Félegyházi Hiradó, 1896 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
és házi eszközei felől kutatván, érdekes leletekre fog bukkanni, de a mi ízlésünket legalább is kellemetlenül érinti. Azután ne értsenek félre, nem azt akarom én vele mondani, hogy mindenki uj dolgokat vegyen, uj ruhában járjon, hisz ez úgy is lehetetlen s nem arra ezélzek e sorokkal, hogy valakinek jogában ne legyen még értékesíthető dolgait vásárra vinni. Hiszen élelmes kun népünk gazdálkodási vágyát, mely legyen elismerés, szép dolog, mi sejti jellemzi jobban, mint az tény, hogy az el nem használt orvosságot is ott találjuk az élelmes kótyavetyén. Mindenkinek jogában áll eladni portékáját, melyre vevő akad. Az elhasznált eszközök árulási helyének egy mellékutczába való eldugását nem tartjuk ugyan rossz gondolatnak, mivel nem épen könnyen bukkanunk rája, s kinek dolga van ott, úgyis tudja, hol keresse. De az már azután egész más kérdés, hogy mennyire kellemetlen az az utcza lakóinak. De már a levetett ruhák, dolgában, más véleményen vagyunk, hogy az a nyílt fő utczára, hol legnagyobb a forgalom, helyeztessék és töressék, ez már épen nem szép és kevésbbé hasznos. Minden a piacra bejövőnek, ha nem is ötlik a szemébe, de legalább is az orrába vág. Közvetlen mellette vezet el a járda, melyen száz és száz ember megfordul, szóval az egyik legnagyobb forgalmú út. Közvetlen szomszédságban vannak a városi „bazár“ helyiségei. Hát bizony mindez eme bolt helyiségeknek értékét legkevésbbé sem emeli. Igaz, hogy a vállalkozót most szerződése köti, s a hosszú évekre ugyanaz marad, ámde mit hoz majd a jövendő, ha a bérlőnek albérlői nem jelentkeznek? Pedig úgy tudjuk, hogy ezért már szerződésbontások várhatók. Hát ezt saját érdekünkben sem nézhetjük tétlenül. Gondoskodni kell, hogy e levetett ruhák piaczát máshová helyezzük át, s e tisztességesebb helyre más mesterek iparczikkeit hozzuk s vele piaczunkat bővítsük. Azt hisszük e dologra nem kell több szót vesztegetnünk, mert ennek rendezését a jó ízlés úgy is magával hozza, csak a jóakaró figyelmet kellett ráirányozni. Az új hagyatéki eljárásról már múlt számunkban jeleztük, hogy az, 1896. évi január 1-én életbe lépett. Fő czélja ezen törvénynek, hogy a valódi hagyaték megállapítható legyen, ennél fogva a feltározást köteles a hagyatéki bíróságnak végzése alapján, sürgős esetben annak bevárása nélkül és az árvaszék kiküldötte által eszközöltetni; amennyiben attól lehet tartani, hogy a hagyatéki ingóságok a leltározás v're'fejtődének, jogában áll a kiküldöttnek a halottkém jelentése után az elhunytnak ingó vagyonát a leltározás befejezéséig zár alá vonni. A leltározási díjakat a hagyatéki bíróság fogja megállapítani, mely a hagyaték összegéhez képest lesz megállapítva, de 100 írtnál nagyobb összegre nem rúghat fel. — Uram! ön engem örökre boldoggá tehetne azzal a rózsabimbóval! Szépen kérem ajándékozzon meg vele, meghálálom ! . . . No ez meg már sok volt egyszerre .. De bátor kívánsága van, ezt az árva szálat tudtam szerezni a sok közül, ezt is elhuny urálja . . . Ha már annyiban van a dolog, tessék! — mondom átnyújtva a kért rózsabimbót. Úgy látszik meglepte udvariasságom, (ha annak lehet eljárásomat nevezni) mert örömtől sugárzó szemeit rám emelve zsebébe nyúlt . . . Én tovább akartam haladni, de ő viszszatartott. Sértődve fordultam vissza, azt gondoltam meg akarja fizetni szívességemet. — Édes uram! holnap délelőtt tizenegy órakor örömmel látom lakásomon; ime névjegyem . . . Okvetlen elvárom! mondá mégegyszer s aztán kezet szorítva sietve távozott . . . Most meg én voltam meglepetve, még pedig alaposan; a névjegyen ez volt: Gróf Szelecsényi Arthur nagybirtokos. Mikor tekintetem az ujjaim közt szorongatott belépti jegyre esett, akkor rémültem el, hogy oly könnyen kidobtam ötven krajcrárt abból a néhány hatosból. Már most mindegy, gondolom