Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1913 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

A Komédia, Kiskunfélegyháza, 1913. január hó 4. Lukács László miniszterelnök végre hosszas vajúdás után be­nyújtotta a törvényjavaslatát az új választójogról. Ez a törvényjavaslat végre valahára kiábrándíthatta az egész országot. Ez az idétlen szörnyszülött, melynek bábája Tisza István volt, a demokratikus haladásnak egye­nes arculcsapása, mely csak arra való, hogy a mostani kormány hatalmát hosszú időre biztosítsa. A jogkiterjesztés helyett ka­punk egy olyan választójogot, mely nem előhaladást, hanem i. * * r *i '* .•@ *. *....i› Meglátszik az egész javasla­ton a Tisza áldatlan keze s ezzel minden meg van mondva. A törvényjavaslat hatása már is meglátszik a nemzeti munka­párton. Belevetette abba is a bom­lasztó csirákat s a demokratikus haladás igaz hivei már is mene­külnek ebből a pártból, mely erő­szakos uralma alatt annyi ke­gyetlen merényletet követett el a nemzet ellen. De mit törődnek ők a nem­zettel ? ! A maguk hatalmának bizto­sítása volt az első. Jól tudják ezek az urak, kik kis játékaikat eljátszották már, hogy a jogkiterjesztéssel megnö­vekedett választók egyenesen el­söpörték volna őket s egyenesen mehettek volna vissza a névtelen­ség homályába, ahonnan összeto­borozták őket, hogy mindenre kaphatók legyenek. Ezek az emberek mindent meg fognak szavazni, csakhogy a hatalom birtokába maradhassanak. Ott statisztálnak annál a ko­médiánál, melynek főszerepét Lu­kács László játsza el a Tisza István rendező oldala mellett. Vigyázzanak ezek a komédiá­sok azon a nagy színpadon, mert már a sülyesztő körül ugrálnak ! . . A demokrátia híveinek milliói­val a magyar munkásság kitaga­dott milliói nem fogják tétlenül nézni azt a komédiát. A kormány pártja eljátszását leplezetlenül látja az egész or­szág. A nemzeti munkapárt gyá­szos szereplését látja már min­denki. Ez az összeverbuvált érdek­­szövetség recseg-ropog minden­felé az országban. Mindenki érzi azt a nyomort, amelybe ez belesülyesztette az egész országot, csakhogy kedves legyen Bécs előtt. Vakon szán­­totta a milliók horribilis összegét, csakhogy a hatalom kényelmes székeiben tobzódhassék. Most eléje tálalták az uj vá­lasztójogot, hogy nyelje le ezt is. Hisszük hogy ez a sovány falat a torkukon fog akadni. a . 1/* .«.•-n J-l lA.ni CllU^^y ták ! . . Ez már nem fog le­csúszni ! . . Már többeket elfogott a csuk­lás. Lesznek még követőik má­sok is. A lakmározást meg fogja sza­vazni az ellenzék megjelenése is, hogy a fejükre rántsa a vizes le­pedőt, hogy szemük elé tartsa bűneik hosszú lajstromát. Meg fog mozdulni a jogokból kitagadott munkásság is. Fel fogja emelni szavát az egész országban. Azt hisszük, hogy Bécsnek nagyon kellemetlen lesz ez a tavaszkor, amikorra nagy dol­gokra készülnek ! . . Nézzük csak bizalommal a fejleményeket. Ez a szörnyszülött törvény­­javaslat még kemény diónak fog bizonyulni. Lehet, hogy ez lesz a nem­zeti munkapártnak sírba-eresztő kötele . . . Választójog. December 31-én nyújtották be a munkapárti képviselőház elé Lukácsék új u. n. általános választójogi tervezetét, melyről azonban már is tudva van, hogy éppen nem általános. Sőt alig foglal ma­gában számbavehető jogkiterjesztést. Míg az állami alkalmazottak és függő viszony­ban levő munkások jogait féltő gondos­kodással bástyázza körül, addig az ezen viszonylaton kívül eső, tehát független helyzetben levő munkások millióiról úgy­szólván meg sem emlékszik. jutalmazás. A m. kir. belügyminisz­ter körendeletben értesítette az összes törvényhatóságokat, hogy mindazon egyé­nek és hatósági alkalmazottak részére, akik az 1909. évi II. t.