Kisalföld, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

A Biztonsági Tanács vitája az indokínai h­elyzetről Az ENSZ Biztonsági Taná­csának az indokínai helyzet­ről kedden folytatódó vitájá­ban egyebek között az Ango­lai Népi Köztársaság, Cseh­szlovákia, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság, a VSZK és a Szovjetunió állan­dó ENSZ-képviselője szólalt fel. A "Vietnam elleni kínai, ag­resszió nemcsak a délkelet­ázsiai térségre nézve járhat súlyos következményekkel, hanem veszélyt jelent a vi­lágbékére, a fejlődő országok­nak, a szabadságért és a ha­ladásért vívott harcára is — jelentette ki Elisio Figue­­roido, az Angolai Ném­ Köztársaság állandó ENSZ- képviselője. A kínai ak­ció, támadás a szocializ­mus, a demokrácia és a világ összes népeinek függetlensé­ge ellen. A Nyugat bizonyos körei már régen beillesztették stra­tégiájukba a kínai külpoliti­kai vonalat, újra és újra igyekeznek kijátszani a „kí­nai kártyát”. A Pekinget nyíltan vagy közvetve támo­gató körök politikai rövidlá­tásról tesznek tanúbizonysá­got és a tűzzel játszanak — mutatott rá felszólalásában Hja Hulinsky, Csehszlovákia állandó ENSZ-képviselője. Bounkeuo Sangsomsak,a La­oszi Népi Demokratikus Köz­társaság állandó ENSZ-képvi­selője felszólalásában rámuta­tott, hogy a pekingi agresszió Délkelet-Ázsia valamennyi országának biztonságát fe­nyegeti, és ellentmond a kí­nai nép igazi érdekeinek is. Ha Van Lau, a Vietnami Szocialista Köztársaság kép­viselője köszönetét fejezte ki mindazon országok küldöttei­nek, amelyek támogatják Vi­etnamot a kínai agresszió el­len vívott harcában. Felszó­lította a Biztonsági Tanácsot, ítélje el az agressziót és érje el a kínai csapatoknak Viet­nam területéről való kivoná­sát, kényszerítse Kínát Viet­nam függetlenségének, szu­verenitásának és területi in­tegritásának tiszteletben tar­tására. A Biztonsági Tanácsnak — hangsúlyozta a Szovjetunió képviselője — világosan ál­lást kell foglalnia a kínai ag­resszió ellen. Csak az agresz­­szor csapatainak Vietnam te­rületéről való azonnali kivo­nása állíthatja helyre a békét a délkelt-ázsiai térségben. Bármiféle olyan határozat vagy felhívás, amely nem íté­li el Kínát és nem követeli csapatainak azonnali kivoná­sát, az agresszor pozíciójának megszilárdításához vezethet a már elfoglalt területeken, mint ahogyan ez már nem egyszer megtörtént a múlt­ban — mutatott rá befejezé­sül Oleg Trojanovszkij. Kény vietnami ellenállásra ütköznek a kínai kétalakodók A Vietnam Hangja rádió­­állomás szerdai közlése sze­rint az ország északi határ­­tartományai közül Lang Son­­ban és Quang Ninh-ben foly­­nak a leghevesebb harcok a kínai agressziós csapatok el­len. A vietnami védelmi erők az inváziós csapatok egy ez­redét és két zászlóalját ver­ték szét Lang Son tartomány­ban, több mint 1600 katonát tettek harcképtelenné. Quang Ninh tartományban a helyi erők ötszáz fős veszteséget okoztak a támadóknak. A Magyar Távirati Iroda Cao Bang tartományban járt tudósítójának a helyi védel­mi alakulatok egyik parancs­noka elmondotta, hogy a tar­tomány azonos nevű székhe­lyéért heves harcok folynak, a kínai agresszión ősatyájok azonban nem tudták elfog­lalni a várost. A harcoknak vietnami oldalon a helyi erő­ mellett részt vesznek a viet­nami néphadsereg reguláris erői is. Cao Bang tartományi székhelyt egyébként már a harcok megindulásának első napjaiban, kiürítetté­k, az oda­vezető úton sok teherautó­val, szekéren vagy gyalogo­san menekülő emberrel lehet találkozni. A tartományban folyó harcok során az elmúlt huszonnégy órában a vietna­mi néphadsereg katonái és a helyi lakosságból álló csapa­tok több száz kínai katonát tettek harcképtelenné. Közben Vietnam-szerte üzemekben, termelőszövetke­zetekben és egyetemeken nagygyűléseket tartanak, ahol fiatalok kérik frontra küldé­süket. A Nhan Dan, a VKP Központi Lapja beszámolója szerint az ország középső ré­szén lévő Giai Lai-Kontum tartományban negyvenezer önkéntes jelentkezett