politikai és gazdasági jogaikért vívott harc fokozá­sa érdekében. Az IKP XI. kongresszusán­­több, mint 30 testvérpárt küldöttséggel képviseltette magát Leonyid Brezsnyev N­o­voszibirszkben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a Szov­jetunió Honvédelmi Tanácsá­nak elnöke, pénteken Dmit­rij Usztyinovnak, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjának a Szovjetunió hon­védelmi miniszterének kísé­retében Novoszibirszk körze­tében meglátogatott egy ra­kétaegységet. A szovjet veze­tők részt vettek egy gyakor­laton. Az egység parancsnoka a harckészültség állapotáról je­lentést tett Leonyid Brezs­­nyevnek, és beszámolt a kor­szerű harci technika kezelé­sének elsajátításáról. A gyakorlat végén Leonyid Brezsnyev beszédet intézett a katonákhoz, tiszthelyette­sekhez és tisztekhez: „éppen most vettünk részt a rakéta­ezred gyakorlatán. Magas fo­kú harckészültségről tettek tanúságot, bebizonyították, hogy összehangoltan hozzáér­téssel és tökéletesen bánnak az önökre bízott korszerű és hatékony fegyverekkel” — mondotta elöljáróban az SZKP KB főtitkára. A szovjet hadsereg alapját a harci technika új eszközei képezik, és a hadsereg min­den szükséglete biztosított — folytatta Leonyid Brezsnyev. „A szovjet hadsereg személyi állománya kiváló. Mindez lehetővé teszi számunkra, hogy szilárdan és hatékonyan megvédjük hazánkat. Önök a szovjet nép békés építőmun­kája felett őrködnek — álla­pította meg, majd rámuta­tott: a Szovjetunió sohasem a fegyverkezés kedvéért fegy­verkezett fel, sohasem volt, és nem is lesz a fegyverke­zési hajsza ösztönzője. A ka­tonai területen elért sikerek célja az, hogy biztosítsuk a magunk és szocialista bará­taink védelmét egy esetleges agresszióval szemben, bár­honnan induljon is az ki. Leonyid Brezsnyev vége­zetül sikereket kívánt a har­ci és politikai kiképzésben. Leonyid Brezsnyev szibé­riai körútja során pénteken Novoszibirszkben felszólalt a megyei párt- és gazdasági aktíva gyűlésén. Etióp nyilatkozat „Etiópia kormánya több al­kalommal is következetesen leszögezte, hogy nem áll szán­dékában megsérteni Szomá­lia területi egységét és hogy a térség békéje helyreállítá­sának érdekében elengedhe­tetlen az ENSZ és az AESZ alapokmánya elveinek köl­csönös tiszteletben tartása. Ennek ellenére a Szomáliai vezetés nyilvánosan és ismé­telten kijelenti, hogy nem mond le expanziós vágyait ról” — hangoztatta nyilatkoz­­zatában az etiópiai külügy­minisztérium szóvivője. A háború okozta súlyos anyagi és emberáldozatok el­lenére minden jel arra mu­tat, hogy Mogadishu folytat­ja eddigi politikáját — mon­dotta a szóvivő. Etiópia türelmet gyakorol, mivel eltökélt szándéka, hogy tiszteletben tartja az ENSZ és az AESZ alapelveit és ha­tározatait. Nem egyszer ki­nyilvánította, hogy összhang­ban kíván élni Szomáliával és valamennyi szomszédjával — hangsúlyozta a külügymi­nisztérium szóvivője és ki­emelte, hogy országa ismét felszólítja Mogadishu szövet­ségeseit: bírják rá Szomáliát arra, hogy mondjon le terü­letszerzési törekvéseiről. C­Á­F­O­L A Hanoiban pénteken megcá­folták a Phnom Penh-i rádió március 29-i adásában el­hangzott, Vietnam-ellenes rá­galmakat A kambodzsai rádió azzal vádolta meg vietnami erőket, hogy március 21-én bombázták az ország keleti övezetében lévő Ampu­l-Kro­­ban körzetének öntözőművét, és március 25-én hasonló jel­legű támadást intéztek Tuol Priep ellen. A hanoi közlemény részle­tesen beszámol azokról a te­rületsértő akciókról, a vietna­mi lakosság soraiban elköve­tett gyilkosságokról, amelye­ket kambodzsai fegyveres erők követtek el március 17—23. között. Mint a jelen­tésből kitűnik, a Long Bé, An Giang, Long An és Tay- Ninh tartományok határfal­­vai ellen intézett újabb kam­bodzsai támadásoknak több mint 100 halálos