Kisalföld, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-01 / 152. szám

1991. július 1., hétfő Ára: 9,50 Ft XLVI. évfolyam, 152. szám Sikeres falunap Ménfőcsanakon folytatása következik Tegnap reggel korán megkezdődtek a mén­­főcsanaki falunap eseményei, zenés látvá­nyos ébresztővel. Délelőtt tízkor kezdődött a helyi művelődési házban (Bezerédj-kastély) az igazi nagyüzem. A szépen gyarapodó kö­zönséget a Hédervári Tűzoltózenekar kon­certje fogadta, majd ökumenikus istentiszte­let vette kezdetét. A szovjet csapatok kivonu­lása alkalmából Kántor Antal Forrai Botond, Lupták Gyula és Bittner Ferenc tisztelendő urak adtak szabadtéri misét. Az igehirdetése­ket gitármuzsika és a Himnusz közös elének­­lése vezette be, utána Németh Kálmánná éne­kelt a békesség minden­korra érvényes üze­netéről. Ezután a ménfőcsanaki kerület elöljárója, Melkovics Imre kapott szót és a falunapról el­mondta, hogy szolgálatnak tekinti, ha a falu népe jól érzi magát és abban az elöljáróság te­vékenyen közreműködik. Megköszönte a Be­­zerédj-kastély kollektívájának a rendezvény érdekében kifejtett lelkes munkáját és a he­lyi vállalkozók önzetlenségét. Az ünnepnap további részében a nagyérde­mű gyönyörködhetett a győri öttusa baráti kör által szervezett zenés lovasbemutatóban, amelyben a Gyáév öttusázó kiválóságai, köz­tük az „aranyos” Kovács Irén arattak nagy si­kert. Közben a helybéli cserkészek az ese­mény tiszteletére emlékfát ültettek, a ter­mekben pedig sakkverseny bonyolódott. Er­re a napra ismét összeállt a híres cigányzene­­kar és jó magyar muzsikával múlatta az időt. Budai Ilona népdalénekes dalolt, közben főt­tek a versenyebédek. (A közönség különösen Csiba Béla slambucát díjazta, el is fogyott időnap előtt...) A délután pódiumműsorok­kal és a tombola sorsolásával telt el. A szín­padon népdalkörök, táncklubok léptek fel, elhangzottak megzenésített gyerekversek és egyéb dalok is. Természetesen a napot színe­sítették különböző sportversenyek és az öttu­sázók lovait is ki lehetett próbálni. Este az Art Swing együttes jazz-rock-blues koncertjére, valamint a kassai Csámborgó zenekar elő­adására került sor. A harangzúgást követően utcabál vette kezdetét... Az események sod­rából halásztuk ki a falu elöljáróját, Melko­vics Imrét, hogy mondja el véleményét a ren­dezvényről. Az elöljáró szerint amire a falu­nap szerveződött, azt a célt betöltötte, szinte az egész falu nemre, fajra, felekezetre való te­kintet nélkül megjelent a helyszínen. Ez a jól sikerült rendezvény nyújtja a reményt ahhoz, hogy hagyományt teremtettek Ménfőcsana­kon. Megtudtuk azt is, hogy a falunap időpont­ja valószínű változni fog, szeptemberre kerül, mert most a szerencsés időjárás hozta úgy, hogy a málnaszezon kitolódott. Összességé­ben azonban elmondható, hogy régen sike­rült így megmozgatni a kerület lakosságát. Zs. D. Torgyán József a kisgazdapárt elnöke jobboldali szellemben Torgyán Józsefet választot­ta elnökéül a független kis­gazdapárt szombati nagyvá­lasztmányi ülésén Budapes­ten. Az FKgP korábbi társel­nöke egyedüli jelölt volt a tiszt­ségre, miután az eddigi or­szágos elnök, Nagy Ferenc Jó­zsef a zárt ülés első felszóla­lójaként éles hangon bírálta riválisát, majd Torgyán Jó­zsef válasza után elhagyta a tanácskozást. Vele együtt tá­vozott a Testnevelési Egye­temről, a nagyválasztmány helyszínéről a párt több par­lamenti képviselője is. Az új tisztségviselők neveit több mint 7 órán át tartó sza­vazatszámlálás után hirdet­ték ki, jóllehet ezúttal számí­tógép segítette a pártaktivis­ták munkáját. A küldöttek ovációja közepette, este fél 10- kor lépett az emelvényre Tor­gyán József, aki azonmód programbeszédet is hirdetett. Kijelentette: a kisgazdapár­tot végre párttá kell szervez­ni, olyan pártot kíván építeni, ahol nem a gyalázkodás, ha­nem a segítőkészség fog érvé­nyesülni. Torgyán József sza­bályos árnyékkormány felál­lítását helyezte kilátásba, olyan szakértői közreműkö­déssel, amely szükség ese­tén, akár kormánytényezővé is teheti a pártot. A párt által követett