Kisalföld, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

Meggyilkolták az amerikai alezredest A Hezbollah tegnap dél­után közleményben jelentet­te be, hogy emberei felakasz­tották William Higgins ame­rikai alezredest (képünkön). A kivégzésről videofelvételt is nyilvánosságra hozott a síita szervezet. George Bush elnök hétfőn William Higgins meggyilko­lásának hírére Chicagóban bejelentette, hogy azonnal megszakítja kétnapos közép­nyugati körútját és visszatér Washingtonba. Időközben újabb részletek váltak ismeretessé a gyilkos­ságról. A Hezbollah bejrúti közleménye azt hangoztatta, hogy Higgins „kivégzésével” meg akarják büntetni az Egyesült Államokat és a „cio­nista ellenséget”, mivel nem vették komolyan a szervezet ultimátumát, amely az iz­raeli kommandósok által pénteken elrabolt Abdel Ka­rim Obeid sejk szabadon bo­csátását követelte. „Az ame­rikai kémet azért akasztot­tuk fel, hogy leckét adjunk az életben maradottaknak” — hangzik a kommüniké. A közleményhez mellékelt vi­deofelvételen látható a kö­télen lógó, összekötözött lá­bú, felpeckelt szájú amerikai. (Reuter) Szaharov a nemzetiségekről A nemzetiségi konfliktusok megoldásának lehetséges út­ját a jelenlegi föderáció, vagy a „nagyhatalmi struktúra” teljes felszámolásában és konföderáció megteremtésében, egy későbbi szakaszban pedig a részekből egy új, minőségi­leg megváltozott szövetségi rendszer kialakulásában látja Andrej Szaharov. A kis népek esetében az önállóságot nem tartja sem veszélyesnek, sem lehetetlennek. Bőséges választék ruházati cikkekből Megkezdődött a nyári vásár Hosszú évek óta, az idén valóban nyáron — július 31- től augusztus 12-ig — rende­zi meg a kereskedelem a ha­gyományos nyári vásárt. Berki Ernőtől, a győri Arra­­bona Áruház igazgatójától kérdeztük, hogyan készültek fel a nevezetes nyári ese­ményre? — összesen 17 millió fo­rint értékű árut kínálunk ol­csóbban — mondta. — A sláger feltehetően — a mint­egy 4000 fajta árucikkből — a férfi rövidujjú ing, vala­mint a férfi ballon pantalló lesz. Azonkívül más férfi és női konfekcióárukat, öltönyö­ket, női selyemblúzokat, ber­­muda-d­ivatnadrágokat, Lee­ Cooper márkájú gyermek vá­szonnadrágokat, valamint 3 millió forint értékű női és férfi szandált ajánlunk ked­vezményesen. Tapasztala­tunk szerint egyébként a nyári vagy a téli vásárok idején nemcsak a leszállított árucikkek fogynak erőtelje­sen. Elmondhatom, hogy bár­milyen nagy keresletet ki tu­dunk elégíteni, hiszen rak­tári készletünk értéke két­százmillió forint. Erre az al­kalomra az eladóteret meg­nagyobbítjuk, az időjárástól függően az utcán is árusí­tunk. A győri Centrum Áruház­ban az elkövetkezendő két hétre a jelszó: mindenki a fedélzetre, azaz az eladótér­be, ugyanis 8 millió forint értékű ruházati cikket aján­lanak 30—40 százalékkal ol­csóbban a vásárlóknak. Var­ga Béláné kereskedelmi igaz­gatóhelyettestől tudjuk, hogy a Centrumban elsősorban női és férfi, valamint gyermek­­ruhákból érdemes vásárolni július 