áldozata van, és jelentősek az anyagi ká­rok is. A VNA hírügynökséget fel­hatalmazták a korábban em­lített kambodzsai rágalmak visszautasítására. Megbeszélés Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár pénteken dél­előtt Hamburgban fogadta Warren Christopher amerikai külügyminiszterhelyettest. A kétórás megbeszélésről ki­adott közlemény szerint az afrikai, a közel-keleti hely­zetet, a NATO-val, a SALT- tárgyalásokkal kapcsolatos kérdéseket tekintették át. Szó esett továbbá a május végén Washingtonban sorra kerülő NATO-csúcstalálkozó és a júliusra Bonnba terve­zett nyugati gazdasági csúcs­­találkozó előkészítéséről, ez utóbbival kapcsolatban Car­ter amerikai elnök NSZK- beli látogatásáról. A közlemény szerint Hans- Dietrich Genscher nyugatné­met külügyminiszter a jövő hét közepén folytatja a kon­zultációt ezekről a kérdések­ről amerikai kolegájával, Vance-val Washingtonban. A dokumentum egyetlen szóval sem említi Christo­pher látogatásának tulaj­don­­képpeni célját: az amerikai kormány sürgető üzenetét, hogy Bonn mondjon igent a neutronfegyver gyártására és európai elhelyezésére. Baiericsökk­entés Plenáris ülés Bécsben Pénteken Bécsben megtar­tották a közép-európai fegy­veres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről fo­lyó tárgyalássorozat 165. ple­náris ülését. A Nyikolaj K. Taraszov szovjet nagykövet elnökletével folyó tanácsko­záson felszólalt Emil Keblu­­sek nagykövet, Csehszlovákia képviselője. A csehszlovák delegátus ki­fejtette, hogy a nyugati or­szágok úgynevezett közös maximális haderőlétszám­­szint elmélete ellentmond a csapatok és fegyverzet csök­kentése elvének, mert lehe­tőséget ad arra, hogy egyes országok a jelenleginél is ma­gasabb szintre emeljék fegy­veres erőik létszámát. Ez vi­szont megbontaná a katonai erők jelenlegi egyensúlyát a csökkentés tervezett körze­tében. Keplusek nagykövet a to­vábbiakban kifejezte remé­nyét, hogy a közelmúltban kölcsönösen előterjesztett ki­egészítő létszámadatok lehe­tővé teszik a NATO országok számára a Varsói Szerződés fegyveres erőinek létszámá­val kapcsolatos téves becslé­sük felülvizsgálását. Ez jó feltételeket teremtene ah­hoz, hogy haladás történjék a fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentésének alapvető kérdéseiben is. A haderőcsökkentési tár­gyalások következő plenáris ülését a jövő héten, csütörtö­kön tartják a bécsi Hofburg­­ban. Kinevezések, kitüntetések Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából pénteken kitüntetési ünnep­séget tartottak a Honvédelmi Minisztériumban. Az ünnep­ségen megjelent Biszku Béla, az­­ MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, ott voltak a társfegyveres testületek ma­gas beosztású képviselői, és a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai. Je­len volt Jurij Naumenko ve­zérezredes, a Varsói Szerző­dés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyar­­országi képviselője. Az ünnepségen Czinege La­jos vezérezredes, honvédelmi miniszter tábornoki kineve­zéseket, kitüntetéseket adott át. A kitüntetetteket és az elő­léptetésben részesülteket Biszku Béla köszöntötte. Ugyancsak kitüntetési ün­nepséget rendeztek hazánk felszabadulásának 33. évfor­dulója alkalmából a Belügy­minisztériumban. A kitünte­téseket, előléptetéseket Ben­­kei András belügyminiszter adta át. Az ünnepségen részt vett Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, s ott voltak a társ­fegyveres testületek, valamint a Belügyminisztérium tábor­noki és parancsnoki karának képviselői. Az előlüntetésben és kitüntetésben részesülte­ket Huszár István köszön­tötte. NN­DK-Ausztria Honecker«*Krei®ky találkozó A berlini NDK-osztrák tárgyalások csúcspontjaként pénteken hosszú ideig tartó megbeszélést folytatott