Félegyházi Közlöny, 1947 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1947-01-05 / 1. szám

Kiskunfélegyháza, 1947. január 5. Ára 40 fillér II. évfolyam 1. szám FH.EGYHÁZI KÜZSOH _________________________DEMOKRATIKUS HETILAP_________________________ Szerkesztőség: Deák Ferenc utca 7 Megjelenik minden vasárnap Telefon: 114 A parasztság kezet­­fogott a munkássággal A magyar történelem folyamán már előfordult, hogy a két legnagyobb tömegű dolgozó társadalom a mun­kásság és a parasztság egymás mellé került abban a harcban, amit a ki­­zsákmányolók ellen folytattak Dózsa parasztlázadásában 1514-ben, Rákó­czi kuruc szabadságharcában 1700- ban, Kossuth szabadságharcában 1848 ban, Károlyi Mihály forradal­mában 1919-ben, vagy az előttünk lejátszódó 1944-ben megindult sza­badságharcban, amit a dolgozók vív­nak a kapitalizmus kizsákmányoló politikája ellen. Minden eddigi népi­­ forradalom, csak rész­eredményekkel járt, mert nem sikerült a parasztságot megtar­tani saját érdekei védelmére a mun­kásság mellett. A jelenlegi váltás, ha nem is járt forradalmi robbanásokkal, sok tekin­tetben általánosabb értékű és mara­dandóbb hatású, mint a megelőzők A jellege nem forradalmi ennek a megütközésnek, azonban az a tény hogy a parasztság is megérett a bir­tok és a hatalom átvételére, biztosí­ték ina. togj­a élharcos a-tur­k­ * mellett kitart és végigviszi a küzdel­met a végső győzelemig Történelmünkben első jelenet ját­szódott le, amelyben a parasztság kezet nyújtott a munkásság felé egy közös harc kíméletlen megvívására Karácsonyra a Független Kisgazda Párt parasztképviselői levélben for­dultak a munkásság felé és felaján­lották támogatásukat és biztosították együttérzésükről a munkás tömege­ket. Ez­ annyit jelent, hogy a legna­gyobb polgári párt parasztkiküldöttei a nagy magyar paraszttömeget köve­tésként fölérzettek és rátaláltak az egyetlen helyes és követhető útra. Együtt a közös ellenség ellen A munkásosztály gyári és ipari dol­gozói örömmel fogadták el a paraszt­ság karácsonyi ajándékát és viszont biztosították arról, hogy a reakció elleni kíméletlen harcban mindig számíthatnak a segítségükre. Mi, akik állandóan a munkásegy­­ség és a munkás- paraszt egység fel­tétlen szükségességét hangoztatjuk, nagy haladásnak tartjuk ezt a lépést. A négy és félmilliónyi paraszti tömeg, ha megtalálta a munkásság kezét, kétségtelen, hogy olyan egység ková­­csolódik össze, hogy a reakció mes­terkedése hiábavaló lesz. Sikerülni fog a népi parasztdemokrácia meg­teremtése és ezzel a boldogabb és szebb magyar jövő kiépítése. Az újév napjának szenzációja csak újabb jele annak, hogy a magyar demokrácia még sok régi „úrnak“ fáj.. A magyar köztársaság megdön­tésére irányuló összeesküvés, amely­ről csak szűkszavú rendőri jelen­és­ből értesültünk, újabb bizonyítéka, hogy nem halt ki a vállalkozó és vakmerő reakció, hanem él és virul. Eszközeiben nem válogatók. Kímé­letlen és mindenre elszánt. Itt, ha nem akarunk a régi szabadsághaz- A köztársaság megdöntésére irányuló összeesküvés miatt több magasállású katonai s polgári személyt letartóztattak Félegyháza a stockholmi kiállításon Vadházasok halálosvégű szakítása --------- -----------­ ••Összeesküvés a köztársaság megdöntésére A magyar államrendőrség buda­pesti főkapitányságán­ak vezetője az alábbi hirdetményt bocsátotta ki: „ A demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi Vll. tc­r -­ba ütköző bűntett elkövetésével alaposan gyanú­sított Dálnoki Veress Lajos nyugállo­mányú vezérezredes országos körö­zését elrendelem. Nevezett személyi adatai a követ­kezők: A vezérezredes születési éve: 1889, nős utolsó lakhelye: B" Qoi»‘.UJ V­­­Zi Személy leírása: arca kerekded, sze­me sötétbarna, haja őszülő, kopa­szodó, bajusza nyírott, kb. 170 centi­méter magas különös ismertetőjele, egyik lábára szemmel láthatóan sántít. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes országos körözését azért rendeltem el, mert az őrizetbevételi utasítás végrehajtása előtt arról tudomást sze­rezvén, megszökött. Felhívom a Magyar Köztársaság minden polgárát, hogy nevezett kézre­­kertésében működjék közre. Min­dez­­( aki Dalnoki Veress Lajost 1940. december 26 . után látta, tar­­tózkodási helyéről tudott, vagy jelen­legi tartózkodási helyét ismeri, a ma­gyar államrendőrség államvédelmi ősz' iy‘,n, Budapest, VI, Andrássy út 60 ’.emélyesen jelentse, vagy 121- 7i' -*mon távbeszélő útján.