3­. és augusztus 12. között, leginkább kamasz- és gyermek pólóingeket, női és férfi fürdőruhákat. Megem­lítette azt is, hogy mintegy 2500 férfi, női és gyermek szandált 35 fazonban kínál­nak. Az úgynevezett Excent termékeket, tehát azokat a konfekcióárukat is bevonták az árleszállításba, amelyeket a Centrum Áruházaik kon­fekcióüzemében készítenek. A­­vásár idején egyébként másfajta áruféleségeket is — nemcsak ruházati­ cikkeket — reklámáron kínálnak. Végül Bognár Lászlótól, a Győr-Sopron Megyei Ruhá­zati Kereskedelmi Vállalat igazgatójától azt a felvilágo­sítást kaptuk, hogy 50—60 millió forint értékű ruházati cikket árusítanak 30—40 százalékos kedvezménnyel. Egyes cipőket és maradék­árukat viszont 50 százalékos árengedménnyel is meg lehet vásárolni boltjainkban. 2 —HUIHPOU) ■■■ ■■ mm' n ■ | r ■ r ■ Tüntetés Moldáviában A Moldáviai Népfront ne­vű szervezet egyik aktivis­tája szerint mintegy har­mincezren tüntettek vasár­nap Kisinyovban, Szovjet- Moldávia fővárosában a nyelvi önállóságért. A gyű­lés román zászlókat lengető résztvevői azt követelték a jövő hónapban összeülő ki­­sinyovi parlamenttől, hogy a moldovánt, amely a román nyelv egyik dialektusa, nyil­vánítsák a köztársaság hiva­talos nyelvévé, s egyben ér­telemszerűen térjenek vissza a latinbetűs írásra. „Ha a moldáviai Legfelsőbb Tanács nem teljesíti követelésünket, akkor két lehetőség közül vá­laszthatunk. Az első az álta­lános sztrájk, a második an­nak kinyilvánítása, hogy nem látjuk értelmét a Szov­jetunión belül maradásnak” — mondta a Reuternek Ju­­rij Roska, a megmozdulás egyik szervezője. A szóban forgó térség — az egykori Besszarábia és Észak-Bukovina — az 1939- es Molotov—Ribbentrop pak­tum titkos záradékának ér­telmében vált „szovjet be­folyási övezetté”. Az MDF nyílt levele Szűrös Mátyáshoz, az Országgyűlés elnökéhez Tisztelt Elnök Úr! Helyes­nek tartjuk, hogy több ma­gyar városban megkezdődött az 1956-os forradalom során vagy után esett karhatalmi erőszakcselekmények feltárá­sa, így például az 1956. októ­ber 26-ai mosonmagyaróvári sortűz körülményeinek ki­vizsgálása. Ugyanakkor ag­godalomra ad okot az, hogy a vizsgálatokat több helyütt — így Moson­magyaróvárott is — olyan bizottságok vég­zik, amelyeknek egyes tagja­it függelmi viszony fűzi az incidensekért felelősséget vi­selő fegyveres testületekhez, vagy azok jogutódaihoz. Az áldozatok hozzátartozói és velük szolidáris honfitársa­ink tartanak tőle, hogy most, harminchárom év után a perdöntő tényeket tizedeli meg a nem pártatlan igaz­ságszolgáltatás sortüze. A Magyar Demokrata Fó­rum Országos Választmánya és mosonmagyaróvári szer­vezete arra kéri önt, hogy az Országgyűlés legközelebbi ülésén kezdeményezze parla­menti bizottság kiküldését az 1956. októberi 26-ai moson­magyaróvári sortűz és más karhatalmi erőszakcselekmé­­nyek kivizsgálására. Kérjük, hogy a bizottság jelentése alapján — miután az igazságra fény derült — az Országgyűlés utasítja az illetékes állami szerveket, hogy