Kisalföld, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

Brezsnyev—Brandt találkozó Mindent meg kell tenni t az enyhülés folytatásáért Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke kedden a Kremlben fogadta Willy Brandtot, a Német Szo­ciáldemokrata Párt (SPD) el­­nökét, a Szocialista Interna­­cionálé elnökét. A baráti, konstruktív légkörű találko­zón szovjet részről jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere és Borisz Pono­­marjov, a Politikai Bizottság póttagja, a KB titkára. Nyugatnémet részről részt vett a megbeszélésen Hans- Jürgen Wischnewski, az SPD elnökhelyettese. A találkozón mindkét fél nagy aggodalommal szólt a nemzetközi helyzet romlásá­ról, különös tekintettel a fegyverkezési hajsza fokozó­dásáról, a világ sok részén kialakult háborús tűzfészkek­ről, s a háborús veszély ezek­kel kapcsolatos fokozódásá­ról. Hangsúlyozták­­azt a meggyőződésüket, hogy a je­lenlegi helyzetben mindent meg kell tenni az enyhülési politika folytatásáért, az enyhülésnek katonai terület­re történő kiterjesztéséért, a béke megőrzéséért és megszi­lárdításáért. Egyetértettek abban, hogy a vitás kérdések megoldásának egyetlen meg­bízható eszköze olyan tárgya­lások fol­y­tatása, amelyeknek résztvevői valóban érdekel­tek a kedvező eredmények elérésében, s készek e tárgya­lásokat az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveiből kiindulva folytatni. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt a megbeszélésen ki­fejtette álláspontját az euró­pai közép-hatótávolságú nuk­leáris rakéták kérdésében, s leszögezte, hogy e problémát a korábbiakban említett el­vek alapján lehet, és kell is megoldani. Mindkét fél sík­­raszállt a SALT-tárgyalások folytatása és a madridi talál­kozó sikeres befejezése mel­lett. Hangsúlyozták, hogy­­ senkinek sem szabad katonai fölény megszerzésére töre­kednie, s mindenkinek elő kell segítenie a katonai szem­benállás szintjének csökken­tését. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: a NATO mili­tarista köreinek soha nem lá­tott méretű fegyverkezési hajsza kibontakoztatására irányuló törekvése nem hozza meg számukra a katonai erő­fölényt, visz­ont tovább nehe­zíti­­az amúgy is bonyolult nemzetközi helyzetet. Emlé­keztetett arra, hogy az SZKP XXVI. kongresszusa átfogó, a nemzetközi­ légkör egészsé­gesebbé tételét célzó progra­mot hirdetett meg. Felhívta tárgyalópartnere figyelmét arra a békefelhívásra is,­­amelyet a Legfelsőbb Tanács legutóbbi ülésén­ intézett a világ népeihez és parlament­jeihez, s kifejtette a Szovjet­unió álláspontját Ész­ak-Euró­­pának atomfegyvermentes övezetté tételéről. Leszögez­te, hogy a Szovjetunió to­vábbra is nagy figyelemmel vizsgál meg minden, más ál­lamoktól származó s e kér­désekre vonatkozó konstruk­tív javaslatot. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió az 1970- ben Moszkvában aláírt szer­ződés és más kétoldalú meg­állapodások alapján az NSZK-val folytatott hosszú­távú és sokoldalú együttmű­­ködés megszilárdítására tö­rekszik. Willy Brandt leszögezte: a nyugatnémet szociáldemokra­­ta párt arra törekszik, hogy az NSZK aktívan elősegítse az enyhülést, a különböző ál­lamok, köztük a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zötti kölcsönös megértés erő­södését. Annak a véleményé­nek adott hangot, hogy Leo­nyid Brezsnyev közelgő NSZK-beli látogatása és Schmidt kancellárral­­ folyta­tandó tárgyalásai európai és világméretekben is elősegítik majd­­ a­ pozitív tendenciák fejlődését. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt egyetértettek abban, hogy az SZKP és az SPD képviselői közötti kapcsolatok és véleménycserék mind a két ország kapcsolatai, mind pedig a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása szempontjából rendkívül nagy jelentőségűek. Salvador A népi erők offfenzívája Jóllehet La Réunionban, — a kelet-salvadori kikötő­városban — kedden nyugodt volt a helyzet, a legutóbbi három nap alatt ott leját­szódott események meglep­ték a legfelsőbb katonai ve­zetést. A Farabundo Marti nem­zeti felszabadítási front har­cosai negyven órán át tar­tották tűz alatt a junta fegy­veres erőinek katonai léte­sítményeit és a San Salva­dortól 180 kilométerre kelet­re lévő nagy kikötővárosban állomásozó katonai egysége­ket. Ezalatt a népi fegyveres erőknek sikerült megbéní­­taniuk a városban lévő el­lenséges erőket. Amikor a San Miguelben állomásozó harmadik lövészdandár egy­ségei és a salvadori légierő repülőgépei a szorongatott kormánykatonák segítségére siettek, a felkelők a Con­­chagua vulkán térségében kiépített állásaikba vonultak vissza. A Farabundo Marti nem­zeti felszabadítási front mű­szaki alakulatai felrobban­tották a Cerron Grande és a November 5. vízierőmű­vekhez vezető útvonal egyik hídját. Ebben az északi öve­zetben az utóbbi időkben szintén megélénkült a par­tizánegységek tevékenysége, s a salvadori főparancsnok­ság ennek láttán 1 000 kato­nát vezényelt az ott lévő fontos ipari üzemek védel­mére. Kaddumi sajtóértekezlete Megbeszéléseink Andre­j Gromiko szovjet külügymi­niszterrel barátiak voltak, s valamennyi megvitatott kér­désben teljes volt közöttünk a nézetazonosság — mon­dotta keddi nemzetközi saj­tóértekezletén Faruk Kaddu­­mi, a Palesztinai Felszaba­dítási Szervezet végrehajtó bizottsága politikai osztályá­nak vezetője. Kaddami, va­lamint az általa vezetett küldöttség azért látogatott el Moszkvába, hogy a szovjet vezetőket tájékoztassa a legutóbbi közel-keleti fejle­ményekkel kapcsolatos pa­lesztin álláspontról. 2 - Mfforet. Baniszadr elmondhatja védőbeszédét a tévében Újabb gyilkosság Teheránban Iránban tegnap eltemették a vasárnapi pokolgépes me­rénylet áldozatait. Az iszlám köztársasági párt székházá­ban történt vasárnapi robba­nás következtében az eddigi­ek szerint 72 személy vesz­tette életét. Mohammad Dzsavad Babo­na­r k­özok­ta­tási minis­ztert választották (Beheszi utódja­ként) az iszlám köztársasági párt főtitkárává. Behzad Nabavi iráni állam­­miniszter hétfőn újságírókkal közölte, hogy a teheráni kor­mány részben elfogadta Ba­niszadr feltételeit, amelyek­hez a volt elnök azt kötötte, hogy előjön rejtekhelyéről és önként áll bíróság elé. Az iráni fővárosban terjesztett röplapok szerint ugyanis Ba­niszadr azt követeli, hogy kapjon lehetőséget három­órás beszéd elmondására a­­ televízióban s kéri, hogy a ka­tonaság — és ne a rendőrség — zárja le az ország határait, nehogy elmenekülhessenek azok a személyek, akiknek bűnös tevékenységét nyilvá­nosan le fogja leplezni. Beh­zad Nabavi ezzel kapcsolat­ban kijelentette: Baniszadr ..időt kap védőbeszédének el­mondására” az ország hatá­rait pedig „mindenki előtt — de elsősorban Baniszadr és családtagjai előtt zárják le”. ♦ ♦ ♦ „Hivatásának teljesítése közben” agyonlőtték Moham­med Katchouit, a teheráni Évin börtön igazgatóját — jelentette be a teheráni rá­dió, ismertetve az iszlám for­radalmi bíróság közleményét. A közlemény „amerikai ügy­nököket” vádolt a gyilkosság­­gal.