Kisalföld, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-02 / 152. szám

2007. JÚLIUS 2. HÉTFŐ LXII./152. SZÁM Ára: 99 Ft • Előfizetve: 65 Ft www.kisalfold.hu Ezer panellakást újítanak fel A szaktárca 3,4 milliárd forintot osztott szét a panelprogram újabb körében. A megyében Győrben és Sopronban több mint ezer lakást újítanak fel. 3. oldal Újjáéledő rábai pihenőhelyek Pihenésre alkalmassá teszik a Rába menti önkormányzatok folyópartjaikat. Padokat, asztalokat helyeznek el a víz mellett, gondozzák a partot. 10. oldal A CSALÁD NAPILAPJA Várszegi­ Lengyel: Szent László öröksége kezet nyújtani taníthat meg bennünket Párbeszéd kell és engesztelődés MOSONMAGYARÓVÁR CSÉFALVAY ATTILA______________ „Az egyház célja, hogy elvezesse az embereket az Istennel való bensőséges kapcsolathoz” - mondta tegnap Mosonmagyar­óváron, a Szent László-napi mi­sén Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Lengyel László politológus ünnepi szónoklatában úgy fogal­mazott: az engesztelődés vezet­het párbeszédhez és barátsághoz. Beszélgetőkönyvecske címmel még 1999-ben jelent meg a bencés püs­pök és közgazdász-politológus könyve. A Kisalföldnek Várszegi Asztrik beszélt arról, hogy egyházi körökben kritikusan fogadták könyvét és szerzőtársát is. Tegnap Mosonmagyaróváron együtt voltak a Szent László-napi megemlékezés és mise szónokai. Lengyel László szerint ők ketten jó példái annak, hogy a párbeszédből születnek együttműködések és barátságok. A délelőtti szentmisén Vársze­gi Asztrik a híveknek úgy fogal­mazott: elvilágiasodott környe­zetünkben kisebbségben va­gyunk akkor, amikor a keresz­ténységet minden oldalról kihí­vások érik. Folytatás az 5. oldalon. Fotó: Bertleff András Lengyel László az engesztelés fontosságát hangsúlyozta, Várszegi Asztrik szerint Istenhez való viszonyunkat kell tisztázni. Jótékonysági futballgálát rendeztek Virág Zsolt gyógyulásáért Preszeller Tamás, Pál Stefánia, Virág Zsolt édesanyja, Hannich Péter és Szentes Lázár. Fotó: Bertleff András Félmillió forintot gyűjtöttek GYŐR____________ SZEITZ TIBOR_________________ Jótékonysági focigálát szerveztek a hét végén Virág Zsolt, a már­ciusban megsérült győri tornász megsegítésére. Közel félmillió forint gyűlt össze, szolgálva a fiatal sportoló felépülését. Az eseményen többek közt a Rá­ba ETO néhány korábbi kiváló labdarúgója, Hannich Péter, Szentes Lázár, Preszeller Tamás, valamint Győr polgármestere, Borkai Zsolt olimpiai bajnok tor­nász is futballcipőt húzott. A szomorú sorsú fiatal spor­toló­­ Virág Zsolt egy tornaver­senyen esett úgy csigolyáb­a, hogy részlegesen lebénult - fel­épüléséért már eddig is sokan összefogtak. A Kisalföldben is beszámol­tunk arról, amikor Zsolt beteg­ágyánál az Audi-ETO kézilabdás lányai tettek látogatást, a győri Rába Quelle fürdő vezetői segí­tettek, a Tio Pepe étterem Zsolt kedvenc ételeit kínálta, s tulaj­donosa felajánlotta a bevételt, a csapattárs édesapja hordozható számítógépet, telefont ajándé­kozott Zsoltnak. Rajtuk kívül egyetemista futballistáktól kezd­ve tornászok, iskolai kosarasok, szervezetek, vállalkozások, ma­gánszemélyek ajánlottak fel pénzt a gyógyulásra, nyújtottak a fiatalembernek önzetlen