Félegyháza és Vidéke, 1888. július-december (2. évfolyam, 27-53. szám)
1888-07-01 / 27. szám
II. évfolyam. Egész évre .... 4 frt. Félévre................................2 frt. Negyedévre .... 1 frt. Egyes szám : 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. 27. szom.Félegyházi, 1888. julius 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: X Dr.Fazek Zstrandiázi.. Leánynevelésünk s a helybeli polgári leányiskola. Az ember erkölcsi érzülete, akaraterejének helyes irányozása és munkás tevékenysége a nevelés-oktatás ama bizonyos fokozatától függ, melyben gyermekkorában részesült. Az érettebb kor összes erényeinek, hibáinak s így a férfi és nő jövő boldogságának az ifjú kor kedélyi és értelmi kiképzése szolgál alapjául egyaránt. A szülők társadalmi állása, vagyoni helyzete, a gyermek nemi egyénisége, hajlama és észbeli képessége azon irányadó elvek, melyek szerint az ifjúság nevelése vezetendő. A két nembeli növendéksereg oktatása közül a nőnevelés azon általános czél, melyet a társadalomnak és egyeseknek saját élethivatásuk szem előtt tartásával kisebbnagyobb mértékben elérniök kell. A nőképzés helyes vezetése és eredménye elhatározó befolyást gyakorolván egész nemzedék erkölcsi s szellemi állapotára: minden kisebb kör és család a testi s lelki alkatnak megfelelő nevelést kíván adni leányainak. A nő neveli az új társadalmat, ő a nemzet jelen vagy jövendő nevelő és képző anyja, s Pázmány Péter szerint is: „teljes életünk tökéletes vagy feslett állapotra az asszonyemberek nevelésétől árad.“ A nő mint anya oly fontos s nem kicsinylendő állást foglal el a családban, hogy ifjúkori fejlődése kiváló gondját képezze szülőknek és hatóságoknak ! Tökéletessé s jövőjéhez méltóvá a nő csak nevelés és oktatás által lehet. Boldogító hitves, gyermekeit nevelő és képző anya s a házi kör értelmes vezetője hogyan is lehetne az, ki e nagy és magasztos pályára terv és észszerűen elő nem készíttetett. Vagy hogyan lehet — a „legnagyobb magyar“ szavaiként — a nő a polgári erény s nemzetiség védangyala, ki egekbe emeli a port s halhatatlanságra a halandót, ha a leányok nevelése ósdi felfogás szerint parlagon marad s elhanyagoltatik csak azon téves nézetért, hogy „okossá, tudákossá“ ne legyenek. Hazánk ujabbkori nevelési rendszerében előkelő helyet foglal el a nőképzés, mert állam és társadalom egyaránt tudja, hogy áll. miveltség nélkül tökéletes anya s valódi házi nő nem is képzelhető. Aztán ma már sok esetben, vagy legalább esetlegesen a nő egyik életczéljának kell, hogy legyen az önállóság, tehát a pályaválasztás, hogy felnővén — másnak terhére ne legyen. A leány összhangzatos nevelése a családban kezdődik ugyan, de további folyamában a szellemképző oktatás mellett is folytonos behatásaival ez adja meg himporát, ez tartja fenn nála a nőiességet , ebből őt kiszakítani, attól megfosztani nincs joga, nem lehet czélja semmiféle iskolai képzésnek. Míg a család teljes igyekezetével a leány érzelmeinek, kedélyének s jellemének kifejlesztésére törekszik, addig az iskola értelmi s szellemi kiművelésén munkál. Család és iskola tehát ama két fontos tényező, miknek vállvetett fáradozásán kívül mással a nőnevelés feladatát megoldani lehetetlenség. Ha az iskola hatása végczélját ismeri, azt becsülettel eléri s nem az