Kisalföld, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

Kétszázezer áttelepülő segélyintézkedések az NSZK-ban Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja szer­dán sajtóértekezleten jelen­tette be, hogy a bonni kor­mány átfogó segélyintézkedé­sekkel kívánja előmozdítani a Kelet-Európából ,az NSZK- ba áttelepülő német nemze­tiségű személyeknek gazda­sági-társadalmi beilleszke­dését. Számuk idén várható­an már eléri a 200 ezret. Két évvel ezelőtt még csak 40 ez­ren érkeztek. A kabinet 1989—1990-ben összesen 1,125 milliárd már­kát irányoz elő elsősorban la­kásépítésre, illetve -bővítés­re. Ilyen célra ugyanekkora hozzájárulást kér a tartomá­nyoktól is, s az áttelepülők további támogatására, egye­bek mellett oktatásukra, át­képzésükre, 1989-ben továb­bi 1,7 milliárd márkát külö­nítenek el a költségvetésben. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) t Münsterben ülé­sező kongresszusa szintén állást foglalt egy gyors se­gélyprogram mellett. Kohl felhívta a közvéleményt, hogy értse meg az érkezők helyzetét. Kohl a sajtóérte­kezletén pozitív jelzésnek ne­vezte, hogy idén is erőtelje­sen nőtt az NSZ­K-ba áttele­pült német nemzetiségű szovjet állampolgárok száma. Tavaly az első félévben 5500-an, az idei esztendő ha­sonló időszakában már 21 ez­ren érkeztek. Sajtónyilatkozatában ok­tóberben esedékes szovjet­unióbeli látogatásának és Gorbacsov főtitkár jövőre ter­vezett NSZK-beli útjának je­lentőségét méltatva, hangsú­lyozta, hogy Bonn-nak érde­ke fűződik a főtitkár veze­tésével életbe léptetett gaz­dasági-társadalmi reformok sikeréhez. Az együttműködés területeit felsorolva kiemel­te az emberi jogok körét is. Szóba hozta, hogy az első félévben 52 ezren érkeztek Lengyelországból Romániá­ból pedig 7200-an, míg az utóbbi országból tavaly egész évben körülbelül 14 ezren. Bejelentette, hogy Romániá­val jelenleg tárgyalások foly­nak a kiutazások kérdésében. Azt mondta, hogy tekintettel a romániai német nemzeti­ség rendkívül sanyarú élet­­körülményeire, az NSZK azt szeretné, ha az ottani német­ségből a lehető legtöbben és leggyorsabban távozhassanak. Jelenleg nem lát más lehe­tőséget, noha — mint utalt rá — tudatában van annak, hogy ennek a megoldásnak az­­NSZK-ban is vannak el­lenzői. ■Mint ismeretes, a romániai németek évi meghatározott kvótájú áttelepülésének egy 1978-as megállapodás alapján fejpénzért történő kieszköz­­lése körül vita folyik. Van­nak, akik — a román falu­rombolási tervek miatt érzett nyugtalanságuk mellett — az ősi erdélyi német kultúra ily módon való önkéntes feladá­sától is tartanak. A kancellár sajtóértekezle­tén egyébiránt kérdésekre válaszolva Romániával, ille­tőleg az ott élő német és ma­gyar nemzeti kisebbség sor­sával kapcsolatban ismét ha­tározottan leszögezte azt a hi­vatalos bonni álláspontot, amely szerint az NSZK — ha szükséges — a helsinki biz­tonsági és együttműködési fo­lyamat keretében mindenütt fellép az emberi jogok szava­tolásáért. Márpedig a Helsin­ki Záróokmány az emberi jo­gokra, így a kisebbségi jo­gok védelmére is vonatkozik. — Elemi emberi jogok ezek, s nem csak azért, mert né­­metekről vagy magyarokról van szó — mondotta a kan­cellár. HÍRÜGYnÖKSÉGEK _________JELENTIK BUDAPEST. Szerda