Kisalföld, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

Ellentétek jegyében v Új kormány Iránban Vasárnap az iráni parla­ment elé került az új kor­mány listája. A kabinet min­den kulcsjelentőségű poszt­ján változás történt. A had­ügyminiszter személyében vi­­­szont minden jel szerint nem sikerült megegyezni, így ez a miniszteri tárca betöl­tetlen maradt (ismeretes hogy Bani­sz­adr köztársasági elnök tiszténél fogva egy­ben az iráni fegyveres erők főparancsnoka). Az előzetes jelentésekkel ellentétben és talán fenntar­tásait jelzendő, a kormány névsorát nem Baniszadr el­­nö­k ismertette a parlamenti képvivőkkel, hanem Moh­­hammad Ali Radzsi minisz­terelnök írásban tájékoztatta a képviselőket. A levelet a parlament szónoki emelvé­nyéről egy szóvivő is felol­vasta. Khomeini ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője nem hajlandó dönteni Baniszadr államfőnek és Radzsai minisz­terelnöknek a kormány ösz­­szetételével "kapcsolatos vitá­jában — vált ismeretessé az iráni parlament hétfői ülé­sén. Az Egyesült Államok segít­hetné a túszssav megoldását, ha visszajuttatná Iránnak a Volt sah és családja vasvo­­nát — mutatta rá az iráni parlament külü­gyi bizottsága. A javaslat egy levéltervezet része, a levél pedig válasz lesz az amerikai kongresszus azon tagjainak, akik levélben sürgették az iráni parlamen­tet, hogy biztosítson elsőbb­séget a túszügy megtárgyalá­sának. Mohammad Ali Radzsai miniszetrelnök hétfőn levelet kapott Edmund Muskie ame­rikai külügyminisztertől. A levelet Svájc teheráni ügy­vivője adta át, aki az ame­rikai-iráni diplomáciai kap­csolatok megszakítása óta az Egyesült Álamok érdekeit képviseli Iránban. Az üzenet tartalmát nem hozták nyilvá­­nosságra, de az feltehetően az Iránban őrzött amerikai túszokkal foglalkozik. 2 KIJAIFÖLD Párt- és állami vezetők távirata a VSZK nemzeti ünnepe alkalmából LE DUAN elvtársnak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, NGUYEN HUU THO elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság ügyvezető elnökének, TRUONG CHINH elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése Állandó Bizottsága elnökének, PH­AM VAN DONG elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnökének, Hanoi Kedves elvtársakl A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a füg­getlen demokratikus Vietnam létrejöttének 35. évfordulója alkalmából, a Magyar­ Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisz­tertanácsa és Országgyűlése, egész népünk és a magunk ne­vében elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlésének, kormányának és a vietnami népnek. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép tisztelettel tekint azokra a történelmi jelentőségű vívmányok­ra, amelyket a Vietnami Kommunista Párt vezetésével a viet­nami nép a külföldi gyarmatosítók és agresszorok ellen ví­vott hősies harcával az ország függetlenségének és hazája egységének megteremtésében elért. Napjainkban Vietnam népe eredményesen munkálkodik a szocializmus felépítésén, a Vietnami Kommunista Párt IV. kongresszusa határozatainak megvalósításán. Széles körű nemzetközi elismerést vált ki a Vietnami Szocialista Köztár­saság aktív külpolitikája, a forradalmi és antiimperialista erőkkel folytatott együttműködése. Szolidárisak vagyunk a vietnami népnek az ország függet­lensége, szuverenitása és területi sérthetetlensége megvédé­séért folytatott harcával. Támogatjuk az indokínai országok összefogását a társadalmi haladás, a nemzeti felvirágzás, a béke és biztonság érdekében. Elítéljük az imperialista és más reakciós erők aknamunkáját, fenyegetéseit és provokációit a Vietnami Szocialista Köztársaság és a térség többi állama ellen. Meggyőződésünk, hogy a vietnami nép a jövőben is sike­resen teljesíti a szocialista építés feladatait, megvédi hazáját és szocialista vívmányait. Örömmel állapítjuk meg, hogy pártjaink és országaink sok­oldalú kapcsolatai gyümölcsözően fejlődnek a marxizmus- leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján a két nép és a szocializmus egyetemes ügye javára. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek, a vietnami népnek, a Vietnami Szocialista Köztár­saság felvirágoztatása, a társadalmi haladás és a béke érde­kében kifejtett tevékenységükhöz. Budapest, 1980. szeptember 2. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke APRÓ ANTAL, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke + 4- 4 A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béke­tanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság, a KISZ KB, a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa, és a Magyar Nők Országos Tanácsa az ünnep alkalmából táviratban köszöntötte vietnami testvérszervezetét. A Béke Világtanács elnöke, Romes Chandra az Országos Béketanács székházában a szep­tember végére Szófiába összehívott­­„Népek világparlamentjéről” tartott sajtókonferenciát. Brit szakszervezeti kongresszus A brit szakszervezeti moz­galom brightoni, hétfőn megnyílt 112. kongresszu­sán ugyanolyan egyöntetű tömeges ellenállást hirdettek meg a Thatcher-kormány munkaügyi törvényével szem­ben, mint amellyel nyolc éve összezúzták Heath hasonló kísérletét a szakszervezeti jo­gok megnyirbálására. A köz­­felkiáltással elfogadott hatá­rozat ..teljesen és kereken elutasítja az idei munkaügyi törvényt, amely megvon ha­gyományos szakszervezeti jo­gokat, gyengíti az egyes mun­kások jogait és rontja a dol­gozó nők alkalmaztatási kö­rülményeit ... A határozat felhívja a TUC főtanácsát, hogy minden módon — a sztrájkot is beleértve — sze­güljön szembe a törvénnyel. Begin-Lin­owitz találkozó Menahem Begin izraeli kormányfő hétfőn délelőtt mintegy háromórás négy­­szemközti megbeszélést tar­tott Sol Linowitz-cal, az ame­rikai elnök közel-keleti kü­­lönmegbízottjával a zsákut­cába jutott egyiptomi-izraeli tárgyalások felélesztésének lehetőségeiről. Linowitz „gyümölcsözőnek” mondotta a találkozót, de részletekbe nem bocsátkozott. Begin egyik munkatársa ugyanakkor azt közölte, hogy az izraeli álláspont nem vál­tozott, s Izrael véleménye szerint Egyiptomnak kell fel­újítania az augusztus 4-én megszakadt tárgyalásokat a palesztinoknak szánt részle­ges önkormányzatról. Az amerikai diplomata ma ismét tanácskozik Beginnel, majd szerdán Egyiptomba utazik, s Alexandriában ta­lálkozik Szarlat elnökkel. Li­nowitz közölte Beginnel, hogy mostani közel-keleti megbe­széléseiről pén­teken számol Hp Portor pinfit-net. Lengyelország Megkezdődött a munka Varsóban hétfőn bejelentet­ték, hogy a számos társadal­mi-gazdasági kérdésről létre­jött megállapodás alapján fel­újították a munkát a gdanski tengermellék üzemeiben, Szczecinben, Elblagban, vala­mint több más körzetben. Gdanskban vasárnap este óta működik a kikötő. Gdynában az éjszaka folyamán megin­dult a munka a kikötői te­herpályaudvaron. Ismét meg­indult a tömegközlekedés Gdanskban, Gdyniában, Szcze­cinben és Elblagban, és ilyen hírek érkeztek Wroclawból, valamint Poznanból is. A munkabeszüntetések okoz­ta veszteségekről még nincs pontos adat, annyi azonban már ismeretes, hogy a károk óriásiak. Számos tengermellé­­ki üzem nem