az áldozatok részesülje­nek politikai és erkölcsi re­habilitációban, a tartós egészségkárosodást szenve­dett emberek pedig kapjanak anyagi kártérítést. (OS) Elhunyt Fehér Ferenc Újvidéken tegnap három nappal 62. születésnapja előtt meghalt Fehér Ferenc, az egyik legnevesebb jugoszlá­viai magyar költő, író, mű­fordító. Első versei 1942-ben, szabadkai gimnazista korá­ban jelentek meg. A máso­dik világháború után a Vaj­daságban az Ifjúság Szava című ifjúsági lap, majd az újvidéki Híd című iro­dalmi folyóirat szerkesztője­ként, később az újvidéki rá­dió irodalmi rovatának ve­zetőjeként dolgozott. Az ol­vasók körében 1953-ban a „Jobbágyok unokái” című könyve tette igazán ismert­té nevét. Tucatnyi verseskö­tete jelent meg, népszerűek voltak gyermekversei. El­évülhetetlen érdemeket szer­zett a modern szerb, horvát, makedón és jugoszláviai al­bán költők verseinek ma­gyar nyelvű átültetésében. Fehér Ferenc most megje­lent naplójegyzeteiről lapunk 5. oldalán olvashatnak mél­tatást. KOSSUTH RADIO. 17.10: Érdekházasságok. Vladimír Neff regényének csehszlo- 8.20: Hogy tetszik lenni? vák tv-filmváltozata (V/l.) 8.50: Külpolitikai figyelő. 19.00: Műsorajánlat. 9.00: Napközben. 19.10: Esti mese. 11.00: Irodalmi világjárás. Szlovén 19.25: Közlemények. Műsoraján­nia (isim.) lat. 11.30: A kolorádóbogár. 19.30: Híradó. 12.45: Világhír­lap. 20.05: A világ nélküled. Francia 13.00: Klasszikusok délidőben. tv-filmsorozat (VIII/4.) 14.10: Magyarán szólva. 21.05: Stúdió ’89. 14.25: Orvosi tanácsok — a­ká- 21.50: A Gondolkodó arcképcsar­véfogyasztásról. noka. Vallomások Lukács 14.30: Dzsesszmelódiák. Györgyről. 15.00: Látóképtől — Patkósig. 22.45: Híradó 3. 15.30: Martin Frey: Kis mesék a 15.40: Stöim népdalok. MAGYAR TV II.. 16.00: Tizenhat óra. 16.10: Szívesen hallgattuk. SömLödi ^ábSirat^ & 17.00: Tudósok a közéletben. 17.30: Beszélni nehéz. g‘ 17.45: A Szabó család. 1995: Kó^trl!L~r­utetta: dr- S. T­r. S' 20.15: Emlékezés egy építészre. is 00- Tiport 20-45: tvefd‘L^Vrate- Pé- VSi “a mókusok. Arne­tt.«: „Hajszálgyökerek”. • „ Ng. filmsorozat. 11:^; TMPéter Domenico Scar­ latti-szonátákat játszik - TM , a­ csembalón. 21'op. Híradó 2 kb. 23.30: A Svájci Olasz Rádió ^ énekkara énekel. 21.30: Meghökkentő mesék. An-PETŐFI RADIO: asz. $ ^sorozat. 8.05: Kölyökrádió - szünidőben. - Napzárta 8.52: On­oló. Mosonyi Aliz mese- KD’ 22-45' TV 2- Napzárta, regénye folytatásokban. 9.30: Forma—1 híradó. SZLOVÁK TV I.. 9.40—11.00: Rivaldafényben: Rockmúzeum. 9.00: Portréfilm. 11.05: Vitágújság. 9-20: Egy kis muzsika. 11.10: Térkép és útravaló. 9.40: Tv-játék (ism.) 11.30: Balatonrádió. 10.55: Sportvisszhangok (ism.) 12.10: Asztali muzsika. 11.55 12.25: Tv-börze. 13.05: Monte Christo grófja. 16.20: Objektív. Magazin. 14.00: Mi történt? Rényi Péter új- 16-50: A nap perces­­ságíró. 17.00: Kerékpáros verseny. 15.05: Könyvb­ől — könyvért. 18.00: Orvosi tanácsok. 15.15-17.30: Csúcsforgalom. 18-20: A természetvédelemről. 17.05—21.00: Nyáridő. 