dél­után befejezte munkáját Bu­dapesten az a kétnapos nem­zetközi kerekasztal-konferen­­cia, amelyen a Varsói Szer­ződés és a NATO öt-öt tag­államának vezető szakértői vitatták meg az európai ha­gyományos leszerelés céljai­val, jelenlegi helyzetével, várható alakulásával össze­függő kérdések széles körét. BONN. Rupert Scholz, az NSZK hadügyminisztere szer­­dán közölte, hogy a ramstei­­ni légibemutató alkalmával bekövetkezett tragikus tö­megszerencsétlenség halálos áldozatainak száma szerdán negyvennyolcra emelkedett. Hatvanöt személy változatla­nul eltűntnek számít. Sajtó­­értekezletén Scholz a sebe­sültek számát 280-ra becsül­te. GENF: Diplomáciai hírfor­rások szerint ENSZ-szakér­­tők három pontból álló kompromisszumos javasla­tot dolgoztak ki a holtpont­ra jutott iraki iráni béketár­gyalások előmozdítására, s ez mindkét fél követeléseit tar­talmazza. HÁGA: Élesen bírálták szerdán Hágában azt a ter­vet, hogy a holland parla­ment két háza delegációt küldjön Romániába. A terv bírálói szerint az emberi jo­gok romániai megsértése mi­att kell elállni az úttól. HANOI: Vietnam a kam­bodzsai kérdés nemzetközi és belpolitikai vonatkozásainak egyidejű rendezését tartja ideálisnak, de kész a részle­ges rendezésre is — jelentet­te ki Nguyen Co Tibach vi­etnami külügyminiszter a VNA vietnami hírügynökség­nek adott interjújában. LONDON. Az észak-íror­szági rendőrség közölte, hogy brit katonák kedden agyon­lőttek három „IRA-kapcso­­latokkal rendelkező férfit” Tyrone­ megyében, nem mesz­­sze attól a helytől, ahol tíz nappal korábban az IRA he­lyi „brigádja” egy arra hala­dó buszt robbantott fel az országút mellé telepített po­kolgéppel. A merénylet kö­vetkeztében nyolc brit kato­na vesztette életét, és 27 szenvedett többé-kevésbé sú­lyos sérüléseket. MOSZKVA. Szerdán, moszkvai idő szerint 9 óra 41 perckor — a tervezettnél néhány perccel előbb — megtörtént a Szojuz—TMG űrhajó és a Mir űrállomás öszekapcsolódása. A közös szovjet—afgán űrrepülés résztvevőit — Vlagyimir Lja­­hov parancsnokot, Valerij Poljakov orvos-űrhajóst és Abdul Ahad Momand afgán kutató űrhajóst — a Mir űrál­lomáson Vlagyimir T­yitov és Musza Manarov várta; az űrállomás két lakója már több mint 8 hónapja él, és dolgozik a súlytalanság ál­lapotában. SANTIAGO: Az október 5-én esedékes chilei elnök­­„választás” egyetlen jelöltje Augusto Pinochet tábornok. A döntést a katonai junta hozta kedden egyhangú sza­vazattal, beleértve Pinochet voksát is. Pinochet jelölésé­re Santiagóban és a vidéki városokban chileiek ezrei tüntettek a rezsim ellen szerdára virradóra. WASHINGTON: Washing­tonban tartja ezen a héten idei világkongresszusát a nemzetközi politikatudomá­nyi társaság. Az ülésszakon magyar küldöttség is részt vesz, Kulcsár Kálmán aka­démikus, igazságügyminisz­ter, a Magyar Szociológiai Társaság elnökének vezeté­sével. Kulcsár Kálmán két elő­adást tartott a tanácskozás­­on; az egyiket a kelet-euró­pai modernizációról és poli­tikai gondolkodásról, a má­sikat a jogtudomány és a szo­ciológia közötti kapcsolatok­ról. Több előadást tartottak a magyar küldöttség más tagjai is. 2 HIJASFÖLD Kiszczak és Walesa találkozója Szerdán Varsóban találko­zóra került sor Czeslaw Kisz­czak lengyel belügyminiszter