Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-03 / 1. szám
1 Verfolyam. 1 szám. Félegyháza 1886. január 3. Félegyhá Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. Laptulaj János : A Petőfi könyvnyomd részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Gyulai (Novaszel) János. Előfizetési felhivás 1886-ik évi negyedik évfolyamára. Lapunk jelen száma első ez évben, melyet minden eddigi előfizetőnknek megküldöttünk azon reményben, hogy továbbra is szívesek lesznek támogatásukban részesíteni. Lapunk eddigi iránya s tartalma legyen biztosíték a jövőben. Ez alapon ajánljuk lapunkat a nagyközönségnek mindig tapasztalt jóakaratába s kegyes támogatásába. Vidéki előfizetőink részére egy utalványlapot mellékelünk jelen számunkhoz, mely a legczélszerűbben alkalmazható az előfizetés megújítására. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre Fél évre . Negyed évre 4 frt 2 frt 1 frt Gazdáinkhoz. Hogy városunk lakosságának mezőgazdasággal foglalkozó túlnyomó része, sem a közéletben, sem a tisztán anyagi dolgok megoldásánál nem bír az őt számánál, vagyonánál, valamint az ebbe fektetett munkásságnál fogva megillető súlylyal, az évek óta észlelhető, de soha sem volt oly szembetűnő, mint innen a most létező és folyton nagyobbodó gazdasági válságnál. Köztudomású dolog, hogy az utolsó 10 — 12 év alatt mindannak, mit a gazda termelése érdekében felhasznál, vagy személyesen elfogyaszt az ára nagyon kis kivétellel folyton emelkedett, a terményeiért kapott ár pedig az utóbbi 3—4 év alatt az eddiginek 30—40 százalékával csökkent úgy, hogy némely eddig szép hasznot hozó gazdasági czikknek előállítási költsége csak kissé rossz termés mellett is meghaladja az érette kapható árt. Látjuk, mennyivel emelkedett állami adónk és más megterheltetésünk, anélkül, hogy akár az állam, akár más hatóságaink részéről adózási képességünk megfelelőn fokoztatott volna. Emelkedett a munkaerő ára és romlott annak minősége. Iparosaink fokoztak vagy legalább megtartották a gazdálkodáshoz szükséges készítményeik árát akkor, amikor úgy az általuk feldolgozott nyersanyag, mint a fentartásokra szükséges élelmiszerek ára tetemesen alászállt. Ezen utolsó állítás igazolására nézzünk néhány, a piacon mindennap látható példát. Látjuk ott, hogy a gazda a régi 10—12 frt helyett 7-et kap búzája métermázsájáért, a pék pedig éppen olyan süteményt ad 2 krajczárért, mint azelőtt. A javított szarvasmarha ára darabonként 10—15 forinttal leszállót és a rossz hús kilogrammját mégis folyton 52 krajcrárért kapjuk. Hogy még egy nagyon közönséges, mert mindenki által tapasztalható példát hozzak fel, nézzük a csizma árát, amely egyáltalán nem csökken, míg a gazda a hozzávaló nyersbőrt jóval olcsóbban kénytelen elvesztegetni. Ugyanily hátrányban vannak gazdáink a kereskedelmi czikkekkel is, valamint a terményeik eladását közvetítő egyénekkel szemben. Az utóbbi állítás igazolására csak azt hozzuk fel, hogy míg a hízó sertés jó ára mellett kereskedőink csak 3 — 4 krajczárral olcsóbban vették azt kilogrammonként a kőbányai áraknál, addig most, amidőn a gazda a hizlaláson csak veszt, 7—8 krajczár árkülönbséget kívánnak. Látszik az előrebocsájtottakból, hogy minden tényező oda működik, hogy a gazdasági válság csapását legnagyobb részben a gazda legyen kénytelen elviselni. Igaz ugyan, Kni ‘.r ^ * '* pes többé-kevésbbé temelvényei árát azok előállítási költségeiarányában megszabni, mert ha munkájából hasznot nem lát, másra térhet át, addig a gazdálkodó másra nem fordítható földjén bármily körülmények között is termelni kénytelen. Nem lehet azonban kívánni, hogy ezen sajnálatos helyzetben a gazdálkodók tőkéjük árán szolgáltassák az emberiség elsőrendű szükségleteit képező terményeiket, hanem módot kell nyújtani, illetve azt kell keresniük maguknak, hogy a viszonyok jobbra fordulásáig is haszonnal termelhessenek. Tudjuk, hogy a válság világra, vagy legalább annak nagy részére szóló, minélfogva helyileg gyökeresen nem orvosolható, de igenis enyhíthető. Enyhítésére pedig legfőbb az, hogy minél olcsóbban termeljünk, vagyis hogy egyrészt csökkentsük az előállítási költségeket, másrészt