Kisalföld, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-02 / 230. szám

Karam­­anlisz Moszkvában Hétfőn délben megérkezett Moszkvába Konsztantin Ka­­ramanlisz. A görög miniszter­­elnököt és kíséretét a repülő­téren Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, Andrej Gro­­rzu­ko külügyminiszter, Pjotr Gyemigsev kulturális mi­niszter, Vlagyimir Kirillin miniszterelnök-helyettes, va­lamint a szovjet politikai és társadalmi élet számos kép­viselője és a diplomáciai tes­tület tagjai fogadták. A békéért­ vívott küzdelem kérdéseiről, nemzetközi prob­lémákról szólt Alekszej­­ Ko­szigin szovjet kormányfő po­hárköszöntőjében, amelyet hétfőn este mondott a hiva­talos látogatásra Moszkvába érkezett görög kormányfő, Konsztantinosz Karamanlisz tiszteletére adott díszvacso­rán. II ciprusi elnök javaslata Hétfőn az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán felszólalt Szpirosz Kiprianu ciprusi köztársasági elnök. Egyórás beszédében — amely éppen a szigetország függetlenné vá­lásának 19. évfordulóján hangzott el —­ emlékeztetett rá, hogy Ciprus területének 40 százaléka ötödik éve tö­rök megszállás alatt van, s az otthonából elűzött 200 000 görög ciprióta azóta sem tér­hetett haza. Kiprianu azt javasolta, hogy ENSZ-tagállamok rész­vételével hozzanak létre egy különbizottságot, amely együttműködne Kurt Wald­heim főtitkárral a ciprusi kérdés megoldása érdekében. BUDAPEST. A Kínai Népk­­­öztársaság megalakulásának 1­0. évfordulója alkalmából Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke táviratban üd­vözölte Hua Kuo-feng-et, a Kínai Népköztársaság Állam­tanácsának elnökét. ♦ ♦ ♦ A Magyar Népköztársaság és a Nicaraguai Köztársaság kormánya megállapodtak, hogy nagyköveti szinten dip­lomáciai kapcsolatokat léte­sítenek. + * Georges Séguy-nak, a Francia Általános Munkás­szövetség (CGT) főtitkárának vezetésével hazánkban járt francia szakszervezeti kül­döttség hétfőn elutazott Bu­dapestről. A francia testvér­szervezet képviselőivel meg­beszélést folytatott Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Áttekintették a két ország szakszervezetei közötti kap­csolatokat, az európai és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseit. + * ♦ A SZOT Elnökségének meghívására Heinz O. Vetter elnök vezetésével látogatást tett hazánkban a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) küldöttsége. A vendé­gek Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vezette magyar kül­döttséggel eszmecserét foly­tattak a két ország szakszer­vezeteinek kapcsolatairól, az európai szakszervezeti moz­galom időszerű kérdéseiről, az október első felében sor­ra kerülő harmadik európai szakszervezeti konferencia előkészületeiről. . A DGR küldöttsége eluta­zott hazánkból. ♦ * + Vasárnap elutazott hazánk­ból Gerhard Schürer minisz­terelnök-helyettes, a Német Demokrati­kus Köztársaság Állami Tervbizottságának el­nöke, aki Huszár István mi­niszterelnök-helyettessel az Országos Tervhivatal elnö­kével a következő ötéves tervidőszak gazdasági együtt­működési kérdéseiről folyta­tott tárgyalásokat. Búcsúzta­tásánál a Ferihegyi repülőté­ren jelen volt Rudolf Ross­­meisl,­ az NDK budapesti nagykövete is. . NEW YORK: Pója Frigyes külügyminiszter, az ENSZ- közgyűlés 34. