Félegyházi Közlöny, 1937 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-03 / 1. szám
6 fizetési a r Pel evre -inge. egész évre 8 pengő Eg számára 12 filler Szerkeszti: FEUBH JANOS 4. XXX''I. ya® — 1- »M» Xiskunfaiegyitaza 1937. január 3 Megjelenik minden vasarnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc ucca 2. (Kossuth ucca sarok) Angyarkislipéje Leszáll az elende csendes alkonya. Az elmúló év nának utolsó sugarai végig suhannak azon mezőn, amelyen az idő végigszántott. Feltámad tavasznak lelke: azok az igéretek, melyek 70 év bölcsőjében születtek. Közülök soka beteljesedtek. Bennük az életnek ereje álmok valóságává lett; mások korán sírba dőlt . .. nekik halált jelentett az életre szüleié Az Ó esztendő mégegyszer végigtekint az et tavaszán és fárad; szivével csendesen sírba száll. Felragyog nyárnak érlelő sugara: az élet melegsége m;egyszer áthatja az ó esztendő szivét; bombát arany kalásszal övezi s kezében az áldsá lett kenyér. Mégegyszer reáborul a távos esztendő az arany kalászt termő áldott agyar földre és szivét elrejti a magyar barátokban ... így nyugodtan meg halni is kész Kibontja szrnyát az ősznek ideje: szárny csapásaira gymölcsök hullanak az anyaföld szivére. Az élő poharában az idő és föld szerelmének gyöngyi csillognak. Hulló harmat a fásult szivekre, rága gyöngyök a letarolt mezőn. Felemeli az óév az élet poharát és mint a távozó köszöni az eljövendő Új esztendőt. Utolsóidóban az Ó év szive. Ennek melegsége. AL'jiW-t. n hat; rr ■ 7,iveket. Ot melengeti a csalit tűzhely körül az emberek szivét a szerte ünnepén. Megáll a Békesség és Jóakarat vermekének bölcsője mellett és ajándékul midazt átadni kész, amit egy egész éven át áldsokból szépen összegyűjtött. . . Mindezek mindnyájan látjuk, ezeket mindnyájan éreznk. Sokféle színben mosolygott reánk enne az elmúló évnek lealkonyodó napja, de azért mindnyájan egyet értünk, hogy ezen a magyar földön a mai történelmi időben mi gyeden egyet vártunk és várunk még ma is ,tőlünk búcsúzó esztendőtől: a magyar igazig tavaszi kikeletét, a magyar feltámadás igzság megéltelését, a történelmi hit erejében elhullott magyar magvetésnek aranykalászt szökkenését és gazdag aratását, a beteljesedett magyar reménységnek és a magyar békesség örömünnepének felragyogtatását. Ha ezeket sem tudta meghozni számunkra ez az esztend, ha nem is tudta letenni ajándékul a mi fezünkbe, mégsem átokkal kísérjük távozó íján, mert úgy érezzük, hogy mindezekhez közelebb juttatott bennünket. Ennek az ének ez volt a legnagyobb feladata, ez itt legnemesebb hivatása és legértékesebbjándéka. Akik enek az esztendőnek az ölelésében születtek, aok számára ebben az ígéretben ragyogott fe az eltűnő időnek tavaszi napja; akik már eben az évben növekedtek, azok életerejét ezel a tudattal növelte, acélozta meg a búcszú esztendő, akik ebben az évben megfárták, azoknak küzdelmeik után ennek megingtató érzésével kötözgette be minden sajt sebét ez az esztendő, akik ennek az évne kíséretében szállottak sírjukba, ezt az édesálmot derítette szemükre ez a tovasuhanó, megfáradt év. Most mi állunk az ó év bezáródó kapujánál. Az id temetőjének egyik megásott sírjánál . . . Hagatjuk tulajdon szivünk dobogását, látjuk tlajdon véreink szeméből könnyek patakzását, msghalt reménységekből koszorút fonnak az ár sírjából és átveszi az ó esztendő végre leletét. Amit én nem tudtam megadni ennk a népnek, azt mint kötelezettséget vedd ,és munkálkodjatok együtt annak érdekében,ogy minél hamarabb élő