Félegyházi Hiradó, 1896 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

II. évfolyam.l-ső szám. Félegyháza, 1896. január 5. Közművelődési, társadalmi és szépirodalmi hetilap. Egy évre Fél évre . Előfizetési Arak: 4 frt 2 „ Negyed évre . . I frt Egy szám Ara 8 kr. A kéziratok a szerkesztőhöz (főgymn. épület) küldendők. — Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik mindre vasárnap reggel. Kiadó-tulajdonos és felelős szerkesztő: Szalay Gyula. Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel./y.Velünk összeköttetésben levő hirdető irodák, előfizetőink vagy a gyakori hirdetők tetemes dijkedvezésben részesülnek. A hirdetéseket, előfizetéseket, reclamatiokat a kiadóhivatalba (bazárépület) kérjük küldeni. Szépet a hasznossal. Tagadhatatlan, e két eszmének összekapcsolása vezette mindazok törekvéseit, kik valamely maradandóbb dolgokat akartak létesíteni. A haladásnál is, melyre ma minden téren gondolunk, ezeknek tekintetbe vétele szabja meg cselekvéseink irányát. Mióta a művelődéssel együtt jár az ízlés finomodása, a hasznos mellett egyszersmind keressük az örök aesthetikai szépséget. Ma, midőn a városok fejlődésére a fenntartó és intéző testületek annyi időt, munkát, s anyagi tőkét áldoznak, csak hogy a kortól ele maradjanaks százados voálasztásokrc* * porjanak,feltűnő módon sokat adnak a csínra, tisztaságra s a külső formabeli szépségre. E törekvéseknek előtérbe tolulásait látjuk különösen az alföldi városok rendezéseinél, melyekről el kell ismernünk, hogy az utóbbi évtized alatt nagyon sokat haladtak , nagyon sokat áldoztak. E tekintetben, a mi városunk szerecsésebb mint szomszédaink, melyek keletkezése vagy tovább fejlesztése belenyúl a török hódoltság szomorú napjaiba, mely békéba verte az építkezést s a háborús viszonyok a kényelmesíte terjeszkedést." A mi városunk sokkal fiatalabb s nagyobb része az utczáknak egyenes vonalaival torkollik be a népesebb és tágassabb főutczáiba s a tovább fejlődésre önkényt kínálkoznak, s nem járnak oly nagy mérvű rombolással, melyekkel a legtöbb alföldi városokban találkozunk. A terjeszkeeés is a legtöbb oldalról növe kínálkozik a nyomás földek miatt, hol megtörténhetik, a vásártérnek egy szerencsés kihelyezésével. Egynek azonban nagy híjával vagyunk s ez egy nagyobb szabású piacztér. Az eladók nagy hosszába megoszolnak, a kínálat -- Ejnye, én tudnék egy jó anyagot, bizonyára hasznát fogod venni, majd később elmesélem. Beszélgettünk egy darabig, s azután csakugyan hozzáfogott s az ígért anyagot elmesélte, nem tömörülhet eléggé központba, hogy a kereső nagyobb kényelemmel és kevesebb utánjárással mindent megtaláljon. A szem, mely a jövendőkbe néz, egy nagy házcsoport kisajátításával alkalmas piaczot nyer, de ha mérlegeli az értéket, melyet ezek a város kellős középpontján képviselnek, szegényes anyagi helyzetünk mellett kivihetetlennek látszik. De ez alkalommal nem is szándékunk ily messzire ható dolgokkal foglalkozni, mert a közszükséglet a mint más dolgokat megteremtett, úgy idővel ezt is meg fogja teremteni. Mindez alkalommal piaczunk külső képével foglalkozunk s benne is csak azt említjük fel a mi az aesthetikai ízlést bántja. Értjük ez alatt az ócskaságok nagy tömkelegét és az uraságoktól levetett dolgok millenniumi kiállítását, melyben talán egy-egy lelkesült régiségbuvár a kun nemzetség nemzeti viselete Őszintén mondom, nem lepett meg e hír, mert előre tudtam, csak az keserített el, hogy még helyemet is mással töltötték be, még azt sem hagyták meg számomra. Elbúcsúztam pajtásaimtól, s még egyszer körültekintve a szobában, hol egy évig görnyedtem az asztal fölé hajolva, kiballagtam az utczára . . . Egyre gyötört a gondolat: Én Istenem mi lesz velem ?!.. Járáskelésemben révedező tekintetem megakadt egy hirdetésen, mely ugyanazon nap délután, a városház körüli sétányon tartandó rózsaünnepélyre invitálta a közönséget, ötven krajczárnyi belépti díjjal. Tovább bolyongtam s egész akaratlanul az ünnepély színhelye felé vitt az utam. A rácsos kerítésnél meg sem volt szabad állani, mert a „rendező“ urak rögtön továbbították a kiváncsi közönséget. „Ahol látni akar valamit, kerüljön beljebbb, ötven krajczárért végig nézheti“! . . . Épen előttem is tovább menesztettek egy nálamnál jóval elegánsabb urat, ki végig nézve az őt kihivólag tovább menesztő rendezőt, lassú léptekkel folytatta útját s a kapunál befordulva jegyet váltott. Mintha valaki rám parancsolt volna, én lépten-nyomon követtem s a jegyet én is megváltottam. Rózsaprotekczió. Beszélyke. A „Félegyházi Híradó“ számára írta: Horváth Sándor. Még a nyár elején történt. Nagyon meleg nap izzasztotta a vidéki város járókelőit, én pedig, hogy megmeneküljek a forróság elől, kis szobám négy fala közé zárkózva illatos czigarette füst mellett töprengtem, mint üssem agyon az időt ? . . írjak valamit ? De mit és miről? .. . Az ablak csipkefüggönyein át beszűrődött az aranyos napsugár, s enyelegve játszadozott az úszkáló füstfelhőcskékkel; én pedig ezen ábrándozva átadtam magamat röpke gondolataimnak, különféle mezbe öltöztetve őket .... Édes merengésemből szobácskám ajtajának hirtelen felpattanása riaszt fel. Egy jó barátom, Falusi Elemér roppant elibém. — Szervusz Jenő! — Isten hozott ! — Talán megint tárczaczikken töröd a fejedet? — Meglehet, hogy az lesz belőle, még nem tudom! * * * Azt tudod, hogy nemrég vagyok ebben az állásban, tohát ennek az elnyerését fogom most néked elmondani. Úgy mondom el, ahogyan megtörtént. Néhány évvel ezelőtt igen alacsony állásom volt s az is ideiglenes. Megkaptam a júniusi fizetésemet s mire minden tartozásomat leróttam, csupán egy forint és 12 krajczárom maradt. Ugye sok egész hónapra? Hátha még azt is megmondom, hogy ezzel a fizetésemmel lejárt az ideiglenes állás ideje is ?! . . . Töprengtem mit csináljak? . . . Pályázati kérvényemet benyújtottam ugyan, de még reményem sem lehetett a kinevezéshez, mert fiatal voltam. Hogy is részesülhettem volna én ilyen szerencsében, hisz olyan messze állottam a protezsált pajtásoktól, mint Soroksár Chinához .. Nem volt nekem a jó Istenen kívül senki pártfogóm. Az utolsó délutánt töltöttem ideiglenes állásomban s éppen ez alatt jött meg a hír: — kibuktam . . .