A Csonkamagyarország, 1940. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1940-07-07 / 27. szám

Kiskunfélegyháza, 1940 julius 7. ARA 10 FILLÉR Vil­. évfolyam 27. szám a CSONKAMAGYARORSZÁG A KISKUNFÉLEGYHÁZI FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI AGRÁRPÁRT H­I­VAT­ALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: III., kerület Forgách ucca Megjelenik minden héten vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HORVÁTH ZOLTÁN Előfizetési díjak: Egész évre 500 pengő, félévre 2­50 pengő, negyedévre 130 pengő A honvédelmi miniszter felhívása Vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter a rádióban a magyar Vörös­­kereszt megsegítésére szólította fel a magyar társadalmat és a következőket mondotta: Magyar Testvérek! Történelmi idők zúgnak el felettünk, napok alatt orszá­gok tűnnek el Európa térképéről. Ma nemcsak a hadseregek, hanem egész nemzetek, népek milliói mérik össze erejüket. Jaj annak a nemzetnek, mely nem készült fel a legvégsőkig erre az erőmérkőzésre. Ma már nincsenek harc­terek, a modern hadviselés az országok egész területét harctérré változtatta, ma már nincsenek a hadseregek mögött békésen élő városok, mert a repülő­­támadások percek alatt csatatérré tud­ják tenni a legtávolibb és legbékésebb várost is. Hogy a háborút sikeresen meg­vívhassák, a nemzeteknek az erős had­seregen kívül meg kell szervezniük az egész társadalmat, az egész nemzetet a védekezésre. Előttünk a német példa arra, hogy egy feszesen megszervezett nemzet mily hallatlan erőkifejtésre ké­pes. Hála a magyarok Istenének, már meg­van az erős hadseregünk, van fej­lett iparunk, mely a hadsereg szükség­leteit ki tudja elégíteni, van szervezett légvédelmünk, mely megóv bennünket a légitámadás legsúlyosabb borzalmai­tól. Ez azonban nem elég, gondoskod­nunk kell arról is, hogy sebesült kato­náink, a légitámadások során meg­sebesült asszonyaink és gyermekeink szenvedéseit enyhítsük, hogy a meg­felelő orvosi kezeléssel és ápolással őket megint talpraállítsuk. Erre van hivatva a magyar Vörös­­kereszt egylet. Még mindnyájunk emlékezetében él az az áldásos munka, amelyet a magyar Vöröskereszt a világháborúban végzett. Hasonló, de még fokozottabb munka vár a Vöröskeresztre egy eset­leges elkövetkezendő háborúban is. Ez a munka lényegében a követ­kezőkben foglalható össze: betegszállító gépkocsi-oszlopok, kórházvonatok, kór­házak, üdülők felállítása, gyógyszerek, kötszerek és orvosi műszerek beszerzése, a hadseregnek és az itthoni ínségesek­nek meleg ruhával, takarókkal való el­látása, mindezeken felül a hadifoglyok és eltűntek felkutatására szolgáló szer­vezet fenntartása stb. Ezeknek a feladatoknak elvégzé­sére sok pénz, milliók kellenek, a ma­gyar Vöröskereszt azonban, sajnos, koldusszegény, koldusszegénnyé tette a trianoni békeparancs s amit ez még meghagyott neki, azt tönkretette a for­radalom. Mint sok mindent, teljesen újjá kell építenünk a magyar Vöröskeresztet is, ha azt akarjuk — és okvetlenül akarnunk kell —, hogy működését megint legalább úgy fejthesse ki, mint a világháború alatt, amikor 40 millió koronát költött a sebesültek és betegek ápolására. A magyar Vöröskereszt most abból a csekély anyagi támogatásból tengő­dik, melyet a kormányzat neki juttatni tud és azokból az elszigetelt adomá­nyokból, melyeket egyes jószívű ada­kozók bekü­ldenek. A magyar Vörös­­keresztnek ez a jövedelme csak arra elegendő, hogy adminisztrációs költsé­geit fedezze, de nem jut semmi arra, hogy nagy feladatára felkészülhessen. A kormányzat a Vöröskereszt tá­mogatására előirányzott összeget nö­velni nem bírja, a társadalomnak, az egész nemzetnek kell összefognia, hogy a magyar Vöröskeresztet feladata el­végzésére képessé tegye. Magyar Testvérek! A magyar Vö­röskereszt