az Isten akarta igy bizonyára . . . Az ismeretlen férfi egy helyen megállott s úgy látszott, mintha szemlélődne a fölállított sátorok hosszú során. Ez alatt én elhagytam, de csakhamar észrevettem, hogy most meg ő követ engem. Fordult a koczka . . . Úgy negyedóráig sétálgattunk már, midőn elejét vette a rózsadobálás, s kosárszámra zúdult reám az édes illatú rózsazápor . . . Még alig, hogy felocsúdtam a kellemes meglepetésből, már a másik csomó is követte . . . Így folyt ez tudja Isten hányszor, míg végre egy gyönyörű félig nyílott rózsabimbó tüskéjénél fogva, jobbadán elnyűtt kabátomban fennakadt.. . Többet nem is tudtam szerezni, mert szerencsésen elkapkodták egy szálig előlem, mire feleszméltem. Az ismeretlen akkor is ott volt mellettem, s midőn ügygyes bajjal kiszabadítottam a fogoly rózsabimbót, bámulva vettem észre, hogy annak közepéből egy gyönyörű kis ibolya dugja ki fejecskéjét, mosolyogva az aranyos napsugárban . . . Meglepetésemből az ismeretlen szava ébresztett fel. A balsarkon pedig a lakásezime volt nyomtatásban. Tűnődve ballagtam tovább, a rózsaháború még egyre tartott s az elajándék A tanácsból. A tanácsa múlt hó orkán dr. Zámbó Géza polgármester elnöklete mellett ülést tartott, melyen a többek közt Tudomásul vette a Mihálovits-féle sikkasztásban marasztaltaknak a rájuk eső összegek befizetését, melyről a közgyűlést is értesíti. Miután a Kossuth-, Kecskeméti- és a Nagy-Szegedi utczákat csak az 1897. között rózsa helyett szedtem egy egész garmadával, de egy sem volt közte olyan, mint az, amit a gróf urnak adtam . . . Még sétáltam egy ideig, s már sötéted kezdett, mire a kijárat felé vettem utamat. Az egyik emelvényen megláttam az én eltűnt grófomat, amint egy hölgygyel édesen társalog. A hölgy keblén egy rózsabimbó díszelgett . . . Közelükbe érve a gróf úr észre vett kedélyesen köszöntött, kezével is intve .. Amint kiballagtam a kapun, mély gondolatokba merülve lépkedtem tovább s akkor eszméltem csak fel, mikor a lakásomhoz értem . . . Vacsora nélkül tértem nyugalomra s kemény ágyamon édes álomba szén kerültem. * * * Álmomban újra átéltem mindent, láttam a helyembe kinevezett új embert is, meg aztán a rózsaünnepélyt elejétől végig, csak a grófommal nem tudtam tisztába jönni . . . Mindezen szép képet csakhamar eloszlatta az a gyötrő gondolat: Uram Isten, vajh mi lesz belőlem? Amíg fel nem öltözködtem egyre ezen tépelődtem s a tegnapról jóformán egészen megfeledkeztem . . . Felkeltem ugyan, de hogy mihez fogjak, magam sem tudtam. 1896. január 5. FELEGYHÁZI HIRADÓ. Mig ezelőtt a hirdetményi eljárás a kir. törvényszék hatáskörébe tartozott, most az 1894. évi XVI. t.-cz. értelmében a kir. járásbíróság fogja a hagyatékot kívánatra hirdetményes eljárás útján átadni. Gátér elszakad. Jó régi keletű az a mozgalom, mely a gátér-pusztai birtokosok köréből indulva ki, P.-Péteri községhez kiván csatlakozni. A nevezett birtokosok e szándékuknak kérelemben adtak kifejezést, melynek a közgyűlés nem adott helyet s a mely ennek folytán a vármegye törvényhatósága elé került. Ám a törvényhatóság az elcsatlakozást jóváhagyta s erről értesítette a kiskun alsó járási főszolgabírót és Félegyháza polgármesterét, ki e körülményt a közgyűlésnek bejelenti. Az állandó választmány gyűlése. A pestmegyei állandó választmány e hó 3-ikán délelőtt tartotta rendes havi ülését. Pestvármegye közgyűlése. Megyénk — Beniczky Ferencz főispán elnöklete alatt a hó 13-án délelőtt 10 órakor fogja évnegyedes rendes közgyűlését megtartani a megyei székház nagytermében. Előmunkálati engedély. A kereskedelemügyi miniszter Zámbó Géza dr.-nak, Félegyháza polgármesterének előmunkálati engedélyt adott egy Félegyháza állomástól Jász-Szent-László és Szánk községek, Monostor és Móriczgát puszták, irányában Kis-Kun-Majsáig vezető helyi érdekű gőzmozdonyu vasútvonalra. Városi ügyek.