és Lech Walesa, az egykori „Szolidaritás” volt elnöke kö­zött. A találkozón egy közel­gő kerekasztal témáról volt szó. A megbeszélésen részt vett Stanislaw Ciosek, a Hazafias Nemzeti Újjászületési Moz­galom Országos Tanácsa El­nöksége főtitkára­, a LEMP KB PB póttagja és Jerzy Dabrowski, a Lengyel Püspö­ki Kar titkára. Mint ismeretes, Kiszczak tábornok, aki a LEMP KB Politikai Bizottságának is tagja, a jogrend­, a társad­al­­mi és állampolgári fegyelem betartásáért felelős kormány­bizottság elnöke a múlt hét péntekén tett javaslatot fel­tétel nélküli tárgyalásokra mindazokkal, akik nem uta­sítják el az ország alkotmá­nyos rendjét és jogrendsze­rét. A tárgyalási javaslatot támogatásáról biztosította a LEMP KB szombat-vasárnapi ülése. Czeslaw Kiszczak Walesá­val történt találkozója előtt megbeszélést folytatott Jan Dobraczynskivel, a Hazafias Nemzeti Újjászületési Moz­galom Országos Tanácsa El­nöksége elnökével és Alek­­szander Geysztor professzor­ral, az államtanács elnöke mellett működő konzultatív tanács tagjával. Munkabeszüntetés a Granvisusnál Beszüntette a munkát szer­da reggel negyed 7-kor a Granvisus Látszerészeti Esz­közök Gyára Budapesti Le­ányvállalatának 250 dolgo­zója. A munkabeszüntetést közvetlenül az váltotta ki, hogy a Granvisus igazgatója, Baranyai László kedden le­váltotta tisztségéből és kitil­totta addigi munkahelyéről Tóth Istvánt, a budapesti leányvállalat igazgatóját, aki a dolgozók szerint négy esz­tendeig közmegelégedésre látta el az igazgatói teendő­ket. A törzsgyár vezetője a felmondási idő alatti munka­végzés alól is felmentette az igazgatót, és 1988. december 31-ig a leányvállalat műszaki és kereskedelmi igazgatóhe­lyettesét, Németh Kálmánt bízta meg az igazgatói teen­dőkkel. A munkát beszünte­tő dolgozók nevében Kovács Gusztáv művezető a régi igazgató visszahelyezését, va­lamint a leányvállalatnak az esztergomi törzsgyártól való különválását követelte. Szerda délelőtt a helyszín­re érkezett a törvényességi felügyeletet gyakorló Ipari Minisztérium főosztályveze­tője, Dankó János, továbbá Grossmann József, a XIII. kerületi pártbizottság titkára, valamint a vasasszakszerve­zet képviselője. A többórás tárgyalás során a dolgozók képviselői egyezségre jutot­tak a törzsgyár igazgatójával. Ezt követően 13 órakor Ba­ranyai László a vállalat ud­varán összegyűlt dolgozók­nak bejelentette, hogy keddi határozatát visszavonja és Tóth Istvánt igazgatói mun­kakörébe visszahelyezi. Az Ipari Minisztérium kép­viselője ígéretet tett arra, hogy a minisztérium érdem­ben foglalkozik majd a Gran­visus budapesti leányvállala­tának önállósulási kérelmé­vel. Ezt követően a dolgo­zók 7 órás munkabeszünte­tés után, negyed 2-kor fel­vették a munkát. Gyorslista Nyereményjegyzék az augusztus 30-án megtartott augusz­tus havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 32. heti szelvé­nyek vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (5000 Ft) B Társasüdülő C Normande videomagnó D SABA színes­ tv E SONY színes monitor, tv játékkal, tartozékokkal F OLYMPUS fényképezőgép vakuval G PHILIPS mikrohullámú sütő H ROBO­RTI fényképezőgép I COMMODORE 64 tip. számítógép, Philips 7502 színes monitorral, flopy diskkel, mágnesleme­zekkel és 2 