Félegyházi Hírlap, 1892 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-03 / 1. szám

1. SZÁJUL Félegyháza, január 3. 1892. X. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 5 firt, félévre 2 frt 50 kr., negyedévre 1 frt 25 kr. Hir­detések ,fijssr.az es'ály szerint. Megjelenik min­den vasárnap. Kiadóhivatal: Banczay József könyvkereskedésében. (Heinrich György-féle házban.) Ideig]. Felelős szerkesztő: Szűcs Gyula. A t. közönséghez. Midőn két évvel ezelőtt mint vá­rosunk egyik igénytelen polgára a „Félegyházi Hírlap“ szerkesztőségét átvettem, azon polgári kötelesség ma­gasztos eszméje lebegett előttem, mely mindenkit kötelezőleg hiv fel, hogy a közügy szolgálatában kötelezett adóját lerój­ja, hogy azon kisebb körben, melybe sorsa utalá, az anyagi és szel­lemi fejlődés érdekében erőit a közön­ség szolgálatára felajánlja. Ezen alaptétel időnek, változás­nak nincsen alávetve, s habár teher­rel jár is egy vidéki lap szerkesztése, azt a közérdeknek kötelességszerűen kell hordoznunk. A­mennyiben a szerkesztéstől most mégis visszavonulok, az egy­részről azon körülményen alapul, hogy egy lapnak szerkesztése, habár csak már mérsékelt igényeknek is akar ele­get tenni, sokkal több utánnézést kí­ván, mintsem az egy más oldalról, eléggé elfoglalt egyén erőit túl ne terhelné. De még hivatalos állásom, — melyet Félegyháza város igen tisz­telt közönségének nagyrabecsü­lt bi­zalmából elfoglalni szerencsés vagyok — míg egyrészt teljesen igénybe ve­szi kevés erőmet —, a hivatali teen­dőknek pedig semmi okért s alapon nem szabad rövidséget szenvedniük — másrészről, bármenyire igyekezem leküzdeni, talán még sem engedi meg, hogy teljes függetlenséggel s pártatlanul szerkesztessék városi hivatalnok által egy helyi lap, vagy legalább a nagy­­közönség előtt e szinezetet nem lehet levetkőzni , s így két évi szerény munkálkodás után a szerkesztéstől vissza­lépek. Midőn ezt teszem első­sorban is azon t. ügybarátoknak mondok kö­szönetet, kik a közügyek előrevitelé­­ben munkálkodva, szívesek voltak se­gítségemre lenni, de azon a. közönség­nek is, kik városunk érdekében a la­pot anyagilag támogatták. Végül köszönetem kifejezése után legyen szabad szívélyes bocsánatot kérnem azon hiányokért vagy téves felfogásokért, melyek két évi szerkesz­tésem alatt fölmerülhettek. És itt ki kell emelnem, hogy személyi szempontból nem volt szándékom soha kiindulni, s ha mégis megtörtént, szolgáljon mentségül egyfelől e térem­ járatlanságom s a mindannyiunkkal közös emberi gyar­lóság, másrészről több oldalú elfog­laltságom, mely az ügyek kellő teljes­ségben való előállítására vagy hosz­­szabb s alaposabb fontolgatására időt sem engedett. Ezek után búcsúmat azon őszinte, hazafias kebelből fakadó szívélyes óhajtással zárom be, hogy legyen e lapnak hosszú és áldásos élete, moz­dítsa elő minden téren városunknak fejlődését és előhaladását. Szerelemhegyi Károly: T­Á­R­C­Z A T­éli napok­. (Késői, de el nem késett dolgok.) Megjött. Vártuk is erősen, bár kelle­metlennek tartjuk, kivált ha nagyon ko­molykodik , pláne megbarátkozni éppen nem tudnánk vele zuzmarás szakálla, fagyos le­helete, barátságtalan kinézése s komor, ködös tekintete miatt. Én azonban rokonszenvezem vele , mert frissítő, gyor­sító tulajdonsága van, és én nem szeretem a lusta embereket. Különben nekem nagy élvezetet szerez, mikor azokat a ked­ves alabastrom arczokat pirosra csipdelvén, a legszebb rózsákat festi rájuk. Szeretjük ugyan őt egy kicsinyéig minnyájan, kik kedvelői vagyunk a sikam­lóságnak, mert nekünk kedves élvezetet szerez, s búsultunk is már, hogy nem fog eljönni, és meg leszünk fosztva kedvtelé­sünktől. Hajh, pedig nagyon elkel itt mi­­nálunk, Félegyházán egy kis szórakozás, mivelhogy fölötte csöndes társadalmi életet élünk. De végre is eljött ; nem ugyan az öreg, ki még nagyobb mester, hanem a fia tett rövid látogatást, onnan a sarki ismeret­len hazából és az aether végtelen űréből, mely az ő birodalma; eljött