Félegyházi Hírlap, 1889 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

VII. évfolyam. lllafizetési sir. L*' ? évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. Hirdetések díjszabály szerint. Megjelenik Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 1_ L/ÁM. Félegyháza, 1889. januári. mi idén vasárnap. K.ia,Flóh­i­­ a,tíil. Banczay József könyvkereskedésében. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Főmunkatárs: Szente József. Közigazgatásunk rendezése. Nehezen folynak azok a munká­latok, melyek városunk új berendezé­sét hivatják megteremteni. — Hóna­pok telnek és alig látszik a munkála­toknak valami eredményük.—Egy-egy bizottsági jelentés, egy-egy tervezet,­­ azután folyik tovább a munka, és a­­ végeredmény — úgy látszik — még mindig igen távol van. Hát hiszen, ha a dolog olyan könnyen menne ?! Ha nem kellene ezer és ezer körülményre tekintettel lenni ! Mert magában véve, szervezetet­­ nem volna nehéz csinálni. Naponként akár ötfélét gyártsunk, ami úgy papi­roson nem is fogja magát rosszul ki­formás, aub­­­os, . sőt.. tetszetős­­ egynémelyik,­­ mi mindez nem lesz elég. Ne­­m szervezet kell, mely a mi áz lesz mérve. Olyan szer­­i mi körülményeinkre tel­. Kell, az feltétlenül bizo­­mint eddig voltunk, nem gátakat és ne­­álltítk,­tunk. Azokat : i ’o bliu'útb te­lki­reni tenün ív 18111 í‘.r©f6h k ■út ké! • IU tettséau ta­k, értelmileg állunk. Nikü­nk tekintettel kell lenni azon elemekre, akik ma és a legköze­lebbi jövőben rendelkezésünkre állanak közigazgatás terén. Tekintettel kell rá lenni, hogy a legközelebbi jövő­­bei,V.5rikk­­ lehetne a közigazgatási ál­­lintok?­­osunkra nézve a lehető leg­vígusebben betölteni. Mert im­már­on túl is vagyunk, hogy egyes sze­gélyek kedvéért feláldozzuk a közér­­ket, hogy a városházából egyesek lihára menedékfiát csináljunk, vagy elvb adhassunk, azt mégis figyelembe kell vennünk, hogy átalánosságban mi­lyenek azon elemek, a­melyekre a­­ közigaz­gatás nehezedni fog. A másik korlát a vagyoni helyzet. Túllépni a kellő mértéket nem volna helyes. A­mi talán jó is volna, de az érte hozandó áldozat arányban nem állana a haszonnal, azt mellőzni kell. De viszont a krajczároskodással elütni a dolgot, kicsinyes haszon és kicsinyes érdek kedvéért feláldozni a nagyobb hasznot és nagyobb érdeket, valóságos vétek lenne. Bölcs mérséklet és a legnagyobb körültekintés kell „ellát közigazgatá­sunk újjászervezésénél. Az a látszólag lassú és eredmény­telen munka, a­mely a szervezés te­kintetében ma folyik, szerintünk az egyedüli helyes út arra nézve, hogy a viszonyainkhoz legillőbb és a reánk nézve lehető legjobb szervezet terem­tessék meg. Mert azon lassú munka tulajdon­kép folytonos és szakadatlan munkál­kodás arra nézve, hogy közigazgatá­sunk menete, forgalma és hiányai ta­­nulmányoztassanak. —: Hogy minden téren a felmerült eszmék megvitattas­­sanak és megérleltessenek, hogy a sze­mélyi és anyagi körülmények szigorú fi, f bm-.Lp vétessenek. Csak mikor minden adjtt össze ■■•­■/. gyííjtve, mikor minden készlet szab?