Kisalföld, 1993. augusztus (48. évfolyam, 179-203. szám)

1993-08-02 / 179. szám

1993. augusztus 2., hétfő A CSALÁD NAPILAPJA XLVIII./179. szám • Ára: 13,80 Ft SZANY. A tornacsarnok építé­se a tetőfedési munkákkal foly­tatódik. Az ünnepélyes átadásra október 23-án kerül sor. A múlt heti önkormányzati ülés fő napi­rendi pontja az első félévi költ­ségvetés értékelése, és a lakástá­mogatási kölcsönkérelmek elbí­rálása volt. Augusztus közepén indul az idősek klubja, ahol a tel­jes napi ellátás mellett szabad­idős programokon is részt vehet­nek a falu nyugdíjasai. A község­ben egyébként tegnap nagy siker­rel kezdődött, s ma folytatódik a búcsú. ÁGFALVA. Az új határőrőrsöt megvette a soproni önkormány­zat, ősztől a bánfalvai szocioterá­­piás intézet kap helyet benne. A közeljövőben 800 méteres járda építését tervezik a faluban. A mun­kálatok előzetes becslések sze­rint 1 millió 200 ezer forintba ke­rülnek. Augusztus első napjai­ban megjelenik a falu havilapja, az Ágfalvi Krónika. LÖVŐ. A falu iparosaival fo­lyamatosan építik az egészséghá­zat. Az épületben fogorvosi, há­ziorvosi rendelő, csecsemő- és ter­hesgondozói szolgálat működik majd. Még ebben a hónapbe­n sze­retnék befejezni a gázhálózat épí­tését, mely az utóbbi két évben a falu legnagyobb beruházása. Jubileumi cserkész­találkozó Az 1933-as emlékezetes gödöllői dzsembori 60. év­fordulója alkalmából nem­zetközi cserkésztábor nyílt vasárnap Gödöllőn, 20 or­szág 1200 fiataljának rész­vételével. A Magyar Cserkész Szö­vetség tíznapos eseményso­rozata a helyi művelődési központban cserkészkiállí­tással vette kezdetét, ame­lyet Nagy Ferenc József tár­ca nélküli miniszter nyitott meg. A tárlaton a 60 évvel ezelőtti találkozó tárgyi em­lékeit mutatják be az érdek­lődőknek. A Török Ignácz Gimnáziumban Kátai Géza plébános gyűjteményéből rendeztek Mária-kiállítást, amely öt földrész Szűz Má­ria tiszteletét kifejező képei­ből, kegytárgyaiból nyújt íze­lítőt. A rendezvény a gödöl­lői templomban cserkész­istentisztelettel folytatódott. (Tudósításunk a 4. oldalon.) HÍD, AMELY JELKÉPLETT Andern— Kapuvár A határcsatornán átvezető andaui híd - amelyen 1956- ban és utána magyarok ezrei távoztak az országból - mára jelkép lett. Erről beszélt szom­baton Kapuváron dr. Erick Kussbach, Ausztria magyar­­országi nagykövete, elmond­va egyebek között: az egymás iránti tisztelet bennünket is gazdagít, a magyar-osztrák közös múlt lehetőség és elő­feltétel a békés együttéléshez és együttgondolkodáshoz. Andau és Kapuvár kapcso­latát a hétvégén kétnapos kul­turális eseménysorozat gaz­dagította. Szombaton a ma­gyar, vasárnap pedig az oszt­rák városban voltak rendez­vények. (Tudósításunk a 3. oldalon.) „Szép kutya, randa eb” Az urbanizáció változást ho­zott az emberek és a kutyák kapcsolatába is. Oda nem va­ló, nagy testű ebek kerültek a panellakásokba, áll a harc a játszótereken a kisgyerme­kes anyák valamint a kutya­tartók között, és sajnos egy­re több a gazdátlanul kóbor­ló eb is. A kutyatartásról, az ezzel járó felelősségről, s ez esetben a mosonmagyaróvá­riak sajátos gondjairól szóló összeállításunk a 12. oldalon olvasható. Nem a törvény, a vásárló dönt? Továbbra is kelendő a dohány és a szesz Évente több milliárd forint adóbevétel­től esik el az államkassza az úgynevezett élvezeti cikkek - kávé, szeszes ital, do­hányáruk - illegális forgalmazása miatt. Ezt - mint ahogy egyik kormánytisztvise­lőnk megfogalmazta­­ az áldatlan állapo­tot, és a piac ellenőrzését hivatott szolgá­lni az egy hónapos türelmi idő után teg­naptól életbe lépett jövedéki törvény. A törvény megtiltja a jövedéki termékek piaci és utcai árusítását. Dohányt, kávét és szeszes italt csak az arra kijelölt, zárt, üzletszerű egységekben szabad a pultra kitenni. Vajon betartották-e a törvény ren­delkezéseit a kereskedők az olcsó italról, a ki tudja honnan származó füstölnivaló­ról is ismert „lengyelpiacon”, illetve az ab­­dai bazársoron? (Részletek a 3. oldalon.) ^ A munka halad, de..^ A magyarazok nem fizettek „Jól haladnak a Med­­ve-Vámosszabadi közti Duna-híd felújításának egy hónapja megkezdett munkálatai. Egyetlen gond, hogy a híd átépítésének költségeit fele részben vállaló ma­gyar fél nem teljesíti fi­zetési kötelezettségét” - nyilatkozta a TA SR szlo­vák hírügynökségnek va­sárnap Ivan Sesták, a ki­vitelezést végző Dopras­­tav nevű szlovák állami vállalat igazgatója. Az egy hónapja lezárt híd acél­­szerkezetének szétszere­lése, a hibás elemek cse­réje, az új aszfaltburko­lat, a híd aljzatának meg­szilárdítása, gyalogjárda kiépítése, majd a szerke­zet összeszerelése mint­egy 55 millió szlovák ko­ronát emészt fel. A közös költségek első részleté­nek - 11 millió korona - befizetése július 30-ig lett volna esedékes. A szlo­vák fél a rá eső 5,5 milli­ót időben befizette, míg a magyar fél ugyanezt nem tette meg - hangzik a hírügynökség vasárna­pi jelentése. Ivan Sesták igazgató megerősítette, hogy a hidat a tervezett időpontban, október vé­gén visszaadják a forga­lomnak. Sopron vármegye (6-7. oldal) Fiatalok (13. oldal) Hannich kontra Deák (22. oldal) Időjárás Várható időjárás ma estig, túlnyomóan derült, száraz, egyre melegebb idő lesz. A helyenként még élénk északi szél éjszakára mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25,30 Celsius-fok között várható. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 258 centiméter volt, a RÁBA Győrnél 312 centiméter, mindkettő apadó jellegű. Hol tölti a nyarat Rab Károly? Nyári szabadságon van az Országgyűlés. A honatyák közül sokan elvonulnak a Parlamentnél csendesebb helyekre: ki-ki pihen, feltöltődik, netán már az őszi parlamenti munkáira készül. Lapunk megkérdezte dr. Rab Károlyt, az SZDSZ győri országgyűlési képviselőjét, hol és hogyan tölti szabadságát? - Mivel családi házban lakom, így az elmaradt munkákat próbálom pótolni gyermekeim segítségével. Van mit tennünk itthon. Csak egy példa: közel két mázsa iratot kell rendeznem, ami az elmúlt három parlamenti év terméke. - Gondolom azért nem csak ez lesz a programja... - Családommal Szentantalfára megyünk két-három hétre, majd a Tiszához is ellátogatunk néhány napra. Megszakítom a nyaralásomat néhányszor, mert Győrbe vissza kell jönnöm és a fővárosba is mennem kell, ha sürgős feladatok szólítanak. - Ezek szerint készül a parlament őszi időszakának témáira is? -Talán annyiban, hogy készülök több módosító indítvánnyal az akadémiai törvény tárgyalására. Többek között a nemzetközi ösztöndíjak, a legkülönfélébb pályázatokhoz való hozzáférhetőség kiszélesítésének tárgyában vannak elképzeléseim. Feladatom van a a vállalkozásfejlesztési alapítvány informatikai csoportjában is. P. A.

Next