Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

1 Verfolyam. 1 szám. Félegyháza 1886. január 3. Félegyhá Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. Laptulaj János : A Petőfi könyvnyomd­ részvény­társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Gyulai (Nova­szel) János. Előfizetési felhivás 1886-ik évi negyedik évfolyamára. Lapunk jelen száma első ez év­ben, melyet minden eddigi előfize­tőnknek megküldöttün­k azon remény­ben, hogy továbbra is szívesek lesznek támogatásukban részesíteni. Lapunk eddigi iránya s tartalma legyen biztosíték a jövőben. Ez alapon ajánljuk lapunkat a nagy­közönségnek mindig tapasztalt jóakaratába s kegyes támogatásába. Vidéki előfizetőink részére egy utalványlapot mellékelünk jelen szá­munkhoz, mely a legczélszerűbben al­kalmazható az előfizetés megújítására. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre Fél évre . Negyed évre 4 frt 2 frt 1 frt Gazdáinkhoz. Hogy városunk lakosságának me­­zőg­azdasággal foglalkozó túlnyomó ré­­sze, sem a közéletben, sem a tisztán anyagi dolgok megoldásánál nem bír az őt számánál, vagyonánál, valamint az ebbe fektetett munkásságnál fogva megillető súlylyal, az évek óta észlel­hető, de soha sem volt oly szembetű­nő, mint innen a­ most létező és foly­ton nagyobbodó gazdasági válságnál. Köztudomású dolog, hogy az utolsó 10 — 12 év alatt mindannak, mit a gazda termelése érdekében felhasznál, vagy személyesen elfogyaszt az ára nagyon kis kivétellel folyton emelke­dett, a terményeiért kapott ár pedig az utóbbi 3—4 év alatt az eddiginek 30—40 százalékával csökkent úgy, hogy némely eddig szép hasznot h­ozó gazdasági czikknek előállítási költség­e csak kissé rossz termés mellett is meg­haladja az érette kapható árt. Látjuk, mennyivel emelkedett állami adónk és más megterheltetésü­nk, a­nélkül, hogy akár az állam, akár más hatósá­gaink részéről adózási képességünk megfelelőn fokoztatott volna. Emelke­dett a munkaerő ára és romlott an­nak minősége. Iparosaink fokoztak vagy legalább megtartott­ák a gazdálko­dáshoz szükséges készítményeik árát ak­kor, a­mikor úgy az általuk feldolgozott nyers­anyag, mint a fentartásokra szük­séges élelmi­szerek ára tetemesen alá­­szállt. Ezen utolsó állítás igazolására nézzünk néhány, a piac­on mindennap látható példát. Látjuk ott, hogy a gazda a régi 10—12 frt helyett 7-et kap búzája métermázsájáért, a pék pe­dig éppen olyan süteményt ad 2 kraj­­czárért, mint azelőtt. A javított szar­vasmarha ára darabonként 10—15 fo­rinttal leszállót­ és a rossz hús kilo­grammját mégis folyton 52 krajcrárért kapjuk. Hogy még egy nagyon közön­séges, mert mindenki által tapasztal­ható példát hozzak fel, nézzük a csiz­ma árát, a­mely egyáltalán nem csök­ken, míg a gazda a hozzávaló nyersbőrt jóval olcsóbban kénytelen elvesztegetni. Ugyanily hátrányban vannak gazdáink a kereskedelmi czikkekkel is, valamint a terményeik eladását közvetítő egyé­­nekkel szemben. Az utóbbi állítás igazo­lására csak azt hozzuk fel, hogy míg a hízó sertés jó ára mellett kereskedőink csak 3 — 4 krajczárral olcsóbban vették azt kilog­rammonként a kőbányai áraknál, ad­dig most, amidőn a gazda a hizlaláson csak veszt, 7—8 krajczár árkülönbsé­get kívánnak. Látszik az előrebocsáj­­tottakból, hogy minden tényező oda működik, hogy a gazdasági válság csapását legnagyobb részben a gazda legyen kénytelen elviselni. Igaz ugyan, Kni ‘.r ^ * '* pes többé-kevésbbé tem­elvényei árát azok előállítási költségei­­arányában megszabni, mert ha munkájából hasz­not nem lát, másra térhet át, addig a gazdálkodó másra nem fordítható föld­jén bármily körülmények között is ter­melni kénytelen. Nem lehet azonban kívánni, hogy ezen sajnálatos helyzet­ben a gazdálkodók tőkéjük árán szol­gáltassák az emberiség elsőrendű szük­ségleteit képező terményeiket, hanem módot kell nyújtani, illetve azt kell ke­resniük­ maguknak, hogy a viszonyok­ jobbra fordulásáig is h­aszonnal termelhes­senek. Tudjuk, hogy a válság világra, vagy legalább annak nagy részére szó­ló, minélfogva helyileg gyökeresen nem orvosolható, de igenis enyhíthető. Enyhítésére pedig legfőbb az, hogy minél olcsóbban termeljünk, vagyis hogy egyrészt csökkentsük az előállí­tási