valósággá tegye minden itt élő magyarnak az az édes álm melyet én íme magammal viszek a sima nyugalmába. Az ó év megfogja az új esztendőnek még gyermek kezét és mint utódját, bemutatja nekünk. Fogadjuk hittel, élő bizalommal, hosszú tűrésben ékeskedő törhetetlen reménységgel. Mi öntsünk bizalmat az új esztendő szivébe, hogy a bíró magyarság munkatársaként szívében hordozza a magyar igazságnak életre törő erejét. Rajzoljuk be az új év szivébe feltámadáshoz hívott Nagy Magyarországunk címerét és arcát, hogy az új év ennek hordozója legyen az egész világon. Nevezzük el ezt az esztendőt a magyar feltámadás előhírnökének! Éljünk vele együtt ebben a gondolatban, neveljük naggyá ebben, erőssé ennek igazságában és ebben a meggyőződésben tántoríthatatlanná. Ez legyen szemünk fényéves Vezéreszménkké, fénylő csillagunkká az új esztendő köszöntésénél ezt a gondolatot tejgyük: Elvárjuk tőled, hogy valósághoz közelebb vidd azt az örökséget, melyet kötelességedként az ó év reád bízott. Köszöntünk téged Új esztendő, mint a magyar feltámadás előhírnökét! A" A legnagyobb kitüntetés amit egy város a fiának adhat: a díszpolgárság. Az emberek úgy szokták kifejezni valamely barátjuk érdekét, iránta érzett megtisz-telésüket, hogy címekkel és méltóságokkal ru- iházzák fel őt. Az idis tüntetések leginkább azokat szokták érni, akik fenn vannak, akik a hatalmat kezükben tartva, előnyöket tudnak nyújtani azoknak, akik a rokonszenvüket ki-s érdemlik. Ez az oka annak, hogy a hatalmon lévők- nek az ünneplése egy kicsit mindig és sok- szor nagyon is olyan színt ad ezeknek az ün- nepléseknek, amelyektől a magyar ember, kü- l lönösen pedig ahogy Tápay-Szabó László nevezte: „kun-paraszt“ húzódik. Meg kell állapítani, hogy a háborús érde-mek elismerésén kívül nincs a nálunk szokásos kitüntetések között még egy, mely annyi megbecsülést, értékelést és tiszteletet fejezne ki, mintha azt, akit kitüntetni akarunk, önmagunk fölé emeljük. Ha valakit az öntudatos polgárság egy város díszpolgárává választ, különösen ha az illető a politikai hatalom gyakorlásától már visszavonult, ha valaki már nem tartja kezében a — talán kenyeret és megélhetést jelentő — hatalmat, befolyást és súlyt. Ilyenkor annak, hogy esetleg ellenértéket vár , a kitüntető a megtisztelő a megtisztelttől — még a gyanúja sem merülhet fel Ilyen megtisztelésben és kitüntetésben volt része 1936. december 26 án dr. Kiss István kincstári főtanácsosnak, aki két cikluson keresztül képviselte városunkat önzetlenül a parlamentben a város előnyére és a polgárság javára. A város érdekében kifejtett eredményes munkásság szerény jutalmazása ez a díszpolgári oklevél, amelyet a város vezetősége küldöttségileg adott át dr. Kiss Istvánnak. Leszögezhetjük, hogy dr. Kiss István valóban rászolgált erre a kitüntetésre. Elvitathatatlanul tett éspedig sokat tett dr. Kiss István a város polgárainak, a gazdatársadalomnak, egyaránt iparosnak, kereskedőnek és munkásosztálynak. Az ilyen tények leszögezése most már nem keltheti fel az ellenzéki oldal részéről sem azt a vádat, hogy ezzel a hatalmon lévőnek akarunk hízelegni, mert jelenleg ér Kiss István sem több, mint egy magas állami pozíciót betöltő főtisztviselő, távol minden politikai befolyástól. Ezeket a gondolatokat dokumentálta és e tényeket bizonyította az a nagyszámú és minden közhivatalt, érdekképviseletet és a legtöbb társadalmi alakulatot méltán reprezentáló csoportja a vezetőknek és a megbízottaknak, amely dr. Kiss Istvánt a díszpolgári diploma