a front­ra. Pham­ Van Dong vietnami kormányfő, aki részt vett a szakszervezeti szövetség ha­noi tanácskozásán, kijelentet­te: „a nép kollektív hatalma lehetővé teszi, hogy leküzd­­jünk minden nehézséget, egy­szerre védjük meg az orszá­got és fejlesszük a gazdasá­got.” ♦ ♦ ♦ A kínai agr­­eszorok Viet­nam északi tartományaiban több irányban is igyekeznek erősíteni a támadást, fokoz­zák expanziójuk méreteit —, állapította meg a TASZSZ szovjet hírügynökség. Peking friss alakulatokat dob át a hadszíntérre, és arra törek­szik, hogy az elfoglalt terüle­teiket megtartsa és bekebe­lez­ze. A Vietnam fegyveres erők minden fronton visszaverik az agresszorok elkeseredett rohamait, nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek em­berekben és hadifelszerelés­­ben egyaránt. A kudarcoktól felbőszült kínai betolakodók a békés lakosságon töltik ki bosszú­juka­t. Kína vietnami beavatkozá­sa méreteinél, jellegénél és céljainál fogva egész Délke­­let-Ázsiára nézve fenyegetést jelent — hangsúlyozza a szovjet hírügynökség, majd rámutat: az utóbbi időben éleződik a helyzet a laoszi— kínai határon, ahol kínai csa­­patösszevonásokat észleltek. Megfigyelők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a kínai agressziós erők betör­nek a Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaságba. Ezzel egyidejűleg Kína fokozta la­oszi felforgató tevékenységét, ügynökei segítségével meg­próbál a szomszédos ország­ban nyugtalanságot kelteni. Védelmi állásokat építenek ki Muong Khuong város köze­lében, Hoang Lien Son tartományban a vietnami milícia tag­jai. BUDAPEST. Kibővített in­téző bizottsági ülést tartott szerdán a Magyar ENSZ Tár­saság Sebestyén Nándorné­­val, az Országos Béketanács elnökével az élen. A Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában megtartott ta­nácskozáson részt vettek az OBT budapesti tagjai is. Si­mai Mihálynak, a Magyar ENSZ Társaság főtitkárának megnyitója után Pója Frigyes külügyminiszter tartott elő­adást a Magyar Népköztár­saság külpolitikájáról, s a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. ADDISZ ABEBA. Az Etió­piában tartózkodó Czinege Lajos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter és a kísé­retében lévő személyiségek látogatást tettek az Addisz Abeba közelében lévő Tatek katonai kiképzőtáborban, amelyet az Etiópia elleni kül­ső agresszió idején a népi mi­­licisták kiképzésére létesítet­tek. Addisz Abebában Taje Telahun etióp hadügyminisz­ter fogadást adott Czinege Lajos tiszteletére. Beszédében mindkét miniszter élesen el­ítélte Pekingnek a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen folyó agresszióját. MOSZKVA: Szerdán Moszk­vában megkezdődtek a tár­gyalások Andrej Gromiko, a Szovjetunió és Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere kö­zött. Fischer a szovjet kor­mány meghívására kedden este érkezett Moszkvába. A tárgyalások felölelik a kétol­dalú kapcsolatok egyes kér­déseit, a két ország együtt­működését a különböző nem­zetközi szervezetekben, testü­letekben. Gromiko és Fischer ugyanakkor áttekinti ez idő­szerű nemzetközi kérdéseket is. BERLIN: A Német Demok­ratikus Köztársaság kormá­nya szerdán díszünnepséget rendezett Berlinben, a Köz­­társasági Palotában, Albert Einstein születésének 100. év­fordulója alkalmából. Az ün­nepségen — amelyen több mint 20 ország, köztük Ma­gyarország neves fizikusai és más tudósai is részt vettek — Willy Stoph, az NSZEP Po­litikai Bizottságának tagja, az NDK Minisztertanácsának elnöke méltatta a nagy né­met hatalmas tudományos eredményeit és politikai fele­lősségtudatát. A díszünnep­ségen beszédet mondott Ama­­dou­ Mahtar M.Bon, az UNES­CO főigazgatója is. JERUZSÁLEM: Kedden este Jeruzsálemben is beje­lentették, hogy Begin izraeli miniszterelnök csütörtökön az Egyesült Államokba utazik és még ugyanaz­nap megbe­szélést folytat Carter ameri­kai elnökkel. Begint kedden Carter személyesen, telefo­non, hívta meg amerikai lá­togatásra, miután