költségeket, másrészt emeljük ter­ményeink mennyiségét és minőségét. Hogy a gazda az olcsó termeléshez szükséges óriási tevékenységet valóban kifejthesse: akarásra, tudásra és leírásra van szüksége. Ha gazdáink a súlyos körülmé­nyek között is meg akarnak élni, erős akarattal szakítaniok kell a közügyek iánt való nagy közönyösséggel és a régiekhez való indokolatlan ragaszko­­dással, vagyis élénk részt kell venni a közügyekben, melyeknek állapota jó, vagy rossz hatását velük erősen érez­heti és fel kell használniuk a gazda­ságban felmerülő újabb eljárásokat és tapasztalatokat. A­mi a tudást illeti, gazdáinknak nagyobb általános, vala­mint szak­képzettségre, úgyszintén min­den irányú tapasztalatok szerzésére van szükségük.Végül a leírásra szük­séges a kitartó munkásság és ott, hol az egyes ereje nem elegendő, az ösz­­szetartás, a szervezkedés. Ezek szem előtt való tartásával el­érjük, hogy a városi életben, ahol a gazdákon áll, hogy közvetlenül maguk intézzék dolgaik legnagyobb részét, a többi érdekek kellő méltánylásával, a mezőgazdaság érdekei megóvassanak t's az emelésre szolgáló tényezők fej- I­­sztessenek.’ De összetartással üdvösen folyhatunk be ott is, hol az intézkedés v.álasztottainknak van fentartva. ■ •: Összetartással és megfelelő élet- seggel ‘til­tTtett'uE iCíc is, frigy :A gazdasági válság terheit kisebb­­nagyobb mértékben azok is oszszák, kik velünk termelési vagy üzleti ösz­­szeköttetésben vannak, így olcsóbbá és jobbá teh­etjük a felhasznált mun­kaerőt, valamint piaczunk azon czikkeit, hol a gazda mint fogyasztó szerepel. Lassanként kényszeríthetjük a velünk üzleti viszonyban levőket — távolabbi concurrenseik felkeresésével — hogy úgy nyers terményeink feldolgozásá­nál, valamint azok eladásánál és szük­ségleteink kielégítésének közvetítésénél kisebb százalékkal elégedjenek meg és a nagyobb jövedelmet a tevékenység és forgalom fokozásával, ne pedig a meg­szorult fogyasztók túlságos megterhe­lésével igyekezzenek elérni. A­ szorg­alom és takarékosság gaz­dáinknak mindenkor fő erénye volt ki­vánunk azonban ezekhez még szakkép­zettséget és folytonos tájékozódást, a piaci szükségletei iránt. Kell hogy gazdáink a rendelkezésükre álló erőket megfele­­lően kihasználják és lehetőleg olyan czikkeket termeljenek, melyek legalább viszonylag kelendők. Különösen nagy gond fordítandó a termelvények minő­ségére, mert amidőn a kínálat nagy, a kereslet a jobb felé irányul. Fejtegetésünket azzal fejezzük hogy gazdáink csak úgy küzdhet­­ meg a fenyegető válsággal, hogy termelésüket folyton a szükségletbe irányítják és azt minden kitelhe­tő módon — természetesen mások jogos érdekét nem sértve — olcsóbbá igyekeznek tenni. Ha ezt teszik, a város közéletében is az eddiginél erősebb és sok esetben döntő állást vívnak ki ma­guknak. H. J. f A 1 C l L Gondolatok az új évben. — 1886. január 1. — Ismét egyet fordult ez a földdarab, a melyen élünk s a mely vegyest örömet és bánatot terem számunkra. A toronyóra vontatva üti az éjfélt, mely az ó-évnek halálát jelenti. Kissé fáj­dalmasan esik tőle örökre válnunk; okozott bár néha keserű könnyeket, készséggel szolgált fájó sebünkre gyógyitó irral is. De hasztalan a sopánkodás, öreg csontjai nyugalom után vágyódnak s nekünk csak az emlékezet marad, melylyel újra, meg újra lelki szemeink elé állítjuk mindazt, a mit benne átéltünk. De az idő folyik — lassan bár, — feltartózhatatlanul s mig ott állunk az ó esztendő ravatalánál, mikor bezáródik felet­te a sir, mely nem adja vissza többé halot­tad, a friss hantok felett egy fiatal üde arcz mosolyog reánk s puha meleg kezét felénk nyújtja baráti kézszoritásra. Ennek a kéz­nek érintése új erőt önt kifáradt tagjainkba s az az őszinte biztató mosoly szivünket új lakókkal népesiti be; új remények kelnek a régiek, a csalódások helyén, s mi egy jobb jövő biztos reményével üdvözöljük azt a mosolygó arc­­ú gyermeket, az új esz­tendőt. Új év, írj munka! E néhány szóban van kifejezve, a­mit e perezben mindenikünk érez. Mindenki iparkodott számot vetni a múlt év ügyével, bajával ; lezárta az elmúlt év számláját, hogy megtudja, gyarapodott, vagy fogyott-e vagyona s tájékozza magát, ha csak hozzávetőleg is, az iránt, minő