Félegyháza és Vidéke, 1889. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)

1889-07-07 / 27. szám

III. évfolyam 27­. szám, Félegyháza, 1889. julius 7 Előfizetési ár­ 4 frt. 2 frt. 1 frt. Negyedévre .... Egyes szám : 10 kr. Megjelenik minden vasárnap.FÉLEGYHÁZA ÉS VIDÉKE. Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: D­r. HT Ma­zelssis Kálmán. Egész évre Félévre . Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi ré­sze sz­e­rinte minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. Hirdetések árszabály szerint ifj. MOL­NÁR IMRE úrnál Molnár Alajos kereskedésé­ben vétetnek fel, s nyílttéri közlemények petit soráért 40 kr. fizetendő. A polgári leányiskoláról. A polgári leányiskola intézménye ná­lunk még nem vivta ki magának ama általános elismerést s népszerűséget, melyre mint a népnevelés egyike a legfontosabb s leghathatósabb tényezőinek, méltán igényt tarthat. Noha kormányunk sok­féle nehézségek s akadályok leküzdésé­vel szép számmal állított ilyen iskolákat és ezeknek statisztikája folytonos szapo­rodást mutat fel, mégis általános, a nép minden osztályára kiterjedő elismerésre a polgári leányiskola csak akkor tehet szert, csak akkor látják be majd nagy horderejű fontosságát, ha nálunk nevelés és okta­tás körül helyesebb, tisztultabb nézetek vergődnek túlsúlyra, ha majd öntudato­san s helyes vezérlő elvek útján nevel­jük leánygyermekeinket. A leánynevelés terén sok a ferdeség; itt szélsőségekben mozgunk. Vagy meg­elégszünk, ha a leány 4—6 elemi osz­tályt elvégez, azt gondolván, hogy ama szűk kör számára, melyben a nő mozog, már ezek is többet nyújtanak a kellőnél, avagy a kisasszony ama, úgy mondanám, franczia - zongora - neveltetésben részesül, mely ellátja őt a „noblesse“ vajmi gyarló mázával. Az első esetben a leány rövid idő múlva kirívó tudatlanságba esik, a másik esetben pedig az egyszerű polgár­nak leánya is, körét túlhaladó s viszo­nyaihoz semmiképen nem illő modorba esik, viszonyaihoz nem tud alkalmazkodni, mig utoljára áldozata lesz a — divatnak. Mindkét esetben nem nevelték a leányt azzá, amivé kellett volna, — egyszerű háziasszonynyá, jó anyává. Ezen helytelen eljárás egyenes kifo­lyása ama nálunk elterjedt felfogásnak, hogy tudomány s miveltség csak annyi­ban bírnak értékkel, amennyiben gazdag­ságra s tekintélyre juttatják az embert ; nem méltatják még elegendően a tudo­mány nagy becsét, fontosságát, nemesítő hatását a mindennapi életben és a csa­ládban, de már semmibe sem veszik idea­lisztikus értékét, mely a tudományt kell, hogy illesse. Ezen kezdetleges állapot nyomait első­sorban a társadalmi életben látjuk, hiszen a társadalom alakulása legnagyobb rész­ben az iskoláktól függ. Ezek híven tük­­röztetik vissza a tanítás és nevelés körül általánosan elterjedt nézeteket. Ha az anya csak kezdetleges isme­retekkel bír, vagy még ilyenekkel sem, akkor homályban tapogat és kellő művelt­ség nélkül, hivatásában inkább ösztönsze­­rűleg működik és így természetes, hogy hozzá nem járulhat a család intelligen­­cziájának emeléséhez. Hogy itt alapos javulás álljon be, arra nem elég, hogy egyeseknek útját nem álljuk el, ha jobb irányba akarnak bennünket terelni, hanem szükséges, hogy mi magunk is segédkezet nyújtsunk az irányadó köröknek a tanítás terén kifej­lett törekvéseinek és áthatva legyünk