Kiskunfélegyházi Közlöny, 1941 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-05 / 1. szám

Ára IO fillér Kiskunfélegyháza, 1941. január 5 3. évfolyam 1. szám.­­f»/ S­erkentőségi Holló U­os utca 22. ll«*AhW«Ul i Vmzeil könt­rugondo, Btraegrl n. 2. Megjelenik minden vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó Kremser Zoltán úr. Lapnak cí­izetési árai Egész évre S'20 P, célévre 2*60 P, negyedévre 2*30 P A román vasgárdisták mel, az Erdélyben évszázados egység­ben egy testmagyarság testvéri együvé tartozásának vérségi, nyelvi, kulturális és gazdasági kapcsolatai feljogosítják a magyar kormányt­ arra, hogy félre­a bécsi döntés ellen hangos tüntetés keretében és a hatóságok rendfenntartó különítményeinek jelenlétében tiltakoz­tak. Ünnepelték a román kormány vasgárdista célkitűzéseit, üdvözlő távi­ratokat küldtek a kormány vasgárdista tagjainak, gyűlölettel teli és megtorlást hirdető beszédekben támadták a meg­nagyobbodott Magyarországot és elha­tározták, hogy az „elrablott“ területe­ket, ha kell, véráldozattal is vissza­­szerzik. A gyűlés pompás megszerve­zését bizonyítja, hogy annak berekesz­tése után a megjelent ötezer vasgárdista között fegyvereket és lőszert osztottak ki. Majd díszmenetben felvonultak a központ kiküldöttei előtt, s mindezzel tüntettek amellett, hogy az új alakulat tagjai előtt a katonai vezényszavak nem ismeretlenek. A gyűlésen felszólították az im­már ismét magyarrá lett területeken maradt románokat, hogy a hatóság rendelkezéseinek figyelmen kívüli ha­gyásával, adó nem fizetéssel nehezítsék meg a magyar közigazgatás munkáját. A rengeteg hazug rémhír után, melyek a bukaresti rádióban a holttes­tekkel felduzzadt és vérrel teli Szamos áradásáról beszéltek, a temetlenül fek­vő legyilkolt románok ezreiről, a ma is derűsen a kávéházban feketéző le­mészárolt államférfiakról, most a bécsi döntés szakadatlan ócsárlása után el­jutottunk odáig, hogy a román kormány­zat pártját jelentő vasgárdisták nyíltan fegyverkeznek Magyarország ellen. Az ezeréves Magyarországnak sokkal több oka lenne panaszkodni történelmi igényeinek el nem ismerése, és jogainak két évtizeden át történt eltiprása miatt, mint a huszonkéteszten­­dős papiros államnak, mégis türelme­sen hallgattuk a rágalmakat. A bécsi döntés ócsárlása miatti megtorlás nem reánk tartozik. De a Magyarország állami léte ellen tervezett fegyverkezés világosan és félreérthetetlenül minket illet. Mint ahogyan világosan és félre­érthetetlenül reánk tartozik nemcsak a területünkön élő román állampolgá­rok nyugodt és békés életének biztosí­tása, hanem a román határon túl élő magyarok szakadatlan üldözése és napról-napra súlyosabb kálváriája. A megszállott területek magyarsá­gának töretlen nemzeti hűsége, az el­szenvedett huszonkét esztendő gyötreh­­egye a meggyőzés udvarias diplomáciai előzékenységét és vegyen tudomást a nyílt vasgárdista hadüzenetről és cse­lekvő módon térítse észre az elvakult­­ságnak ezt a tébolyát. S­ Az idő rohanó vágtatásában egy esztendő csak egy pillanat s az ötven esztendő is csak egy kis rövid tova­tűnő idő. Az egyes ember életében azonban 50 esztendő tekintélyes kor. Még nagyobb az az 50 esztendő, me­lyet az ember egy hivatás szolgálatá­ban tölt el. Ennél a határkőnél meg­áll az ember és hálát ad az Istennek, hogy megérhette a­zt az időt. Városunk is megáll egy pH* - ra, mert egyik szülöttje, új templomának plébánosa ah­hoz a határkőhöz érkezett el, melyet bizony oly