Félegyházi Hiradó, 1899 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

SI F JE L F. 0 Y H A FI R J R A D <*>. 1899. január 1, nem hanyagoljuk. A pótadó némi leszorítása is csak ötven káros racszen­ű, a­mi a közeljövőben­­ ki fog tű­nni. A 48-asok is az 50 százalék körül tartották a pótadót, de az új osztály árát elköltötték a jövedelemmel. A pótadónál csak az ad vigaszt, hogy a jövő szá­mára utakat, vasutakat, artézi kutakat építettünk, mely beruhá­zások talán haszonhajtók lesznek, ha nem is a városra, mint közüe­­letre, de annak megadóztatott pol­gáraira, így azután a város kö­zönsége nagy áldozattal értékeket termel a polgárok, az egyesek részére. A közérdek szolgálatot tesz a magánosok magánérde­keinek. Közérdek és magán­érdek, ezeknek harcra tölti be városi közéletünk azon mezőit, a­hová nem egész megelégedéssel tekint­hetünk vissza, azokat az intézmé­nyeket jellemzi ez, a­melyeknél a közérdek kívánalmai mellett a magánérdek követelményei is erő­sen kiérződnek. Ezért városi köz­életünk még nem egészen egész­séges, időleges lázak még bántják olykor-olykor. Miután megígértem, hogy a fő kritikától tartózkodom, csak pár példát. Kérdezem, a­mi még mindig előfordul, egészséges állapot-e az, ha egy városi képviselő egyúttal vállalkozója a városnak? Várjon az ilyen képviselő-e vagy vállal­kozó inkább, munkaadó-e vagy­­ munkás? (A­kinek nem inge, ne vegye magára!) A magánérdek ezen túlka­pása mellett láttunk a múlt év­ben még két példát arra, hogy a magánérdek a közérdek köpenyé­ben hazaszólni nem restelke­dett. Az egyik eset, mikor a ta­karékpénztár az ajánlatok közt néma legolcsób pénzét a közgyű­lésen unszolta, a másik az, mikor a malom haszonbéres földön ta­vat akart csinálni s ezt a köz­gyűlésen a malom „szóval“ értette.­­ Még egyet! A regálét a vá­ros nem bérelte ki, mert nála más többet ígért az árverésen. A korcs­márosoknak évek óta dédel­getett magánérdeke most nem lett biztosítva. Lehet, hogy a magán­érdekek egész vonalon annyira sajtolva lesznek, hogy a kivétel elmulasztása kár volt! A jövőt nem tudjuk! De még a múltat se egészen. Mikor a város a bér­lettől elesett, miután a városnak elsőbbsége van, miért nem kér­dezték meg a város képviseletét, tartod-e azon az áron? Lám azt se tudjuk, de sejtjük. Nem folytatom a példákat. Ezekből is látszik, hogy a köz­érdeket iné£ néha-néha le akarja gyűrni a m­agánérdek ! Szeren­csénkre már kevésszer, és siker­rel még kevesebbszer. A közélet bajait sohsem a tévedés okozza, nagy számú ta­nács, népes közgyűlés ritkán té­ved, hanem az elfogultság s az egyéni magánérdek tú­l­hajszolása az, a­mi ellen a város­­atyáknak óvakodni kell. Sokat lehet és kell tenni ez ellen társadalmi úton, mert nem minden illik, a­mi szabad. A bíró — mintha gyönyörködnék a zamatos parasztbeszédben — nem szakí­totta félbe. „Mondogattam magamban,“ folytatta Aragy Mihály uram, békítgettem magamat, h­ogy ne nézzen egy kicsire az ember, bi­zonyosan az az istenadta legyes marha cselektette az ekét, azért nem egészen egyenes a mesgye , de majd szólok én a komának, aztán rendbe jön minden. Szól­tam is. Komám, mondok, vigyázon kend a szántásnál, mert úgy látom, hogy egy kis hiba esett a mesgyében, majd a jövő szántásnál a földembe hasaló csücsköt hozza kend rendbe, hogy egyenes legyen a mesgye. A koma fogadta is, hogy majd az őszi szántáskor visszaállítja a mesgyét. No ugyan szépen visszaállította! Igaz, hogy az új mesgye egészen egyenes volt, de nem a régi helyén feküdt, hanem a régihez párhuzamban a behasaló csücskön ment át. Most már több másfél fukra be­tolta a mesgyét a földembe.“ „Nézem, nézem , nem hiszek a sze­memnek. Lehet-e ennyi lelke egy jó szom­szédnak, egy jó czimborának, egy kereszt­komának, hogy ilyet tegyen? A fejemtől a lábam talpáig, onnan meg vissza sza­ladgált valami bennem s úgy vert a szi­vem, mintha kiakart volna szaladni. Hát azt, a mi az enyém, láthatja Isten, ember, még azt is elakarja tőlem harácsolni ? Mi­kor igy dúlok, tülök magamban, látom, hogy a szekérrel jön a koma kifelé. Oda­intettem, odajött. Fojtogatott, de elnyel­em mégis haragomat. Elébe tálaltam a dolgot egész szépen. Aztán azt mondtam, hogy a két sarokkaróhoz egyenesen ha­sítsuk ki a megyét újra közös megegye­zéssel, mint jó szomszédok, aztán tegyünk közben is ide-oda egy-egy karót. Mikor bevégeztem a szót, azt mondja a koma: Ha nem tetszik kendnek még most sem, hát akkor menjen kend a törvényhez! Nem is hiszem, hogy nem vesztegette kend meg azt a mérnököt, mert a mesgye csak igy áll jól a hogy most van. Ejnye — mondok, hát kendben csak ennyi lélek la­kik, csak ennyi a barátság! — „Ennyi hát!