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség vezetője New Yorkban talál­kozott Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter­rel. A meleg elvtársi-baráti légkörben lefolyt megbeszé­lésen áttekintették a kétol­dalú kapcsolatokkal összefüg­gő kérdéseket, valamint az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő témákat. HANOI: Barátsági és együttműködési szerződés, a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztését szolgáló négy má­sik egyezmény aláírásával hétfőn hanoiban befejeződ­tek a legmagasabb szintű bolgár—vietnami tárgyalá­sok. MADRID: A Spanyol Szo­cialista Munkáspárt (PSOE) rendkívüli kongresszusa is­mét Felipe González Már­­quest választotta meg a párt főtitkárává. A plenáris ülés több dokumentumot hagyott jóvá, amelyek meghatározzák a párt politikai jellegét és jövendő politikáját. TEHERÁN: Az Irán dél­nyugati részén fekvő Khu­­zesztán tartományban isme­retlen tettesek vasárnap fel­robbantottak egy mikrohul­lámú adóállomást. A robba­nás következtében megsza­kadt a telefon- és a rádióte­lefon összeköttetés Khor­­ramshahr kikötővárossal, va­lamint az Abadani olajfino­mítóval. ROHDE* PHNOM PENH. Vasárnap esti záróülésével a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront 2. kongresszusa befejezte mun­káját. A kongresszus megvá­lasztotta az egységfront új — 35 tagú — központi bizottsá­gát. A testület elnöke ismét Heng Sárk­rin lett. A közpon­ti bizottság főtitkárává Vos Por-t választották. BELGRÁD: Az el nem kö­telezett országok hírügynök­ségeinek 2. konferenciáját ez év november 22. és 24. között tartják meg Belgrádban. Ezt megelőzően, november 19.-én és 20.-án, ugyancsak a jugo­szláv fővárosban, a hírügy­nökségek egyeztető irodája ülésezik — közölte a Tan­­jug. BONN. A keleti—nyugati kapcsolatok alakulása és a leszerelés volt a bonni csúcs­szintű francia—nyugatnémet konzultáció középpontjában. Giscard d’Estaing francia ál­lamfő, aki hétfőn délben ér­kezett kém­inos látogatásra a nyugatnémet fővárosba, egy­órás négyszemközti megbe­szélést tartott Helmut Schmidt kancellárral. A nyugatnémet kormányfő ez­után fogadta Raymond Barre francia miniszterelnököt és a kétoldalú gazdasági kapcso­­latokról és a világgazdaság problémáiról tárgyalt vele. MALABO: A malabói rá­dió rövid közleményben erő­sítette meg, hogy kivégezték Francisco Macias Nguemát, Egyenlítői Guinea volt elnö­két. Végrehajtották a halálos ítéletet az augusztusban meg­buktatott diktátor hat társán is. Macias Nguemát népirtás, többrendbeli gyilkosság, az emberi jogok sorozatos meg­sértése és közpénzek hűtlen kezelése miatt ítélték szom­baton halálra. Brezsnyev találkozója a Szocialista Internazionale képviselőivel A leszerelés időszerű kér­déseiről folytatott megbeszé­lést Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a Szo­cialista Internacionálé lesze­relési munkacsoportjának küldöttségével, amely Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemok­rata Párt elnöke, a munka­­csoport elnöke­ vezetésével tartózkodik Moszkvában. Brezsnyev rámutatott: a Szovjetunió Kommunista Pártja mindig kulcsfontossá­gú kérdésnek tekintette a le­szerelést, amely minden or­szág dolgozói számára létér­dek. Az 1970-es években si­került elérni azt, hogy a fe­szültség jelentős mértékben enyhüljön, sikerül háttérbe szorítani a hidegháború hí­veit. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy fontos lépéseket tegyenek a fegyverkezési ver­seny korlátozása felé. Brezs­nyev ezzel kapcsolatban szólt a SALT I II. szerződésről, és megállapította: a szerződés nemcsak a hadászati fegyver­zet mennyiségi és minőségi korlátozását jelenti, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy tovább haladjanak ezen az úton.­ Az SZKP főtitkára ugyan­akkor felhívta a figyelmet ar­ra, hogy az enyhülés és a le­szerelés ellenségei még ko­rántsem tették le a fegyvert. Az SZKP főtitkára szólt azokról az imperialista pro­pagandákról is, amelyek az állítólagos szovjet veszélyt igyekeznek felhasználni. Meg­állapította: ez hazugság és csupán a fegyverkezési ver­seny kezdeményezőinek ködö­sítése, köztük azoké, akik most olyan terveket szorgalmaz­nak, amelyek megvalósulása Nyugat-Európát a Szovjet­unióra irányzott amerikai fegyverek kiindulópontjává változtatnák. Ezek az erők veszélyes játékot folytatnak a tűzzel "— mondotta Brezsnyev —, a Szovjetunió senkit sem­­fenyeget, senki ellen sem készül támadást indítani — mondotta az SZKP főtitkára. — A Szovjetunió tartós béké­re törekszik, s amikor kiépí­ti védelmét, semmit sem tesz azon felül, ami elengedhetet­lenül szükséges a saját és a szövetségeseinek biztonságá­hoz. Leonyid Brezsnyev arra hí­vott fel, hogy a leszerelés te­rén a szavakról térjenek át a tettekre. Kalevi Sorsa és Bernt Karlsson, a Szocialista Inter­­nacionálé főtitkára köszönetet mondott Leonyid Brezsnyev­­nek azért, hogy pontosan és világosan kifejtette a Szov­jetunió álláspontját a lesze­relés problémáiról. ’---- KIJfHPÖ­D Szovjet párt- és kormány­­küldöttség utazik az NDK-ba Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével október 4-én szovjet párt- és kor­mányküldöttség érkezik hiva­talos, baráti látogatásra az NDK-ba, a Német Demokra­tikus Köztársaság, megalaku­lásának 30. évfordulója al­kalmából. A szovjet küldött­séget a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­sága és az­­NDK Államtaná­csa hívta meg. A szovjet delegáció—azon túlmenően, hogy hivatalos tárgyalásokat folytat az NDK párt- és állami vezetőivel — részt vesz az évforduló vala­mennyi kiemelkedő berlini eseményén, így a köztársa­sági , Palotában sz­ombaton megtartandó ünnepi ülésen, vasárnap délelőtt pedig a ka­tonai díszszemlén a Karl- Marx-Alén. A jubileumi ün­nepségekre magasrangú kül­döttségeket várnak a többi szocialista országból is, s nagy számban hívtak meg vendégeket a világ számos más részéből. A Brit Munkáspárt kongresszusa több összecsapása már meg­tépázta James Callaghan pártvezér tekintélyét, de tét­je jóval nagyobb: alapvető szervezeti változtatásokkal a csaknem hétmilliós tagság és az egész szakszervezeti moz­galom törekvéseinek hűbb képviselőjévé kell tenni a munkáspártot. A párt idei elnöke, Frank Allamn megnyitójában mind­járt a viták közepébe, vágott, amikor a kiábrándult töme­ged nevében -­a Callefghán­­kormány jobboldali politiká­jának, a pártprogram­ semmi­­bevételének rovására írta a májusi választási vereséget. A Brit Munkáspárt kong­resszusán számos szociálde­mokrata párt vendégküldött­sége is részt vesz. Több kom­munista és munkáspárt meg­figyelőket küldött. Az MSZMP részéről Gyöngyösi István, a KB tagja, az Épí­­tők Szakszervezetének főtit­kára van jelen. Hétfőn Brightonban a vá­lasztási vereség