Kisalföld, 2017. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

8 Mosonmagyaróvár és környéke CH '‚ο› A GÉPKOCSIVEZETŐ NÉLKÜLI TEHERJÁRMŰVEKHEZ ÖSSZEURÓPAI SZABÁLYOZÁS KELL Egy sofőr három kamiont irányít LÉBÉNY FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Az első hazai tesztúton bizton­sági okokból valamennyi te­herautóban ült gépkocsive­zető, kettő is, ugyanis a Volvo tesztpilótái mellett a Waberer’s munkatársai ismerkedtek az új technológiával. Az önvezető járművek Lé­­bényből indultak, felhajtottak az M1-es autópályára, majd a M85-ös gyorsforgalmi úton, a rábapatonai csomópontnál fordultak meg. A következő évtizedben tel­jesen megváltozik a közleke­dés - jósolta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium közlekedéspolitikáért fe­lelős államtitkára, utalva az autonóm és elektromos meg­hajtású járművek számos új­donságára. Az államtitkár megemlítette azt a Zalaegerszegen épülő tesztpályát is, mely alkalmas lesz önvezető járművek teszte­lésére. Illés Dávid, a Volvo Trucks ügyvezető igazgatója és Dér Péter kereskedelmi igazgató szerint a vezető nélküli kamio­nok mellett szól a termelé­kenység, a biztonság (keve­sebb baleset) és az üzem­anyag-hatékonyság (mínusz 10-15 százalék). Kihívást jelent a technológia folyamatos fej­lesztése, illetve a törvényi előírások harmonizálása euró­pai szinten. Ugyanakkor a tár­sadalmi elfogadottsága is két-Ekkora utat tettek meg a járművek az M1-es autópályán, dos, hiszen a kamionokkal szemben is élnek előítéletek, hát még akkor, ha azok sofőr nélkül közlekednek! Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigaz­gatója a Kisalföld kérdésére azt mondta, három-öt éven belül fokozatosan állnak át a vezető nélküli kamionokra. És hogy ez mit jelent a munkaerőhiány fényében?­­ A nemzetközi fuvarozáson belül elsőként jelentkezett a munkaerőhiány, melyet rész­ben enyhített az államilag tá­mogatott hivatásos gép­­járművezetői képzés. Jövőre flottánkat további 120 kamion­nal bővítjük, 150-160 gépko­csivezetőre lesz szükségünk - tudatta Lajkó Ferenc, megje­gyezve továbbá, hogy a kamio­­nos fuvarozásban egyszázalék­nyi üzemanyag-csökkentés is már jelentős tétel, nem beszél­ve a platooning technológia ál­tal ígért 10-15 százalékról. Indulásra készen a három Volvo kamion a lébényi telephelyen. Illés Dávid a Volvo képviseletében beszélt a rendezvényen. HIRDETÉS Ofotért ifi. ••••• www.ofotert.hu Mosonmagyaróvár, Magyar u. 9. • Tel.: 96/208-653 Nyitva: h-p. 8.30-17, szó. 8.30-12.30 óráig. LENCSEAKCIÓ ^MINDENKINEK -50% Minden progresszív szemüveglencse* -30% Minden egyfókuszú szemüveglencse* ‘KOMPLETT SZEMÜVEG­­ VÁSÁRLÁSA ESETÉN '~CIÉ Az akciós ajánlat komplett szemüveg (keret + egy pár szemüveglencse) megrendelése esetén érvényes, más kedvezménnyel nem összevonható. Az akció 2017. szeptember 14-től visszavonásig, de legalább október 14-ig érvényes lesz. További akciós feltételek az üzletekben és a www.pfotert.hu weboldalon. MOTORFŰRÉSZ 1,­ 2 MIX MS 170 Ideálisan használható tűzifa-dara­boláshoz és fa építőanyagok vá­gásához. Egyszerű kezelhetőség a kombinált karnak köszönhetően. Lökettérfogat: 30,1 cm­ Teljesítmény: 1,2 kW Teljesítmény: 1,6 LE PQk D* % "A. st !Az akcióba készlet erejéig érvényes. www szerszamstore hu HEGESZTÉSTECHNIKAI es SZERSZÁM KERESKEDŐHÁZ KFT. GYŐR, PUSKÁS TIVADAR U.17 TEL. k1A-?A/310 '313 MGSONMAGYAROVAR, NAP U. 48. TEL: *34 *90/570-23A ELEKTROMOS KAMIONOK „Kaszinóváros helyett gyár?” címmel a Kisalföld augusztus 24-i számá­ban írtunk arról, hogy egy magyar vállalkozás elektromos kamionok gyártásába kezdene az egykori Eurovegas-telkeken. Homolya Róbert ál­lamtitkár szerint az elektromos kamionoknak van realitása, de azt csak valamilyen nagyobb kamiongyártóval együttműködve képzeli el. Benke Gábor