Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1919 (37. évfolyam, 1-41. szám)

1919-09-11 / 24. szám

Ceatsurat­s Ist. Col. Georgeseit. XXXVII—XXV. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1­989. szeptember II. 24. szám. A nők az urnáknál. A kormány választójogi rendele­tének egyik legradikálisabb intézke­dése, mely meghagyja az aktív és passzív választási jog birtokába azt a nőt, aki hat év óta magyar állam­polgár, félév óta ugyanabban a köz­ségben lakik, állandó lakással bir, a 24-ik életévét betöltötte s a hazai nyelvek bármelyikén írni-olvasni tud. Ez a rendelkezés kevésbé vilá­gos szerkezettel, már az 1919 :1. néptörvényben benne volt, de még nem lépett életbe. A kormányrende­let most ad neki gyakorlati jelentő­séget azáltal, hogy azonnal végre is hajtja. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy e lépés radikális természetű. De a kormányt a helyzet s a viszo­nyok kötelezték rá, hogy megtegye. Elhatározása politikai szükségesség­nek bizonyult. Az utolsó néptörvény a magyar nők választójogáról már elvileg intéz­kedett s őket az aktív passzív jog­gal felruházta. Retrograd lépést tenni s megfosztani őket a törvényesen birt jogoktól, szűkíteni ezáltal a vá­lasztások általános jellegét s a kö­zönség jelentékeny szánni női réte­gében az elégületlenséget, csalódást idézni elő, a mostani nehéz viszonyok közt nem akarhatta. Az eszélyesség követelte tőle, hogy e lépést meg­tegye s a felelősséget érte vállalja. Mert ez a közéletre nézve kevesebb kockázattal jár, mint amily súlyosak lehetnének a következmények, ha a magyar nemzetgyűlési választások aktusát a nők részéről a mellőztetés, a jogokból való kivettetés okozta le­­hangoltság befolyásolná. Különben a probléma nemcsak minket magyarokat érdekel ma. A közjogoknak a nőkre kiterjesztése az egész művelt világot foglalkoztatja. Erőteljes világáramlat ez, amely a nők közjogi emancipációját megvaló­sítani törekszik. Európa és Amerika északi részében az átalakulás már végbement s minden jel szerint jól bevált. Azóta az áramlat terjed min­denütt; mi is érezhettük már évek előtt, hogy hozzánk szintén elérkezett s lehetetlen előle elzárkóznunk, vagy magunkat tőle elszigetelnünk, az igy keletkező európai jogállapottal szem­közt Magyarország diszpozitorban nem maradhatott. Van ugyan köztünk, mint egye­bütt, konzervatív szellemű ellenáram­lat is, mely aggodalmasan nézi az uj­ átalakulást s attól tart, hogy a nők­nek politikai jogokkal felruházása, a női léleknek a közéletben való tér­foglalása el fogja vinni a nőt ter­mészetes hivatásától s a családi tűz­hely, a háztartás, a gyermekek jó­léte, nevelése fogjaik megsinyleni a reformot. Az igazság az, hogy ilyen átala­kulással vele szoktak járni az üdvös következmények melétt a kártevők, az előnyök mögött­­a hátrányok, a fénypontokkal összefüggőn az árnyé­kok. Vannak világszerte biztató pél­dák, hogy a nők k­özreműködése a közéletben igen hasznossá válhat: nemes tónust visz­­ a­­ közpályákra, föllendíti az energiádat, összhangolja az ellentéteket, szelidítő befolyást gyakorol a harcokra, és kellemesebbé teszi a nyilvános életet. Másrészt lát­hatni arra nézve példát, hogy a nő idealisztikus irányzata mennyire lefo­kozódik a valóságban a női gyönge­­ségek folytán, s körpályát díszítő női erények mögött ott tsettenkedik, mint torzító elem, a nőiesség karikatúrái. A nők közjogi emancipációja nincs kockázatok nélkül. De a kér­dést mégsem szabad negatíve meg­oldani akként, hogy az árnyékoktól előre megijedjünk és a fény elől is elbújjunk. Meg kell próbálnunk azt, amivel most az egész világ kísérle­tezik: hadd mutassa meg az élet, hogy ez a radikális reform mennyi­vel képes emelni a közállapotot és hátrányai a közjó érdekében kiegyen­­lítődnek-e a nyújtott előnyök által. Magyarország megteszi a kísér­letező lépést most, a nemzetgyűlési választásoknál. A magyar nőktől függ, hogy a fényes, vagy árnyékos vo­nalak lesznek-e ott túlsúlyban. E sors­döntő napok idején nem volt szabad a nők közreműködését mellőznünk. Fiat experimentum! A budapesti árvaszék tanácsa ilyen konkrét esetekből kifolyólag a­z állás- és közoktatási miniszterhez fölterjesztést inté­zett, amelyben az eseteket ismertetve, kéri a minisztériumot, hogy ezt a visszás álla­potot, amely a gyermekek lelkivilágára, is káros hatású és a családi élet megbontá­sára is alkalmas, szüntesse meg. A kérdést a minisztérium alkalmasint sürgősen meg fogja oldani, mert most, az iskolai év kezdetén a gyermekek vallás­­oktatása dolgában ez a kérdés nem tűr ha­lasztást. A kikeresztelkedettek.