Kisalföld, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-01 / 229. szám

MÁV: Megyénkben a baleseti statisztikák szerint biztonságosak az átjárók Eggyel több sorompó lesz A siófoki tragédia miatt a tervezettnél több sorompót szerel fel a vasúti átjárókba a MÁV. Ezek közül az idén egy sem jutott, illetve jut a társaság megyei szakaszaira. Az illetékesek úgy ítélik meg, hogy az átjárók biztonságosak. A Magyar Államvasutak Rt. kö­zelmúltban, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy augusztusban „25 újabb lé­pést tettek a biztonság felé vezető úton és még ebben az évben to­vábbi 31 lépéssel kerülnek köze­lebb hozzá”. Idén ugyanis 56 so­rompót helyeznek üzembe. A MÁV vezérigazgató-helyettese, dr. Tömpe István bemutatta az ötéves programban eddig felszerelt 647 félsorompó helyét. Ugyanakkor kijelentette, hogy a társaság meg­tette a szükséges lépéseket a biz­tonságért, de a biztonságot egye­dül a közlekedési szabályok betar­tása garantálja. Az új félsorompókat főként a Balaton környékén szerelték fel. Megyénkbe egy sem jutott. Folytatás a 3. oldalon. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS A sorompó egyéb feltételek mellett azokon a szakaszokon indokolt, ahol óránként több mint 80 kilométerrel haladnak át a vonatok. Ámok­futók Két autós is segítségnyújtás nélkül hagyta el a baleset helyszí­nét a minap Győrben. Egyikük akár tömegbalesetet is okozha­tott volna Adyvárosban. A fehér színű autót vezető ismeretlen so­főr egy Renault-nak hajtott. A vétlen, kormányozhatatlanná váló kocsi először egy Daewoo­nak ütközött, amiről levágódva kidöntött egy táblát, végül egy üzlet ajtajában kötött ki. A balesetben egy nyolcéves kislány sérült meg, akinek a fe­jére rádőlt a közlekedési tábla. Az elkövetőt a rendőrség keresi. Elkapták viszont, s a bíróság 8 hónap felfüggesztett szabad­ságvesztésre és pénzbírságra ítél­te azt a német kamionost, aki először kidöntött egy villany­­oszlopot, majd a helyszínt el­hagyva két szlovák kamionnal ütközött a közelmúltban. Az ámokfutó sofőr nemcsak cser­benhagyó volt, hanem - tetézve vétkeit - ittasan is vezetett. Az igazoltató rendőröknek a likócsi elfogáskor azt mondta, „csak” négy üveg sört ivott... Beszámoló a 6. oldalon. MA: Randevú ■ Ára 82 Ft - Előfizetve 50 Ft A CSALÁD NAPILAPJA www.kisalfold.hu ■LVIII./229. szám ■ 2003. október 1., szerda IRÁNY Amerika! Ha jók a jegyeid, és tanulnál mást is Ha a fiatal beszél angolul, és szívesen tölte­ne néhány évet ösztöndíjasként külföldön, már csak néhány jó interneteimre van szükség. Mi segítünk! 11. oldal Kérdezz-felelek A DROGRÓL Kezdődő rovatunkban dr. Csernus Imre válaszol az olvasók droggal kapcsolatos kérdéseire. Segíteni csak annak lehet, aki hagyja. . . 10. oldal Diákgondok: Sok végzősnek nem volt nyelvvizsgája BALLAGÁS: Kétszázhárman elbúcsúztak az alma matertől, ám Mosonmagyaróvárra harmincan még visszajönnek a diplomájukért. A diploma még várat magára Júniusban százhetven végzős nem kaphatott diplomát szükséges nyelvvizsga hiányában a Nyu­gat-Magyarországi Egyetem kü­lönböző karain, majdnem három­szor annyian, mint tavaly. A diá­kok legalább középfokú nyelvtu­dás igazolása után kaphatják meg az oklevelüket, három éven belül. A Nyugat-Magyarországi Egye­tem végzős hallgatói idén június­ban ismét szembesülhettek a né­hány éve megszigorodott felsőok­tatási törvényekkel. Az intézmény mosonmagyaróvári karának ötöd­évesei még kedvezőbb helyzetben voltak: aki nem tudta hivatalos do­kumentumokkal igazolni nyelv­vizsgatudását, záróvizsgát azért te­hetett júniusban. Folytatás a 7. oldalon. Évismétlők az óvodákban Egyre több szülő dönt úgy, hogy gyermeke még egy évet töltsön játék­kal az iskola előtt. Indokolt a lépés vagy csak kényelmes? 2. oldal Kinek jó a nap? Kétszázmillió forintos fejlesztést tervez a Magyar Műhely Alapítvány. A napenergiát hasznosítani kívánó mezőörsi iskola tervéről, amelyet a helyi polgármester nem támogat, közmeghallgatást tartanak ma a megyeházán. Öt éve működik Mezőörsön az egykori uradalmi öreg házban a Magyar Műhely Alapítvány. Az intézmény energiaszámlája éves szinten 250-300 ezer forint. Ezt csökkenteni úgy lehet, ha mond­juk segítségül hívják a napot. Léte­zik olyan pályázat, amelyen erre pénzt lehet nyerni, s ha az iskola álmai valóra válnak, akkor a meg­újuló energiát nemcsak hasznosí­tani, hanem oktatni is lehetne az intézményben. A központ akár 40 személyes bentlakásos intézmény­ként működhetne. A mezőörsi polgármester is örülne egy több százmillió forintos fejlesztésnek. A baj csak az, hogy az alapítványnak nincs építési enge­délye, a község rendezési terveivel ugyanis ellentétes a fejlesztés. A megyeházán ma tartandó közmeg­hallgatáson szinte biztos, hogy vita várható ez ügyben. Részletek a 6. oldalon. Fejlesztésre többet A bérek vásárlóértéke nem csökken, a nyugdíjaké nő, miközben sokkal több pénz jut fejlesztésre - ezt ígéri 2004-re Kisalföldnek adott interjújában László Csaba pénzügyminiszter. A jövő évi költségvetés sarkala­tos pontjairól a pénzügyminiszter azt mondta: „A kiadási oldalnak három fontos jellemzője van. Az első: az idei évhez képest több mint kétszázmilliárd forinttal több fejlesztési pénz. Ez azt szolgálja, hogy hosszú távon javítsuk a gaz­daság versenyképességét. A másik cél, hogy biztosítsuk a jóléti felada­tok fedezetét. A harmadik: Ma­gyarországon túlzottan nagy az ál­lamapparátus, amit csökkenteni kell. Jövőre legalább két-három­­százmilliárd forinttal faragjuk le a kiadásokat az állami szférában, ami példa nélküli a rendszerváltás óta. A kormány az alapvető makrogaz­dasági arányokat akarja rendbe tenni.” Interjú a 9. oldalon. László Csaba pénzügyminiszter előre tekint. 1%25%] * Éves kamat. EBKM: 9,25%, 2 hónapos lekötésre. Inter-Európa Bank Rt. Győr, Czuczor Gergely u. 13. Tvl • Qfi/l?n-p7Q

Next