Mezőgazdasági Népoktatás, 1937 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
A MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁS 1937. január 1 hón állandósul, hanem mindenek megújulnak, fejlődnek, tökéletesednek. Miért hozzunk hát fájdalmas emlékezéssel régi relikviákat a jelen új órájába? A természetben minden pillanat új, feledésbe merül a múlt, szent egyedül a jövő. Semmi sem bizonyos, csupán az élet, az átmenet és az akaraterő. Nincs oly fenséges igazság, mely kicsinyesnek ne látszanék holnap, egy új gondolatnak fényében. A élet a meglepetések sorozata s amikor fényünket építjük, sohasem tudjuk előre a holnapot, annak örömeit, eshetőségeit. Az érzékek munkáját valamennyire megláthatjuk, de Istennek remekművei, a lélek növekedése, egyetemes momentumai örökre rejtve maradnak. Az egyetlen dolog az új esztendő küszöbén : húzzunk új körleteket magunk és életünk körül. El ne csüggedjünk, kétségbe ne essünk, ha fenyeget a megszokott napok szomorú vége. Újult erővel, tettrekész, feszült izmokkal, lélekben megújult elmével várjuk az eljövendő esztendőt. Megújulás az élet törvénye, romlásban újulunk, vesztésben nyerünk s a fájdalom könnyeiben feltűnik a jövendő ezerszínű szivárvány fénye. Győrfy Géza A gazdasági népiskola gazdatársadalmi kapcsolatai. Létért való küzdelem, — mint a természet legerősebb ösztönének megnyilvánulása — úgy az állat, mint a növényvilágban az erőn alapszik. Nyers erővel pusztítja az erősebb a gyengét, hogy biztosítsa és fenntartsa a saját életét. Ezt a processust látjuk a világ kezdetétől fogva és erre alapítja a hideg tudomány az egész mindenség mai kialakulását. A természetes szelekció folyamán az egyed ösztöne után indulva igyekszik létét fenntartani gyöngébb környezetének feláldozásával és csak addig, míg nem akad egy erősebb, ami saját jogánál fogva fel nem falja. Az oroszlán megtámadja a tigrist, hogy felfalhassa a legelésző gazellát; a sas megöli az ölyvet, ami galambra vadászott; a gólya békát les, amikor az legyeket fogdos; a fagyöngy élőfába fúródik, kiszívja kész nedveit és megöli azt; az aranka megfojtja a lucernát; a gomba élősködik idegen anyagokon; a gyom kiirtja a gyengébb kultúrnövényt. Ezek a természet alsóbbrendű egyedei. Nézzük a teremtés koronáját az embert! Az őskori forma, a szőrös, ruházatlan, de ésszel, lélekkel bíró félelmetesebb teremtmény, kövekkel, dorongokkal felfegyverkezve odúban, barlangban, erdőben leste áldozatait, hogy azoknak életét kioltva, biztosítsa a sajátját. Benne is az ösztön uralkodott. Fegyvereivel azonban legyőzte a nálánál erősebbeket is, mert az ész, legyőzte az erőt. Az ész, a lélek! A Teremtőnek ez a különös, kegyes adománya, rendeltetésének szöges ellenére azonban oda vitte az embert, hogy legnagyobb ellenségét saját embertársában vélje felismerni. A farkas nem falja fel csontrasoványodva sem társát; gólya még nem pusztított el gólyát; békák, legyek, szúnyogok békében élnek saját fajú társaikkal És az ősember? Az éhes gyomor parancsára felfalta embertársát! Az idő, a fejlődés, a kultúra ébresztett az emberben egy különös érzést: a szeretetet, ami először csak a családokra rögződött, a harc azonban ezek között is megmaradt. Hosszú idők folyamán a törzsek, nemzetségek stb. alakulatok nyomán fejlődött ki az emberi társadalom a létért való küzdelem alapján. Mert ez nem szűnt meg, csak az egyedekből nemzetekbe tevődött át anélkül, hogy az egyedekből kiveszett volna. A nemzetek harca — egyedek harca, nemzetek érdeke — egyedek érdeke, amiből az összetevődött. Az ész és ennek nyomán fakadó kultúra azonban nem egy mértéken alakította az embert . Egyikben a szép, a közös jó iránti érzéket tette uralkodóvá, míg a másikban az önös érdek minden áron való keresztülhajszolását. Az előbbi nemzeti célokat tart szem előtt, míg utóbbi ezt hidegen szemléli, egyéni, materiális alapon áll, „ahol a kenyér, ott a haza“ elvét vallja. Tévedés volna azonban, hogy a nemzetközi felfogás és igyekezet őszinte! Az csak leplezi a valódi célt, átfestése egy titkos, legtöbbször erkölcstelen egyéni érdeknek. A tiszta, nemzeti érdek irányát a természet szabja meg, ami az ellen van, természetellenes és nem marad megtorlatlanul. Egy ipari állam, ipari, kereskedelmi érdekeket szolgálhat elsősorban egy hajós, kalmár nép nem igen igazodhat egy pásztornép életkörülményeihez; egy mezőgazdasági állam csak mezőgazdasági politikát folytathat mindenek előtt. Mi, mezőgazda nép léttünkre csaknem minden irányú politikát folytatunk a mezőgazdasági politika rovására. Nálunk az iparos, a kereskedő, a munkás átlátta megdönthetetlen hasznát a mindent jelentő erőcsoportosításnak, szervezetekbe tömörül, hogy jogos érdekeinek védelmére mindenkor odavethesse súlyos szavát. Mert a létért való küzdelem alapja az erő! És a gazdák ? Oldott kéve módjára szanaszét szóródva, egymást nem is ismerve, sőt egymástól idegenkedve élik szomorúan magános, vagy igen szűk kör