u. n. „divatos“,felületes, hezálagos nevelést űzi, hanem öntudatosan, oktatástani helyes elvek szerint vezeti a kezére bízott növendékeket s nem téveszti szem elől a nő rendeltetését és jövőjét, elévülhetlenül érdemeket szerez a család jótékony hatása mellett s méltó részt követelhet magának a későbbi fejlett nemzedék hálájából. Az ország felerésze nőkből áll s azokat akár mint jövendőbeli házi nőket, akár mint önálló hivatalt betöltő munkásokat tekintsük, a műveit kornak megfelelő, rendszeres iskolázásukról gondoskodni kell. Ez elvnek tulajdonítható a nők nevelésének nagyobb lendülete országszerte nemcsak az általánosan kötelező elemi iskolázás, hanem a felsőbb oktatás terén is. Nagyobb városaink egymás után állítják fel felsőbb nőnevelő intézeteiket, melyeknek a nemzeti emelkedő műveltség oly sok derék, intelligens nőt köszönthet. Félegyháza a legújabb ideig nélkülözött egy oly felsőbb iskolát, mely részint a helyi magasabb, részint bizonyos pályákra előkészítő oktatásban részesíthette volna az elemi iskolát végzett leányokat. A helyi nőképzés korlátoltsága méltán szerzett aggodalmat sok helyes gondolkozásu szülőnek, kik leányaiknak magasabb képzést óhajtván adni , vagy tetemes s alig megbizható költséggel kellett távoli vidékre vinni azokat, honnan legtöbbször reményeikben csalódva hozták haza, vagy le kellett mondaniok azon édes tudatról, hogy ha vagyont nem is, de tisztességes nevelést adtak gyermekeiknek. Valódi életszükséglet volt tehát Félegyházán egy felsőbb leánynevelő intézet fölállítása. Bizonyítja ezt ama tény, hogy a Kuncz Béla tanár által alapított s most már áll. engedélyezett polg. leányiskola számos növendékkel fejezte be az isitevét. A megnyitáskor szüleink — igen helyesen — siettek megragadni az alkalmat leányaik képzésének érdekében s bebizonyították, hogy egy ily iskola fennállására addig is, mig a közelmúlt események által gerjesztett remények valósulandnak, elvitazhatatlan szükség van. A polg. leányiskola első évi működését június 23-án a záróvizsgálattal befejezte. A megjelent szakegyéniségek s érdeklődő közönség ítéletet mondhatnak az évi fáradságos küzdelem eredményéről s az ott működött tanárkar eljárásáról is. Igen, fáradságos küzdelem volt ez iskola első évi életfolyama. Ismeretlen talajon ismeretlen növényt virágoztatni volt ezen esztendő feladata. Kényes és bizonytalan viszonyok közt nyittatott meg a polg. leányiskola, s működése czélpontján kívül más egyébb nem volt tudható, sejthető a kezdet perczében E bizonytalanság pedig származott a szülők tájékozatlanságából, midőn arról nem tudtak többet, mint csak annyit, hogy az elemi iskolánál felsőbb tanintézet, s a tanárkaréból, mely nem tudhatta, mily képzettségű növendékeket nyer és várhat a helybeli népoktatási intézetektől. Ennek lehet tulajdonítani az időközbeni kimaradásokat, ennek azon biztató tapasztalatokat, melyek kellő tájékozásul szolgálandónak már a következő iskolai évben tartandó felvételi vizsgálatoknál, s melyek minden esetre előnyösek lesznek jövőben, úgy a szülőkre, növendékekre, mint a tanárokra egyformán. A szülők megtudják, kit adjanak fel oda; a növendékek pedig, hogy csak az lépjen be, ki dolgozni, tanulni szeret, s a tanárok, hogy a miniszteri tantervben követelt alapképzettséggel csak olyanokat vegyenek fel, kik a kitűzött czélt majdan elérni képesek lesznek. A tanárkar a felmutatott eredménynyel — az említett folytonos s előre nem is képzelt küzdelmek daczára — aránylag ki van békülve, mert tudja, hogy az átélt viszonyok közt többet elérni, felmutatni lehetetlen volt. Benne mindvégig megvolt a kitartó törekvés annak fokozására, de, hogy mégsem tüntethetett fel többet, az nem rajta múlt. E kérdésnél elhatározó alap a néven detTen. ÓTZ.