emeljük terményeink mennyiségét és minőségét. Hogy a gazda az olcsó termeléshez szükséges óriási tevékenységet valóban kifejthesse: akarásra, tudásra és leírásra van szüksége. Ha gazdáink a súlyos körülmények között is meg akarnak élni, erős akarattal szakítaniok kell a közügyek iánt való nagy közönyösséggel és a régiekhez való indokolatlan ragaszkodással, vagyis élénk részt kell venni a közügyekben, melyeknek állapota jó, vagy rossz hatását velük erősen érezheti és fel kell használniuk a gazdaságban felmerülő újabb eljárásokat és tapasztalatokat. Ami a tudást illeti, gazdáinknak nagyobb általános, valamint szakképzettségre, úgyszintén minden irányú tapasztalatok szerzésére van szükségük.Végül a leírásra szükséges a kitartó munkásság és ott, hol az egyes ereje nem elegendő, az öszszetartás, a szervezkedés. Ezek szem előtt való tartásával elérjük, hogy a városi életben, ahol a gazdákon áll, hogy közvetlenül maguk intézzék dolgaik legnagyobb részét, a többi érdekek kellő méltánylásával, a mezőgazdaság érdekei megóvassanak t's az emelésre szolgáló tényezők fej- Isztessenek.’ De összetartással üdvösen folyhatunk be ott is, hol az intézkedés v.álasztottainknak van fentartva. ■ •: Összetartással és megfelelő élet- seggel ‘tiltTtett'uE iCíc is, frigy :A gazdasági válság terheit kisebbnagyobb mértékben azok is oszszák, kik velünk termelési vagy üzleti öszszeköttetésben vannak, így olcsóbbá és jobbá tehetjük a felhasznált munkaerőt, valamint piaczunk azon czikkeit, hol a gazda mint fogyasztó szerepel. Lassanként kényszeríthetjük a velünk üzleti viszonyban levőket — távolabbi concurrenseik felkeresésével — hogy úgy nyers terményeink feldolgozásánál, valamint azok eladásánál és szükségleteink kielégítésének közvetítésénél kisebb százalékkal elégedjenek meg és a nagyobb jövedelmet a tevékenység és forgalom fokozásával, ne pedig a megszorult fogyasztók túlságos megterhelésével igyekezzenek elérni. A szorgalom és takarékosság gazdáinknak mindenkor fő erénye volt kivánunk azonban ezekhez még szakképzettséget és folytonos tájékozódást, a piaci szükségletei iránt. Kell hogy gazdáink a rendelkezésükre álló erőket megfelelően kihasználják és lehetőleg olyan czikkeket termeljenek, melyek legalább viszonylag kelendők. Különösen nagy gond fordítandó a termelvények minőségére, mert amidőn a kínálat nagy, a kereslet a jobb felé irányul. Fejtegetésünket azzal fejezzük hogy gazdáink csak úgy küzdhet meg a fenyegető válsággal, hogy termelésüket folyton a szükségletbe irányítják és azt minden kitelhető módon — természetesen mások jogos érdekét nem sértve — olcsóbbá igyekeznek tenni. Ha ezt teszik, a város közéletében is az eddiginél erősebb és sok esetben döntő állást vívnak ki maguknak. H. J. f A 1 C l L Gondolatok az új évben. — 1886. január 1. — Ismét egyet fordult ez a földdarab, a melyen élünk s a mely vegyest örömet és bánatot terem számunkra. A toronyóra vontatva üti az éjfélt, mely az ó-évnek halálát jelenti. Kissé fájdalmasan esik tőle örökre válnunk; okozott bár néha keserű könnyeket, készséggel szolgált fájó sebünkre gyógyitó irral is. De hasztalan a sopánkodás, öreg csontjai nyugalom után vágyódnak s nekünk csak az emlékezet marad, melylyel újra, meg újra lelki szemeink elé állítjuk mindazt, a mit benne átéltünk. De az idő folyik — lassan bár, — feltartózhatatlanul s mig ott állunk az ó esztendő ravatalánál, mikor bezáródik felette a sir, mely nem adja vissza többé halottad, a friss hantok felett egy fiatal üde arcz mosolyog reánk s puha meleg kezét felénk nyújtja baráti kézszoritásra. Ennek a kéznek érintése új erőt önt kifáradt tagjainkba s az az őszinte biztató mosoly szivünket új lakókkal népesiti be; új remények kelnek a régiek, a csalódások helyén, s mi egy jobb jövő biztos reményével üdvözöljük azt a mosolygó arcú gyermeket, az új esztendőt. Új év, írj munka! E néhány szóban van kifejezve, amit e perezben mindenikünk érez. Mindenki iparkodott számot vetni a múlt év ügyével, bajával ; lezárta az elmúlt év számláját, hogy megtudja, gyarapodott, vagy fogyott-e vagyona s tájékozza magát, ha csak hozzávetőleg is, az iránt, minő