hozzánk jégvirá­gokat rajzolni, rózsákat festeni s ridegségével földet, vizet megfagyasztani. Ki lennne ő más mint Tél­apónak gyermeke : a hideg. * Befagyott a korcsolya-egyleti tó vize, s a sima jégtükör benépesült a korcsolya sport kedvelőivel ; a jelszó egyszerre : „ki, a jégre“ lett. Volt is öröm Halifax, Mer­cur, Jégkirály, Bohemia meg a több­féle sikamlós tárgyak barátai közt, bár csak rövid ideig tartott, mint a tavaszi hóesés. A jég pompás volt, s az ünnepeket ne­mes és testedző sport gyakorlásával tölthet­tük el. Kivonultak Félegyháza szépei is a korcsolyatérre kedves téli toilettekben, muf­­fosán, bolyhos peremű sapkában s bokorugró szoknyában. Mint sylphid lebben itt tova az a lengő habtermet, amott meg az a villámló szemű barna siklik kackiásan, me­rész gyorsasággal. De látjuk, hogy nehéz a küzdelem a kezdet nehézségével és nem kerülhető el a kaczagtató elesés sem , pedig a jégen ez csak természetes. S mikor ne­kem az a kedves szőke angyal azt mon­dotta, hogy azért nem jön a jégre, mert fél az eleséstől, azt hittem, hogy tán meg sem tudom neki bocsátani ; más alkalom­mal aztán bevallotta, hogy tulajdonképen nem az eleséstől fél, hanem szégyelné a kikac­agást. Szerettem volna neki szere­tetreméltó őszinteségéért egy bókot mon­dani, azonban még korábbi kijelentéseiből ismerve a bókok iránt tanúsított ellenszen­vét, nem mertem azt megreszkírozni, de meg különben is — hogy én is őszinte legyek — nálam mindenféle bókolási kísér­let rendesen csütörtököt szokott monda­ni (sic.) * Ah, de mint elbolyongtam én a jég­pályáról. . . . ? Mint egy mozgó panoráma, gyönyörű a megnépesült jégtükör. Csupa színes tar­kaság, egy folyton változó kép. Én azt hiszem, hogy hamarabb megterem a jégen a szerelem, mint a bálteremben. Ez a hideg jég vért pozsdít, nemcsak az arczokba, hanem talán jobban a szívekbe. S amint elandalodva tekintetem a ke­­resztbe-kasul suhanó alakok sokaságába mé­­lyed, látom azt a hidegtől megcsipdesett, rózsás arczokat: kételyek támadnak lelkem­ben és szívemben a legényélet létjogosult­sága iránt, s csodálkozom azon, hogy jó (?) magam is — ki hova-tova elvergődöm arra az örvényre, mely az agglegénység (Állítólag) sivatag vidékére vezet — hogy még mindig nem tudtam felkapcsolni hymen ró­­zsalánczait; de meg csodálkozom azon is, hogy itt Félegyházán, hol annyi szép lány van, olyan virágzásnak örvend az a bizo­nyos „Patkó.“ Akik talán nem lennének eme bizo­nyos „Patkó“ milétéről tájékozva, azoknak ezúttal annyi informácziót adhatok, hogy­ ez a Patkó egy olyan helyiség, hol az asz­talt patkóalakban gázszón emberek ülik kö­rül, s ahol a fő és leglényegesebb themát a menü képezi. Hivatalos elnevezése: „Agglegény kandidátusok menhelye.“ Talán kissé pesszimisztikus szemüve­gen keresztül mutattam be az olvasónak ezt az egyletet, éppen most, midőn üdvös és czéljait egészben átalakító radikális re­formok útján áll, a mennyiben szelíd vágy és érzelmesebb hangulat lopódzott itt a keb­lekbe, mely a páros élet iránti erős haj­lamban nyilvánul. * Azonban bármiként is legyen a dolog, nem mulaszthattam el óva inteni a házasodni szándékozó urakat, nehogy ebbeli elhatá­rozásuknak oly alakban adjanak kifejezést, hogy erről a „Budapesti Hírlap“, vagy más 1892. Boldog új évet! hangzik minden oldalról. Mindenki siet üdvözölni isme­rőseit, kivánván nekik sok szerencsét az új évben. Mi is üdvözöljük t. olvasóinkat s lelkünk mélyéből kivánunk Félegyháza város összes lakosainak sok szeren­csét az új évben. Ki­váltjuk, hogy ez új évben még sikeresebben oldja meg városunk a közkérdéseket, s a közügyeket köz­­megelégedésre s a város közönsége javára intézve ! Óhajtjuk, hogy gazdaságilag és pénzügyileg még szerencsésebb körül­mények közé jusson a város közönsége, hogy a reá a bekövetkezett évben váró nehéz feladatokat nagyobb meg­­erőtetés nélkül viselhesse! Tudjuk mindannyian, hogy ez évben is küzdenünk kell az élettel, mint az elmúltban történt; tudjuk, hogy ez