“ Zádory Károlytól Szavalta : Karcsay Irma, Dorosma város félszázados ünnepén 1888. junius 24. Szent oltárodon, létfentartó szeretet ! Részvét és emlékezés gyújt szövetneket; Melynek fénye megvilágít félszázadot; Melegével éltet testvért és barátot, Kiket a balszerencse sajtoló keze, Éhezők és hajléktalanokká teve. Múltak borongó homályán a kegyelet, Rég letűnt napoknak szinterére vezet, S fénysugarából a félszázados kornak, Hálás utódok is koszorúkat fonnak ; Tündérszárnyain a megemlékezésnek, Hála és kegyelet : élőképet szőnek ! Még zug az estharang tompán rezgő hangja, Mely a tikkadt pásztort övéihez hívja. Közelb, közelb hangzik a nyáj csengetyüje, A kapuban járja urát felesége, Karján kicsinyének arcza örömre gyűl, Tudja, hogy a szürujjban lesz megint kis nyúl, A berekben esthajnal óta már Sóhajtozva, furulyázva vár a bojtár. Végre fülébe hat távol zizegő nesz — Nem csalódik — ő az, kire epedve les. Két összeforrt ajak kéjes csattanása. A szerető szivek legszebb jegyváltása. Délibábos róna kies pusztaságát Gulya, ménes falkái tarkítják. Itt-ott egy-két emberlakta hely tűnik fel És a láthatár messze síkon vész el. Az ugaron felburjánzik a kövér gyom, Kattang kórót kerget a szél az avaron. Szombat délután már a puszta gyér népe, Felhagy a munkával s a faluba tér be, Istennek szenteve tölti vasárnapját Benne bízva végzi hétről-hétre dolgát. Télen a fonóház azon egyetlen hely, Hol a falu népe vig mulatságra lel. Mennyire változtak ez idilli képek, Ha a vizsgaszemek a jelenre néznek , A messze síkságot nagyobb részben tűzhely, A kiirtott berket, szántóföld váltja fel. Délibábos róna homok sivatagján, Szőlő, gyümölcs terem a szorgalom nyomán. Félszázad alatt a haladás szelleme, A régi helyébe uj éltet teremte Hol nem alkothata újat a régiből ; Hatalmas ereje ép azt emészté fül. Az ósdiság romján uj eszmék napja kél, Munkára hi a Genius s igy beszél : Kegyelet virágiból font koszorúval S a hálaérzet dicsőítő dalával, Áldjuk emlékedet letűnt kor nagysága, És te neked világhaladás „hozsána!“ Az ősi erények szentté lett példája Adjon erőt s irányt nagy alkotásokra. Ha jő a vész napja, s bizonynyal jőni fog, Hogy Adriától a Kárpátokig harsog A riadókürt s fenlobog a zászló, E város népének ez legyen a jelszó : Édes hazám tied vagyok és hogyha kell Érted értem oly örömmel áldozom fel. Ne lessen e nép áldást csupán az égből. Szorgalommal s észszel maga idézze föl, Szerencsét s jólétet földből izzadja ki Ne legyenek elérhetetlen vágyai, Szellemhaladással ne törjön ég fölé Ne feledje, hogy itt él s a föld az övé ! A léha tespedést s minden rész csiráját, Átkos visszavonást s békétlenség magvát, Irtsa ki a tettvágy S becsüles munka. Isten áldás mellett a jólét angyala Tegye virágzóvá Dorosma városát, Legyen boldog népe sok, sok századon át. Egy halott levelei. — Eredeti