­sosan ki lesz dol­gozva? akko­­ri hát kész munká nos discUissió és tárgy­alás tisztitó i. . zének alávetni. Mi az­ elsietett és elhamarko­dott munkától nem vártunk volna semmit. Mi épen a tapasztalt alaposságtól és körü­ltekintetéstől várjuk a kedvező eredményt. Midőn a munkálat készen lesz, mi is kötelességünknek fogjuk tartani a felett véleményünket nyilvánítani. Egy­előre csupán két ténynek konstatálá­­sára szorítkozunk. Egyik: az, hogy — mint értesü­lünk — a tervezet a közigazgatás sze­­mélyzeti kiadásait nem 6—7 ezer fo­rinttal, hanem körülbelül 3 ezer fo­­­rinttal fogja csak szaporítani. És ezen kiadás is, a dologi kiadások (fűtés, iro­da stb.) terén elért megtakarításokkal, nagy mérvben fedeztetni fog. A másik tény az, hogy az újítá­sok fő lényege a tervezet szerint abban áll, hogy az apróbb-cseprőbb állások lehetőleg egyesíttetni czéloztatnak és minden hivatalnok egész idejét igénybe vevő hivatalos munkakörrel, és ehhez képest megélhetését biztosító fizetéssel láttatnék el. Ma még a pénztárkezelés, szám­vitel és ellenőrzési szabályok megal­­apitása van hátra, mihelyt azok szak­értők közbejöttével pontosan megálla­­sítatnak, az egész szervezet a nagy bizottság és azután a képviselőtestület elé terjesztetik. t ■ * fi m • • I .. st* . A kt ■ y -«#■ T.-A-R-C-Z/A. f°­TAMÁS. — Elbeszélés. — I. Két vén gebétől vont, rozzant talpakon járó szán állt meg a tanya előtt. Magas, karcsú alak emelkedik fel az öreg kocsis mellől. Fekete köpönyegét, mely nem fedi el teljesen a hosszú, nagyszemű olvasót végén a fafeszülettel, szorosan maga körül fogja, hogy a négy nagy komondor, mely neve­­ legbarátságosabban üdvözli, kárt ne tegyen benne. S aztán lelép a fagyos gyö­­röngyökre, miközben az öreg a bakon os­torával igyekszik elűzni a dühös állatokat. Végre látva, hogy nem boldogul velök, s a tanyából sem jön senki utasa elé, maga is leugrik -.s közéjök csörtetve a vadaknak, harsány han nem kiáltja: — Ej no, van-e itthon valaki? De behúzódnak a melegre, még csak ki se tekintenek! '■* Erre felnyílik a pitvar ajtaja,­­s már az ajtóban kérleli az öreget a rajta kilépő fiatal leányka. — Dehogynem tekintito.V. Péter bá­csi. Hanem. Látja, meg akartam kimérni a tisztele­tj­ urat a fáradságtól. Itt Hozom ezt a kis adományt. Valóban, jobbjában egy kosárt emel, baljával pedig fehér kötényét szorítja össze. Még egy lépés és eléri a jövevényeket. De ép e pillanatban czipője megbotlik a fagyos göröngyön s ő a fiatal szerzetes lábai elé esik. Kezéből messze gurul a telt kosár s kötényének tartalma is a földre ömlik. A halk siker, mely ajkait elhagyja, akaratlan tolmácsa lesz fájdalmának. Az öreg egy elfojtott boszankodást hallatva ugrik a sok drágaság megmentésére, mig az a csuhás alak gyorsan hajol le s erős karjaival fel­emeli az elesett leánykát. Az a harmattest ágy megremeg izmos karjai között, az a szőke fürtös fejecske gyengéden pihen széles mellén, az a puha két kar oly hevességgel lógja át ma­gas vállait, mintha fájdalmában egyedül tőle várna enyhét, segedelmet. Miként is engedhetné ki karjai közöl, hogy újból baj­a érje ? Nem törődve a komondorok haragjá­val, besiet vele a tornácz alá s onnan a pitvarba. Szemben találja magát egy közép­termetű, élte ú­ban levő férfival, ki nyá­jas mosolylyal fogadja s feltárja előtte a barátságos, meleg szoba ajtaját. Nagy, me­­nyezetes ágyban hófehér párnákon beteg asszony fekszik. Arczán még ott az