­­ Mi történjék a kiskorúakkal. Köztudomású az a tény, hogy a proletárdiktatúra idején a zsidó vallásuak tömegesen keresztelkedtek ki. Annál köny­­nyebben tehették ezt, mert a proletárdik­tatúra során a vallást egyszerűen magán­ügynek jelentették ki és a vallás változ­tatásánál nem kívánták meg azokat az alakiságokat, amelyeket e tekintetben az 1868. évi Lili. törvénycikk előír. A proletáruralom álláspontja szerint a kikeresztelkedettek új vallása így — mint magánügy — nem is került bele az anya­könyvbe. Most, hogy a proletáruralomnak vége van, a kikeresztelkedettek kérik, hogy uj vallásukat az anyakönyvekben tüntessék fel. A fennálló törvények szerint azonban az anyakönyvi hatóság azokat a kérelme­ket, amelyek a 7—18 év között levő kis­korúakra vonatkoznak nem teljesítheti, mert a gyermekek vallásáról szóló törvény az ilyen életkorú gyermekek vallásváltoztatá­­sát csak akkor engedi meg, ha azoknak a szülei különböző vallásúak voltak, vagy lettek. Kifosztott könyvesboltok. Elégetett iskolakönyvek. — Kommunista garázdálkodás a könyvüzletekben. — Mit olvasnak az emberek? Már a kommunista uralom első nap­jaiban hangos volt a vörösre festett sajtó attól a dicsekvéstől, hogy micsoda hatal­mas kultúrát fog majd teremteni az elma­radt Magyarországon a kommunista állam. Hozzá is kezdtek azután a magyar tudo­mány és szépirodalom „megreformálásához.“ A reformot természetesen azon kezdték, hogy a kommunizált könyvkiadóhivatalokból, a nagy könyvüzletekből egymásután haji­­gálták ki azokat. a munkákat, amelynek szerzői ismert nevű magyar írók voltak­­,­ amelyek alkalmasak lehettek volna an­nak a nemzeti érzésnek ápolására, amely­iket a kommunisták minden eszközzel igyekeztek kiirtani a lelkekből. Szekerekre, terrorfiuk tolvaj-autóira kerültek Jókai, Mik­száth, Herczeg, Gárdonyi és a többi nemes magyar író munkái, s a Kinizsi­ utcai zá­logház pincehelyiségeiben helyezték el azokat a könyveket, amelyek íróiknak hír­nevet, a magyar irodalomnak pedig dicső­séget és elismerést szereztek már a kül­földön is. Mint minden reformjuknál, úgy itt is csak a rombolásban nyilván­ult meg a tehetségük. Új kultúrát akartak ráerősza­kolni a békéba szorított magyar lelkekre, s a rombolás munkáját ott kezdték el, ahol a leghathatósabbnak ígérkezett, s a legkönyebb sikereket érhettek el: a gyer­mekek lelkén. Míg a felnőtteket elárasztot­ták a legszennyesebb hangú kommunista röpiratokkal, a Marxizmust tárgyaló silány szennyekkel, amelyeket úgynevezett propa­ganda vonatok hordtak széjjel, mint valami fertőző miazm­ál az ország minden ré­szébe, addig a gyermek ártatlan lelkét az iskolában kezdték ki, ahol agitátor tanfo­lyamokon kiképzett megmételyedett lelkű emberek csöpögtették a mindenre fogékony kis agyakba a kommunizmus mérgét. Évtizedek alatt jól bevált, kitűnő, régi tan­könyveiket, ifjúsági iratokat, lapjaikat, mesekönyveiket, amelyek hazaszeretetre és vallásos érzésre nevelték a jövendő nemze­déket, elszedték tőlük s a közoktatásügyi népbiztosság már pályázatot íratott ki olyan új tankönvek, ifjúsági iratok, mesék írására, amelyek a kommunista eszmék tekervényes, hazug ideológiájával töltötték volna meg a tanulók agyát. Kísérleti nyulakként kezelték a gyermekeket, min­degyikből egy-egy agitátort, kommunista apostolt akarva nevelni. A leggonoszabb mételyhintés munkája volt ez. Nagy szeren­cséje a nemzetnek, hogy az események fordulata folytán ez a munka a kezdet kezdetén megakadt.­ Most azonban, hogy a rémuralom

Next