tárcza. — Három hétig bujkáltam a poros és pörös akták között . . . Egy levéltárnak minden foliánsát átkutattam, hogy az egyik czirádás betűk közül egy darabka történetet halászszak ki. Nem sikerült . . . Egy kaczagó és ka Izagtató akta került a kezembe, mely elvette minden kedvemet a történetírástól ... A betűk csak olyan öregek voltak, mint a többiek , de a tartalom vig és a sorok között is kiolvastam, hogy a diák, aki leírta, szíve mélyéből kacsagott minden soránál . . . Elmondom a történetet . .. . . . Nemes, nemzetes és vitézlő Telegdy Zakariás uram híres ember volt a maga idejében. Híres volt pediglen arról, hogy soha életében nem látták szomorúnak, sírni pedig épen nem tudott, csak midőn a kacagástól gyűltek szemébe a könnyek. Hogy történt, hogy nem, de Telegdy uram olyan hitestársat kapott, aki tökéletes ellentéte volt az ő jeles természetének. Ábrándos, elborult kedély, akit minden megindított. Nem is fért össze az urával egykönnyen. Mindig porolt vele, mindig szidta, hogy hagyjon már holnapra is a pincze borából s különösen azt hangoztatta, hogy a leányok lakodalmára nem marad semmi a félszázéves bikavérből. — Hehehe! Asszony — szokta mondani Telegdy uram. — Hiszen terem a hegyoldalban másik . . . — Hát idd meg azt, ami jövő évben terem ! — Asszony szentem! Ne busulj ! Add ide a kulcsot ! Bezzeg Éva asszony odaadta. Az ezüst billikom mindig kéznél volt, s kéznél voltak a nemes atyafiak is, ha kellett a kvaterkához . . . Egyszer azonban komolyan összekocczant Telegdy uram az ő élete párjával. Akkor volt ez, amikor Bódy János, az első nemes a megyében, megkérte a lányukat, azt a kaczagó kis galambot, akit a szent keresztségben Boriskának hittak. — No még csak az kellene! — riadt fel az asszony. — Olyan részeges, mint te, olyan könnyelmű, mint te! Nem adom neki a lányomat! — De bizon odaadod te azt Évikém, mert azok szeretik egymást! — Nem! És ezerszer nem! — Már én azt mondom, hogy igen, ha addig élek is ! — Hát nem élsz addig, érted! — No akkor majd csak halálom után! Én azt akarom, hogy a vármegye két első családja egygyé legyen ! Hisz úgy sincs fiunk ! — Majd lesz ! — Nem lesz, ha mondom! A lányunk Bódyé lesz ! Bódy a mi fiunk lesz ! Értetted ? Ennyiben maradt a dolog. Zakariás uram megmaradt a terve mellett. Éva asszony megmaradt ellenkezése mellett! Bódy János ezentúl is megjelent a háznál s enyelgett a lánynyal, aki menyasszonya volt, de csak félig. A leány nem idegenkedett a fiatal, déli legénytől és szívesebben látta, mint a többit. De a nagyasszony erre sem indult meg. Történt egy napon, hogy Zakariás uram súlyosan megbetegedett. A környékbeli kirurgus azt mondta, hogy napjai megvannak számlálva . . . Éva asszony sírt. — Mi lett asszony ? Zokogás volt a felelet. — Ne sírj Évi lelkem! Hidd el, hogy csak azért patkolok el, hogy maradjon a vörösből a Boriskának a lakodalmára . . . Hallod asszony, aztán hozzáadd ám Bódyhoz . . . Fölkelnék a síromból is, ha a szerelmeseket elválasztanád . . . Gyere ide Évi lelkem . . . Csókold meg a homlokomat . . . Aztán adj egy kupiczával a vörösből most utoljára ! . . . A halott utolsó kivánságát teljesíteni kell! Éva asszony egy szót se szólt . . . Hozott bort és odatette a faragott székre Zakariás mellé. — Hej asszony! . . . Egy félév múlva