19.00: Esti mese, benne* 19.301 lík­odó. 17.05: A Csúcsforgalom folytatá- 2000: Figyelmeztetés. Angol tu­sa sorozat. 17.30: Az Ifjúsági Osztály műso- 20.50: Az első világháború. Doku­ra­mentum-sorozat. 18.30: Pop-regiszter Publicisztikai műsor. 19.30-20.00: Talpalávaló. 22-00: Koncert. Komolyzene. 21.05: Tangentor. Kampis Péter kisregénye rádióra alkal- OSZTRÁK TV I.i­mazva. 21.34: Az „I Salonisti” zenekar 9.01: Az Addams család. látszik. 9.30: Fogat fogért. 21.58: Operetthistóriák (XII/6.) 10.30: Kedves Brigitte. — Ame- 23.15: Fiatal előadók fesztiválja rikai film — ism. (H/1.) 12.05: Hétfői sport — ism. 23.55—0.14: A Svájci Dzsesszkvin- 13.00: Hírek, tett játszik. 13.10: Mi — ism. 13.40: Az állatok Paradicsomai. BARTÓK RADIO: sztyeppel szemek. 14.05: Akkoriban. 9.08: Lehotka Gábor orgonahang- 14.10: A társadalom támaszai. — versenye. Német film (1935). 10.45: Basszusáriák. 15.35: An­tan-ténusz. 11.10: Olasz barokk concertók. 16.00: Patrick Pacard. — Tv-so- 11.52: A Zürichi Tonhalle vonós­kozat. játszik. 16.55: Mini Tv-híradó. 12.40: Magyar zeneszerzők fúvós- 17.05: Wickie és az erős férfiak­ műveiből. 17.30: Mini találkozó. 13.05: Rockzene CD-n. 17.55: Paddington medve. 13.52: Híradás a kertből. 18.00: Mi. 14.07: Híres karmesterek felvéte- 18.30: A vörös elefántok. é­leiből. Kalandfilm-sorozat. 15.30: Bioritmus (ism.) 19.30: Tv-hiradó. 15.50: Schumann: a-moll vonós­ 20.00: Sporthírek. négyes. 20.15: Univerzum. — Az állatok 16.15: Haydn: C-dúr szimfónia szemével — 3. rész. No. 9?. 21.15: Dallas. — Tv-sorozat. 16.45: Schönberg: Mózes és Áron. 22.00: Oldalpillantások. Kétfelvonásos opera. 22.05: Titkos megbízatás. — _ Amerikai film (1945). GYŐRI RADIO. 00.00: Hírek. 00.05: Mannix. — Krimisorozat. 5.55: Jó reggelt, Nyugat-Ma­ — a háló szétszakad­­gyarország! 00.50: Hírek. 6.15: Ez történt tegnap, mi vár-6.45: Fogadóóra. OSZTRÁK TV ILI - TM[ek' ,t"d**ások. 13.55: Akkoriban. Ils ü­nformi reklám? en‘ 14­00: " TenisZ Head (6.00. 6.30 és 7.00 órakor a 1700* K,pipt-TMr TV! Kossuth adó információi.) 17.30: Tájékozódás. 18.00: Tom és Jerry. MAGYAR TV I.: 18.30: Kívánságműsor. 19.00: A tartományok mai napja. 9.10: Arany (V/5.) (ism.) 19.30: Tv-híradó. 9.50: Monsieur René Magritte. 20.00: Kulturális hírek. Angol film (ism.) 20.15: Zenés hajóutazás a Dunán. 10.35: Panoráma (ism.) 21.07: Külpolitikai magazin. 11.20: Mozgató. 22.00: Tv-híradó. 11.30: Képújság. 22.15: Sport. — Tenisz Head 16.45: Pannon Krónika. Kupa. 16.55: Nachrichten. 22.45: Klub 2., majd: 17.00: Nas­eknam. Hírek. Világbajnok győri lányok Kanadában rendezték a kajak-kenu ifjúsági vi­lágbajnokságot, ahol a magyar csapatban a Gy. Dózsa versenyzői is szerepeltek. Nem is akár­hogyan ... A kajak négyesben 500 méteren a Med­­nyánszky Szilvia, Czigány Kinga, Pintér P. Hen­riette győri hármas, kiegészítve a ferencvárosi Laki Évával, világbajnoki címet szerzett­ Kajak egyesben 500 méteren Mednyánszky Szil­via ezüstérmes lett. 1989. augusztus 1., kedd

Next