az izraeli kabinet elutasította az újabb Camp David-i csúcstalálko­zót. GENF. Szerdán Genfben újabb megbeszélést tartott a hadászati támadó fegyverze­tek korlátozásával kapcsola­tos tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldött­ség. wasma. röviden ’— KUMröU* Fonomarjov beszéde Egyöntetűen támogatja a Szovjetunió kormányának, a Vietnam ellen indított kínai agresszióról kiadott nyilatko­zatát a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa két házának külügyi bizottsága. Az egy­öntetű állásfoglalást azon az ülésen fogadták el, amelyen a két bizottság a tárnics el­nökségének elfogadására ajánlotta a múlt év decem­berében Moszkvában aláírt szovjet—afgán barátsági és együttműködési szerződést. Az ülés elején a nemzetisé­gi tanács külügyi bizottságá­nak elnöke, Borisz Ponomar­­jov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, külön felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy Peking barbár, agresszív háborút in­dított a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A szovjet kormány a támadás megkez­dését követően kiadott nyi­latkozatában emlékeztetett arra, hogy Vietnamnak meg­bízható barátai vannak, s a Szovjetunió teljesíti a két or­szág közötti barátsági és együttműködési szerződésben vállalt kötelezettségeit. A Szovjetunió és az Afgán Demokratikus Köztársaság múlt év decemberében Moszkvában kötött barátsági és együttműködési szerződé­sét a kormány nevében Fir­­subin külügyminiszter-he­lyettes terjesztette az ülés­ elé. A javaslat megtárgyalása­kor Borisz Ponomarjov is fel­szólalt, s aláhúzta, hogy an­nak megkötése mindkét or­szág népének érdekeit szol­gálja. A két bizottság egyhangú­lag elfogadásra ajánlotta a szerződést a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének. Gyestes András és Apró Antal fogadta Herbert Webhsen Gyenes András, az ország­gyűlés külügyi bizottságának elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán a Parlamentben megbeszélést folytatott Herbert Wehnerrel, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnökével, a párt elnökségé­nek tagjával. A tárgyaláso­kon részt vettek: Marie Schlei, Hans-Jürgen Jun­ghaus és Konrad Porzner az NSZDP parlamenti frakciója elnökségének tagjai, valamint Eugen Selbmann a frakció külpolitikai tanácsadója; ma­gyar részről Darvasi István képviselő, a külügyi bizottság tagja, és Horn Gyula, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője. A tárgya­lások során áttekintették a két ország államközi és par­lamenti kapcsolatainak hely­zetét, véleménycserét folytat­tak a nemzetközi élet idősze­rű kérdéseiről, valamint tá­jékoztatták egymás országa­ik helyzetéről. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, szerdán a Parlamentben fo­gadta Herberg Wehnert ,és kíséretét. A megbeszélésen áttekin­tették a két ország törvény­hozó testületeinek tevékeny­ségét és kapcsolatait. A tár­gyaláson részt vett Péter Já­nos, az országgyűlés alelnö­­ke, Darvasi István, a külügyi bizottság titkára és Horn Gyula, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezető­je. Jelen volt dr. Johannes Balser, az NSZK magyaror­szági nagykövete. Űrhajósok Berendezések vizsgálata „Mérlegre került” a két űr­hajós, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin szerdán a Szaljut-6 űrállomáson: kü­lönleges berendezések mérték meg testük tömegét. A be­rendezés nagyjából ugyanazt a feladatot látja el, mint a közönséges földi mérleg. Csakhogy súlytalanul nem lehet megállapítani a testsúly alakulását, viszont ennek vizsgálata nagyfontosságú az űrhajósok egészségi állapotá­nak megítéléséhez, főként a testsúlyukba bekövetkezett változások figyeléséhez. Általános tapasztalat, hogy útjuk elején viszonylag jelen­tős testsúlyveszteség lép fel, ez később megáll, bizonyos fokig kiegyenlítődik. A két űrhajós egyébként szerdától megkezdte a rendes munkanapok sorozatát: ezút­tal már reggel nyolckor volt számukra ébresztő, és este 11 órára rendelték