ama meggyőződéstől, hogy nem egyedül vasutak, díszépületek, a fényűzés és a di­vat, hanem inkább a helyes családi ne­velés, a tisztességes munka, karöltve tu­dománynyal is műveltséggel, biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy méltó helyet foglaljunk el az európai népek között. Ezen czél elérésénél a nőnemet ille­tőleg főtényező a polgári leányiskola, amely­­ arra van hivatva, hogy a leány­nak hasznos ismereteket nyújtson, hogy valóban mivelt legyen, anélkül, hogy tu­­dákossá váljék; legyen tájékozva minden ismeretkörben, mert csak úgy felelhet meg magasztos hivatásának, mint nő és anya, csak úgy fog élni a családnak, szolgálni a hazának, nyárom "bolt­­ ­. Barátom, neked jó szived van. Ezért fo­lyamodom hozzád. S hizelgés nélkül mondha­tom, hogy fejed sem csak azért van vállaid közt, hogy jobbra-balra forgasd, ha az utczán vé­gig haladsz. Hisz emlékezhetel még rá, hogy midőn először átléptük az iskola kopott küszö­böt, téged a tanító úr az első padba ültetett, engem pedig az utolsóba. Egy fejjel magasabb voltam nálad B­­­üszke voltam, hogy én va­gyok a legnagyobb a negyven buksi társ közt, kiknek szemei irigyen függtek rajtad, majd gúnyos nevetés közt irányozódtak felém. Én ugyan az első tekintetet gondoltam csufolódó­­nak s a másodikat irigynek. De keservesen csalódtam. Ugyanis félórás iskolázás után tár­sat kaptam, ki mindjárt megmagyarázta a do­log mibenlétét körülményesen. Először bú­nak eresztettem a fejemet, majd szoms­édom további fecsegésein felvidultam. Sőt még büszke­séget is éreztem magamban s megvetőleg néz­tem őt végig: „Oh gyerek, engem hírem jut­tatott ide, de te ép most bizonyítottad be, hogy szamár vagy.“ — S vígan alkottuk meg egyesült erővel a tanitó ur hű képmását padunk deszkáján, mig ti tanításait ájtatos figyelemmel hallgattátok. Hja barátom, a zseni ! Mily híres festő volnék én most, ha................ Azután következett a gymnasium. No itt nem estünk oly távol egymástól. Oda ültem a hátad mögé. És így ültünk minden osztályban, minden éven keresztül. Tehát nyolcz év és nyolcz osztály ! S ennyi idő alatt s ennyi is­kolán át hogy végre vége az én diákságom­nak, azt csak neked köszönhetem. Mert ha te ott nem ültél volna előttem s nem súgtad volna a leczkét szóról-szóra, ha feleltem; s nem en­gedted volna gyakorlataidat válladon keresztül sorról-sorra röptében — azaz a professzor urak pillantásainak másfelé tévedé­skor­­— le­írni, úgy én ma, 23 éves koromban, biztosan benn ülnek még az iskolapadban. S mivel ily jó barátom voltál teljes életemben, azért folya­m­odom­ hozzád. Te segítesz rajtam, tudom. Mikor, innen-onnan már egy éve, bevégez­tük az iskolát, kezemben avval a nagy szót tartalmazó tvpapirossal úgy érez­em magamat, mint érzik sokan az első nagy életfordulónál : se tőled, se hozzád! Nem tudtam, mi legyek? S talán komolyabb következménye is lett volna e nagy gondolkodásnak a tanulásban megerő­­tetett agyamra nézve — magad tudod, hogy nyolsz éven át nem volt kezemben annyiszor a könyv, mint ama háromszor nyolcz nap alatt — ha szerencsémre nagybátyám arról nem tu­dósít, hogy meghalt. Mert neki kellett a sür­gönyt írnia, mivel egyetlen ápolója, az öreg Márton (kasznár és mindenes) annyit sem ért a betűhöz, mint a Mámi komondorom a nyá­jassághoz. Tudtam most már, mi leszek: föl­desül­. Mert