eddig sohasem kért, most azonban kénytelen Hozzátok fordulni, nem alamizsnáért, hanem hathatós tá­mogatásért, nem fillérekért, hanem pen­­kőkért, hogy megszerezhesse azokat a milliókat, melyek hivatása betöltéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Mint felelős honvédelmi miniszter kötelességemnek tartom, hogy a leg­nagyobb nyomatékkal szólítsak fel mindenkit a Vöröskereszt ügyének fel­karolására, kötelességemnek tartom — nemcsak a honvédség, de mindnyájunk érdekében —, hogy az egész nemzet fülébe kiáltsam: adakozz a magyar Vöröskereszt javára! Kötelességed, te­hetségedhez képest, támogatni a ma­gyar Vöröskeresztet, mert aki a Vörös­­keresztet támogatja, az önmagáról és családjáról gondoskodik, aki kivonja magát az adakozás kötelezettsége alól, a nemzet, az összeség ellen bűnt kö­vet el. Magyar Testvéreim! Bízom benne, hogy megértetek engem, megértitek, hogy miről van szó, mint ahogyan meg­értették az idők szavát, azok a magyar asszonyok, akik az idei nemzetközi vásár alkalmából 6000-en ajánlották fel vérüket gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sok­kal kevesebbet: pénzt kérek Tőletek. Indítsátok meg a pengők áradatát a magyar Vöröskereszt pénztárába, mert ezzel a jobb, a szebb magyar jövőnek áldoztok, melyet minden magyar epedve vár s amely — úgy látom — Isten segítségével már­ útban van. Városi közgyűlés Július havi rendes közgyűlését, melyen dr. Rozsnyai Béla polgármester elnökölt, a képviselőtestület kedden délután tartotta meg, a képviselők igen gyér érdeklődése mellett és rövid két óra alatt már le is tárgyalták az összesen 36 pontból álló tárgysorozatot. Rozsnyai polgármester napirend előtt megemlékezett a Kormányzó Úr Őfőméltó­­ságát, leánya elvesztésével ért nagy gyászról és a képviselőtestület nevében kegyeletes szavakkal adott kifejezést együttérzésének az Őfőméltóságát ért súlyos családi gyászesettel kapcsolatosan. Dr. Krenner Zoltán kir. közjegyző, a helybeli MÉP elnöke, napirend előtti felszóla­lásra kért és kapott engedélyt a polgár­­mestertől. Felszólalásában élesen elítélte a Hubay Kálmán és Vágó Pál nyilas képviselők által benyújtott törvényjavaslatot és csak nemzetbontó törekvésnek nyilvánította — a most nagyon is szükséges összetartás idején — ilyen szellemű törvényjavaslatnak a be­nyújtását, mely csak a nemzet széttagolását vonná maga után, a szentistváni állameszmé­vel szöges ellentétben. Határozati javaslatot terjesztett ezek után elő, melyet a képviselő­­testület azután egyhangúlag, minden hozzá­szólás nélkül, magáévá is tett és elfogadott, mely szerint a képviselőtestület megbotránko­zását nyilvánítja a javaslat benyújtása felett. Ezután áttértek a rendes tárgysorozat letárgyalására, mellyel igen gyors tempóban végzett a képviselőtestület. A belügyminiszter rendeletét a péteritói halászbérlet meghosszabbítása tárgyában tu­domásul vették. Újból foglalkozott a képviselőtestület Kovács Ferenc constantinumi hittanár fizetés­rendezési ügyével, mely már kb. 10 éve ál­landóan foglalkoztatta a képviselőtestületet és annak felettes hatóságait, míg végre a belügy­miniszter döntése, illetve állásfoglalása pontot tett az ügy végére és a városnak még­is csak fizetni kell. Ugyanis akörül volt eddig a vita, hogy nevezett hittanárt megilleti-e a tanári fizetés, vagy csak a hitoktatói és ha igen úgy ezt ki köteles fizetni, az egyház­község-e, vagy pedig a város, mint fenntartó hatóság? A kérdést most a miniszter elvi állásfoglalása akként döntötte el, hogy köte­les a város a hitoktatói állást hittanári állásra átszervezni és a vitatott időre járó fizetés­­különbözetet, mely most már kb. 7235 P-t tesz ki és amelyre nevezettnek már 1000P-t az egyházközség folyósított is, a városnak kell megfizetnie, míg a jövőben a hittanári

Next