ijedtség,l melyet leánya sikortása okozott, de ajka örvendve mosolyg, midőn meglátja a belé­­pőt, karja közt hozva anyai szive gondját. A nemzethez! A Mátyás-király- szobor érdekében a olozsvári szoborbizottság a következő fel­­óvást teszi közzé: Kolozsvár sz. kir. város legnevezett­­ebb történelmi emlékű épülete, az óvárban , az ódonszerű polgári ház, melyben Ma­­yarország dicső királya, Mátyás született majdnem öt század viszontagságai által, legviselve, oly roskatag állapotban van, fogy fönmaradása csak idő, legfeljebb egy- 1 évtizén . Az emléktábla, im*iy­yel a várok kö ^ -• ^-jségesen uralkodó apostoli ki­. encz József O Erzsébfe ade y . 'oto poiunja altat nusuit; .u.va, • ’ .i diszesiini elhatározta,. meg Ifsflva, ugyan helyet, hol a nagy király bölcsője ringott, de maga a rom­la­­dozott ház c­sak alapjából leendő stylszerű újjáépítés által lehetne a jövendő nemzedék kegyelete tárgyául fönntartható. Ez a körülmény hozta létre azt az óhajtást, hogy Kolozsvár városa legnagyobb szülöttjének, a magyar nemzeti jellem leg­­igazabb képviselőjének, a legnépszerűbb magyar királynak emlékét falai közt a késő századokra is megörökitni törekedjék s ke­gyeletét és háláját a szülő­városát jótéte­ményekkel elhalmozott dicső király emléke­zete iránt az ő nagyságához méltóan fejezze ki, így született meg a város közterét di­­szesítendő Mátyás király szobrának eszméje. A lelkesedéssel fogadott eszme meg­testesítésére Kolozsvár sz. kir. város tör­vényhatósági bizottságának közgyűlése meg­tette a legelső lépést, midőn e czélra 5000 forintot szavazott meg s kebeléből bizottsá­got alakitott, mely a város értelmiségének kiváló tagjaival együtt a czél kivitelére szolgáló módokról és eszközökről tanácskoz­zék s a végrehajtás terén a kellő intézke­déseket megtegye. A bizottság azt az elvet tartva szeme előtt, hogy a tervezett Mátyás- szobornak a nemzeti közérzelem megtestesült kifejezésé­nek és így országos műemléknek kell lenni, abban állapodott meg, hogy az egész ma­gyar hazában gyűjtést indít meg a szobor költségének előteremtésére. Abban a hitben és reményben, hogy fölhívásunk mindenütt, hol magyar­ul, visszhangra fog találni, bizodalommal for­dulunk hazánk hű fiaihoz és leányaihoz, hogy adományaikkal, a gazdagok forintjaik­kal, a szegények filléreikkel, e nemzeti emlék minél előbb leendő felállítását lehe­tővé tenni szíveskedjenek. Az erdélyrészi megfogyott, de lélekben meg nem tört magyarság, melynek ősei a nagy király és dicső atyja, a kereszténység középkori legnagyobb hőse, zászlai alatt mindig hiven küzdöttek a magyar állam és az európai polgárisultság védelméért vívott nehéz harczokban, melynek fiai és leányai a legnehezebb időkben is mindig minden nemzeti közczélra lelkesülten meghozták áldozataikat, joggal vél arra számíthatni, hogy az erdélyi részek legmagyarabb s leg­­miveltebb városában fölállítandó nemzeti emlék eszméjét, a­mely hivatva van a dicső múlt iránti kegyeletet ápolni s nemzeti veltségünk felsőség! hatalmát hirr?A‚-n|.__ a hazafi­ érzelem kész lesz s a nemzet köz­akarta i­rös lesz meg valósitól. V..-■•■&$&&&'■ »Sz. es adományok nagyi T Aig A ..-íjtw .i.isnps ' «sperg» és . ifefr•' tanár tih­oz, mint a szobor-b __,b tárnokához (Kolozsvár, hoss­zú éllevés­o. szám) küldendők. , Kolozsvár sz. kir.