cégével nem tárgyalt az illetékes minisztérium. Lajkó Ferenc sze­rint az elektromos kamionok a távoli jövőben futhatnak az utakon, nemhiába, hogy első körben kisebb elektromos járművekkel kísérletez­nek. Az akkumulátorok mérete, utántöltése mellett a hatótávolság is kérdés továbbá. Megújulhat a játszó- és pihenőpark A kisváros képviselő-testületé­nek legutóbbi ülésén az egyes szolgáltatók beszámolója, vala­mint a Fiatalok Lakóházáról szóló rendelet felülvizsgálata szerepelt a napirendi pontok között. Egy uniós pályázatnak köszönhetően felújíthatják köz­parkjukat. JÁNOSSOMORJA GONDÁR FLÓRA A legutóbbi testületi ülésen az gázszolgáltató beszámolóját hallgatta meg a testület. Fábi­án János gázüzemvezető el­mondta: a húsz évvel ezelőtt kiépített hálózat felújítására előreláthatólag még egy évti­zedig nem lesz szükség, az el­osztóhálózat problémamente­sen működik. A Magyar Közút Zrt. beszá­molójából kiderült, hogy a 8507. számú út korábbi burko­latépítések során kimaradt sza­kaszának felújítását jövőre ter­vezi a szolgáltató. Várhatóan ősszel készülnek el a kiviteli tervek a pusztasomorjai város­rész Szent István utca Villanyte­lepi és Árpád utca közötti sza­kaszára. Az ülésen szóba ke­rült, hogy a 8507. számú úton nemcsak az útburkolat szorul felújításra, az útpadka is jócs­kán elhasználódott, ezért itt balesetveszélyes a biciklis, illet­ve motorkerékpáros közleke­dés. Emellett felmerült a János­somorját Várbaloggal össze­kötő út kritikus állapota is. Lőrincz György polgármes­ter örömmel számolt be arról, hogy legutóbb több pályázatuk is sikeres lett. Egy szlovák-ma­gyar pályázaton testvértelepü­lésükkel, Nagyfödémessel kö­zösen mintegy 106 millió fo­rintnyi támogatást kaptak. A pénz fele-fele arányban oszlik meg a két település között. A teljes körű felújítást a jövő évre tervezik, várhatóan a Gödör és a mellette levő park is meg­újulhat majd. A város Fiatalok Lakóházá­ról szóló, közel húszéves ren­delete megérett a felülvizsgá­latra. A most megalkotott új rendeletben újdonság a pályá­zat útján elnyerhető lakáshasz­nálat meghosszabbításának szabályozása, illetőleg az is, hogy a pályázó párok közül mostantól nem szükséges mindkét fiatalnak jánossomor­­jai lakosnak lennie. A testület a város költségve­téséből korábban elkülönített 1 millió forintot a sporttelep edzőpályája világításának kar­bantartására. Egy, az MLSZ ál­tal kiírt pályázatból azonban megvalósulhatna a pályavilá­gítás teljes körű felújítása. En­nek önrésze mintegy 2,4 millió forint. A testület döntése alap­ján a korábban elkülönített 1 millióhoz 1,4 millió forintot csatolnak, hogy a korszerű megvilágítás kiépülhessen. A jánossomorjai Szalka Bence örül annak, hogy megújul a pihenőpark. PROGRAMAJÁNLÓ ŐSZI FOTÓKIÁLLÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR. Hétfőn délután 6 órakor nyílik meg a Mo­sonmagyaróvári Fotó Egyesület és a Soproni Fotóklub őszi fotókiállí­tása. A tárlatot Lakatos Krisztián, a Szigetközi Fotóműhely vezetője nyitja meg és október 2-ig tekint­hető meg a Flesch-központban. ARS SACRA FESZTIVÁL MOSONMAGYARÓVÁR. Az Ars Sacra Fesztivál keretében ma dél­után 4 órakor díjazzák a Ne félje­ KISALFÖLD 2017.09.16., szombat tek­ pályázat legjobbjait és kiállítás nyílik az alkotásokból a Fehér Ló Közösségi Házban. Délután három­negyed 6-kor, a nyitott templomok napján a mosoni templomban Ka­pui Jenős plébános fogadja a láto­gatókat, este 6 órától a Győri Nemzeti Színház művészei szóra­koztatnak. Vasárnap délután 4 óra­kor az Art Flexum Művészeti Egye­sület szakrális témákból rendezett kiállítása nyílik meg a Fehér Lóban, majd Ne féljetek! címmel ünnepi műsort mutatnak be. HIRDETÉS KISALFÖLD mm ! MOST akarI APROlgo»/ TÖRETLEN HATÉKONYSÁGGAL HIRDETHET! KEDVETLENT! IMJ.l.ll!IJ.I.mL!ijIilTm |1

Next