“­­— felelte nagy gőggel s készült felülni a szekérre.“ „Száz és száz gondolát szaladt át egy pillanat alatt az agyvelőmen erre a hányt-veti szóra. Hogy csalhatott ez az ember engem az előtt, a­ki ilyen rossz­­lelkűen tud, szemmel láthatólag az én örökömben engem megröviditni ? Aztán még neki áll felébb! De mit tudom én, hogy mi, mi nem járta át egy szempillan­tás alatt a fejemet; elég az hozzá, hogy­­ én csak azt láttam, hogy ez az ember most innen mindjárt szárazon men el. Hát ne vigye el szárazon! ez a gondolat fogta el lelkemet. Bizonyosan az ördög sugalta a fülembe. Kirántottam a járomszöget, egy fekete karikát vetett a szemem, aztán a komát megütöttem. Elesett. Nem tudom, él-e, hal-e, de azt tudom, hogy bűnös va­gyok, ide jöttem a tekintetes hallgató bíró úrhoz, a törvényhez: föladom magamat, büntessenek meg, a­hogy érdemelem!“ Itt Nagy Mihály megállóit, nagy lé­­lekzetet vett s mintegy megkönnyebbülve sóhajtott fel. „Nagy Mihály!“ — szólt a biró, még megejtjük a vizsgálatot, jegyzőkönyvet ve­szünk fel s ügyét majd elintézi a törvény­szék. Addig is fogva marad: két őr ve­zesse el! A nagy Mahomed-ember roskadozva ment az ajtó felé. Hirtelen az ajtó feltárul, felesége ro­han be, sírva, fuldokolva borul a szegény bűnös nyakába. „Nem halt meg, nem halt meg, csak megszédült“ mondotta örömkönnyek között. „No, úgy talán nem sokáig leszünk egymástól elválasztva, kedves párom. Al­­dassék érte az Isten szent neve, hogy így történt!“ Avval nyakába borait a feleségének, úgy ölelte, úgy csókolta. Még a biró sze­mei is megnedvesedtek e szép látáson. Ő is örült, hogy a dolog nem vett nagyon szomorú fordulatot. „Nagy Mihály!“ szólt a biró — kö­szönje a jó Istennek, hogy meggondolat­lan tettének komolyabb következése nem volt. Most pedig a dolog törvényes elinté­zéséig, vizsgálati fogságban marad.“ Még egy ölelés, egy néma csók és Nagy Mihályt feleségétől elválasztva, ki­vezették. Az asszony mereven, szótlanul nézett a bezárult ajtóra, aztán ájultan ösz­­szerogyott. Ilyen drámák szoktak lefolyni a törvény előtt. M s A—*. H­i­­­vatalos közlemén­yek. A közgyűlés. — 1398. évi no­vember hó 13-án. — (Folytatás.) 168. szám. Felvétetvén a napirend bemutattatott kihirdetés végett dr. Böhm Jakab egyetemes orvos tudori oklevele. V. Miután a városi tiszti orvos azt rendben levőnek jelentette, dr. Böhm Ja­kab egyetemes orvos tudori oklevele kihir­­dettetett s az a kihirdetési záradékkal el­láttatott. Miről dr. Böhm Jakab oklevelének visszaadása mellett jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. 169. szám. Bejelentetett, hogy a köz­ponti választmány alakítása vált szüksé­gessé. Miután pedig ennek tagjai az 1874. évi XXXIII. t. sz. 20. §-a szerint szavazó­lr­pokkal választandók, elrendeltetett a névszerinti szavazás. A szavazatszedő bi­zottság elnökéül kiküldetett Szabó János tagjaiul : Bánhidy Gábor, Holló Ílászló Szabó S. László és Tóth Imre. Beadatott, összesen 104 szavazat, melyből esett Szabó J. Antalra 103, Szabó Jánosra 103, Szol­­noky Lajosra 102, Kolossváry Mihályra 102, Bánhidy Kálmánra 63, Stoffer Imrére 61, Szabó S. Józsefre 61, Bart­i Jánosra 60, Drahos Ferenczre 60, Kalmár Jánosra 61, Lengyel Gáborra 60, Varga P. Istvánra 60, dr. Szerelemhegyi Károlyra 44, dr. Holló Lajosra 44, dr. Fazekas Kálmánra 44, Csák Kálmánra 44, K. Szabó Istvánra 43, Tóth Imrére 44, Ring Pálra 43, Bán­­hidy Gáborra 44, Huszka Dezsőre 1, Agócs Jánosra 1. V. A központi választmány tagjaiul megválasztottaknak kijelentettek: Bánhidy Kálmán, Barta János, Drahos Ferencz, Hoff­er Imre, Kalmár János, Kolossváry Mihály, Lengyel Gábor, Szabó János, Szabó

Next