nagybátyám mindenét rám hagyta. Képzelheted, mily örömmel siettem haza s mily szomorúan kisértem mégis őt a temetőbe. Ah, barátom, ő áldott jó nagybátya volt; ilyen pedig kevés van a mai világban. Én j­ógal mondhatom ezt, kit a jó ég a rendes kettőn felül még kettővel megajándékozott s ki ez újabbaknak még hírét sem hallottam, bár a szomszéd faluban használkodnak. Nem hiába - - mostohák ! A gyász letelte után kezdődött új életem. Rendbe szedtem minden irományt, mely birto­komra vonatkozott, megvizsgáltam házamat és cselédségemet, bejártam birtokomat, kiadtam pa­ra­ncsaimat. És ezzel földesurrá lettem. Ha ily könnyű lenne a professzor urak előtt is vizs­gázni ! Megvolt mindenem, mi a kényelmes életre szükséges — és meg sem nyugodhattam , mikor — óh ég! — nagybátyám végrendele­tében rám parancsolt, hog­y — én lévén az utolsó famíliámból, minél gyorsabban gondos­kodjam a házasságról. Erre a hátam is meg­borzad bele, amint sorait olvastam. Istenem, inkább neki is lett volna felesége s én inkább estem volna el az örökségtől, mintsem ezt kell­jen tennem. No de ilyen az ember: mindig azt tanácsolja másnak, amit maga még nem próbált. Akármint irtóztam is e rémítő parancs teljesítésétől, mégis hozzá kellett látnom , mert holtak ellen véteni nem akarok. Már eddig is­­ egyszer éjféltől virradatig sétált szobámban az­ én jó nagybátyám s én e hosszú idő alatt majd megfuladtam selyempaplanom alatt. Azt mondják ugyan, hogy a Czirmos kandúr azon éjjel szo­bámban volt — d­e végre is nekem nincs ked­vem a halottakkal tréfálni. Hozzá fogtam tehát. Mindenek előtt a programmot állapítottam meg. Van városunk alatt egy kies sétáló hely , oda megyek ki minden este ábrándozni. Mert a házassághoz szerelem kell, a szerelmet pedig csak az ábrándozás szüli. S az már mindegy, hogy miről ábrándozunk, ha mindjárt lelke helyett telkébe leszünk is szerelmesek ábránd­képünknek. Ha már ebből elég volt, akkor ke­ressük meg az ábrándképet megtestesülve ; ad­juk tudtára egy kis udvarlás után, hogy sze­retjük, nélküle (vagy telke nélkül) nem élet ez az élet nekünk é­s kész a házasság. Feltéve, hogy kosarat nem kapunk, avagy az esküvő elől el nem szökünk. S minthogy ma már nagyon is belekontárkodnak Éva leányai a szegény kosárfonók művészetébe, gyakoroljuk mi meg ezt az utóbbi módot, fogadom, nem ke­l félnünk oly nagyon a kosártól ! Egy szép nyári délután tettem meg első utamat a kedves hely felé. Amint kiértem a városból, akkor vettem észre, hogy szivartárczá­­mat otthon felejtettem. Pedig szivarfüst nélkül úgy sem tudok ábrándozni! Már vissza akartam fordulni, mikor a szemközti utczasarkon egy boltajtót pillantok meg s rajta a hatalmas do­hánylevelet, szivart és dohányt megkoronázva — csalhatlan jeléül a trafiknak. Berontottam. Egy nő lépett elembe s mosolyogva kérdezé : „alivel szolgálhatok?