irány­zatot a konzervatív radikaliz­mussal átitatott jobboldali­­ságban jelölte meg, s ezt az FKgP büszkén vállalja, mert ezt a szellemet azok a töme­gek képviselik, akiket évtize­dek alatt kiszorítottak a poli­tikai életből. Hangsúlyozta, hogy ez nem szélsőjobboldali irányzat, hanem az egészsé­ges jobboldalé, amelyet Hel­mut Kohl-tól George Bush- ig a jogállamok világában sokan képviselnek. Az első napon ötezer látogató Vásár nélkül nincs piac Vad szél lobogtatta a Caro­usel Vásár zászlait a szomba­ti megnyitóünnepségen. Az eseményen ott voltak a test­vérvárosok képviselői, az Osztrák-Magyar Corvinus Kör vezetői, a szomszédos Burgenland néhány polgár­­mestere, valamint a helyi ön­­kormányzat több képviselő­je. Eljött Marcello Ferrari, Bol­­zano város polgármestere, Stefan Frange, a Corvinus Kör bécsújhelyi elnöke és Bataj András, a bécsi magyar nagy­­követség titkára. Hirschler Rezső polgármes­ter ünnepi beszédében a vál­tozó piaci körülmények kö­zött megrendezett vásár je­lentőségéről, hagyományte­remtő szerepéről szólt. A las­san kialakuló piacgazdaság­ban még inkább az üzleti élet színterévé válnak a vásárok, a kiállítások. Ezek nélkül nincs piac. Itt az alkalom, hogy a gyártók és a vevők egy­másra találjanak. A soproni vásáron minden feltétel adott ahhoz, hogy konkrét üzleti megállapodások jöjjenek lét­re. A július 1 -jén kiadásra ke­rülő vásárdíjak is jelzik majd a rendezvény színvonalát. A polgármester és kísérete a nagyközönséggel együtt jár­ta végig a 130 kiállító stand­ját. Ami feltűnő az idei vásá­ron: a legtöbb kiállítónál nem­csak rendelni, hanem azon­nal vásárolni is lehet, amit örömmel fogadtak a látoga­tók. És még valami: a kiállítók a bérelt területen igyekeznek minél többet bemutatni ter­mékeik közül. A gazdasági rendszerváltásra utal, hogy az idén kevesebb a nagyválla­lat és lényegesen több a kft. Sokan negyedik alkalommal vesznek részt a soproni vásá­ron. Közülük többen éppen ezen a vásáron alapozták meg azóta virágzó vállalkozásukat. Ez válasz lehet azoknak, akik már-már elparentálták a Ca­­rouselt, mondván, hogy túl­ságosan nagyot akar markol­ni, hogy profilja túlságosan szétfolyó, jobb lenne szakirá­nyú vásárokat tartani. Több kiállító van, aki a négy év alatt kemény milliókat köl­tött a részvételre. Nyilván megéri neki! Az első napon ötezer láto­gató kereste fel a vásárt, lega­lábbis ennyi volt a fizető ven­dégek száma, ami azt mutat­ja, hogy az idén is nagy az ér­deklődés. Tegnap rendezték meg az élet, erő, egészség nap­ját. Játékos sportvetélkedő­ket tartottak, és sportruhá­zati cikkeket, sportszereket mutattak be. Meglepetésként ingyenes vérnyomásmérést vehettek igénybe a látogatók. Kellemes színfoltja a vásár­nak a gumikerekű „kisvasút”, amit egy olasz-magyar kft. üzemeltet, a gyermekek örö­mére.­ A szabadtéri színpa­don naponta lépnek fel zene­karok és táncegyüttesek. (A holnapi számunkban a legsi­keresebb kiállítókat, a vásár­díjasokat mutatjuk be olva­sóinknak.) K. T. Vásári körúton a polgármester és vendégei. A jugoszláviai polgárháborús helyzet a mi, a soproni és kópházi határátkelőhelyen szol­gálatot teljesítő határőreinkre is pluszfelada­tokat hárít. A határőrségtől kapott tájékozta­tó adatok szerint szombaton a soproni határ­átkelőnél 41 ezer személy lépett át, a belépők közül 1553 személy kért vízumot, 99 százalé­kuk török állampolgár volt. (Törökország és hazánk között egyelőre még fennáll a vízum­kötelezettség.) Szombaton Kópházán is csúcs­­forgalom volt, 35 ezren lépték át a határt itt, a belépők közül pedig 847 török állampolgár kért és kapott vízumot. Tegnap a vízumköte­­les személyek mindkét határátkelőhelyen 4-6 órát kényszerültek várakozni, a nem vízum­köteles utasok viszont viszonylag folyamato­san jöhettek át, igaz néha fél órát nekik is vár­niuk kellett. Aki teheti, az invázió ideje alatt ne nagyon utazzék Ausztriába, akinek pedig Jugoszlávi­ában van halaszthatatlan dolga, a herceg­­szántói vagy a tompai határátkelőn át utaz­zon. rr­ •• ·1 • / • / 1 orok invázió

Next