átadása alkalmával üdvözölte. A díszoklevelet dr. Ring József h. polgármester vezetésével a város képviselőtestületének küldöttsége adta át Dr. Ring a város egész polgársága nevében beszélve, kifejtette, hogy nemcsak ő, nemcsak egyesek, nemcsak azok, akik köszönettel tartoznak dr. Kiss Istvánnak, hanem Kiskunfélegyháza város egész egyeteme hálájának és nagyrabecsülésének jelét adta át a díszoklevél jelképében dr. Kiss Istvánnak. Dr. Kiss István városunk díszpolgára — aki így kifejezve — rászolgált a többi díszpolgárainkhoz viszonyítva erre a megtiszteltetésre, mert míg más díszpolgáraink zsenialitásuk ragyogásával, vagy az egész nemzet, vagy művészet érdekében kifejlett munkájukkal érdemelték ki ezt a nagy kitüntetést, addig ő a város, a polgárság érdekeit hajszolta, ezért küzdött, dolgozott és fáradozott az összes rendelkezésre álló eszközökkel és küzd ma is. Dr. Kiss István meghatódottan köszönetét fejezte ki a nagy kitüntetésért. Kifejtette néhány tömör szóval, hogy tudja: ez nem jutalmazás akar lenni, ez nem a babérokon való pihenést jelenti. Ez a kitüntés — mondotta — eljegyzett engem annak a nemes és szent hivatásnak, hogyha eddig is dolgoztam városom minden polgáráért, ezután, ha a rendelkezésre álló eszközök csökkent mennyisége mellett is, de százszoros energiával kell tovább dolgoznom és küzdenem a város és polgárok jólétéért. Erre, mint annyiszor, most is fogadalmat teszek. Dr. Kiss István megkapóan őszinte és minden félegyházi embert kell, hogy közelről érintő szavait azzal az érzéssel hallgatták a város és testületek küldöttségei, hogy ez az ígéret távol minden politikai ellentétektől, őszinte és városunk javára szolgáló további kitartó munkásságnak a kilométerköve, mely szerényen jelzi azt a munkás utat, melyen dr. Kiss István haladt és halad. Bács Vízkereszt napja köszönt ránk január 6-án szerdán, amikor teljes lesz a karácsony. Karácsonykor először a jámbor, egyszerű pásztorok vitték el a kisded Jézus elé szívből jövő hódolatát és meleg szeretetét az egyszerű népnek. A dolgozó milliók, a szegények ügyeltek fel először a Megváltó, a Szabadító megérkezésére. Jézus életében is sokat emlegeti, szeretettel szolgálja a szegények ügyét. Azt azonban nem szabad gondolnunk, hogy ő csak a szegényeknek, a lelki és testi nincsteleneknek a számára jött el, csak azokkal foglalkozik és csakis tőlük vár hódolatot. Ő mindenkinek mindene, azért imádást, alázatot vár a pásztorok, a szegények millióinak vezetőitől is. Hivatalosak a bölcsek, a királyok is a rászolgához. Majd a napkeleti bölcsek hódolnak a kis Jézus, mint király előtt és hívét, nevét és dicsőségét elviszik minden népek közé. Ezért kezdődik e szavakkal a Vízkereszti mise: „Íme jó a mi Urunk és Uralkodónk kezében van a királyi pálca és a hatalom.“ A királyok nyomában pedig megindulnak a kis Jézus királyságának útkészítői, a misszionáriusok. Országa ezután kezd kiszélesedni, mert eddig csak az angyalok énekelték az új király indulóját: „Dicsőség Istennek, békesség a jóakaratú embereknek!“ — És a kevés számú jóakaratú ember könnyen elfért a betlehemi szűk barlangban. A jóakaratú pásztorok vissza-visszaosonnak a barlanghoz és viszik egyszerű ajándékaikat. Most megjönnek a napkeleti bölcs királyok. Csak egy kérdés tölti el lelköket: Hol a zsidók újszülött királya? Mert láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Hiába nézett rájuk megháborodva udvarával, hiába jöttek zavarba az írástudók, újból feltették a kérdést: Hol vagyon az újszülött király?