okozta mély belső válság és egy korsza­kos jelentőségű önvizsgálat jegyében nyílt meg a Brit Munkáspárt 78. évi kongresz­­szusa. A baloldal és a jobb­oldal évtizedek óta legheves Castro interjúja Újabb interjúban válaszolt vasárnap Fidel Castro kubai államfő az úgynevezett „szov­jet harci egységek” kubai jelenlétére vonatkozó­ ameri­kai állításokra. Az amerikai CBS televíziótársaságnak adott nyilatkozatában a ku­bai államfő nem zárkózott el azelől,­­ hogy — amennyi­ben erre Washingtonból ja­vaslat érkezik — találkozzék Carter elnökkel, vagy, hogy Vance amerikai, külügymi­niszter tárgyaljon. Isidoro Malmiercával, a kubai dip­lomácia vezetőjével. Fidel Castro a témáról a múlt pénteken tartott sajtó­találkozója után, most má­sodízben válaszolt az észak­amerikai sajtó kérdéseire. A beszélgetés során a ku­bai államfő megismételte: az amerikai kormányzat által az el nem kötelezett orszá­gok hatodik csúcsértekezlete idején „megkérdőjelezett” szovjet alakulat 17 éve van kubai földön. Megválaszolás­ra vár, hogy miért épben — az egyébként újraválasztás­ért harcba induló — Carter elnök tartja szükségesnek felvetni ezt a kérdést — han­goztatta. Fidel Castro éles különbsé­get tett az 1902-es, úgyneve­zett rakétaválság és a mos­tani „ál­válság” között. Rá­mutatott, hogy akkor több tu­cat, nukleáris töltet,­negyven­ezer szovjet kator­a és szá­mos bombázó repülőgép volt a Szigetországban. A szov­jet—amerikai megállapodás után mindezeket kivonták Kubából, é s akik maradtak, s status quo­­részeként, nem keltettek fel sem az akkori Kennedy-féle, sem az­ őt­ kö­vető elnökök vezette­ admi­nisztrációk aggályait­ Arra a kérdésre, vajon a szóbanfor­­gó katonai személyzet harci egységnek minősíthető-e,, a kubai elnök közölte: az Egyesült Államok által most megkérdőjelezett kiképzőköz­pontban 1962. óta — cserélő­dött személyzettel — azonos létszámú és azonos feladatú, egység tartózkodik. Carter a „kubai ügyről” Carter elnök tanácsadóival hétfőn tovább dolgozott tv­­beszédén, amelyben (magyar idő szerint kedden hajnal­ban) hírül adja majd az ame­rikai álláspontot, az esetle­ges lépéseket a Kubában ál­lomásozó szovjet kiképző ala­kulatok mesterségesen fel­szított ügyében. A döntések közeledtével mind több a fi­gyelmeztető, mérséklő tanács a Fehér Ház címére. Robert Byrd, a szenátus demokra­ta-párti tagozatának vezető­je, a hétfői The Washington Postban szenvedélyes hangon állt ki azért, hogy engedjék veszendőbe menni a SALT II. szerződést a jelentéktelen „kubai ügy” miatt amelynek semmi köze a SALT-hoz. Jacob Javíts, a szenátus külügyi bizottságának rang­idős republikánus tagja, va­sárnapi nyilatkozatában ugyancsak elutasította, hogy a kubai kérdést összekap­csolják a SALT ügyével. „Vannak megveszekedett em­berek, akik a „kínai kártyát”­­ akarják kijátszani —célzott a szenátor olyan javaslatok­ra, hogy Washington közve­tett vagy közvetlen fegyver-­ szállításokat engedélyezzen­­ Kínának. A CBS hétfői értene­sülése szerint Harold Brown amerikai hadügyminiszter még az idén Kínába utazik, de látogatása — a Pentagon szerint — nincs összefüggés­­­ben a Kuba körüli amerikai —szovjet vitával.