egy­mással Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnö­ke és dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár. A baráti légkörű találkozón — amelyen részt vett többek között Willi Stoph miniszter­­elnök is — megelégedéssel állapították meg, hogy az NDK és Ausztria kapcsolatai a két állam, a két nép javá­ra kedvezően fejlődnek és hozzájárulnak az enyhülési folyamathoz is. A két állam­férfi egyetértett abban, hogy a békés egymás mellett élés elve és a helsinki záróok­mány egésze jó lehetőségeket nyújt a két állam együttmű­ködésének továbbfejlesztésé­hez és együttműködéséhez. A Honecker—Kreisky ta­lálkozó előtt befejeződtek a hivatalos NDK—osztrák kor­mányfői tárgyalások, ame­lyeket Willi Stoph és Bruno Kreisky egyaránt hasznosak­nak minősített. A kormányfők tárgyalásai­val párhuzamosan pénteken megbeszélésre került sor az NDK-osztrák gazdasági kap­csolatokról Günter Mittag, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és dr. Josef Sta­­ribacher osztrák kereskede­lem és iparügyi miniszter között. Bruno Kreisky péntek dél­után megtekintette Berlin néhány nevezetességét, este pedig vacsorán látta vendégül házigazdáját, Willi Stoph mi­niszterelnököt. Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár NDK-beli látoga­tásáról péntek este Berlin­ben NDK-osztrák közös közleményt adtak ki. ■ fi RÖVIDEN LOSONCZI PÁL az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Hermann Kersting­et, a Német Szövetségi Köztár­saság rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét, aki végleg elutazott BudapestrőL BEIRUT. „Az 1977. októ­beri szovjet—amerikai közös nyilatkozat alapul szolgálhat a közel-keleti békés rende­zéshez” — jelentette ki a UPI hírügynökségnek adott interjújában Jasszer Arafat. A PFSZ VB elnöke hangoz­tatta, hogy a PFSZ elfogad bármely ENSZ határozatot, amely kimondja, hogy a pa­lesztinoknak joguk van visz­­szatérni hazájukba, joguk van az önrendelkezésre, sa­ját önálló állam alapítására COLOMBO. Junius Richard Dzsajevardene Sri Lanka-i államfő három bíróból álló bizottságot nevezett ki az elő­ző kormány idején elkövetett állítólagos visszaélések ki­vizsgálására. Szirimavo Ban­­daranaike asszony kormánya 1970 májusától tavaly júliusig volt hivatalban. Dzsajevar­dene kormányának tagjai most hatalommal való vis­szaéléssel, korrupcióval és csalással vádolják a régi ve­zetést LENINGRAD, Grigorij V. Romanov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja, a leningrádi területi pártbizottság első titkára pénteken a Szmolnij­­ban fogadta Marjai Józsefet a Magyar Népköztársaság nagykövetét a Szovjetunió­ban, aki hivatalos látogatá­son tartózkodik Leningrád­­ban. A szívélyes, baráti han­gulatú megbeszélésen részt vett Golub Mihály, a Magyar Népköztársaság újonnan megnyílt leningrádi főkonzu­látusának vezetője. Marjai József pénteken a leningrádi Barátság Házában fogadást adott a felszabadulás 33. év­fordulója és a Magyar Nép­­köztársaság leningrádi fő­konzulátusának megnyitása alkalmából TORINO. A demokratikus erők egysége, a reakciós puccskísérletek elleni antifa­siszta összefogás követelése áll az olasz szocialista párt szerda óta Torinóban ülésező 41. kongresszusa munkájának középpontjában. A párt bal­oldali szárnyának képviselői, Lombardi és Cicchitto el­nökségi tagok a vitában ki­fejtették, hogy erőteljesebben kell hangsúlyozni az Olasz Szocialista Párt szocialista jellegét és a szocialista tár­sadalom megteremtésére irá­nyuló politikáját. A reakciós erők elleni harcot, amelyek­nek tevékenysége Aldo Moré­nak, a Kereszténydemokrata Párt elnökének elrablásával veszélyes fokot ért el, össze kell kapcsolni az ország de­mokratikus átalakításával — hangsúlyozta Cicchitto. LONDON: Nagyszabású hadgyakorlat kezdődik ma Etiópia partjainak közelében, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország flottája, összesen 14 hadiha­jójának részvételével.