gondokkal vagy reményekkel léphet az uj esztendőbe. A gazda, a kereskedő, az iparos mind újult erővel s újult reménynyel látnak munkához, hogy a múlt év hiányait, mely szűk marokkal mért mindannyiunknak, lehetőleg pótolják s a mostoha viszonyok folytán netán megingott egyensúlyt, megkettőztetett munkával ismét helyreállítsák. A munka emberei ahhoz az eszközhöz fordulnak, ami nekik eddig is biztosította a kenyeret: a becsületes polgári munkához. Ez a becsületes munkásság, a munka egyszerű emberei a lefolyt évben nyerték el a megérdemlett jutalmat. Értjük az országos kiállítást, mely virágzó mezőgazdaságunkat s fejlett iparunkat ismertté tette a világ előtt s elismerésre bírta a külföldet hazánk anyagi éskulturális haladása iránt. A kiállítás úgy tűnik fel előttünk az uj évben, mint egy elmúlt fényes álom, mely édes hazánk szivét, Budapestet a világvárosok közé emelte s melynek tiszta fénye messze beragyog a távol jövőbe s megvilágítja azt a fárasztó, szakadékos utat, melynek végén sóvár tekintettel csügg a honfi szem s hol Magyarország kultúrája eléri tetőpontját. A becsületes munka, a kitartó szorgalom teszi az embert igazán emberré és egyedül a munkásságon alapszik az egyén, a család és így az egész haza jóléte, gazdagsága. Minden újabb év, újabb reményt hoz, reméljük tehát, hogy ez az év is közelebb visz bennünket ahhoz a boldog kórhoz, midőn a felvilágosodás jótékony szelleme fogja ülni uralmát a szivek fölött. Gy. J. Barátaimhoz. Nevessétek pohár csengés közt A szivettépő bánatot, S ne zavarja meg sötét dalom Gyanútlan könnyed ifjú álmatok. Menjetek csak a lepke után S merre a könnyű vér ragad. Lesz idő, midőn telketeknek Szárnya a rögben fennakad. Örüljetek, mig int az élet . . . Lehullanak majd a lombok, — Közlekedési vonalaink, melyek egyike, a csongrádi út nemrég a városi közgyűlésen is interpelláczió tárgyát képezte, oly siralmas lábon állanak, hogy azoknak jövőben eszközlendő helyes kiépítése, a kényelmes közlekedés szempontjából, a legrövidebb idő alatt szükségessé válik . Mi nem utalunk — állításunk igazságát illetőleg — egyébre, mint Félegyháza város mérnökének közlekedési viszonyainkra vonatkozólag a megyei államépítészeti hivatalhoz, a napokban tett azon jelentésére, melyben előadja, hogy a f. évi november K K.ÖV Üt keztében utaink állapota általában siralmassá vált, de leginkább az ez év folyamán épülésben levő csongrádi ut, melyen különösen a teherforgalom mintegy 20—25 napig teljesen szünetelt s csakis a később beállott fagy volt képes az utakat újból közlekedhető állapotba helyezni, úgy hogy ma már a közlekedés elég kényelmes és biztos. Azonban ez a kedvező helyzet csak időleges, a menynyiben az olvadás beálltával újra a fent érintett siralmas közlekedési viszonyok közé fogunk jutni. Ezen visszás közlekedési állapotok megszüntetésére, mely gazdaközönségünkre tetemes anyagi kárral jár, a mérnöki jelentés igen helyes javaslatot terjeszt elő, melyet főbb pontjaiban a következőkben ismertetünk. Ezen jelentés szerint az alföldön az őszi és tavaszi esős időnek ellent állni képes S szivetek úgy fog fájni, mintha Még sohase lett volna boldog. Lesz idő, midőn hive, bízva, Az ölelő karok között Egy képzelt menyország helyett, csak Posvolnyt leltek, fosztó ködöt. Menjetek hát a kezdett után, Vezesse Isten léptetek’. Lesz tán e sötét léten által Egy sugár, mely híráld s vezet! Gyulai János. A hajlaton. Épen a második sonkából vágott le kenyér mellé egy kilónyit a bajnoki bíró, mikor úgy éjféltájban Földvár felöl jövet, a hajlatba betértünk. Erre, mifelénk, egyszerűen úgy mondjuk a fuvarosnak, ha utunk erre visz, hogy „András! a hajlatnál majd megálljon kend!“, amire egy természetes következményen nyugvó felelet szokott viszhangozni: — Igenis, kérem a lássan! Ez a „hajlat“ tulajdonképen a „Tiszahajlati csárda,“ ott, a hol a Rákóczi-féle birtokon túlhaladva, a tiszavezsenyi és várkonyi nagy sziget rétet alkotja a Tisza, midőn Martfű és Földvár felé elhajlik. A hajlás legkiszökelőbb pontjára épült ez a nádfedeles hosszú viskó, két nagy borivójával, melyek bensőbbike az árendás korcsmárosok lakosztályát képezi.