db joystickkal J GOLD STAR mikrohullámú sütő K Varia utalvány (75 000 Ft) L Hang—fény utalvány (50 000 Ft) M Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft) N Szerencse utalvány (40 000 Ft) O Iparcikk utalvány (25 000 Ft) P Zenesarok utalvány (20 000 Ft) Q COLORTRON színes­ tv R Music center, II­ 541 típusú music center S SANYO rádió-magnó T Vásárlási utalvány (10 000 Ft) U Vásárlási utalvány (9000 Ft) V Vásárlási utalvány (7000 Ft) A nyertes szelvényeket 1988. szeptember 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság címére (1875 Budapest, Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény-jegyzék szeptem­ber 5-től megtekinthető az OTP-fiókokban, totó­lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 1 500 969 U 1 664 664 R 1 884 483 T 80 074 569 T 80 238 264 U 80 444 052 U 1 510 323 S 1 669 341 V 1 889 160 V 80 083 923 T 80 242 941 V 80 448 729 O 1 524 354 U 1 674 018 R 1 898 514 V 80 088 600 T 80 247 618 V 80 453 406 S 1 529 031 R 1 688 049 V 1 907 838 P 8­0 093 277 Q 8­1 252 295 T 80 467 437 V 1 533 708 V 1 702 080 H 1 912 545 Q 80 102 631 O 80 256 972 S 80 486 145 S 1 543 062 R 1 711 434 R 1 921 899 V 80 107 308 R 80 266 326 S 80 495 499 P 1 547 739 N 1 725 465 Q 1 931 253 M 80 111 985 P 80 285 034 S 80 500 176 Q 1 552 416 V 1 734 819 M 1 935 930 S 80 121 339 V 80 289 711 T 80 504 853 U 1 557 093 U 1 733­ 496 R 1 940 607 S 80 126 016 U 80 294 388 T 80 509 530 U 1 561 770 R 1 748 850 U 1 945 284 T 80 130 693 V 80 303 742 T 80 514 207 U 1 571 124 U 1 753 527 U 1 949 961 S 80 140 047 U 80 308 419 U 80 518 884 T 1 575 801 V 1 758 204 T 1 963 992 T 80 144 724 V 80 317 773 U 80 523 561 N 1 585 155 M 1 762 881 U 1 968 669 S 80 149 401 V 80 322 450 T 80 528 238 U 1 589 832 U 1 776 912 T 1 973 346 U 80 154 078 Q 80 327 127 N 80 537 592 V 1 594 509 M 1 795 620 U 1 978 023 V 80 158 755 M 80 331 804 S 80 542 269 U 1 599 186 U 1 800 297 U 1 982 700 Q 80 163 432 R 80 350 512 Q 80 546 946 V 1 603 863 T 1 804 974 S 1 987 377 S 80 168 109 S 80 355 189 O 80 551 623 U 1 608 540 U 1 809 651 M 80 004 414 U 80 177 463 R 80 359 866 Q 80 556 300 V 1 613 217 L 1 814 328 U 80 013 768 O 80 182 140 P 80 364 543 S 80 565 654 U 1 617 894 R 1 819 005 N 80 018 445 R 80 386 817 T 80 369 220 S 80 579 685 U 1 622 571 M 1 837 713 R 80 023 122 V 80 205 525 T 80 383 251 T 80 584 362 I 1 627 248 U 1 847 067 S 80 027 799 Q 80 210 202 T 80 387 928 U 81 524 439 U 1 631 925 V 1 856 421 Q 80 032 476 V 80 214 879 U 80 401 959 R 81 533 793 U 1 636 602 V 1 861 098 S 80 037 153 U 80 219 556 V 80 406 636 N 81 538 470 R 1 655 310 T 1 865 775 V 80 065 215 R 80 224 233 S 80 411 313 S 81 543 147 S 1 659 987 M 1 879 806 S 80 069 892 S 80 228 910 T 80 415 990 S 81 557 178 T Iskolát avattak Győrben és Fertőszentmiklóson (Folytatás az 1. oldalról.) aki maga és nevelőtársai, s a tanulóifjúság nevében fe­jezte ki köszönetét, s vette birtokába az épületegyüttest. Kránitz Ferenc, második osz­tályos tanuló társai nevében ígéretet tett arra, hogy jó munkával és kitartó tanulás­sal méltóak lesznek szép, impozáns, a tanulás mellett a szórakozásra, a sportolás­ra is lehetőséget biztosító is­kolára. + -f Rendhagyó tanévnyitó ün­nepség tartotta lázban teg­nap Fertőszentmiklós