-c. 2. §-a szerint óvadék tételére kötelezett férfiszemélyek jogosulatlan kivándorlását, illetőleg ilyen célból való útrakelését olyanképpen jelen­tik fel, hogy a feljelentés alapján az útra­­kelt egyén elfogható, minden egyes felje­lentett után 8 korona jutalomban része­sülnek. Ugyanazon jutalomra tarthatnak igényt azok is, akik valakit a hivatko­zott törvényben részletezett büntetendő cselekmény elkövetése miatt feljelentenek, ha a feljelentett egyén jogerősen elítéltetett. lUrll I« 1 4 VJ 6 fc ~TU li'. a I« XXXI — XIX. évfolyam. Kiskunféleoghi Előfizetési ár: Egy évre. . 8 kor. Fél évre . . 4 „ Negyed évre 2 „ Egy szám ára 16 fill. A kéziratok a szer­kesztőségbe Vesszőii József könyvkereske­désébe küldendők. Kéziratokat nan adunk vissza. EGYESÜLT POLITIKAI HETILAP.­­ Megjelenik minden vasárnap reggel Hirdetéseket és rek­lámokat a lap részére felvesznek az összes hirdetési irodák. A hirdetéseket, elő­fizetéseket, felszó­lamlásokat a kiadó­­hivatalba (Vesszősi József könyvkereske­désébe) kérjük kül­deni. A szentesített nyugdíjtörvény. Az Országos Törvénytár december 31-iki és a hivatalos lap január elseji köz­­lése szerint a király immár szentesítedte az új nyugdíjtörvényt, amely ilyenformán most már ki is van hirdetve s igy ezen­túl semmi akadálya sem lesz annak, hogy a tisztviselők, továbbá a tisztviselői özve­gyek és árvák már az új kulcs szerint kapják ellátásukat. Ez természetesen nem vonatkozik a régebben nyugdíjazottakra, akik ezután is a régi nyugdíjtörvény szerint fognak ellátásban részesülni. A régi nyugdíjtörvény rendelkezései érvényben maradnak a régebben elhunyt tisztviselők özvegyeire és árváira vonat­kozólag is, mégis azzal a különbséggel, hogy a régi nyugdíjtörvény alapján meg­szabott özvegyi nyugdíj 20 százalékkal emelkedik. Az új nyugdíjtörvénynek visszaható ereje van, olyan értelemben, hogy azok a nyugdíjazott tisztviselők akik 1912. január hó elseje óta vonultak nyugalomba, továbbá az 1912. év folyamán elhunyt tisztviselők özvegyei és árvái már része­sülnek az új nyugdíjtörvény kedvezmé­nyeiben. Az új törvény nem elégített ki min­den jogos követelést, de sok olyan intéz­kedés van benne, amelynek csak hasznát fogják látni a tisztviselők. Nem honosította meg az új ,törvény az általános harmincöt évi szolgálati időt. Ezt a kedvezményt csak a főiskolai kép­zettségű tisztviselőknek adja meg s közü­lük is csak azoknak, akik szolgálatba lépésük előtt fejezték be főiskolai tanul­mányaikat. A tanároknak a harminc évi szol­gálati idő fentartása irányában megnyi­latkozott óhajtásait se respektálja az új nyugdíjtörvény, amely a már szolgálatba levő tanárok szerzett jogait is csak any­­nyiban veszi figyelembe, hogy nem kény­szeríti őket a harminc évi szolgálati idő kedvezményéről való lemondásra. Viszont azonban úgy intézkedik, hogy az e jogá­ról le nem mondó tanár nem kap lakbér­nyugdíjat , ehhez képest nyugdíjjárulékot

Next