tudta teljesíte­ni az elmúlt hetekben ex­­portkötelezettségeit, nagy mennyiségű exportra szánt áru vesztegelt a kikötői pá­lyaudvarokon összetorolódott vagonokban, a kikötőkben pe­dig olyan hajók tartottak kényszerpihenőt, amelyek kő­olajat, élelmiszert, gabonát, takarmányt hoztak volna az országnak. A hétfői lengyel sajtó be­számol a gdanski és a szcze­cini megállapodások aláírásá­­ról. Magukat a megállapodá­sokat a későbbiekben köztik majd a sajtóban. A Trybuna Ludu, a LEMP KB központi lapja hétfőn em­lékeztetett rá: a szocialistael­­lenes elemek a sztrájkok ide­jén a legkülönfélébb eszkö­zökkel konfliktus kiprovoká­­lására, a megoldás megnehe­zítésére, sőt meghiúsítására törekedtek, a munkások elé­gedetlenségét arra , próbálták kihasználni, hogy szembe for­dítsák őket a saját érdekeik­kel, a lengyel állam érdekei­vel. A­ létrejött megállapodás korlátozza a szocialista Len­gyelország ellenségeinek le­hetőségeit arra, hogy beavat­kozzanak a bonyolult problé­mákról folytatott vitákba. An­nak érdekében hogy megta­láljuk a kialakult válságból kivezető teál­óbb utat, biztosí­tanunk kell: azok az erők amelyek­­ nem érdekeltek a­­szocialista Lengyelország épí­tésében, amelyek zűrzavart és anarchiát szítanak, s mind­azok, akik ... minél rosszabb, annál jobb” elvhez tartják­ magukat, ne avatkozzanak be az eseményekbe. Megnyílt a lipcsei vásár Vasárnap 51 ország és Nyu­­gat-Berlin mintegy 6000 kiál­lítójának részvételével. ■ az NDK számos párt és állami vezetésének jelenlétében meg­nyílt a lipcsei őszi vásár. .A mostani nemzetközi árupará­déra 300 ezren jelentették be részvételi szándékukat, mint­egy 100 országból, zömükben szakemberek, köztük nagy­számban Magyarországról is. A világ legrangosabb szak­vásárai közé számító lipcsei őszi vásáron részt vesz a KGST valamennyi tagországa valamint 28 fóval 15 fejlő­­dő ország kiállítói. A legna­­gyobb t­ízapással — a házi­gazda NDK mehet* — a szo­cialista országk közül a Szov­jetunió a tőkés országok kö­z­ül pedig hagyotrtiányosak­, az NSZK képviselteti ma­gát. A KGST tagországok — köztük Magyarország — árubemuta­tója nagy teret szentel a szo­cialista integrációnak, a nem­zetközi termelési kooperáció és a szakosítás keretében szü­letett legújabb termékeknek. A magyar­ külkereskede­lem lipcsei feladatait megha­tározza, hogy az NDK Ma­gyarország második legfon­tosabb KGST partnere. A két ország árucseréje 1980-ban a tervek szerint meghaladja az 1,3 milliárd rubel értéket, amelynek mintegy harmada már a korszerű együttműkö­dési formák, a szakosítás és kooperáció terméke. A ma­gyar S NDK kereskedelmi tárgyalások a vásár megnyi­tásának órájában megkez­dődtek. Erich Honecke, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsának el­nöke. Willi Stoph miniszter­­elnök, Honns Lindermann, a­ Népi Kamara elnöke és az NDK számos más párt- és állami vezetője vasárnap — a megnyitás után közvetle­nül — megtekintette a lip­csei vásár magyar kiállításá­nak egy részét is. Japán tanulságok Európában már majdnem négy hónapja béke volt, mi­kor a szövetségesek a Távol - Keleten is diadalmaskodtak a fasizmus felett. Három és fél évtizede, 1945. szeptember 2-án a tokiói öbölben a Mis­souri cirkáló fedélzetén Ja­pán képviselői aláírták a fel­tétel nélküli kapituláció ok­mányát. A japán militariz­­mus, amely a „Virágzó nagy kelet-ázsiai övezet” megte­remtését, valójában egy óri­ási gyarmatbirodalom létre­hozását tűzte ki célul, össze­omlott. A fasizmus fölött aratott győzelem jelentősége az em­beriség sorsa szempontjából mindenki számára