apraját és nagyját. Rendhagyó, mert a szépen fejlődő nagyközség­ben 1905 óta első alkalom­mal avattak általános isko­lát. A nyolcvanas évek elején vált nyilvánvalóvá, hogy új iskolát kell építeni, mert a régi tíztantermes általános iskola nem tud lépést tarta­ni a növekvő gyermeklét­számmal és az oktatás kor­szerűsödésével. A pedagógu­sok és a nagyközség vezeté­sének elképzelését támogatta a megyei tanács is és 1983- ban megkezdődhettek az elő­készítő munkálatok. Bercsé­nyi Pál, a Győri Tanácsi Ter­vező Vállalat munkatársa készítette a terveket. A nyolc­tantermes épület és a négy­száz adagos korszerű konyha, valamint a szennyvíztisztító­­telep bizony sok-sok millió forintba került: az iskola be­ruházási költsége 41,5 millió forintba, a konyha pedig több mint 12 millió forintba. Be­rendezésre, felszerelésre 2 millió forintot fordítottak. Természetesen — a jelenle­gi körülmények között — a nagyközség egyedül nem tud­ta volna előteremteni a be­ruházás összegét. A megyei tanács 40 millió forint céltá­mogatást biztosított, de segí­tettek a közeli üzemek is. A Petőházi Cukorgyár kilenc­millió forintot adott, melyből 2 milliót nem kell visszafi­zetni, a maradék összeg pe­dig kamatmentes kölcsön. A Fertődi Nádgazdaság 1 millió forintot ajánlott fel, melynek fele szintén kamatmentes köl­csön. A lakosság is összefo­gott és társadalmi munká­val, anyagi hozzájárulásával segítette a szép terv meg­valósítását. A helyi vegyes­ipari szövetkezet és a Taná­cs­ Útépítő és Útkarbantartó Költségvetési Üzem is kivette részét a munkálatokból. A Fertődi Építőipari Szövetke­zet volt a kivitelező. Az új intézmény az okta­tási és nevelési feladatokon túl Fertőszentmiklós és társ­községei — Csapod, Ebergőc, Petőháza és Röjtökmuzsaj — kulturális központja is lehet, mert külső megjelenése, tér­­szerkezete és igényes kivite­lezése lehetővé teszi, hogy az iskolai rendezvényeken kívül kiállításoknak, kamarahang­versenyeknek, előadásoknak és még sok más közművelő­dési formának is méltó ott­hona legyen. Az ünnepélyes tanévnyitón a Himnusz elhangzása után Dobovánszky Nándor, az is­kola igazgatója köszöntötte a gyermekeket, a szülőket és a megjelent vendégeket, közöt­tük dr. Lakatos Lászlót,­­ a megyei pártbizottság első titkárát, aki avató beszédében visszaemlékezett régi, sokat szolgált iskolaépület történe­tére és kérte a gyermekeket, a pedagógusokat, hogy az új, korszerű épületibe is mentsék át azokat a jó és követésre méltó hagyományokat, ame­lyek mindig is jellemezték a fertőszentmiklósi iskoláit. A megyei pártbizottság első titkára ezt követően méltatta a tervezők, a beruházási vál­lalat és a Fertődi Építőipari Szövetkezet munkáját, ki­emelve, hogy e nagyszerű lé­tesítmény csak az üzemek, és a lakosság széles körű össze­fogásával valósulhatott meg. Az ünnepi beszédet köve­tően az iskola igazgatója kü­lön szólt a tanulókhoz és a leendő elsősökhöz, akik rövid műsorral köszöntötték az is­kolaavató ünnepséget, mely­nek befejező részében kitün­tetéseket és pénzjutalmakat nyújtottak át az építésben élen járóknak és a támogató vállalatoknak, majd a Szózat elhangzása után a gyermekek birtokukba vették új iskolá­jukat. Csíky Erika Horváth Ferenc 1988. szeptember 1., csütörtök

Next