kevesen érnek el, pappá­­szentelésének 50. évfordulójához. Zámbó Dezső kanonok esperes plébános 50 évvel ezelőtt követve az Úr hivó szavát „Tu me sequere“, „te kövess engem“, az oltárhoz lépett, hogy egész életét mások lelkének szentelve az oltár szolgálatában töltse el. Ötven éve annak, hogy a felszentelő püspök kezéből átvette a hatalmat és megin­dult az Alföldnek kietlen pusztaságába gyógyítani az élet viharában megsérült lelkeket, vigasztalni a szomorú szive­ket, erőt önteni a csüggedőkbe és a lelkeket Krisztushoz vezetni. Ezen öt­ven esztendőből 35 esztendőt szülő­városában, itt Kiskunfélegyházán töltött el. Először, mint Kalmár­ kápolnai lel­kész, majd mint gimnáziumi hittanár és végül 1911. óta mint újtemplomi plébános dolgozott általa oly hőn sze­retett városa híveinek lelkipásztori mun­kájában. Különösen a szívén viselte a város ifjúságának nevelését és mint 25 éven át iskolaszéki elnök, arra töreke­dett, hogy az ifjúságot a kultúra ter­jesztése által Krisztusnak hű gyerme­kévé, hazáját és városát ízig-vérig szerető hazafivá nevelje. Eredményes munkájával sikerült elérnie azt, hogy az 1911-ben 35 tanítóból álló tantes­tület létszáma 76-ra emelkedett s így az addig bizony elhanyagolt vagy leg­alább is mostoha sorban élő tanyai lakosság gyermekei is iskolához ju­tottak. Most ötven év után ismét az ol­tárhoz lép, hogy fiatalos lélekkel, lel­kesedő szívvel hálát adjon az Egek Urának ötven esztendő minden örömé­ért és bánatáért. Keze imára kacso­lódik, szeme a meghatódottság könnyein át az égre tekint s forró imát küld az Úrhoz azokért, akiket az Úr reá bí­zott s akiknek oly hosszú időn át volt szerető és gondoskodó lelkipásztora. Kezébe leszáll az Úr Krisztus, hogy szív­esen fogadja hűséges pásztorának áldozatát és megsegítse azokat, akiket ő vezetett az élet göröngyös útjain. A lelkipásztor örömében részt ké­rünk mindannyian. Az oltár körül szent békesség uralkodik, mert mindannyian érezzük Krisztus közelségét és Krisz­tuson keresztül mindnyájan szerete­­tü­nkbe fogadjuk őt, aki helyettünk hordozta gyarlóságainkat, felemelte lelkünket és oly sokszor volt közben­járónk az Urnát, amikor lelkünk távol volt az Istentől. Érezzük a mindent eltörlő és megbocsátó Krisztusnak ke­gyelmét szivünkben és ez eggyé for­raszt minket az aranymisés lelkipász­torral. Mi pedig a város lakói és hívei arra kérjük szeretett aranymisés pász­torunkat, legyen továbbra is Krisztus­nak hű szolgája, a miértünk dolgozó Krisztus szive szerinti pásztorunk, atyánk és testvérünk. D. a. Az ünnepséggel kapcsolatban a kiskun­félegyházi róm­. kath. Egyházközség a követ­kező meghívót bocsájtotta ki: A kiskunfélegyházi róm. kat. Egyház­­község mély tisztelettel meghívja Méltóságo­dat — Nagyságodat — Fötisztelendőségedet nagyságos és főtisztelendő Zámbó Dezső c. kanonok, két. esperes kiskunfélegyházi ujtemp­­lomi plébános úr pappászentelésének 50. éves és plébánosi működésének 30. éves évfordulója alkalmából 1941. évi január hó 8.-án, szer­dán rendezendő jubileumi ünnepségekre. Kis­kunfélegyháza, 1940. december hó 2- án. Dr. Táby József Vedres Béla egyházközségi világi elnök, pétermonostori c. apát kiskunfélegyházi ó-templom plébánosa, egyházközségi társelnök. Az ünnepség rendje: Január 7. Délután 4 órakor az ifjúság köszönti a jubilánst ünnepi előadás keretében a Korona nagytermében. Január 8-án délelőtt 9 órakor Zámbó Dezső kanonok, esperes-plé­bános aranymiséje az újtemplomban. Kézve-

Next