“ Majd elkiáltottam ma­gamat, hogy semmivel. Kérlek ez a nő mert éra rám mosolyogni! Magas, karcsú a sovány­ságtól s arcza piros a­­ pornódétól (ha ugyan igy hívják azt a festéket.) Később tudtam meg, hogy saját szavai szerint huszonöt tavaszt élt, de­ én úgy hiszem, 30 tél is átviharzott már felette. Rémülten újabb mosolyától, melylyel a sz­ivarokat átnyujtá, gyorsan hagytam el a bol­­to­t s meg sem álltam, mig az árnyas fák homá­ly­ában biztonságban nem éreztem magamat. De nem sikerült az ábrándozás , mindig az a rém­kép üldözött, az a mosolygó női szörny. Utol­jára is eredmény nélkül tértem haza az est homályában. Egy hétig feléje sem mentem az én áb­­rándozási helyemnek. De nem bírtam tovább. Nagybátyám nem akart elállani a végrendelet­től : minden éjjel ágyamhoz ült s ott oktatott a fiúi és családi kötelességekről. Mit csináljak hát ? Szerelem nélkül csak nem házasodom meg , ahhoz pedig ábrándozás szükséges. A nyolcza­dik nap délutánján ellátva magamat jó sok szi­varral, a rég nem látott hely felé vettem uta­mat. Szerencsétlenségemre mindjárt házam ka­pujában egy ismerősöm szegődött hozzám, ki szerfeletti pusztítást vitt véghez szivarjaimban, úgy hogy a város vége felé már ürességtől kon­gott szivartartóm. Kétségbe voltam esve. Hát én mindig igy járok ? Haragos pillantásaim isme­rősömet is megsé emlitették s azért gyorsan üdvözölt és elsietett, engem szivarok nélkül hagyva. Sóhajtva pillanték körül s ime, egy bolt előtt álltam, melyet eddig nagy haragomban észre sem vettem. Benyitottam. „Uram, ne vedd el eszemet ! gondoltam s talán kiáltottam is, amint a fél homályban trónoló alakra tekintek, ki mosolyogva intett felém. Félelmes ismerősöm, a 30 telet élt aggszáz ült előttem még öt év­vel megöregedve. A hátam is borsódzott, ha rá tekintettem , de hát megfutni nem illett volna. Folytonos mosoly közt csavarta egy kis papírba a szivarokat, közben kérdezősködve egészségem­ről, szórakozásaimról s tudj’ Isten, miről. Végre megszabadulhattam tőle. De azért előttem le­begett folyton, hangja fülembe csengett, szeme arczomba nézett, ajka rám mosolygott. Ez a napom is elveszett! . . . Egy hétig ismét nem mozdultam ki szo­bámból. Lelkiismeretem azonban nem engedett nyugodnom. Végre engednem kellett. Elhatá­roztam tehát, hogy újból felkeresem szokott helyemet. S erre azon gondolat bátorított, hogy a rémképek a megszokottság s mindennapiság folytán végre is elvesztik félelmességöket, s arra is számítottam, hogy féltékenynyé téve őket, az egyik meg fog menteni a másiktól. Egyik nap tehát a 30, másik nap a 35 éves szivarárus Városi közgyűlések. Közgyűlést tartott városunk képviselőtes­tülete június 30-án és f. hó - án. Az első, mely egyébiránt rendkívüli jellegű volt, csak­nem teljes számmal összegyűjte a képviselőtes­tület tagjait, összesen 12 pont tárgyalására hivatott össze, melyek közül azonban a hon­­védlaktanya építésére vonatkozó 2-ik és 3-ik pont a keddre kitűzött gyűlés tárgyai közé so­­roztatott, a Csáki hegy közelében építendő tanyai iskola telkének megvásárlása feletti in­tézkedés pedig, mely a nyolczadik pontot tette, a sorozatból levétetett. Az így maradt kilencz tárgy között első volt a polgármester válasza a közutak menti árkokban termett füvek tulajdonjogát illetőleg hozzáintézett in­­terpelláczióra. A válasz abban kon­kludált, hogy az interpellált dologban a h­iatalos egyéneket nem terheli s az egész azon félreértésen alap­szik, hogy az úttisztítók — feladatuk lévén az árkokat a füvektől tisztán tartani — azt vagy maguk használták fel, vagy az útszéli gazdáknak engedték át ; de ez nem a felügye­lők rendeletéből, egyszerűen csak jóhiszemű­ségből történt, s igy érte senki sem felelhet. Jövőre azonban mindez meg lesz akadályozva. A válasz tudomásul vétetett. — A regále­­jövedelem