nyilván­való, ötvenmillió halott em­léke figyelmeztet nap mint nap azokra a veszélyekre, amelyekkel az újabb világ­égés járna. Egyedül Japán hárommillió emberéletet vesztett. Mindannyian a ta­nulságok megőrzésére kész­tetnek. Európában és Ázsi­ában, s a többi földrészen is. M­éri­s, mind gyakra­bba­n kísérlik meg eltorzítani a második világháború esemé­­nyeit, főleg a Szovjetunió áldozatvállalását. Ilyen jelez­­séyek figyelhetők meg Ázsi­ában is: bizonyos erők el­hallgatni vagy éppenséggel letagadni próbálják a Vörös Hadsereg szerepét a milita­rista Japán szétzúzásában. Pedig történelmi tény: a Szovjetunió mérte a legna­gyobb, a megsemmisítő csa­pást a japán hadseregre Mandzsúriában. Nélküle — az elfogultsággal egyáltalán nem vádolható brit Mount­­batten admirális nyilatkozók így annak idején — Japán szétzúzása legalább másfél évet vett volna igénybe. Igaz, az amerikaiak ledobták az atombombájukat Hirosimára és Nagaszakira, a két várost Krán bekövetkezett tragédiá­nak azonban kisebb ,,érde­me” volt a győzelemben. Ma már­­mindenki tudja, hogy el lett az atombombák .*- V Japánnak szóltak... A kína vezetők tagadják azt a szere­pet is, amelyet a szovjet had­sereg távol-keleti győzelme? játszott az ázsiai — így ma­gától értetődően a kínai —­ antiimperialista, nemzet­­fel­szabadító küzdelmek kibon­takozásában. A kínai vezetők hegerm­­nista törekvéseivel azonban nem férnek össze az ilyen történelmi tények. Peking Tokióval és Washingtonnal egyértelműen olyan szövet­ség létrehozásán dolgozik, amely a Szovjetunió, vala­mint Ázsia békére és bizton­ságra vágyó népei ellen irá­nyul. Ezt bizonyítja a gyor­san fejlődő kínai—amerikai katonai együttműködés, s a japán militarizmus újjáélesz­tését célzó tokiói tervek so­ra. Pedig a második világhá­ború japán tanulságai ma is érvényesek. GYORSLISTA a gépkocsi-n­yereménybetét­könyvek 1980. aug. 29-én megtar­tott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gk. nyereménybetétkönyvek 77. sorsolását augusztus 29-én Buda­pesten tartotta meg. A sorsolá­son azok a 10 000 és 5000 Ft-os betétkönyvek vettek részt, ame­lyeket 1900. április 30-ig váltottak A jegyzékben szereplő rövidítő Lada 1500 L—1500 Lada 1300 L—1300 Wartburg de Luxe W Luxe Wartburg Limousine WL és 1980. július 31-én még for­galomban voltak. A budapesti és vidéki betét­­könyvekre 989 darab­­ gépkocsit sorsoltak. Az 5000 Ft-os betét­könyvekre 678 db, a 10 000 forin­tos betétkönyvekre 311 darab gép­kocsi jutott. Ők a következők: Moszkvics 2140 M Polski Fiat 126 P A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az esetle­ges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pon­tos adatait a szeptember 3-án megjelenő hivatalos nyeremény­jegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszö­vetkezetekben. A nyertes betétkönyveket vagy az azt helyettesítő ,,igazolást” a betétkönyvet kiállító takarék­­pénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. Trabarit Spec. T 10 000 Ft összegű betétkönyvek 5000 Ft összege betétkönyvek 3 S.1 *f C X s o ^ MN x s­­te M 7 013420 WL 7 018731 T 7 023568 P 7 02889? P 7 029420 WL 7 087877 L—1300 7 042160 L—1300 7 047403 T 7 047600 P fc* E­­ S ,2“C ex­­ MN X X X Mi 7 521509 L—1300 7 546533 P 7 557651 L—1300 7 559779 L—1300 7 561548 P 7 565578 P 7 590381 T 7 595374 WL 7 597026 WL 7 602872 P 7 603533 WL fe £ • - ® M -c £ £ - 'r* x -s £ CX N sf "D MN M X M iJB 7 607678 M 7 608,516 P 7 612923 P 7 616556 i\l 7 618480 P 7 619458 WL 7 630436 T 7 631011 W Luxe 7 635517 L—1500 7 638911 WL 7 6*2778 P 7 646641 T 1980. szeptember 2., kedd

Next