el a takaró­dót moszkvai idő szerint. A munka alapja továbbra is a szállító űrhajó egyes beren­dezéseinek üzemen kívül he­lyezése, konzerválása és az űrállomás átvizsgálása. A Szaljut ellenőrzése még a hét hátralévő napjaira is ad munkát a két új űrhajósnak. A terhelést számukra csak fokozatosan növelik, de az orvosok szerint az átállás mindkettőjüknél a vártnak megfelelően, minden különö­sebb probléma nélkül megy végbe. Az űrállomás beren­dezései is kifogástalanul mű­ködnek a hosszabb szünet után. Olasz kormányválság Az OKP indítványa Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkárai La Massa kije­lölt miniszterelnökkel meg­tartott szerdai, második hiva­talos konzultációja után újabb javaslattal élt a kormányvál­ság megoldására, a rendkívü­li választás kiírásának elke­rülésére. Abból kiindulva, hogy a kereszténydemokrata párt (DC) továbbra is elutasítja az ORF bevonását Itália kor­mányába, és ezzel akadályoz­za a demokratikus nemzeti kormány megvalósulását, Ber­linguer „széles demokratikus bázisra” támaszkodó kor­mányt javasolt. Közölte: ezen azt érti, hogy a kormányban a köztársasági, a kommunista, a szocialista és esetleg a szo­ciáldemokrata párt képvise­lői, valamint egyéb független baloldali személyiségek kap­nának tárcát, és a kabinet olyan programot dolgozna ki, amely élvezné a DC külső tá­mogatását is. Berlinguer fel­szólította a kereszténydemok­ratákat, hogy komolyan fog­lalkozzanak az OKP újabb indítványával. A főtitkár ugyanakkor elégtelennek ne­vezte a pártja által sürgetett politikai garanciák szempont­jából La Maisának azt az in­dítványát, hogy úgy állítsák helyre­­a­t OKP-ra is kiterje­dő parlamenti szövetséget, hogy a kommunistákat to­vábbra is távol tartsák a kor­mánytól, de időnként főtit­kári szinten megtárgyalná­nak vele bizonyos kérdéseket Irén ismét exportél olajat Ruhollah Khomeini az irá­ni forradalom vezetője, szer­dán a teheráni rádióban meg­tartotta „búcsúbeszédét”. Az ajatollah ugyanis csütörtökön a síiták szent városába, Gum­­ba utazik, s ott­ kíván letele­pedni. Síkraszállt az iszlám köz­társaság felépítése mellett, rá­mutatott: nem engedik meg egyetlen erőnek sem, hogy el­térítsék az országot erről az útról. Bár Khomeini közvet­lenül nem utalt a baloldalra, szavait minden bizonnyal a fedajinoknak és a velük egy­re inkább szövetségre lépő iszlám baloldali mudzsahi­dáknak címezte, azoknak, akik az elmúlt napokban több ízben követelték a for­radalom továbbvitelét — Irán március 5-én, hét­főn, felújítja az olajexportot — jelentette ki szerdai sajtó­­értekezletén Hasszán Nazih, az iráni nemzeti olajtársaság igazgatója. Ezen a napon el­indul az első olajszállító hajó Kharg szigetéről. A hajó út­vonalát Nazih nem közölte. Hangsúlyozta azonban, hogy a jövőben valamennyi eddigi vásárló kap olajat, kivéve Iz­raelt és Dél-Afrikát A kivi­telt a jövőben teljes mérték­ben közvetlenül a nemzeti olajtársaság irányítja. Külügymm­iniszteri találkozó Az Arab Liga vasárnap Kuvaitban külügyminiszteri találkozón vitatja meg a két Jemen konfliktusát­­, jelen­tette be Mahmud Riad, a li­ga főtitkára. A bejelentett tanácskozást élénk arabközi diplomáciai tevékenység előzi meg. A szaúd-arábiai fővárosban szerdán találkozót tartott a szaúdi, a kuvaiti és a bahrei­­ni külügyminiszter, valamint az ománi külügyminisztérium egy magasrangú tisztviselője. A rijadi találkozó résztve­vői béketervet dolgozott ki a jemeni konfliktus megoldá­sára, amely a két Jemen csa­patainak azonnali visszavo­nását irányozza elő a határ térségéből. A tervet az Arab Liga vasárnapi külügyminisz­teri konferenciáján terjesz­tik elő és vitatják meg. A MENA hírügynökség­ egy magas rangú szaúdi szemé­lyiségre hivatkozva jelentette, hogy Szaúd-Arábia szerdán úgy döntött: a déli határai közelében kitört háborús konfliktus miatt hazarendeli Libanonból az arabközi bé­kefenntartó erők kötelékében szolgálatot teljesítő 4500 ka­tonáját. ,1979. március 1., csütörtök

Next