-város törvényható­sági bizottsága által kiküldött szoborbizott­ság nevében, 1888. deczember 1-én. Hegedűs Sándor, elnök. Sigmond Dezső, mű­ködő alelnök. Albach Géza, alelnök. Dr. Szabó K­ár­ol­, alelnök. Dr. Hegedűs István, titkár. Dr. Szabó Gyula, jegyző: Nagy Lajos, pénztárnok. Br. Bánffy György, Gr. Bánffy György, Gr. Bélas Ákos, Benigni Sámuel, Dobál Antal, Gr. Eszterházy Kálmán, Dr. Ferenczi Zoltán, Gámán Zsigmond, Dr. Gro­­isz Gusztáv, Gyarmati­y Miklós, Br. Jósika Sámuel, Kőváry László, Gr. Kuun Géza, Sándor József, E.M.K.E. titkár, Dr. Szász Béla, Dr. Török István, Weisz Mór, a vég­rehajtó bizottság tagjai. A fiatal szerzetes halkan üdvözli a beteg nőt s egy ágya előtt álló székre he­­­­lyezi édes terhét. A lányka nevetve ugrik fel, megöleli anyját, hogy megnyugtassa s azután kék szemeit hálásan emelve a mel­lette álló ifjúra, mosolyogva szól: — Köszönöm, tisztelendő úr. Csak egy kis ijedtség, más semmi. De az a hasz­na még is van, hogy házunk vendége lett, tisztelendő úr . . . — A kit szívesen látunk, szól közbe a gazda s üléssel kínálja meg a fiatal szer­zetest. A leányka pedig, rózsás arczán egy futó pirral, szorgosan igyekszik bársonypu­ha karjára reávonni a felöltő ujját, mely az esés következtében felcsúszott róla. Azután édes apja szavára egyet fordul a pitvarban s kezében egy tál csörögefánk­­kal s boros palac­kkal tér vissza. A ven­dégnek meg kell ízlelni mind akettőt a kedves kis felszolgáló szemei előtt, ki csak ennek megtörténte után hagyja el a szobát, hogy az öreg kocsisnak is juttasson egy pohárral a szőlő piros levéből. Míg kinn jár, a szives házigazda csak kínálja az ifjút az ízletes étekkel s a frissítő itallal. Az a beteg asszony is oly jó akarattal járul ura szavaihoz, hogy a fiatal szerzetes nem állhat ellen. Elfogadja a telt poharat s a ház nyu­galmára üríti, melynek most oly szívesen látott vendége. Nem is sejti,­hogy most akarata ellenére megzavarja azt. Csak azt látja, hogy a visszatért leányka mily figyelemmel hall­gatja szavait, s mint felejti komoly, férfia­san szép arczán tekintetét. Orczáját meg­csípte a hideg, kendőjét szorosan összefogják ujjai gyöngysorral ékesített nyaka körül, s keble pihegve emelkedik. Mert megfenyí­tette odakinn az öreg Péter ostorával a komondorokat, a­zért oly barátságtalanul fogadták a szívesen látott vendéget. Nem állhat ellen, hogy reá ne pillant­son. Mint a megtestesült ártatlanság áll közel hozzá, szemeit le nem véve róla. Csak pillantása előtt süti le zavartan őket. Olyan jól esik e zavar az ifjúnak, hogy örömében csaknem felelet nélkül hagyja szives gazdája kérdéseit. De erőt vesz magán s miután egy két vigasztaló szót intézett a beteg asszonyhoz, távozni készül. Hiába marasztalják. Az öreg Péter lovai nem húznak valami gyorsan. Sietniök kell, hogy még alkonyat előtt a városba érhes­senek. De azt mégis megígéri, különösen a beteg nő kérésére, hogy többször meg­látogatja őket. Hiszen most is oly jól esett neki az az egy két vigasztaló, bátorító szó. Ekkor végre, csókra nyújtva olvasóját a a betegnek, a gazda kezét barátságosan megrázva s a leánykát üdvözölve, Isten áldását kéri a házra s elhagyja a kis lakot.

Next