Katolikus gimnázium, Kisszeben, 1908

Adatok az 1908 9. tanév történetéhez. intézetünket a m. kegyes-tanitórend látja el tanerőkkel. Ezen rend kormányának intézkedése folytán tantestületünk­ben ez idén a következő változások történtek: Földvári György piarista áthelyeztetett Nagykárolyba, helyére jött Surányi Gyula piarista Temesvárról. Láng Sándor vil. tanárt a VKM. Karánsebesre nevezte ki, helyét Csuja Miklós vil. töltötte be Nagykikindáról. A tanári kar városunk társadalmi, közmívelődési és művészeti irányú mozgalmaiban az iskolán kívül is kivette részét, amennyiben az igazgató elnöke, a tanárok pedig tag­jai és tisztviselői voltak a helybeli Széchenyi-körnek, esté­lyein szavaltak, felolvastak és énekeltek. A tanévet beiratások és javítóvizsgálatokkal szept. 1., 2, 3-án kezdtük meg. 4-én ünnepélyes Veni Sancté-t, 5-én pedig már rendes előadást tartottunk. Vallás- erkölcsi és fegyelmi állapot. A tanári karnak főgondja volt az ifjúság vallásos, erkölcsi és hazafias érzel­meinek ápolása. Imádsággal kezdte és fejezte be az előadáso­kat. A kath. ifjúság a téli hónapokat kivéve naponkint, az egész éven át minden vasár- és ünnepnap szt. misét hall­gatott, részt vett az egyházi körmeneteken és hivatalos istentiszteleteken, mindenütt a tanári testület egyetemével. 5-ször gyónt és áldozott, minden vasárnap eljárt a szent­beszédre, húsvét előtt a szent gyakorlatokra. Gondot fordí­tottunk arra is, hogy a más vallású tanulók is eleget tegyenek kötelmeiknek. Az iskolaév elején a törvényeket az igazgató felolvasta és megmagyarázta s szigorúan felügyelt, hogy azokat az ifjak meg is tartsák. A szülőket és szállásadókat adott ese­tekben jogaikra és kötelességeikre figyelmeztette: nem is fordult elő az egész év folyamán nagyobb kihágás. Egészségi állapot. Az év átlagában az ifjúság egész­ségi állapota rendes lefolyású volt Fertőző betegség egyál­talában nem, súlyosabb természetű betegség is csok 1 esetben merült fel. A félévenkint megejtett orvosi szemvizsgálat is kedvező eredményt mutatott fel. Az iskolaorvos különben havonként megvizsgált minden tanulót.

Next