gon­dokkal vagy reményekkel léphet az uj esz­tendőbe. A gazda, a kereskedő, az iparos mind újult erővel s újult reménynyel látnak munkához, hogy a múlt év hiányait, mely szűk marokkal mért mindannyiunknak, lehe­tőleg pótolják s a mostoha viszonyok folytán netán megingott egyensúlyt, megkettőztetett munkával ismét helyreállítsák. A munka emberei ahhoz az eszközhöz fordulnak,­ a­mi nekik eddig is biztosította a kenyeret: a becsületes polgári munkához. Ez a becsületes munkásság, a munka egy­szerű emberei a lefolyt évben nyerték el a megérdemlett jutalmat. Értjük az országos kiállítást, mely virágzó mezőgazdaságunkat s fejlett iparunkat ismertté tette a világ előtt s elismerésre bírta a külföldet hazánk anya­gi és­­kulturális haladása iránt. A kiállítás úgy tűnik fel előttünk az uj évben, mint egy elmúlt fényes álom, mely édes hazánk szivét, Budapestet a világvárosok közé emel­te s melynek tiszta fénye messze beragyog a távol jövőbe s megvilágítja azt a fárasztó, szakadékos utat, melynek végén sóvár te­kintettel csügg a honfi szem s hol Magyar­­ország kultúrája eléri tetőpontját. A becsületes munka, a kitartó szorga­lom teszi az embert igazán emberré és egye­dül a munkásságon alapszik az egyén, a csa­lád és így az egész haza jóléte, gazdagsága. Minden újabb év, újabb reményt hoz, re­méljük tehát, hogy ez az év is közelebb visz bennünket ahhoz a boldog kórhoz, midőn a felvilágosodás jótékony szelleme fogja ülni uralmát a szivek fölött. Gy. J. Barátaimhoz. Nevessétek pohár cseng­és közt A szivettépő bánatot, S ne zavarja meg sötét dalom Gyanútlan könnyed ifjú álmatok. Menjetek csak a lepke után S merre a könnyű vér ragad. Lesz idő, midőn telketeknek Szárnya a rögben fennakad. Örüljetek, mig int az élet . . . Lehullanak majd a lombok, — Közlekedési vonalaink, melyek egyi­ke, a csongrádi út nemrég a városi közgyűlésen is interpelláczió tárgyát képez­te, oly siralmas lábon állanak, hogy azok­nak jövőben eszközlendő helyes kiépítése, a kényelmes közlekedés szempontjából, a legrövidebb idő alatt szükségessé válik . Mi nem utalunk — állításunk igazsá­gát illetőleg — egyébre, mint Félegyháza város mérnökének közlekedési viszonyainkra vonatkozólag a megyei államépítészeti hiva­talhoz, a napokban tett azon jelentésére, melyben előadja, hogy a f. évi november­­ K K.ÖV Üt­ keztében utaink állapota általában siral­massá vált, de leginkább az ez év folyamán épülésben levő csongrádi ut­­, melyen különösen a teherforgalom mint­egy 20—25 napig teljesen szü­netelt s csakis a később beállott fagy volt képes az utakat újból közlekedhető állapotba helyezni, úgy hogy ma már a köz­lekedés elég kényelmes és biztos. Azonban ez a kedvező helyzet csak időleges, a meny­nyiben az olvadás beálltával újra a fent érintett siralmas közlekedési vi­szonyok közé fogunk jutni. Ezen visszás közlekedési állapotok meg­szüntetésére, mely gazdaközönségünkre te­temes anyagi kárral jár, a mérnöki jelentés igen helyes javaslatot terjeszt elő, melyet főbb pontjaiban a következőkben ismerte­tünk. Ezen jelentés szerint az alföldön az őszi és tavaszi esős időnek ellent állni képes S szivetek úgy fog fájni, mintha Még soha­se lett volna boldog. Lesz idő, midőn hive, bízva, Az ölelő karok között Egy képzelt menyország helyett, csak Posvolnyt leltek, fosztó ködöt. Menjetek hát a kezdett után, Vezesse Isten léptetek’. Lesz tán e sötét léten által Egy sugár, mely hír­áld s vezet! Gyulai János. A hajlaton. Épen a második sonkából vágott le kenyér mellé egy kilónyit a bajnoki bíró, mikor úgy éjféltájban Földvár felöl jövet, a hajlatba betértünk. Erre, mifelénk, egyszerűen úgy mond­juk a fuvarosnak, ha utunk erre visz, hogy „András! a hajlatnál majd megálljon kend!“, a­mire egy természetes következményen nyugvó felelet szokott viszhangozni: — Igenis, kérem a lássan! Ez a „hajlat“ tulajdonképen a „T­i­­szahajlati csárd­a,“ ott, a hol a Rákóczi-féle birtokon túlhaladva, a tisza­­vezsenyi és várkonyi nagy sziget­ rétet al­kotja a Tisza, midőn Martfű és Földvár felé e­l­h­a­j­l­i­k. A hajlás legkiszökelőbb pont­jára épült ez a nádfedeles hosszú viskó, két nagy borivójával, melyek bensőbbike az árendás korcsmárosok lakosztályát képezi.

Next