“ s’éges körötzvénytdr Münnich­ •- * i-. -■'V f» ««.. VtíZ£(CjC ITí'-i díti. — Dab­oki Veress Lajos nyugal­mazott vezérezredes ellen az országos körözvényt azért kellett kibocsátani, mert a vezérezredes alaposan gya­núsítható azzal, hogy a körözvény­­ben említett törvény paragrafusaiba ütköző súlyos bűncselekményt köve­tett el, illetve kísérelt meg. Az említett törvénycikk, amelyekre a körözvény hivatkozik, a demokratikus államrend védelméről szóló törvény, amelynek első paragrafusa­­hangsú­lyozza, hogy bűntettet követ el az aki a demokratikus államrend­­és a köztársaság megdöntésére irányuló mozgalmat szervez vagy kezdeményez, vezet vagy abban részt vesz. Értesü­lésünk szerint Dálnoki Veress Lajos élére állott egy olyan mozgalomnak, amely a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló mozgalmat szervezett. A magyar ái% (ifi?* s*'.i $]1340­Vé 1' ? t? i c**' e leleplezett mozgalommal kapcso­latban több magasállású ismert kato­nai és polgári személy letartóztatását foganatosította. Tekintettel azonban arra, hogy a nyomozás érdekeivel ellentétben lenne a nevek közlése, az államvédelmi osztály csak az egész összeesküvő front felgöngyölítése után ad ki hi­vatalos jelentést. A meglopott gátőr cifra kalandja Alpáron .Kádár István csongrádi lakos, gát­őr, az alpári szakaszon járt ellenőrző körúton. Hideg lévén, betért egy alpári korcsmába. Iszogatás közben kilop­ták zsebéből 400 forintját Észrevette azonban idejében a zsebmetszést és utánaeredt a tolvajnak. Mivel a sö­tétben nem látta, hogy hol tűnt el 400 forintjával a zsebmetsző, beug­rott a legközelebbi házhoz és előre­szegezett pisztollyal követelte a tol­vaj kiadását. Ott mit sem tudtak róla Nem akart azonban hinni a részeg gátőr és az egész család kiirtását­­ helyezte kilátásba. A háziak mielőtt valami bolondot csinálhatott volna a váratlan vendég, lefegyvereztek és átadták a rendőrségnek. Az elveszett pénz nem lett meg, ettől függetlenül azonban a gátőr ellen statáriális el­járás indul meg fegyverrejtegetés miatt. Lövöldözött a bujkáló háborús­ bűnös A helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a csongrádi rendőrség átirata alapján nyomozást folytatott­ egy bi­zonyos Bakos József nevű egyén el­len, aki az­­elmúlt napokban pisz­tollyal rálőtt több csongrádi emberre. Adat csak ,annyi volt, amennyit egy kezdetleges írással kiállított bejelentő lap adhatott. Ezt a lapot a megtá­madott gazdák vették el a lövöldöző embertől, de őt magát elfogni nem sikerült, mert idejében megugrott. Az alpári rendőrőrs vette a kezébe a nyomozást. Tiszaújfalun meg is találták Bakos Józsefet, aki békés kosárfonó munkával kereste kenye­rét. Előállították Félegyházára. Itt ta­gadta, hogy lövöldözött volna. Már­­már bizonyítékok hiányában úgy volt, hogy szabadon engedik, amikor a nyomozást vezető dr. Vécsei rendőr­főhadnagy a kezdettől fogva ismerős­nek tűnő arcú gyanúsítottól hirtelen megkérdezi, hogy nem találkoztak már valahol. Az állítólagos Bakos megrettent egy pillanatra és bevál­totta, hogy igen. Még itt Félegyházán, amikor lakhatási engedélyt kért, mint Nagyváradról kiüldözött menekült. Egyik kérdés a másik után és Ba­kos József egyszerre Kovács Dániel lett. Kiderült, hogy a bejelentőlapot lopta, amikor Debrecenből katonai ügyészség fogdájából megszött. Ezzel sikerült Tiszaújfalun megtelepedni. Bevallotta, hogy szeghalmi szüle­tésű és ugyanott volt éveken át ta­nító. A háború alatt, mint főhadnagy szolgált és embereit kegyetlenül bele­hajszolta a reménytelen ütközetekbe. Ezért a katonai ügyészség vád alá helyezte mint népellenes háborús bű­nöst. Erős fedezet mellett szállították a szegedi katonai ügyészségre, ahol háborús bűnösség, szökés, több rend­beli okirathamisítás, jogtalan fegyver­­tartás, hatóság szándékos félreveze­tése stb. miatt folyik ellene eljárás. cosok sorsára kerülni és ha n­em akarjuk, hogy a kétévi eredményeink megsemmisüljenek, kéz a kézben kell szembeszállnunk a támadóval. A magyar nép 400 éves küzdelme az elnyomók ellen, csak így vihető sikerre. A kinyújtott és elfogadott parasztkezet szorítsa meg a munkás­ság és együtt induljon végső harcba a közös ellenség ellen. A harc kemény, de az eredmény egy pillanatig sem lehet kétséges.

Next