­­ A börtön szóvivője újság­írókkal közölte, hogy a gyil­kost több személlyel együtt letartóztatták. Arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy az igazgatót a börtönben vagy az épületen kívül ölték meg. Az­ Évin börtönben — írja az AFP hírügynökség — több mint hatvan baloldali ellen­zékit végeztek ki június 20. óta, amikor az iszlám köztár­sasági párt követői összecsap­­tak Baniszadr volt elnök hí­veivel. A Reuter hírügynökségnek a börtön egyik alkalmazott­jától szerzett­ értesülése sze­rint a gyilkos egy volt iszlám gárdista, akit korábban ,,er­kölcsi okokból” már elboc­sá­­tottak a fegyveres testület kötelékéből. Választások Izraelben Csaknem öt hónappal a hivatalban lévő törvényhozás mandátumának lejárta előtt, kedden reggel előrehozott általános választások kezdőd­tek Izraelben. A rendkívül széles politi­kai színskálán mozgó részt­vevők nagy száma ellenére a választás a kormányon le­vő jobboldali nacionalista Likud-tömb (Menahem Be­gin tábora) és a négy éve először ellenzékbe kénysze­rült, Simon Peresz vezette munkapárti Maarakfi-lista szoros párharcának ígérke­zik. A szavazóhelységeket reg­gel hétkor nyitották meg, es­te 10-kor zárták. A hivata­los végeredményt szerdán reggel hozzák nyilvánosság­ra. MECSIEI VARSÓ. A gdanski vajda­ságban helyi döntés alapján július elsejétől jegyre adják a cigarettát. A vajdasági ta­nács illetékeseinek határozat­­a alapján cigaretta­jegyre jogosult minden 18 éven fe­lüli személy, kivéve a terhes nőket és a szoptatós anyákat. Július hónapra a fejadag ti­zenkét csomag, függetlenül a cigaretta fajtájától. S­zengvel­országban hetek óta hiánycikk a cigaretta, így nem lehetetlen, hogy más vajdaságokban is jegyre áru­sítják majd. x ROMA. A stratégiai fegy­i­verzetek csökkentésével kap­csolatos tárgyalások folytatá­sa és az „eurorakétákkal" kapcsolatos megbeszélések mielőbbi elkezdése mellett szállt síkra kedd délutáni római nemzetközi sajtóérte­kezletén az olasz és a spa­nyol kommunista párt főtit­kára, SZÓFIA. Csütörtökön dél­előtt a szófiai nemzeti kul­túrpalotában ünnepélyes ke­retek között nyílik meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXV. üléssza­ka. Az ülésszakon a tagálla­mok küldöttségeit a kor­mányfők vezetik, hazánk de­legációjának vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke. A szov­jet küldöttség vezetője Nyi­­kolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. MANILA. Kedden Manilá­ban letette a hivatali esküt és ezzel újabb hat évre a Fü­­löp-szigetek Köztársaság el­nöke lett Ferdinand Marcos, aki 1985 óta áll az ország élén. Marcos a június 16-i el­nökválasztáson — amelyet az ellenzék bojkottált — a sza­vazatok 88 százalékával biz­tosította magának a győzel­met. GENF: A genfi leszerelési bizottság keddi teljes ülésén a korábban benyújtott ma­gyar javaslat alapján határo­zatot fogadott el arról, hogy júliusban kormán­yszakértők részvételével tanácskozásokat rendez az új típusú tömeg­­pusztító fegyverek fejleszté­sének és gyártásának eltiltá­sáról. BEIRUT. A libanoni biz­tonsági erők 500—600 főnyi csapata kedden bevonult Zahie városába, amely eddig a jobboldali keresztény mi­­licisták ellenőrzése alatt állt. Ez utóbbiak egy része már el is hagyta a várost. A hely­cserét az Arab Liga libanoni helyzettel foglalkozó bizott­ságának