segít­séget. Folytatás a 23. oldalon. Minimálbérlista óriási eltérésekkel EURÓPAI UNIÓ HANCZ GÁBOR________________ A 65.500 forintos magyar mi­nimálbérrel hazánk az Európai Unió alsó harmadába tartozik. Nálunk minden 12. dolgozó ennyit kap. A 27 tagú Európai Unió 20 tagál­lamában, valamint egy tagjelölt országban - Törökországban - van érvényben jogszabályon ala­puló nemzeti minimálbér, a töb­bi hétben nincs ilyen rendelke­zés. A brüsszeli statisztikai szer­vezet, az Eurostat nemrégiben összeállítást tett közzé, amelyben ezeket az összegeket elemezte. Az anyagból kiderül, hogy az EU-ban a munkavállalók fizeté­sének idén január 1-jén - az ak­kori árfolyamokkal számolva - legalább 92 és 1570 euró között kellett lenni. Az előbbi - 23-24 ezer forintot kitevő - érték Bul­gáriában, az utóbbi - ami hozzá­vetőlegesen 400 ezer forint - Lu­xemburgban érvényes. Folytatás az 5. oldalon. Hat magyar arany. A magyar válogatott hat arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet szerzett a kajak-kenu Európa-bajnokságon. A Graboplast VSE versenyzői közül Kam­merer Zoltán egy első, Benkő Zoltán és Kadler Viktor egy-egy harmadik helyet szer­zett. Kétszázon nyert a szegedi Janics Natasa is (képünkön), aki a közelmúltban sza­kított sikerkovács edzőjével. (Részletek a 22. oldalon.) Fotó: mti Magyar-szlovák vízi fesztivál Péntektől vasárnapig első ízben közös magyar-szlovák vízi fesztivált rendeznek Dunakilitin. Nyolcfős csapatok mérik össze tudásukat 11. oldal MAI MELLÉKLETÜNK: A PÉNZ BESZÉL KÖZHASZNÚ GAZDASÁG 12-13. OLDAL GYŐR ÉS KÖRNYÉKE• Nem kértek a kivételezésből Az apa 19 éven át állt egy győri gyár élén, két fia közül a fiatalabbik ugyan­ennyi ideje vezérigazgatója, régóta el­nök-vezérigazgatója egy vállalatcso­portnak, idősebb fia jövőre lesz negy­ven éve, hogy Győrött orvoskodik, kór­házi osztályvezető főorvos. A családi szálak Révkomáromba vezetnek. Az el­ső Jancsó-találkozóra több mint het­ven meghívót postáztak. 6. oldal RÁBAKÖZ ÉS KÖRNYÉKE» Off-road a bányában A szombati csermajori futamokkal ért véget a vitnyédi Kisalföld off-road. Az utolsó nap feladatait csaknem ötven autó teljesítette. A látványos futamo­kon borulások is voltak. 10. oldal SOPRON ÉS KÖRNYÉKE» Körbekerekezik az országot Soproni fiatalok jótékonysági kerék­pártúrát szerveztek, egy hét alatt kör­betekerik az országot. A szombaton in­dult akcióval fogyatékos embertársa­ink megbecsülésére próbálják meg fel­hívni a figyelmet. 9. oldal A mezőgazdaságtól a kultúráig Az Esterházy család négy évszázada meghatározó státust tölt be gazdasági és kulturális szempontból a pannon ré­gióban. „Napjainkban is a kultúra iránti elkötelezettség mellett legfontosabb az Esterházy-birtokok eredményes gazda­sági irányítása” - mondta dr. Ottrubay István vezérigazgató. 8. oldal MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKÉ» Internetet szeretnének A kistérségi társulás internetkiépítés mi­atti ügyben írt levelére választ sem ka­pott a Magyar Telekomtól. Új lehetőség után is néztek, egy cég pályázati pénz­ből építené ki a hálózatot. Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő részletes helyzetelemzést kért, ennek alapján ígért segítséget. 11. oldal

Next