évben több fontos dolgokat kell elintéznünk, melyek nem csekély kihatással vannak városi életünkre. Hogy csak néhányat említsünk az elintézésre váró fontosabb közdol­gok iránt, itt van a szervezési szabály­­­rendelet átdolgozása. Ezt is ez évben kell keresztül vinni. A mostani is elég jó, de még­is fontos javításokat s változtatásokat kell abban eszközölni. Második fontos és életbevágó kérdés, a főgymnásium további fej­lesztése. Ez évben kerül rendezés alá az egyházi személyzet illetményének — a stólának — rendezése, hol a méltá­nyosságnak s a kor követelményeinek m­egfelelőleg kell járni, s nem is any­­nyira mára szabályozzuk a kérdést, mint inkább a jövőre kell gondolnunk. Sok fontos feladat vár még ez évben megoldást, csak a legfontosab­bakat és a város közönségének minden rétegét érdeklő közkérdések közül so­­rltunk fel néhányat, mint a­melyek úgyszólván létföltételét képezik útíró­­ink kulturális és általános fejlődésé­nek, haladásának. Mindezeket, szép eredményekkel megvalósíthatjuk, ha összetartás, s a közérdek szem előtt tartása vezérel bennünket, s a közügyek menetét mindannyian éber figyelemmel kisér­jük, s tehetségeinket, erőnket mind­annyian a közügy előnyére értékesít­jük, s nem visel­tetünk közönynyel a várost érdeklő ügyek iránt. Vezényszavunk legyen ez évben is a közérdek, Félegyháza város ér­deke. Boldog új évet! Dr. Holló Lajos orsz. képviselőnk a következő levelet intézte Beniczky Ferencz Pest megye főispánjához: „Kegyelmes Uram! A lapokból értesültem, hogy a megyei ad­­minisztráczió javítása érdekében tett indít­ványom a bizottságban tárgyalva lett és hogy azon alkalommal különösen megróm­ méltóztatott engem a miatt, hogy indítvá­nyozó létemre a bizottsági tárgyaláson meg nem jelentem. Lesz alkalmam a megye közgyűlésén eljárásomat — ha szükséges — megvédeni, de addig is szabad legyen be­cses tudomásodra hozni, hogy én, mint in­­­­dítványozó, a gyűlés napjáról tudomással nem bírtam, mert a gyűlés idejét 4 nappal megelőzőleg még meghívót nem kaptam, akkor pedig Pestről eltávoztam és csak később értesültem a gyűlés megtartásáról. De a karácsony estét megelőző nap nem is alkalmas ily nagy fontosságú gyűlés megtartására, mert akkor már minden kép­viselő családja és választói körében időzik, ez tarthatta vissza többi képviselőtársaimat is a megjelenéstől. Részemről tehát sajná­lom, hogy az a gyűlés oly részvétlenül folyt le. Különösen pedig hogy arról csekély személyem is távol volt kénytelen maradni. Sajnálom azt annyival is inkább, mert az én indítványom teljesen félre lett magya­­í­rázva. Én az állandó választmányban nem a személyzet szaporítást indítványoztam, hanem a megyei administrác­ió nagy fokú hiányainak, gyengeségének és lassúságának megvizsgálását, és a bajok orvoslását. Külö­nösen kiemeltem a tisztviselők munkaide­jének rossz beosztását, a kellő munkaidő­nek egyes tisztviselők részéről való be nem tartását, a hivatalos helyiségeknek nyomo­rúságos voltát és ezzel szemben a tisztvi­selők lakásainak túlterjeszkedését, a kezelő hivatalok gyarlóságát stb. Félóráig tartó­­ előtörlesztésemben őszintén feltártam a me­­­­gyei közigazgatás bajait, konkrét tényeket hozva fel, a­melyek orvoslást igényelnek. Hogy a fogalmazói teendők ellátására egyet­len egy tisztviselővel is több kellene, (mi­után az árvaszék hiányain már segítve lett) azt sem én, sem más fel nem hozta ; csu­pán a bijnokok és írnokok kevés volta lett úgy a központban, mint a vidéken az alis­pán úr által kiemelve a­mi felett szintén a bizottság volt hivatva dönteni. Csodálkozom tehát, hogy az én indítványom távollétem­ben annyira félre lett magyarázva és épen az általam kiemelt hiányok és bajok orvos­lása nem lett discussió tárgyává téve. Ez okból már e helyen ki kell jelentenem, hogy a bizottságban felvetett indítványnyal és hozott határozattal, úgy a­mint arról a lapokból értesültem — magamat távolról sem azonosítom. Budapesten, 1891. decz. 28. Dr. Holló Lajos.

Next