­­ Kormányátalakítás Iránban Az iráni titkos forradalmi tanács vasárnap néhány mó­dosítással jóváhagyta a Ba­­zargan miniszterelnök által pénteken benyújtott kor­mányalakítási indítványt. Az eddigiekhez képest új­donságot jelent a 22 tagú ka­binet összetételében a kő­olajipari miniszteri tárca,­­­amelyet Hasszán Nazih, az Iráni­­ Nemzeti Olajtársaság (NNOC) elnökének lemondá­sa után létesítettek. Nem fo­­­­gadták el Bazargán javasla­tát „vidéki ügyekkel foglal­kozó, utazó miniszteri” tiszt­ség létrehívására. Az erre a tárcára javasolt Darius Foru-i har, volt munkaügyi minisz­tert tárca nélküli­­ államtit­kárrá nevezték ki. A kormányalakítás össze­sen kilenc miniszteri tárcát érint. Katonák a földeken Szeptember 9-én, reggel, a győri helyőrség parancs­noka a Dobi István laktanya díszterén búcsúztatta azokat a katonákat, akik miután a kiképzésben kiváló ered­ményt értek el — legnagyobb részük a Magyar Néphadse­reg kiváló, vagy az egység élenjáró katonája — Moson­magyaróvárra utaztak. A Lajta-hansági Állami Gaz­daságban az őszi betakarítást segítik. A katonákat délután már mosonmagyaróvári körletük­ben szemlélte meg a parancs­nok. Rövidesen ezután a gaz­daság vezetői közölték velük az elvégzendő munka meny­­nyiségét, a teljesítményt és a kereseti lehetőséget. Szep­tember 10-én megkezdődött a győri műszaki alakulat ka­tonáinak lakita­ hansági mun­kája, és amíg elfogy tart. Azóta jó hírek érkeztek Mosonmagyaróvárról a győri Dobi István laktanyába. A nyolc katonabrigád eddig kiváló teljesítményt nyújtott. Versenyt hirdettek maguk között és versenyre hívták ki a gazdaság többi brigád­ját is. A katonák a civilekkel ha­sonló feltételek mellett dol­goznak és az eltelt 20 nap alatt eddig átlagosan 1700 forintot kerestek, amelynek hatvan százalékát kézhez­­kapják. Ha kívánják, a gaz­daság elküldi a pénzt hozzá­tartozóik címére. Tegnap a Dobi István lak­tanya tisztjei a Lajta-han­sági Állami Gazdaságba láto­gattak. Meggyőződtek a ka­tonák jó munkájáról és meg­ismerkedtek az ország egyik legnagyobb állami gazdasá­gával. Zámbó Antal igazgató kö­szöntötte a honvédtiszteket és ismertette a 25 ezer hek­tár­ nagyságú gazdaság éle­tét A vendégek örömmel hallgatták a katonák munká­jának elismerését kifejező szavakat. Burgonyát válogat­nak és paradicsomot szed­nek. Az egyik katona burgo­nyaszedő brigád Kiss József hadnagy és László József fő­törzsőrmester vezetésével na­ponta több mint ezer mázsa burgonyát válogatott ki. Ilyen eredményt eddig a La­ita-Hamágban soha nem értek­­l. Marosi András Sza­­bolcs-Szatmár megyei honvé­det kérdeztem munkájukról.­ Szerinte érdemes jól dolgoz­ni, mert akkor több pénzt kapnak. Fülöp Róbert övve­­zető és Hornyák Árpád hon­­­véd Budapestről került Győr-.. be. Életükben először végez­, nek mezőgazdasági munkát, és máris dicséretet kaptak, mert naponta 40—45 láda pa­radicsomot szedtek le, nem valami eszményi , időben. Meglátogatták­­a tisztek a körleteket is. Mindenütt tisz­taság és rend. Hideg-meleg-­ vizes fürdő áll a katonák rendelkezésére i­­­s rádióval,­­televízióval felszerelt klub, amelyet a Lajta-hansági Ál­lami Gazdaság alakított ki részükre. Csányi Ákos honvédet­ kérdezem az ellátás felől­. „Sok és finom” — válaszolt. A győri Dobi István lakta­nya és a Lajta-hansági Álla­mi Gazdaság között a­ kap­csolat még újkeletű. De bú­csúzáskor a parancsnok és az igazgató megállapodott, hogy jövőre a katonák újból segí­tik a lajta-hanságiak munká-. ját. IB. 1979. október 2., kedd

Next