­Mint a TASZSZ szovjet hírügynök­ség megállapítja, a nyugati hatalmak nem véletlenül vá­lasztották az erődemonstráció színteréül „Afrika szarvának” térségét. A Nyugat meg akar­ja félemlíteni a haladó etió­piai rendszert, tartósítani kí­vánja a feszültséget, akadá­lyozva ezzel a térség problé­máinak politikai rendezését. RÓMA: A nyugati hírszer­ző szervezeteknek összesen körülbelül húszezer, s ezen belül az amerikai CIA-nak mintegy négyszáz ügynöke tevékenykedik Olaszország­ban — közli a Giomni című olasz hetilap. Mint az olasz sajtó megállapítja, több kö­rülményből arra lehet követ­keztetni, hogy ezek a kém­szervezetek közvetlenül sze­repet játszottak Aldo Moro­­nak, a Kereszténydemokrata Párt országos tanácsa elnöké­nek elrablásában és az or­szág politikai helyzetének ki­élezésében. MORO-ÜGY Kereszténydemokrata álláspont Az Olaszországot kormány­zó Kereszténydemokrata Párt (DC) vezetősége nem tartja lehetségesnek, hogy engedjen Aldo Moro elrabló­inak és eleget tegyen zsaro­lásuknak. Erről a párt hiva­talos lapja, az Il Popolo írt pénteki vezércikkében. A DC vezetőségének csü­törtöki ülésén kialakult ál­láspontot tükröző írás szerint a kereszténydemokratáknak ezekben a nehéz pillanatok­ban állandó kapcsolatban kell maradniuk a programmegál­lapodásban érintett pártok­kal. A L,Unita az OKP lapja pénteki szerkesztőségi cikké­ben ugyancsak megállapítja: „a demokratikus rendszer nem adhatja be derekát a ter­rorizmusnak. Ha beadná, utat nyitna újabb és újabb zsarolások előtt Egy milánói vizsgálóbíró elrendelte a Magneti Marelli és a Fáik hét munkatársának letartóztatását. Azzal vádolja őket, hogy 1975—76-ban a „vörös brigádokkal” és az „autonomistákkal” fegyveres felforgató akciókban működ­tek közre. Értesülések szerint kapcsolatban álltak a „vörös brigádok” egykori vezetőjé­­­vel, a Torinóban perbe fo­gott Renato Curcioval is. Beszámoló Ezer Weizman izraeli had­ügyminiszter pénteken dél­ben, 24 órás egyiptomi láto­gatását befejezve, visszatért Izraelbe, és azonnal felkeres­te Begin miniszterelnököt, hogy beszámoljon tárgyalá­sairól. Szadat elnökkel pénte­ken is találkozott és két alka­lommal tárgyalt Gamazi had­­ügymi­ni­szterrel. Weizman nem nyilatkozott a sajtónak, elutazásakor és ér­­keztekor még csak a repülő­térre sem engedték be az új­ságírókat. Szadat levélben számol be Carter elnöknek az izraeli hadügyminiszterrel megtar­tott tárgyalásáról — írta a pénteki Al Ahram. Végső búcsú Ortutay Gyulától Családtagjai, barátai, mun­katársai, a magyar tudomá­nyos élet képviselői kísérték utolsó útjára pénteken Ortu­­tay Gyula akadémikust, or­szággyűlési képviselőt, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak tagját, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának alelnökét, a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat elnö­két, az MTA néprajzi kutató­­csoportjának igazgatóját. A Mezős Imre úti temető dísz­­ravatalozójában a gyász­dra­périával bevont, koszorúkkal övezett ravatalnál párt és állami életünk, a Magyar Tu­dományos Akadémia vezetői, tudományos életünk jeles kép­viselői álltak díszőrséget. Több diplomáciai képviselet vezetője is lerótta kegyeletét. Az Elnöki Tanács, az or­szággyűlés és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa ne­vében Bognár József akadé­mikus búcsúzott az elhunyt­tól. A Magyar Tudományos Aka­démia nevében Márta Ferenc akadémikus, az MTA főtitká­ra mondott búcsúbeszédet. A barátok, a családtagok, az egykori munkatársak ne­vében Baráti Dezső, irodalom­tudós idézte Ortutay Gyula emlékét. Ortutay Gyulát a sírkert tudós-parcellájában helyezték örök nyugalomra. •1978. április 1., szombat

Next