pótlása czéljából az indirekt állam­adókra kivetendő községi pótadó tárgyában határoztatott, hogy mivel az egyenes államadók városi pótadóval úgyis eléggé meg vannak ter­helve , mert a regále megváltással városunk egyik privilégiumáról mond le, igen is kívána­tos e pótadók kivetése, erről a belügyminisz­tériumhoz a kitűzött határidő jul 15-ig a je­lentés felterjesztetni rendeltetett. — Majd a vallá.. c. k­özoktatásügyi m. kir. miniszternek a helybeli algymnasiumra vonatkozó leirata tárgyában f. évi 41. sz. közgyűlési határozat­tal kiküldött bizottság terjesztette be jelenté­sét. A miniszteri leiratban szorgalmazott rajz­és természettan tanárra vonatkozólag hivatko­zik a jelentés az intézetnél alkalmazott taná­rok törvényes számára, a tanári könyvtár álla­potát illetőleg a városi segélydíjra s a rajzte­remre vonatkozólag annak a képzőintézeti gyakorló-iskolának szükség folytán történt át­engedésére, mely azonban az épületek restau­rálása után ismét eredeti czéljára fog hasz­náltatni. A jelentés tudomásul vétetett s ennek megfelelő felterjesztés rendeltetett a miniszté­rium elé.­­ Az iskola-alapítványi pénztárban levő alapítványok kamatainak miként leendő felhasználását tárgyaló tanácsi előterjesztés szintén tudomásul vétetett. Az alapítványok összege 8566 frto tesz, köztük a főbbek a Petőfi-féle 1000 frtos, a Klór Jánosné-féle 600 frtos, a Holló Mihály-féle 1050 frtos, a Tarán József-féle 600 frtos, a Zborovszky-féle 300 frtos, és Már András-féle 400 frtos ala­pítványok, melyek kamatai mindenkor az ala­pítók akaratához híven osztattak ki a helybeli gymnasium tanulói között. — Csák Kálmán t. főjegyzőnek a kérelmezett négy heti szabad­­ságidő egyhangúlag engedélyeztetett, míg Zó­lyomi Simon gyán. tanár kérelmének teljesí­tését, melyben az általa tanított óratöbbletekért külön díjazást kér, tekintettel arra, hogy ez eset, azaz az órák többlete évenként, de leg­gyakrabban más és más tanárnál kell hogy előforduljon, a teljesen egyenlő beosztás lehe­tetlensége folytán, s mert a tanár úrtól hivat­kozott törvényczikk csak állami vagy állami­lag segélyezett iskolákra vonatkozik, — meg­tagadta a közgyűlés. — A gyámpénztár meg­vizsgálásár­a felvett jegyzőkönyv szerint a kisebb hiányokat kivéve, melyek elkerüléséről rögtön rendelkezés történt, rendben találtatott. Végre a javadalmi bizottságnak a fogyasztási közegek fizetésjavítási kér­emét illető jelenté­sének jóváhagyása után, melyben a bizottság a fizetésjavítást szükségesnek és időszerűnek nem tartja, elővétetett Vladár Vilmos dr. kér­vénye, melyben a szolnok-félegyházi vasútvonal kiépíthetése czéljából 25 ezer frt értékű rész­vény vásárlását kérelmezi. Holló Lajos dr. orsz. képviselő, Szabó János és Mihálovits Béla főszolgabiró hozzászólása után szavazás dön­tött az első azon indítványa közt, hogy mivel a vasút kiépíthetése Félegyházára elvitazhatat­­lan előnyökkel jár, igen­is járuljon a kére­lemhez a képviselőtestület, de mert nem Félegyházának, hanem a többi e vonalba esendő, eddig a közlekedéstől elzárt községek­nek áll jobban érdekükben a kiépítés, csak 15 ezer forinttal és Szabó János azon indít­ványa közt, hogy csak azon esetre, ha a vasútvonal Félegyházán túl is kiépíttetik, ami a­zonban a főszolgabíró úr nagyérdekű felszóla­lásából úgyis remélhető, s csak 10 ezer írttal.

Next