tagjai készítették elő, a végső döntésben a fe­lek vasárnap Damaszkuszban egyeztek meg. TAIF, Khaled szaúd-ará­­biai király kedden Taifban fogadta Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizott­ságának elnökét — jelentette a szaudi hivatalos hírügy­nökség. A találkozón részt­­vett Fahd herceg a szaúdi trónörökös, a miniszterelnök első helyettese is. MADRID: A madridi talál­kozón résztvevő küldöttsé­gek a keddi teljes ülésen egyhangúlag kifejezésre jut­tatták azt az elhatározásu­kat, hogy a találkozót — a szocialista országok régi kö­veteléseinek megfelelően — pozitív eredménnyel, tartal­mas és kiegyensúlyozott zá­ródokumentum elfogadásá­val kívánják befejezni. Erre vonatkozóan az ülé­sen Miroszlav Zotovics nagy­követ, a jugoszláv küldött­ség vezetője terjesztett elő javaslatot a maga, valamint az osztrák, a ciprusi, a mál­tai, a svájci és a svéd kül­döttség nevében. RÖVIDEN EGK-csúcs Mitterrand másként gondolja A közös piaci állam- és kormányfők kedden véget­ért luxembourgi csúcsérte­kezlete Francois Mitterrand és a baloldali francia kor­mányzat „bemutatkozását” jelentette a nyugat-európai közösségben A bemutatko­zás alapvető ellentmondást hozott felszínre a tagorszá­gok követendő gazdaságpo­litikája között. Nagy-Britan­­nia­ és az NSZK — ahogyan Thatcher és Schmidt kifej­tette — az infláció elleni küzdelemre helyezi a hang­súlyt még a munkanélküli­ség árán is. a pénzszűke, a magas kamatok híve, az ál­lami támogatások és a költ­ségvetési hiányok megszün­tetése a célja, míg Mitter­rand a munkanélküliség el­leni harcot, a nyugat-euró­pai közösség ,,társadalmi ol­dalát” tekintette elsődleges­nek. Ebben csupán Eyskens belga miniszterelnök értett vele egyet, Mitterrand nagy erővel és meggyőződéssel képviselte álláspontját, és maradéktala­nul biztosította tárgyalófele­it arról, hogy a francia gaz­daságpolitika közös piaci ke­retekben igyekszik megvaló­sítani célkitűzéseit. Az amerikai kormány pénzszűkére és a „szabad vállalkozás” fellendítésére épített gazdaságpolitikáját Thatcher messzemenően he­lyeselte. Mitterrand elítélte, de egyaránt számot vetettek azzal, hogy Nyugat-Európa nem számíthat változásra Washington részéről. A csúcsértekezlet részve­vői véleménycserét folytat­tak a lengyelországi helyzet­ről. A Lengyelország által kért gazdasági segítség kér­dését a pénzügyminiszterek, tanácsa elé utalták. sommerbilender 3u$tízPrmis! $éjj ■ Düsseldorfban nagyarányú tömbb­intetésen tiltakoz­tak a majdaneki tömeggyilkosok perének elhúzása ellen, amit az igazságszolgáltatás csődjének neveztek. II nyereménybetétkönyvek sorsolása A nyereménybetétkönyvek 1981. második negyedévi sorso­lását kedden Siófokon rendezte meg az Országos Takarék­­pénztár. Mindazok az 1981. június 29-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) meg­egyezik az alább felsorolt számokkal, az 1981. második ne­gyedévi átlagbetétüknek a­ számok mellett feltüntetett szá­zalékát nyerték. A nyeremény összegét a betétkönyvet kiállító OTP posta­fiók, postahivatal, vagy takarékszövetkezet 1981. július 20- tól kezdve fizeti ki. • i i i C e-j ■l 'S X -<S .S3 ■§ X -S I -a -o -o E ^ -a b'S , -a £-^ c 'S P « A >o p 0 é 'o v 73 A >o 4/73 Iö la s| II g.3 la fej 5ä> c‘ 8 cg K > Cw K > cg 071 50 353 25 746 50 817 23 084 25 415 25 758 25 849 50 150 250 418 23 787 50 922 25 202 25 563 100 797 25 926 100 293 25 702 25 808 50 974 25 • 1981. július 1., szerda

Next